Gabriella Eld: Talpig feketében (Legendák a Bagolyvárosból 1.) c. könyv értékelése

talpig_feketeben.jpgHajnalban befejeztem Gabriella Eld: Talpig feketében (Legendák a Bagolyvárosból 1.) c. kötetét, és nekem nagyon bejött. :D Nagyon tetszik nekem Gabriella stílusa, annyira zseniális, mint a karakterei. :D Egy ideje már követem Instagramon az írónőt, és idén nyáron személyesen tőle vehettem meg a könyvhéten a három könyvét, ezúton is köszönöm neki, hogy megalkotta ezt a csodát, amit most végre alkalmam nyílt elolvasni. :D

Habár ez volt az első könyvem Gabriella Eldtől, de nem is az utolsó. :D Bár eleinte a borítok engem nem fogtak meg, nem voltam benne biztos, hogy nekem bejönne-e a sztori, de mekkorát tévedtem. :D Amint nyáron megláttam a standon, beléjük szerettem, már csak a negyedik részt kell beszereznem a sorozatból. :D

Fülszöveg:

Az Impérium legfőbb alapszabálya: az Adottsághasználókat el kell távolítani a társadalomból.

Amikor Igor Blankenschwiftet a katonai rendőrök elkapják az utcán, bilincsbe verik és megkínozzák, tudja, hogy óriási bajban van. Akár a rábízott, titkos küldemény, akár az addig sikeresen rejtegetett adottsága az ok, menekülnie kell, erre pedig az egyetlen esélye egy öngyilkos akció.

Alaska Jones tizennégy napja ki sem lépett a lakásából, amikor egy feketébe öltözött idegen beesik az ablakán. Egyvalamit biztosan tud: ha a katonai rendőrség utoléri, Igor halott ember lesz, és őt is gondolkodás nélkül magával rántja.

Mindezek tetejébe érkezik a fenyegetés, amely rengeteg ember pusztulását ígéri, és veszélyesebb, mint ahogy azt a két Adottsághasználó fiú a legmerészebb álmaiban gondolta volna…

Értékelés:

Alaska Adorian Jones, egy nem mindennapi srác. Egy kicsit különc, és magának való, introvertált srác, aki megjavít ezt az, és közben igyekszik nem kerülni a tükröződéseket az adottsága miatt is, de ettől olyan különleges, és nagyon jól is áll neki. :D Adorian is nagyon szimpatikus volt, sőt viccesebb, mint Alaska, teljesen az ellentéte, de így volt jó, ahogy. :D Ő volt az első, akit nagyon, de nagyon megszerettem, aztán jött Igor, és durr bele. :D Csak úgy felpörögtek az események, amik nagyon izgalmasak. :D

Végig élveztem ennek a két csávónak a kalandos útját, a megismerkedésük pillanatától kezdve egészen a végéig, habár ez az út, nem éppen volt zökkenőmentes. :D Igor is nagyon különleges egy karakter. Neki is van adottsága, mint Alaskának, habár neki másabb, de ettől különleges. Őt a történet során senki sem kíméli, az írónő jól el vereti szegényt, de Alaskát, sőt Kasját se kímélte meg ettől. XD Úgy olvastatta magát ez a kicsi könyv, kár, hogy ilyen rövid, nagyon megszerettem, jól felépített sztori, jó karakterekkel. :)

Kasja is egy különleges csaj, olykor eléggé morcos, és harapós kedvű, de nagyon bírtam őt is. :D Imádtam, ahogy beszólogatott az öccsének is, és Alaskának is. :D A stílusát is nagyon bírom. :D De nagyon jól működött minden. Pörgős volt, izgalmas, és egyszerűen letehetetlen. Alig bírtam letenni, csak kár, hogy ilyen rövid. :/ Úgy olvastam volna még, olyan gyorsan eljött a vég, de aztán eszembe jutott, hogy nálam van még két rész, és gyorsan még elindítottam Moly.hu-n a második részt. :D

