Értékelések, olvasások, ajánlások, minden, ami jó.

Smurfettereads

Jack Ketchum: A szomszéd lány c. könyv értékelése

a_szomszed_lany.jpg

Nekem tetszett Jack Ketchum: A szomszéd lány c. kötete, bármilyen bizarr is. Lehet, hogy eleve pszichopata vagyok legbelül, hogy bírom a horrort, a vérengzős kaszabolós sztorikat, bár könyvben még nem sokat olvastam, de filmekben és sorozatokban már egy csomót láttam, de nekem ez a kötet így is tetszett, ahogy van, bár azért van, ami megviselt a vége felé...

Fülszöveg:

A ​klasszikus horror új kiadásban!

Külvárosi környék az 1950-es években. Árnyékos, fák szegélyezte utcák, gondosan ápolt pázsit, kényelmes kis otthonok. Kellemes, békés környezet ahhoz, hogy itt nőjön fel az ember.

Kivéve a tinédzser Megnek és mozgássérült húgának, Susannek. Valahol egy zsákutcában, a Chandler család sötét, nedves pincéjében a két lány saját nagynénjük áldozatává válik, kiszolgáltatva a teljes őrületbe merülő távoli rokon kegyetlen rigolyáinak és dührohamainak. Olyan őrület ez, amely megfertőzi a nő három fiát is – végül pedig az egész környéket.

Egyedül a szomszédban élő, tizenkét éves David ütközik csak meg a történteken, tétován ingadozva a két lány és azok könyörtelen, vad kínzóinak tettei között. Ennek a fiúnak végül egy határozottan felnőtt döntést kell meghoznia.

Jack Ketchum 1989-ben megjelent története szemernyit sem öregedett az elmúlt három évtizedben, a rajongók és a kritikusok a horror egyik klasszikusaként tartják számon. A könyvből 2007-ben nagy sikerű, díjnyertes film is készült.

Értékelés:


Ez volt az első kötet, amit az írótól olvastam, és remélem, hogy nem is az utolsó, nekem tetszik a stílusa. Érdekesnek, érdekes volt a történet, a felépítése is tetszett. Tetszett, hogy Jack Ketchum nem köntörfalaz, nem húzza el a mézesmadzagot az olvasók előtt, és nem írja túl a dolgokat, hanem beleránt a valós életbe, ami maga a pokol, és ezt jól beledörgöli az olvasója képébe, bár azért van, amit nem mer megmutatni, mert David a narrátor retteg, és nem akarja ezt már látni és megmutatni, mert túl sok lett hirtelen neki. De bámészkodni, azért az, jó volt, amíg még bírta a gyomra, amint jöttek a durva dolgok, és ami már nem a Játék volt, azt már nem bírta nézni, csak amit már muszáj volt, akkor…

Izgalmas, de egyszerre hátborzongató és gonosz is, nagyon gonosz. Ez a kötet nem egy tündérmese, épp ellenkezőleg. Jack Ketchum az olvasóit lehúzza magával a pokol legsötétebb bugyraiba, ahol egy bizonyos nő él a gyerekeivel, és a szomszéd haverokkal, akikkel ugyanazt kellene csinálni, mint az áldozatukkal. Persze, azért van kivétel, ami erősíti a szabályt, mert nem mindenki volt bántalmazó, erőszaktevő, csak néző… mint a moziban, vagy a tv-en. Egy ideig biztos szórakoztató lehet nézni, hogy agyon kínozzák a másikat, de ahhoz már kell egy kis adag bátorság, hogy szembe merjen nézni az ellenféllel, de ahhoz túl puhány már...

Amit azzal a két lánnyal tettek, főleg az egyikkel… felháborító, undorító, beteges, szomorú, hogy nem volt senki, aki megakadályozta volna, vagy tett volna valamit ellene, hogy ne így alakuljanak a dolgok, ahogy a végén. A segítség is csak akkor érkezett, amikor már késő volt, nagyon késő, de egyszer mindenki megkapja a maga jussát. Remélem, tényleg így is van, még ha nem is mindenki volt bűnös. Nagyon sajnáltam, Meget és Susant, az elejétől a végéig szimpatikusak voltak nekem, nem is értem, hogy történhetett meg velük ez az egész. Hol a búbánatban voltak ilyenkor a rendőrök? Vagy a szülők? Vagy valaki, aki normális, és tesz valamit, amivel segíthetne nekik, de ááá…

Sokszor nem értettem egyet Daviddel sem, pedig ő is szimpatikus volt nekem, elsőre megkedveltem, de amint becsatlakozott a falkába, kezdett taszítani, bár ő csak a néző, a mesélő volt. Az ő szemén láthattunk bele az eseményekbe, már amikbe hagyott betekintést, azért neki sem volt gyomra végig nézni az egész kínzást, ami ott lent a pincében folyt, amit nem is csodálok. Amint a falka tagja lett, egy kicsit megutáltam, már azért is, ahogy Meghez viszonyult, amilyen hatással volt rá, az-az átkozott nő, akit nem neveznék nevén, mert nem érdemli meg, ahogy a kölkei sem. Egyáltalán nem sajnáltam őket, hogy lelécelt-e a férje, vagy mi lett vele.

A nő volt a felnőtt, akinek több esze kellett volna, hogy legyen, de csak egy perverz, beteg szörnnyé vált a kötet közepétől a végéig, pedig eleinte nem is tűnt olyan rossz arcnak, de amint nem úgy csinált valamit, Meg vagy a húga, jött a durva büntetés, amit nevelés céllal használt egy beteg elméjű szörnyeteg. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy bánthatta azt a kislányt, aki még arrébb se tudott menni, nemhogy elmenekülni előle, nem értem, hogy volt képes vele megtenni azokat, amiket tett. Ennek az emberi szörnynek nemhogy esze nem volt, de lelkiismerete sem, ahogy a kölkeinek se. Undorító, és még bevontak a körbe még undorítóbb kölköket is… Gusztustalan, amit tettek.

Gusztustalan, hogy ez ténylegesen valójában megtörtént a múltban, vagy bármikor újra és újra megtörténhet másokkal, és senki, aki segítene, mert inkább elfordítják a fejüket, és úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy mi történik a háttérben, akár gyerekkel, akár felnőttekkel, főleg a nőkkel. Jobb azt nem tudni, mert nem az ő dolga, bezzeg, ha vele történne ilyen, és senki sem segítene rajta, már rína a szája, hogy senki sem segített rajta, amikor kellett volna.

Kedvenc idézeteim:

 „A bűn terhe alatt a lélek nem menekülhet.”

(Iris Murdoch: The Unicorn)

„Most megpróbálom mindezt megváltoztatni, ha bírom. Elmesélem a mi kis történetünket. Innen kezdve, végig, megszakítások nélkül.
[…] Mert sosem tudtam igazán megadni a jussod.
Hát most itt a csekkem. Rég lejárt, nincs rajta fedezet.
Váltsd be a pokolban!” (19. oldal)

„– Na, elkezdődött!” (38. oldal)

„– H.lye kis sz.ros! – Ezt mondta.
Ez igazán megdöbbentett, annyi szent.
Persze Ruth úgy káromkodott, mint egy kocsis. Többek között ezért szerettük. […]
Mindenki megkapta a magáét.
Ez viszont mindig csak hétköznapi szitkozódásnak minősült, igazából harag nélkül. Nagyjából annyit tett, hogy lehetett szegény flótás kárárára röhögni, és mi éltünk is a lehetőséggel.
Ruth így jellemezte az embereket.
Nagyjából mi is ezt a módszert követtük. A barátaink mind idióták, g.ciládák, hájfejek vagy hígagyúak voltak. Az anyjuk meg sz.rtúró maca.
Ez viszont teljesen másként hatott. Azt mondta, sz.ros, és ezt komolyan így értette.
Kíváncsi voltam, vajon mit követett el Meg.” (67-68. oldal)