Akin nem igazán csíptem, az Chen Wei… már az elején nagyon fura volt nekem, annyira kiszámítható egy figura volt, hogy már az elején lejött, hogy bajkeverő lesz, és milyen igazam lett… Csak Kasja és Igor miatt sajnálom, mert megbíztak ebben a kis g...óládában, azok után, amit tett, amiről egészen a végéig fogalmuk sem volt. Egyébként nem csak ő szúrta a szemem, hanem Alaska anyja is, meg az egész Impérium… amit tettek, amit cselekedtek azokkal, akiknek adottsága volt… gyerekgyilkosok, gusztustalan. :(

De azt meg kell, hogy mondjam, Gabriella tökéletesen megalkotta ezt a világot, és a karaktereit is, és a történet is zseniális, amint ezt élesítettem, folytatom is a kövi résszel, mert már nagyon hiányoznak a fiúk, meg Kasja is. Gen Jen egy kicsit fura volt a végén, de nagyon vicces szituáció alakult ki köztük, imádtam, ahogy Alaska reagált rá, és persze azt is, ahogy Igor. XD Imádom őket. :D Herr Wulf meg Frederich von Cheese is nagyon szerethetőek voltak, főleg az undok kiscica, ahogy Wulf jellemezte. :D

Kedvenc idézeteim:

„Mint egy apa, aki mindössze azért veri a fiát, hogy megértesse vele: tulajdonképpen csak jót akar neki.” (8. oldal)

„Üdvözöllek az életemben!” (10. oldal)

„– Ha bárki követni mer, a gyereknek vége!” (29. oldal)

„– Meg akartak érte ölni. Kétszer, ami azt illeti. Mi az a füleden ülsz? Válaszolj már, a rohadt francba!
– Szép – bólintott a nővére provokatívan. – Nos, most, hogy itthon vagy, közlöm veled: nemigen hinném, hogy a miatt a dolog miatt volt az egész. Szóval akár le is higgadhatsz.” (41. oldal)

„Bő farmerdzseki volt rajta, később kiderült, hogy az apjától maradt rá, és élénkvörös póló, melyen a következő felirat állt: TÚL HALOTT A HALÁLHOZ.” (55. oldal)

„– Kérsz?
Kértem. Némán kivettem a papírból, és a csomagolást a tenyerembe gyűrve elkezdtem befalni. Úgy éreztem, hogy ennyi boldogsághormon, amennyi ebben a fél szeletben van, nem tudja visszahozni azt a sok elveszett kalóriát, amit az elmúlt másfél óra folyamán az idegeskedéssel használtam el. Ezerrel pörgött az agyam, miközben ettem a csokoládét, és az Igor nyakán meg kulcscsontján lévő tetoválásokat bámultam, melyek eddig nem látszottak kapucnis pulóvere alatt. Egy nyitott szemet varrtak a kulcscsontja fölé, míg a nyaka jobb oldalán apró felirat tudatta: ITT NYALJ MEG!” (61. oldal)

„– Szedd össze magad! […] – Ide figyelj, sápadt! Most fogod magad, kimászol az ablakon, követsz engem, és nem hátráltatsz!” (68. oldal)

„– Ne szólj bele olyan dologba, amit nem értesz!” (99. oldal)

„– Nyugtatót a hölgynek!” (106. oldal)

„[…] sajnos egy nem várt tényező vagy a tervemben. És ezeket a nem várt tényezőket ki kell iktatni.” (113. oldal)

„NE BÍZZ SENKIBEN!” (134. oldal)

„[…] ha még egyszer ilyet mondasz egy nőre, úgy a szádra csapok, hogy nem nyitod ki többet!” (134. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Gabriella Eld: Talpig feketében (Legendák a Bagolyvárosból 1.)

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: Hajdúböszörmény, 2018

Oldal szám: 140. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155632679

Ajánlom: Akik szeretik Gabriella munkásságát, és azoknak, akik szeretnének vele megismerkedni. :D

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_2.jpg

A folytatások:

Végszó:

Bátran ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednének meg Gabriella Eld munkásságával, mint én is, nagyszerűen ír, és a karakterei mind különlegesek, egyediek. :) És most megyek, folytatni a Játékok unatkozó felnőttek-nek. Kíváncsi vagyok, hogy Gabriella, milyen meglepetéseket tartogat a folytatásokban. :D

További jó olvasást mindenkinek! Szép estét!

Smurfettereads