„– És ha megadod nekik, amit akarnak, akkor egyszerűen egy kis r.ngyó vagy, drágám. Tudod, mi az a r.ngyó? Tudod, Susan? Persze, hogy nem. Túl fiatal vagy még. A r.ngyó, az olyasvalaki, aki szétteszi a lábát egy férfinak. Ilyen egyszerű. Hogy betaláljanak. […] Nos, a r.ngyók pedig verést érdemelnek. Ebben bárki megerősíthet. Szóval, csak figyelmeztetlek, hogy ha k.rválkodni próbálsz ebben a házban, akkor Ruth szétrúgja a seggedet.” (86. oldal)

„Jézusom, gondoltam, íme, az elkényeztetett hercegnő.” (106. oldal)

„Hiszen csak gyerekek vagyunk. Az ő tulajdonuk. A szüleinkhez tartozunk testben és lélekben. Amiből az következik, hogy a felnőtt világból származó minden valódi veszéllyel szemben kudarcra vagyunk ítélve, és ez nem jelent mást, mint reménytelenséget, megalázottságot és dühöt.
[…]
Én is ezt tettem. Pár röpke nap alatt fokozatosan megváltozott a hozzáállásom. Abbahagytam az aggódást érte. Teljesen eltávolodtam tőle.
B.ssza meg, gondoltam. Jöjjön, aminek jönnie kell.” (128-129. oldal)

„– Apa! – fordultam oda hozzá. – Láttál már olyat, hogy egy pasi megüt egy lányt?
Apám megvonta a vállát.
– Persze – felelte. – Azt hiszem. Kölyköket. Részegeket. Láttam egy-kettőt. Miért?
– És mit gondolsz… lehet ilyet tenni… bármikor?
– Lehet? Úgy érted, indokoltan?
– Ja.
Felnevetett.
– Nehéz kérdés – ismerte el. – A nők néha nagyon felbőszítik az embert. Általánosságban azt mondanám, hogy nem. Úgy értem, vannak ennél jobb módszerek is egy nővel szemben. Tiszteletben kell tartani, hogy ők a gyengébbik nem. Ha megteszed, erőszakos vagy, olyan verekedős, érted?
[…]
– Csak az a helyzet – folytatta –, be kell valljam, láttam már egy-két olyat, hogy megérdemelték. Bárban dolgozik az ember, lát ezt-azt. A nő sokat iszik, goromba lesz, meg hangos, néha még ki is gúnyolja a pasast, akivel van. Na, akkor mit tegyen az ürge? Csak üljön ott? Hát lekever neki egyet. Na, az ilyesmit azonnal le kell állítani. Ez olyan, mint kivétel, ami erősíti a szabályt. Sose szabad megütnöd egy nőt, soha. Isten óvjon attól, hogy egyszer rajtakapjalak! Mert ha mégis, akkor megnézheted magad. Néha viszont nem tehetsz mást. Addig feszítik a húrt. Érted? Oda-vissza működik a dolog.” (173. oldal)

„– Most mögötte kösd össze!
Meg szeme kipattant.
– Mögöttem? Hogy fogok akkor megmosakodni, ha…
Ruth felállt.
– Az isten verje meg! Ne feleselj itt nekem, kislány! Ha azt mondom, mögötted, akkor mögötted, és ha azt mondom, dugd föl a seggedbe, akkor azt is megteszed! Ne ellenkezz velem! Hallod? Az isten rohassza meg! Az isten rohasszon meg téged! Én majd megmosdatlak, de még hogy! Most csináld, amit mondtam! Igyekezz!” (187. oldal)

„Aztán felderengett az álmom.
Úgy éreztem, hogy valami belém mar.
Nem kaptam levegőt. Hirtelen előtörő, szédítő rémület lett úrrá rajtam.
A szoba koromfeketévé vált. Úgy éreztem, felrobbanok.
És rádöbbentem a szerepemre az egészben.
Ostoba, gondatlan árulásomra.
Gonoszságomra.
Éreztem, hogy úgy tör rám az elsöprő, visszafojthatatlan zokogás, mint egy kiáltás. Úgy éreztem, kiabálnom kell. Betapasztottam a számat, kibotorkáltam a szobából, és térdre roskadtam az ajtajuk előtt, az előtérben. Ott ültem, rázkódva sírtam. Nem tudtam abbahagyni.” (206. oldal)

„– Kipróbáljunk valamit?
Susan bólogatott. Meg is, erőtlenül.
– Lehet, hogy nem működik. De lehet, hogy igen.
– Gyerünk! – mondta Meg. – Csináld! – Nyöszörgött.
– Ne mozogj! – kértem. – Rád ehhez nincs szükség.
– Oké. Csináld! – mondta. – Kapd el őket!” (251. oldal)

„– Á, á – tiltakozott. – Nem. Beszélni akarok. Sosem beszélek. Soha nincs senki, akihez beszélhetek. De… – Furcsán nézett rám. – Hogy lehet az, hogy te itt vagy?
– Mindketten itt vagyunk. Susan is, én is. […] Emlékszel?
Mosolyogni próbált.
– Azt hittem, talán csak úgy képzellek. Azt hiszem, azelőtt sokat képzelődtem rólad. Sokat… sokat fantáziáltam. Képzelődtem, aztán… a képek elillantak. Néha meg akarja, nagyon akarja az ember, de nem tud semmit elképzelni. Semmi nem jut az eszébe. Aztán meg… mégis.” (260. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Jack Ketchum: A szomszéd lány

Kiadó: Agave Könyvek, Budapest

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 304. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634198598

Fordította: Farkas Anikó, Kiss Attila

Borító: Tetszik, 10/8. Elég misztikus hatást ad.

Ajánlom: Leginkább 18 éven felülieknek, azoknak, akiknek eléggé erős az idegzetük és a gyomruk végig olvasni.

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Ez volt az első könyvem a szerzőtől, és talán nem is az utolsó, csak azt sajnálom, hogy nem akkor ismertem meg ezt a művét, amikor még élt. Kár, hogy már nem tud többet alkotni az utókornak. Tetszett Stephen King bácsi ajánlója a végén, jó volt olvasni egy szerző véleményét erről a kötetről. :)

További szép estét!

Smurfettereads

M. J. Arlidge: Hazudsz, hazudsz (Helen Grace 4.) c. könyv értékelése

hazudsz_hazudsz.jpg

Nemrég fejeztem be M. J. Arlidge: Hazudsz, hazudsz (Helen Grace 4.) c. kötetét. Tetszett ez a kötet nekem, bár ez se nagyon tudta felülmúlni az Üsd, vágd c. második kötetét a sorozatnak. Az a része számomra abszolút kedvencemmé vált. Sokkal pörgősebb, és izgalmasabb volt, mint például a sorozat első része az Ecc pecc c. kötet, az számomra egy kicsit ingerszegény volt, és lassú lefolyású is. De az Üsd, vágd c. kötet az totálisan felülmúlta minden elképzelésemet. Aztán jött harmadik részként A babaház c. kötet, ami szintén egy kicsit kevésbé volt pörgős, de azért  az is izgalmas volt, bár nem annyira, mint a második része, de jobb volt, mint az Ecc pecc c. kötet. És aztán jött ez a kötet negyedik részként, a Hazudsz, hazudsz c. kötet, amit nem olyan rég fejeztem be, csak eddig nem volt annyi erőm, hogy értékelni tudjam, de most már sokkal jobban vagyok. :)

Fülszöveg:

Helen ​Grace felügyelő sohasem látott még ilyen pusztítást. Hat tűzeset huszonnégy órán belül. Két ember meghalt… Többen megsebesültek. Mintha valaki porig akarná égetni a várost… Helennek és csapatának át kell rostálnia a törmeléket, hogy megtalálják a gyújtogatót, aki tüzet – és hatalmat – akar, miközben emberéletek válnak hamuvá. Elég egyetlen rossz lépés, és még több élet kerülhet veszélybe. Ahogy fokozódik a nyomás, és újabb épületek égnek ki, Helen sötét késztetései is önpusztítással fenyegetnek…

M. J. Arlidge tizenöt éve dolgozik a televíziós dráma műfajában. Az utóbbi öt évben olyan bűnügyi sorozatok gyártásában vett részt az ITV számára, mint a Torn vagy a The Little House, legújabban pedig az Undeniable, amelyet 2014 tavaszán sugároztak. Jelenleg A néma szemtanú epizódjait írja, de eredeti bűnügyi sorozatokon is dolgozik angol és amerikai tévécsatornáknak.
Bemutatkozó thrillere, az Ecc, pecc, amelyben bevezeti Helen Grace felügyelő alakját, világsikert hozott. A két folytatás (Üsd, vágd; A babaház) szintén bestseller lett. A Hazudsz, hazudsz a Helen Grace-thrillersorozat negyedik darabja.

Értékelés:

A sztori nekem tetszik, az elképzelés is, és a cselekmény is, meg az események fordulata is. Izgalmas volt, és rejtélyes. Helen Grace-t kezdem már egyre jobban kedvelni, bár még nem annyira, hogy a kedvencemnek mondhassam, annyira belevaló ez a nő, és ezt nagyon bírom benne, hogy ennyire elszántan nyomoz. A végére mindig helyére kattan nála valami, ami felett elsiklottak nyomozás közben, és végül minden apró kis mozaikkocka a helyére kerül, teljes egész lesz a kirakós darabjai, aztán már meg is van az igazi tettes vagy tettesek. :D Ezt nagyon szeretem benne, és azt is, ahogy kiáll a barátai mellett, főleg Charlie mellett, amikor nagy szüksége van rá, ott van mellette. Charlie-t is nagyon kedvelem, az őszintesége, és a kedvessége miatt is, annyira bátor, és szerethető a karaktere, de azért ő is be tud keményedni, ha muszáj. Sanderson nyomozó is nagyon szimpatikus nekem. :)

Emilia-t pedig még mindig nagyon nem bírom. Jó újságírónő, de azért, ami sok az sok. Értem én, hogy ki akar törni, hogy népszerű legyen, de ez, amit sokszor művel a háttérben, bárkin átgázolna, hogy az övé legyen a legütősebb sztori, mindegy neki, hogy kit tapos el. Nem hiába ellenségek még mindig Helennel… És most ezt az új kapitányt nem tudom, hogy hová tegyem… Az előzőnél sokkal kedvesebb Helennel, és mindenben támogatja, de tuti, hogy akar valamit tőle, vagy általa, de azért jobban bírom őt, mint az előző nőt, aki Helen felettese volt. :D

Elsőre még én sem tudtam eltalálni ki lehet az igazi sorozatgyilkos, és hogy mi lehet az indítéka, amiért elkezdett gyújtogatni, más családokat tönkretéve ezzel, hogy szétzúzza az addigi felépített életüket. De a végére már kezdett értelmet nyerni, és legszívesebben kirángattam volna a lapok közül azokat a szülőket, akik leginkább felelősek voltak a gyilkos tetteiért… Főleg két személyt, akik még meg is játszották magukat, miközben egy aljas alkoholista volt mindkettő, szégyellhetnék magukat, főleg az anya… Hogy lehet valaki ennyire aljas? Aztán még ő kezd el bőgni, amikor tönkreteszi a saját gyereke életét, miközben csak saját magára gondol, nem törődve a gyereke érzéseivel…

Kedvenc idézeteim:

„A padlásszoba lángokban állt. Olyan gyorsan történt az egész, hogy még nem tudta feldolgozni az események sorát. Szokás szerint aludni tért, de nem sokkal később arra ébredt, hogy sivítanak a füstjelzők. Kábán és szédelegve kikászálódott az ágyból, és a karjával hadonászva próbálta elhessegetni a szobát betöltő sűrű füstöt. Mindhiába.” (5-6. oldal)

„Egyszerűen nem volt más választása. Most bátornak kell lennie, így hát előrelépett, és az anyjáért kiáltva leugrott a párkányról.” (6. oldal)

„– Ki a fene maga? Nem tartózkodhat itt.
[…]
– Helen Grace felügyelő, Súlyos Bűncselekmények Osztály, és minden jogom megvan…
– Az sem érdekel, ha maga Sherlock Holmes. Az a tető bármelyik másodpercben beszakadhat, és nem akarom, hogy a közelben álljon valaki, amikor ez megtörténik.” (14-15. oldal)

„[…] de amíg élet van, addig remény is.” (21. oldal)

„– Verbuváljon ide néhány civil ruhás rendőrt, és tegyenek pár kört a tömegben. Hozzanak fényképezőgépet, és készítsenek felvételeket. Keressünk gyanús viselkedésformákat, figyeljük meg azokat, akik kameráznak vagy telefonos felvételt készítenek. Az is érdekel, nem maszturbál-e…
– Tessék?
– Az is érdekel, aki maszturbál, vagy túlzott izgalmat árul el a helyszínen. Megértette?” (31. oldal)

„Kapd össze magad, kisanyám, mormolta, aztán kinyitotta az ajtót és bement.” (34. oldal)

„– Nem beszélhetsz így velem! Soha többé ne beszélj így velem!” (56. oldal)

„– Azt hiszem, itt az ideje egy kis csevegésnek, nem gondolja?” (84. oldal)

„– Ez csak természetes. Aranyból van a szíve, nem igaz?” (87. oldal)

„Elege volt a kompromisszumokból és a félmegoldásokból. Azt akarta, hogy egyszerű, nyílt és boldog legyen az élete, de a valóságban távolról sem volt ilyen.
Mostanában mintha egyik miniválságtól evickélne a másikig, miközben keveset nyer, senkinek nem tesz a kedvére, és olyan választások elé kerül, amelyekből mindenképp vesztesként jön ki.
Tudná jobban csinálni? Vagy mindig is így lesz? Talán az a könyörtelen igazság, hogy bármit tesz, és bárhogyan próbálkozik is, ebből az ördögi körből nem fog tudni kilépni.” (94. oldal)

„Mi az ördögöt képzelnek ezek? Tényleg ennyire ki vannak éhezve a szórakoztatásra, hogy az életüket és a gyerekeik életét is kockáztatják egy kis ingyen izgalomért?” (116-117. oldal)

„– Itt találták meg az áldozatot, a szoba közepén. Az a legvalószínűbb, hogy a füst és a pánik együttes hatására lebénult. Gyakori ilyen helyzetekben. A lakástűz az a valami, ami másokkal történik. Amikor velünk történik, az embereknek leblokkol az agyuk, elvesztik a tájékozódási képességüket.” (149. oldal)

„Annyi szaron kell átgázolnunk, olyan sok kis méltánytalanság ér bennünket az igazán nagy igazságtalanságok mellett. Olyan sokszor borít el a sötétség, akár akarod, akár nem. De van néhány dolog, amit uralni tudsz. Uralni tudod önmagadat. Uralni tudod az érzéseidet. És ha elég okos vagy, uralni tudsz más embereket.
Ha kilépsz önmagadból. Amikor többé válsz önmagadnál. Azt hitték, hogy értéktelen vagy. Azt hitted, hogy értéktelen vagy. De egyszerre minden értelmet nyer, átveszed az uralmat, és egy kínzóan rövid pillanatig tudod, hogy mit jelent Isten arcába nézni.” (158. oldal)

„[…] Amint látja, nekem is megvan a magam baja. Tudom, milyen érzés, amikor az élet hátba szúrja az embert.” (180. oldal)

„– Dobj el mindent, és ezt figyeld!” (197. oldal)

„[…] Soha ne érezze magát zavarban, ha nyíltan és őszintén beszél velem.” (211. oldal)

„– Gyere huncut kislány, ideje ágyba bújni.” (226. oldal)

„– Te most hízelegsz, szívem? […] – Idd meg a bort, és menjünk fel. Megengedem a fürdővizet, és ketten is elférünk a kádban, ha van kedved hozzá…” (246. oldal)

„– Rohadna meg. Ha fáj az igazság, ne tegyen fel kérdéseket.” (268. oldal)

„Egyedül járkált a síneken, kihívásnak tekintve a szemből közeledő vonatot. Hogy ne unatkozzon, próbatételek elé állította magát, például eldöntötte, hogy elmegy egy bizonyos pontig a síneken, akár jön közben vonat, akár nem. Soha nem jött, így nem kellett kiállnia a bátorságpróbát, hogy kiderüljön, bírja-e idegekkel. De mindig úgy gondolta, hogy kitartana, ha úgy alakul.
Ám most más volt a helyzet, érezte a sínek vibrálását, és másodpercekkel később már hallotta is a közeledő vonat eltéveszthetetlen moraját. Olyan érzése volt, hogy e pillanatban nem ronthat el semmit, és hangosan felnevetett – csak nem ő hívta ezt a vonatot? Csak nem úgy táncol végre a világ, ahogy ő fütyül? Ez persze képtelenség, de jó volt erről fantáziálni. Leállt hallgatózni, élvezte a hangerő lassú, de folyamatos növekedését, ahogy zakatol felé a vonat.
Most már látta is, úgy száz méterre előtte tűnt fel a kanyarban, hogy aztán egyenesen felé robogjon a kiegyenesedő síneken. De ő még mindig nem mozdult. Úgy érezte, hogy ura a helyzetnek, mintha a vonat csak egy szereplő lenne a filmjében.” (345. oldal)

„Hát, most már létezem.” (392. oldal)

„Sokba került nekik az az egyetlen részeg, védekezés nélküli dugás.” (409. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  M. J. Arlidge Hazudsz, ​hazudsz (Helen Grace 4.)

Kiadó: GABO, Budapest

Kiadás éve: 2017

Oldalszám: 432. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634064527

Fordította: Turcsányi Jakab

Borító: Tetszik, de a belseje sokkal jobb. :D

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik M. J. Arlidge stílusát.

Ennyi csillagot adok rá:

5_es_fel_2.jpg

Előző részek:

Következő részek:

Különálló kötet:

halalos_latomas.jpg

Végszó:

A sorozat első négy része közül engem csak az Üsd, vágd, A babaház, és a Hazudsz, hazudsz c. kötetek tudtak igazán rabul ejteni, habár az első része az Ecc, pecc c. kötet is jó volt, csak túl lassú, és akkor még annál a kötetnél zavart, hogy annyi szereplő szemszögéből meséli el M. J. Arlidge a történetet, de a következő részeknél már nem igazán zavart, csak rá kellett hangolódnom a szerző stílusára, ami megtörtént, és már izgatottan várom, miket tartogat a következő kötetekben. :D

További szép estét!

Smurfettereads

Holly Jackson: Jó ​kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 2.) c. könyv értékelése

jo_kislanyok_rossz_viszonyok_1.jpg

Nemrég befejeztem Holly Jackson: Jó kislányok rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 2.) c. kötetet, aminek már az első része is nagyon tetszett. Már kíváncsian várom a harmadik részét, hogy hogyan alakul a továbbiakban Pip és Ravi sorsa.

Fülszöveg:

A Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz szerzőjének legújabb sikerkönyve
Valaki eltűnt.Senki sem beszél.
De MINDENKI figyel…
Pip Fitz-Amobi felhagyott a nyomozással. A tavaly megoldott gyilkossági ügyet feldolgozó bűnügyi podcast óriási népszerűségre tett szert. Pip mégis váltig állítja, hogy nyomozó napjainak vége.
Amikor azonban eltűnik egy közeli barátja, a rendőrség a kisujját se mozdítja, így kénytelen újra akcióba lendülni. Ha a zsaruk nem nyomoznak, megteszi Pip; ám a kisváros minden sötét titka újabb kérdéseket vet fel. Vajon Pip megtalálja a válaszokat, mielőtt kifut az időből?

Értékelés:

A sztori nekem tetszett, izgalmas volt végig követni a nyomozást, egy csomó minden kiderült, még olyan titok is, ami nagyon meglepett engem is, nem is számítottam rá, meg Pip és Ravi sem, hogy sötét titkok is lappanganak a háttérben... Imádom Ravit és Pipet, annyira jól kijönnek egymással, még akkor is, ha vitatkozásig fajul el a szócsatájuk. Imádom, amikor viccelődnek, főleg Ravi poénjait szeretem a legjobban, olyan aranyos egy srác, még kibírja Pip mogorva pillanatait is. :D Connor, akit szintén nagyon megkedveltem, meg az anyukáját, Joanna-t. Mind a ketten jó fejek, ahogy Cara, Victor és Jamie is. Szerethetőek a karakterek, mint a történet is, és az írónő stílusa is még mindig nagyon tetszik, alig várom, hogy olvashassam a következő részt, mert így nem érhetett véget, ahogy. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, hogy hogyan is alakul a karakterek sorsa, és arra is, hogy mi fog még történni ezek után...

Ez a része is nagyon izgalmas volt. Tetszettek az illusztrációk, az interjúk, párbeszédek, csavaros fordulatok, események, amik még engem is megleptek, de nagyon jó volt újra belecsöppenni Pip életébe, még akkor is, ha nem volt mindig könnyű neki, én nagyon élveztem követni a nyomozásait. Annak ellenére, hogy még középiskolás nagyszerű nyomozó válna belőle. :D Habár az anyukája néha szigorú vele, de én őt is megkedveltem, Victort meg imádom, majdnem annyira, mint Ravit. :D Nagyon szerethető karakterek, és a történet is nagyon szerethető, izgalmas, és a humor is tetszik. :D Holly Jackson profi, imádom a stílusát, és ahogy felépíti a történeteket, habár eddig csak ez a második kötetem tőle, de nem is az utolsó. :D Szórakoztató, és egyszerűen letehetetlen ez a kötet, úgy olvastatja magát, amit nagyon szeretek a könyvekben. :)

Kezdetben Pip eltökélte, hogy többé soha nem nyomoz a saját bőrére, túl sokat kockáztatott, és túl nagy volt a tét, amikor belekeveredett az Andie Bell utáni nyomozásba, és a szüleinek se tetszett, amilyen megszállott lett tőle, főleg az anyjának nem. De eltűnt az egyik közeli barátja, és megígérte a családjának, hogy segít megtalálni őt, bármi áron, csak azzal nem számolt, hogy ez az eltűnés sokkal bonyolultabb lesz, mint amilyennek elsőre látszik. Nagyon sajnáltam Pipet is a történtek miatt, és Stanley-t és Jamie-t is, bárcsak másképp lett volna vége, és az a szemét nem úszta volna meg a dolgot… Eljátszotta Pip előtt, hogy megbízhat benne, miközben egy aljas hazudozó volt, de részben megértettem, hogy csak a bosszú miatt tette, amit tett… Remélem, a következő részben megbűnhődik a tettéért…

Azok, akik felesküdtek az emberek védelmére, nem foglalkoztak a kis kockázatú eltűnésekkel, mint Pip egyik közeli barátja eltűnésével. Nem könnyű feladat elé nézett most sem, próbálták félrevezetni, fenyegető üzenetekkel eltávolítani a nyomozástól, aztán rá kenni az egészet, mintha ő tervelte volna ki az egész eltűnést, hogy minél népszerűbb legyen a podcastje, de erről szó sem volt.  Ahogy egyre mélyebbre ássa magát, annál sötétebb titkokra bukkan rá, és ez most sem volt másképp. Valakinek az élete múlik rajta, hogy Pip felgöngyölítse a közeli barátja eltűnését, és az idő is ellene játszik… Ez a nyomozás is kockázatokkal jár, ami eleinte sima eltűnésnek tűnt, a végére valakinek az életébe kerül.

Jó volt velük nyomozni ismét, habár Ravi néha nem volt jelen, mert bírósági peren járt, hogy aztán Pippel ki tudják beszélni az aznapi podcast újabb adásában a történteket... De amikor becsatlakozott a történetbe, mindig megtudott nevettetni, egyszerűen imádom ezt a srácot. Olyan vicces, és olyan cuki, főleg Pippel. :)

Kedvenc idézeteim:

 „Másképp cseng a hazugság a szájából. A hangja alig változik, de mégis észlelhető: elmélyül, majd élessé, akadozóvá válik, a ködösítésen átvillan az igazság. Ezt hiszed, ugye? Mindenki azt hiszi, hogy felismerné a gyilkost.” (9. oldal)

„– Az első: A félresiklott igazságszolgáltatás nyomában. Mi a… Ravi, látom, hogy röhögsz.
– Csak ásítottam, becsszóra!
– Nos, akkor a másodiktól se leszel elragadtatva, ugyanis így szól:_ Egy lezárt ügy: Az Andie Bell-akta…_ Ravi, hagyd abba!
– Mi…? Sajnálom, nem tehetek róla. – A fiú úgy kacagott, hogy potyogtak a könnyei. – Csak ugye… a sok jó tulajdonságod ellenére, Pip, egyvalami hiányzik belőled…
– Hiányzik? […] – Hiányzik belőlem valami?
– Igen – bólintott a fiú, és a lány villámló szemébe nézett. – A rámenősség. Mondhatni, szinte egyáltalán nem vagy az, Pip.
– Egy frászt nem vagyok az.
– Vonzani akarod a hallgatókat, felcsigázni őket. Legyen a címben olyan szó, mint „gyilkos” vagy „halott”.
– De az olyan szenzációhajhász!
– És pontosan erre van szükség ahhoz, hogy az emberek végig is hallgassák – magyarázta a fiú.” (14. oldal)

„– Na, abból tudod, hogy befutottál, ha mém lett belőled.” (34. oldal)

„[…] Az elmúlt fél évben a testsúlyával is meggyűlt a baja. Én bizonygattam neki, hogy nem számít, csak az a lényeg, hogy egészséges legyen és jól érezze magát a bőrében, de… nos, tudod, a világ mindenkit meg akar szégyeníteni, aki egy bizonyos súly fölött van.” (78. oldal)

„– Mi a faszt keres ott? – Felhorkant. – Tudta, hogy nem látják szívesen, Senki sem látta szívesen.
[…]
– Mert az a fajta alak, aki azt csinál, amit akar, nem számít, kinek árt vele – jegyezte meg.” (141. oldal)

„– És mi van a kockázattal, Victor? […]
– Minden kockázattal jár – mondta a férje. – Az is, ha átmegyünk az úton. Akkor se lenne ez másként, ha újságíró lenne vagy rendőrtiszt.” (148-149. oldal)

„– Ez egy az egyben Stella… csak szőkén. De miért?
– Mert a szőkék állítólag jobban szeretnek szórakozni […]
– Nos, te barna vagy, és kifejezetten utálod a szórakozást, úgyhogy igazad lehet.” (192-193. oldal)

„– Az idősebb generáció – legyintett Pip lemondóan – egyszerűen nem érti a pizsama vonzerejét.” (203. oldal)

„– Ha a rendőrség semmit sem hajlandó tenni, akkor az ember kénytelen a végzősök segítségét kérni.” (273. oldal)

„– Na, mi legyen? – kérdezte Ravi. – Közvetett vagy közvetlen megközelítés?
– Mi a különbség? – érdeklődött Connor újra normális hangnemben.
– A közvetett, ha idekint maradunk, elrejtőzünk, megvárjuk, hogy elmenjen az illető, akkor lessük meg, hogy ki az – magyarázta Ravi. – A közvetlen pedig, nos, ha most rögtön bemasírozunk megnézni az illetőt és elbeszélgetünk vele. Én magam a rejtőzködés híve vagyok, de van itt velünk egy született masírozó, úgyhogy…
– Közvetlen – jelentette ki Pip eltökélten, ahogy Ravi várta. – Nincs vesztegetni való időnk. Gyertek. Halkan – tette hozzá, mert a közvetlen megközelítéshez nem kell feltétlenül lemondani a meglepetés erejéről.
Elindultak együtt a ház felé, minden lépés egy másodperc volt.
– Csipet csapat, hajrá! – súgta Ravi Pipnek. Cara meghallotta és önkéntelenül felhorkant.
– Azt mondtam, halkan. Elég a viccekből és a röfögésből.” (283. oldal)

„– Mi a… – Ravi leengedte a karját, a szeme elsötétült, mély érzelmek kavarogtak benne. – Mit művelsz?
– Nem tudom.
– Akkor most mi van, az egész világot gyűlölni akarod, engem is beleértve?
– Talán – bólintott a lány.” (324. oldal)

„– Bocs, hogy rajtad vezettem le.
– Semmi baj – mondta Ravi.
– De igen, baj. – Pip megrázta a fejét. – Nem volt jogom dühösnek lenni rád. Azt hiszem, leginkább magamra voltam dühös. És nem csak azért, ami ma történt. […] Mindenkit meg akartam győzni arról, hogy én valójában nem ilyen vagyok, hogy magammal is el tudjam hitetni. De most már úgy gondolom, hogy én tényleg ilyen vagyok. És lehet, hogy önző vagyok és hazug, és dőre és megszállott és nem zavar, ha rossz dolgok történnek, amíg én okozom őket, és álszent vagyok, és lehet, hogy egyik sem jó, de akkor is jó érzés. Végre önmagam lehetek, és remélem, nem bánod, mert… én is szeretlek.
Alighogy elhallgatott, Ravi két tenyere közé fogta a lány arcát, a hüvelykujjával letörölte az esőt az ajkáról, felemelte az állát és megcsókolta. Hosszan és szenvedélyesen, nedves arcuk egymáshoz simult, mindkettejüknek mosolyra húzódott a szája.
Ám a mosoly végül eltűnt, amikor Ravi elhúzódott.
– Meg is kérdezhettél volna. Én pontosan tudom, hogy ki vagy. És szeretem, aki vagy. Szeretlek.” (336-337. oldal)

„– Tudom, milyen érzés – jegyezte meg Nat. – Ez a harag. Amikor legszívesebben porig égetnéd a világot, és csak néznéd a lángokat.” (340. oldal)

„– Tudom, hogy ez nem kifogás, de nem a legjobb helyen, nem a legjobb emberek között nőttem fel. Mindent tőlük tanultam, és próbálom kitörölni, amit tanítottak nekem: azokat a nézeteket, gondolatokat. Próbálok jobb ember lenni.” (387. oldal)

„A gondolatai már nem összekuszálódtak,
lemorzsolódnak
róla,
mint a hamu.” (407. oldal)

„– Megígérsz nekem valamit? Megígéred, hogy jó életet élsz? Teljes, boldog életet. Élj jó életet, az ő kedvéért, mert ő már nem teheti meg.
[…]
– Megígérem – mondta. – De te is?
– Igyekszem.” (419. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok (Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 2.)

Kiadó: Kolibri, Budapest

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 428. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634379928

Fordította: Horváth M. Zsanett

Illusztrálta: Priscilla Coleman

Borító: Imádom, az első rész borítója is nagyon tetszett, mindegyik nagyon illik a kötet belsejéhez. :)

Ajánlom: 17 éves kortól, azoknak is, akik szeretik Holly Jackson köteteit és stílusát, meg azoknak, akik szeretnének megismerkedni vele. :)

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg

Előző rész:

jo_kislanyok_kezikonyve_1.jpg

Következő rész:

halott_kislany_a_jo_kislany.jpg

Végszó:

A sorozat első része hamar a kedvencemmé vált, főleg egy olyan karakter, mint Pip és Ravi, akik végig fenntartották az érdeklődésemet a folytatások iránt, egyszerűen imádom őket. :D Már a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz teljesen lenyűgözött Pip, ahogy sorra vette a nyomokat, a bűnösök után, sokkal jobban, mint azok, akik nem fel kellett volna göngyölíteni egy 5 évvel ezelőtti nyomozást, de Pip azt is megoldotta, habár nem kímélték szegényt. :/ Ahogy ebben a kötetben is, megpróbálták megtéveszteni, elijeszteni, hogy ne nyomozzon tovább egy jó barátja eltűnése után, mert veszélyes, de Pip nem adta fel, csakhogy, nem mindenki volt az, akinek elsőre látszott... És ahogy az előző nyomozás, úgy ez is súlyos következményekkel járt, ami megrengette Pip világát. Egy újabb titokra derült fény, olyanra, amire még én sem számítottam, nemhogy Pip vagy Ravi... De ezt a kötetet is csak ajánlani tudom, ahogy az első részt is, és alig várom, hogy a befejező kötetet is olvashassam. :) Holly Jackson stílusát imádom, ismét jól felépítette a sztorit, és ismét nagyon izgalmas volt végig követni a szereplőket ezen az úton. :)

További szép estét!

Smurfettereads

Joe Hill: Kulcs a zárját 1. (Locke & Key 1.) c. képregény értékelése

kulcs_a_zarjat_1.jpg

A februári olvasásomat még júniusban fejeztem be, a címe Joe Hill: Kulcs a zárját 1. (Locke & Key 1.) címmel jelent meg. A képregény még 2018ban a Fumax kiadó jóvoltából. Nekem nagyon tetszett az első része, és örülök, hogy a Luxuskiadást olvashattam el, alig várom, hogy folytathassam a másik két képregénnyel, amik szintén már a polcomon csücsülnek, és várják, hogy végre sorra kerüljenek ők is.

Fülszöveg:

Joe ​Hill – a horrornagymester Stephen King fia – a Locke & Key képregénnyel aratta első kiugró sikerét: két Brit Fantasy-díjat és egy Eisner-díjat köszönhet neki. Népszerűségét jól jelzi, hogy a képregény első száma huszonnégy óra leforgása alatt az utolsó példányig elkelt. 2018 nyarán a Netflix megrendelte a legendássá vált Locke & Key alapján készülő sorozat első, tíz részes évadát, amelynek készítésében Joe Hill személyesen is szerepet vállalt.

A Locke-család egy iszonyatos tragédia után kénytelen hazaköltözni felmenőik ódon birtokára a massachusettsi Lovecraftba. Kulcsház azonban nem egy mindennapi otthon: a kastélyszerű, öreg házban hemzsegnek a különös erővel bíró kulcsok és a hozzájuk tartozó ősi kapuk. A vakmerőt, aki átlép rajtuk, a küszöbön túl a teljesen ismeretlen és egy hétköznapi ésszel felfoghatatlan másfajta valóság várja.

Miközben a három testvér, Bode, Tyler és Kinsey a maga módján próbálja feldolgozni a közelmúlt rettenetes eseményeit, felfedezi Kulcsház titkait is. A legsötétebb rejtély azonban még várat magára: a ház alatt, a mélyben egy gyűlölettel teli, kíméletlen lény lakozik, s nem nyughat, amíg szélesre nem tárja a legfélelmetesebb ajtó szárnyait…

A kötet tartalmazza: Locke & Key: Welcome to Lovecraft 1-6, és Locke & Key: Head Games 1-6.

Értékelés:

A Netflix által készített Locke & Key első évadát már láttam, és nagyon tetszett nekem, így kíváncsi voltam a képregényekre is, és szerencsére sikerült tavaly beszereznem mind a hármat, azóta várakoztak a polcomon, de végre most sorra került az első része a sorozatnak. Amíg el nem olvastam, addig nem volt kedvem folytatni a második évaddal, előbb el akarom olvasni a többi képregényt is, és csak azután fogom folytatni a Netflixes sorozatot. Már most izgulok, hogy mi várhat rám ezek után. Azt le kell szögeznem, hogy gyönyörűek a rajzok, és a képregény külseje is teljesen megvett magának, nagyon illik a történethez, és már akkor imádtam, amikor először megláttam Molyon és a Fumax kínálatában, azóta nagyon, de nagyon kíváncsi lettem a képregényekre, és eddig nagyon tetszik nekem. A folytatások szerencsére már a polcomon csücsülnek. :D

A Locke család szörnyű dolgokon megy keresztül, már az elején beüt a krach, és feje tetejére áll a világuk is, és egy távoli családi házba költöznek, hogy a gyerekek, Tyler, Kinsley és Bode is feldolgozhassa az eseményeket a maguk módján, meg persze az anyjuk is, de ő nem sok vizet zavar, meg Duncan sem. Leginkább a három testvér és Dodge körül forog a sztori, de közben más szereplők szemszögéből is bele látunk a történtekbe, egyes szituációkba. Nekem nagyon tetszett a sztori, izgalmas volt, pörgős, cselekmény abszolút zseniális, és fordulatos, engem teljesen lenyűgözött, imádom.

Tyler, Kinsley sokkal jobban szerethetőek, Bode-t pedig imádom. Annyira cuki, és aranyos, ügyes és nagyon bátor is. Dodge karaktere is szimpatikus volt az elejétől a végéig. A sztori remekül felépített, és kidolgozott, a karakterek is csúcs szuperek, hamar meg lehet őket kedvelni, és szeretni. A helyszínválasztás is csodás, meg rejtélyes, kíváncsi vagyok, mennyi titkot őriz még a Kulcsház is, nagyon tetszett a leírása, meg a kulcsok rejtélyessége, annyira izgi volt az egész. Még a lezárása is tetszett, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat még a következő rész is, és hogy mi lesz a szereplőkkel.

Joe Hill abszolút zseniális, akár az apja, nagyon tetszik a stílusa, és amit felépített ebben a képregényben lenyűgöző. Gabriel Rodriguez munkássága is nagyon profi, ahogy a fordító is Holló-Vaskó Péter.

Kedvenc idézeteim:

Édes Istenem, csak egy földrengést kérek. Csak egy pici rengést, ami bedönti a szobám falát, hogy ne kelljen itt maradnom […]

A lényeg, hogy szívesebben lennék bárki más bárhol, mint aki vagyok.

„Hurrá. Hát immár ez lettem. A suliban csak egy dolog lehetsz egyszerre. A keményfiú. A r.bi. Az okoska. Én leszek az áldozat.”

„Amikor halott vagy, villanászerűen odacsapódsz emberekhez. Néha pusztán csak attól, hogy rájuk gondolsz.”

Nem futhatunk együtt, mert kocogás után te beszélgetni szeretnél, és megkérdeznéd, régen is futottam-e, és a régi életem tabu. Na mindegy. Amúgy is olvasni szeretnék.

Megmondtam, Bode: nem ígérek könnyen, de ha megteszem, azt meg is tartom! Menj! Siess! Repülj!

Amikor szellem vagy, ahhoz, hogy odatalálj valakihez vagy valahová, csak nagyon erősen rá kell gondolni. Nem kell, hogy tudd, hol van. Csak menj.

„Megállj, káprázat! Ha van beszélni hangod, vagy szabad: felelj!”

– Tessék.
– Honnan tu…
– Jackie mondta, hogy erre jöttél.
– És ez mi?
– Nyilas vagy, képregényeket olvasol, zöld csíkot festettél a hajadba. Szóval szerintem imádod a pisztáciát.
– Szerintem utálom a pisztáciát.
– Ez volt a legjobb tippem. Nem tetszik? Lőj le.

– Egy művész számára hasznos lehet a feje tetejére állítani a világot. Az ismerős ismeretlenné válik, ami érdekes módon lehetővé teszi, hogy élesebben lásd, mi is van előtted. A dolgok megforgatása megzavarja a bal agyféltekét, lekapcsolja, és ez lehetőséget ad a jobb féltekének, hogy a kreativitása átvegye az irányítást. E gyakorlat segítségével az ember meglepheti magát azzal, hogy olyan részleteket is lerajzol, amelyeknek nem volt tudatában […]

– Tudom… tudom, hogy túl sokat beszélek. De én… annyira magányos vagyok…

– Mi ez, mit csinálsz? Hagyd abba.
– Hm? Állíts meg, ha annyira akarsz. Taszíts el! Sikolts! Küzdj! Csinálj valamit!

Képregény adatai:

 Képregény: Joe Hill: Kulcs a zárját 1. (Locke & Key 1.) 

Kiadó: Fumax, Budapest

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 320. oldal

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789634700470

Fordította: Holló-Vaskó Péter

Illusztrálta: Gabriel Rodriguez

Borító: A belseje és a külseje is igényes.

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a képregényeket, és a fantasykat.

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg

Következő részek:

Különálló rész:

kulcs_a_zarjat_az_aranykor.jpg

Végszó:

Eddig csak egy novellát olvastam Joe Hill-től, amit Stephen King bácsival írtak közösen,  A magas fűben/Teljes gázzal c. novellát, ami csak részben nyerte el a tetszésemet, de ez a képregény maga a csoda. :D Alig várom, hogy olvashassam a folytatásokat, amik már a polcomon csücsülnek, de kíváncsi vagyok még a szerző többi kötetére is, nagyon tetszik a stílusa. :D Az illusztrációk meg gyönyörűek. :D

További szép estét!

Smurfettereads

Jennifer L. Armentrout: From ​Blood and Ash – Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.) értékelés

verbol_es_hamubol.jpg

Befejeztem Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash - Vérből és hamuból c. kötetét, ami a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg még tavaly. A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek. Szeretem az írónő stílusát, a Luxen sorozatával teljesen megvett magának, de a Míg a halál… számomra egy kicsit csalódás volt, és féltem tőle, hogy majd ez is az lesz, mert egy kicsit másabb történetileg, és a szereplők is kidolgozottabbak, vannak szerethetőek, és ugyanannyira gyűlölhetőbbek is.

Fülszöveg:

Lebilincselő ​és akciódús, szexi, függőséget okozó, meglepő fantasy! Tökéletes olvasmány Sarah J. Maas és persze JLA rajongói számára.

EGY SZŰZ…

Egy új korszak hajnalán, a születésekor kiválasztották Poppyt, ezért az élete sosem volt igazán a sajátja. A Szűz élete magányos. Sohasem érinthetik meg. Sohasem nézhetnek rá. Sohasem szólhatnak hozzá. Sohasem tapasztalhatja meg az élvezeteket. Ám ő Felemelkedésének napjára várva szívesebben tölti idejét a testőreivel, és inkább harcol a gonosszal, ami elvette tőle a családját, mint hogy arra készüljön, hogy az istenek méltónak találják. De ez a döntés sem volt sohasem az övé.

EGY KÖTELESSÉG…

Az egész királyság jövőjének terhe Poppy vállát nyomja, és ez olyasvalami, amire egyáltalán nem biztos, hogy vágyik. Hiszen egy Szűznek is van szíve. És lelke. És vágyai. És amikor Hawke, az arany szemű őr felesküszik rá, hogy biztosítja a Felemelkedését, így belép az életébe, a végzet és a kötelesség összekuszálódik a sóvárgással. Hawke felkorbácsolja a lány indulatait, elülteti benne a kételyt azzal szemben, amiben eddig hitt, és megkísérti azzal, ami tilos.

EGY KIRÁLYSÁG…

Egy bukott királyság, amit magára hagytak az istenek, és amitől rettegnek a halandók, ismét feltámad, hogy erőszakkal és bosszúval mindenáron visszaszerezze, ami egykor az övé volt. És ahogy az átkozottak árnyéka egyre közelebb húzódik, a tiltott és a helyes közötti határvonal is elmosódik. Poppy nem csupán a szívét kockáztatja, hanem azt is, hogy méltatlannak találják az istenek, ráadásul az élete is veszélybe kerül, amikor minden véres fenyegetés, ami egyben tartja a világát, kezdi felfedni magát.

Jennifer L. Armentrout első high fantasyje.

Értékelés:

JLA tudja mitől jó egy fantasy, és habár ez nem urban fantasy, mint a Luxen, hanem high fantasy, és heroikus fantasy, nekem ugyanúgy tetszik, habár az eleje nagyon lassan indult be. Leginkább Penellaphe, vagyis Poppy életét, és a Felemelkedése előtti napjait ismerhetjük meg, hogy mivel tölti a napjait, és milyen hatással van rá az, hogy jóformán egy kis kalitkában él, ahol szabályokhoz van kötve, nem teheti meg azt, amit egy átlagos ember, mert az Istenek ezt tiltják neki. És megismerhessük ennek mind a két oldalát, a jót és a sötétebbik árnyalatát is, hogy mennyire felelősségteljesen hajtja végre, amit tőle elvárnak, míg eljön a nagy napja, és betölti a 18 születésnapját, ami mindent megváltoztatna, de a váratlan események teljesen felbolygatják az életét, na meg a kastélyt is, ahol tölti a napjait.

A történet az elején egy kicsit laposan indul, de jó volt belelátni Poppy életébe, a jó és a rossz dolgokba is egyaránt, megismerni őt jobban, és a többi karaktert is, hogy mivel jár az, hogy ő a Kiválasztott, a Szűz, és milyen előnyei, vagy hátrányai vannak ennek az egésznek, és mivel jár, ha esetleg rossz döntéseket hoz. Olykor nagyon sajnáltam, főleg a Herceg és a Lord miatt is, meg a gyerekkorában átélt események miatt is. De annak ellenére, hogy az eleje laposan indul, de ahogy egyre jobban olvastatta magát a kötet, egyre jobban beindult, és a szereplők is szimpatikusak voltak, bár a Herceg, a Hercegnő és a Lord nem tartozik közéjük, se a Papnő. XD De Poppy, Tawny, Rylan, és Vikter, meg Hawke igen. A történet izgalmas, teljesen leköti az olvasó figyelmét, helyenként nagyon szexi, vérforralóan szexi, főleg egy valaki miatt, aki annyira szexi félisten. :D ♥ Azért akció is kap benne szerepet, bár néha elég sokáig kell rá várni, de eljön az, amikor az olvasó nem várná. :D Poppy nem csak egy olyan személy, akit kiválasztottak egy adott célra, hanem nagyon bátor, erős, céltudatos, harcias, küzd, amikor kell, és szembeszáll még azzal is, aki elől más futva menekülne az életét mentve, de Poppy más, ő harcedzett, okos, és nem adja fel egy könnyen. :D

Penellaphe-t egyre jobban megkedveltem, ahogy egyre jobban megismertem őt azáltal, hogy kezdett kitárulkozni, és elmesélte, hogy miért pont ő lenne a Kiválasztott, a Szűz, akire olyan nagy szüksége van a világnak. De azért jó sok minden nem derült ki, bár a végén burkoltan kiderül egy két titok, hogy Felemelkedettek, a Királynő, a Herceg és a Hercegnő mennyi mindent elhallgatott előle, ahogy az emberek többsége elől is. Hogy egy vallás mennyire elvakította azokat az embereket, akik hittek a számukra fontos vezetőkben, akik elhitették velük, hogy biztonságban vannak egészen addig, míg az Istenek felé bizonygatják a hitüket, és áldozatokat hoznak a védelemért, a Kravenektől és az Alászálltaktól, meg az Atlantiak ellen. De semmi sem az, ami elsőre látszik, sok minden nem derül ki még az elején, és nem túl sok izgalom történik, bár egy két akciójelenet azért fel felbukkan a történetben, de egészen addig nem történik semmi izgalom, amíg valaki fel nem bukkan, hogy felforgassa, és megbolygassa Poppy életét. :D

Hawke-t már az első perctől kezdve a szívembe zártam, annyira cuki volt, annak ellenére is, ami a későbbiekben kiderült róla, annyira szerethető, sőt IMÁDNI VALÓ ez a pasi. ♥ Ő tényleg ízig-vérig férfi, egy nagyon szexi férfi, már az első félmosolyával meggyőzött engem, meg, ahogy ugratta, cukkolta Poppy-t, már az első találkozásuk is annyira tökéletesen a sors által elrendeltetett volt, bármi is történik utána, annak tényleg így kellett történnie. Bár azért vannak elég kemény szituációk, és jelenetek közöttük, amik elég brutálisak, de pont jó így, ahogy van, remélem, a későbbiekben is ennyire jó lesz, hogy ennyire szikrázni fog köztük a levegő, és hogy ennyire fognak civakodni, aminek az eredménye annyira dögös, és kemény helyzeteket produkál, mint ebben a részben, a kötet második felétől, amint átlépi a 200-és a 300. oldalt. :D Annak ellenére, hogy mennyire tragikus, ami köztük, és velük történik, vagy történt velük korábban, ami végül azt eredményezte, hogy összesodorta őket az élet, pedig akár másképp is történhetett volna, ami nem követel ennyi áldozatot a történtek miatt… de így is jó, csak kár, hogy ennyit kell szenvedniük, főleg szegény Poppy-nak

Viktert, Tawny-t, Rylan-t, Kieran-t is, hamar megkedveltem, részben fáj is némelyikért a szívem, mert a sors nem éppen mindenkinek kedvezett, az írónő sajnos kegyetlen is volt egy két karakterrel, és egy bizonyos Sötét Szerzet, meg a csatlósai is sokban felelősek, ahogy a Felemelkedettek is, főleg ők, akik. Sok mindenben hibásak ők is, amit elkendőztek egy olyan vallás mellett, amivel elvakították a saját népüket csak azért, hogy nekik jó legyen, és kihasználták a saját beteges céljaik érdekében. Remélem, a folytatásban mindenki meg fogja kapni a maga jussát, azért, amit elkövettek, és kiderül az a sok hazugság, amivel eltömték az emberek agyát, akik megbíztak bennük, és a legfontosabb kincseiket is rájuk bízták az Istenek védelme miatt. Amivel elvakították Poppy-t is az évek során, nem hiába rettegett az eljövendője jövője miatt olyan sokat, és az, ami a múltban történt vele, nem lehet könnyű feldolgozni, főleg, hogy most még nagyobb kalamajkába keveredett. Felborult az egész világa, meg az amiben egész idáig hitt, dönteni-e kell, mi az igazság, és hihet-e azoknak, akik fogva tartják, akik megváltoztathatják a sorsát, akikkel talán végre biztonságban lehetne, főleg egy valakivel. :D ♥

A Magaslati elleni támadás, és a Beavatáskor történő betörés, meg Poppy-ék utazásakor történő akció, meg az, ami későbbiekben történik Hawke és Poppy között az a legizgalmasabb, az írónő abszolút zseniálisan felépítette a harcokat, és a két szereplő között a hullámvölgyet a kettejük között, és a csatározásaikat, annyira szexi, és dögös jeleneteik vannak, főleg, amikor egymásnak esnek, így vagy úgy. ♥ Akár csak ugratják egymást, vagy vérre menő csatát vívnak, én imádtam, sőt, meg is mosolyogtattak, imádtam Hawke stílusát, meg ezt az egész hercehurcát, ami közte és Poppy között létrejött. Imádtam. :D ♥ Az elejétől a végéig, és az a nagy titok, hogy Poppy miért az aki, és miért az-az adottsága, ami, még engem is meglepett. Pedig a Felemelkedettekről már egyből levágtam, hogy micsodák igazából, bár Hawke-t érintőlegesen kicsit meglepett, hogy ki is ő valójában, de hogy Poppy… Fura, de annyira nyilvánvaló, és az is, hogy miért kell ő annyira azoknak a Felemelkedetteknek… Kíváncsi leszek, mi lesz a következő részben, alig várom, hogy olvashassam. Főleg Hawke miatt is. :D ♥

Kedvenc idézeteim:

„Az emberek kivetítették a kínjukat az őket körülvevő világra.
Nekem viszont megtiltották, hogy bármit tegyek, csak annyi állt módomban, hogy nem törődöm az egésszel. […]
Nem mintha mindig azt tettem volna, amit tennem kellett.” (7. oldal)

„– Egész biztos, hogy nem az vagy, akinek gondoltalak – motyogta.
– Honnan tudtad? – böktem ki a kérdést.
– Onnan, hogy amikor legutóbb megcsókoltam ennek a köpenynek a tulajdonosát, majdnem a torkáig leszívta a nyelvemet.
– Ó – suttogtam. Nekem is azt kellett volna tennem? Nem hangzott valami élvezetesnek.” (38. oldal)

„Tudtam én, hogy miért jöttem ide ezen az estén, Hawke-nak igaza volt, ismét. Nem beszélgetni akartam. Hanem élni. Tapasztalni. Választani. Hogy valaki más legyek, mint aki valójában vagyok.” (47. oldal)

„Ennyi. Kilehelte a lelkét, mielőtt feleszmélhetett volna. A halál a lehető leggyorsabban jött el érte.” (87. oldal)

„– Nagyon hamar újra találkozunk.
– Alig várom – vicsorogtam.
Elvigyorodott.
– Ígérem, gondoskodni fogok róla, hogy az a nagy pofád megkapja, amit érdemel.
Gyanítottam, hogy azt nem fogom kitörő örömmel fogadni.” (132. oldal)

„– Láttam, milyen gonosz tudsz lenni, amikor csak egy szelet torta marad.
Összeráncolódott a szeme körül a bőr, ahogy nevetett.
– De az egy finom torta volt! A hercegnőt is lelökném az erkélyről, hogy megszerezzem.
Kurta nevetés buggyant ki belőlem.” (150. oldal)

„– Jól vagy? – Vikter lehajtotta a fejét, és annyira halkan beszélt, hogy csak én halljam.
Épp csak egy kicsit fordultam balra, és bólintottam.
– Miért kérdezed?
– Mert az eleje óta úgy fészkelődsz, mintha pókok lennének a ruhádban.
Pókok a ruhámban?
Ha pókok lettek volna a ruhámban, akkor nem fészkelődnék. Sikítoznék, és egy szál semmire vetkőznék.” (165. oldal)

„– Akkor miért akadtál ki annyira azon, hogy ő lett a testőröd?
– Hogy miért? A hormonjaid bizonyára megzavarják a logikus gondolkodásodat!
– A hormonjaim amúgy is állandóan megzavarják a logikus gondolkodásomat, szóval erről ennyit.” (194. oldal)

„– Hihetetlenül gyanakvó nőszemély vagy!” (196. oldal)

„– Nem úgy tűnik, mintha aggasztana a lehetőség. – Tawny felvette a csészéjét. – Sőt, inkább izgatottnak tűnsz.
– Izgatottnak? Nem. Kíváncsinak? Lehetséges. […] – A napok néha annyira végtelenül unalmasak tudnak lenni!
A kijelentése úgy megdöbbentett, hogy azt is elfelejtettem, ki vagyok, és hol vagyok. Egyedül annyi telt tőlem, hogy legalább a hangom visszafogtam.
– Ezek szerint egy jó kis lázadás kicsit felpezsdítené az életedet? A halott férfiak, nők és gyerekek szórakoztatnak téged?
Meglepettség villant Loren, mind Dafina arcán. Valószínűleg most először hallottak beszélni.
Loren nyelt egyet.
– Gondolom, én… rosszul fogalmaztam, Szűz. Elnézést kérek.
Nem szóltam semmit.
– Kérlek, ne törődj Lorennel – vetette közbe Dafina. – Néha gondolkodás nélkül beszél, és nem úgy értette ő.” (207-208. oldal)

„Elkaptam a tekintetemet az ágyról, és tovább figyeltem a Magaslat mögött égő fáklyákat. A tűz ma este visszafogottan égett, ahogy az elmúlt néhány éjszakán is, de amikor a lángok őrült lelkekként táncoltak a hajnali szélben? Az azt jelentette, hogy a köd nincs már messze. És a sűrű, fehér ködöt elsöprő, rettenetes halál követte.
A kezem szórakozottan becsúszott a köntösöm rétegei alá, a combomhoz erősített tőröm csontból készült markolatára. Az ujjaim körbefonták a hűvös markolatot, és ez eszembe juttatta, hogy készen állok majd, ha – vagy amikor – a Magaslat elesik.
És akkor is készen állok majd, ha a Sötét Szerzet ismét eljönne értem.
A kezem elkalandozott a markolatról a térdem fölé pár centire, és ujjaim végigfutottak a belső combom egyenetlen bőrfelületén.” (239. oldal)

„Amint az ujjaid megtalálják a fogást a húron, a körülötted lévő világnak meg kell szűnnie létezni. […] Csak te vagy, és a megfeszített húr, meg a célpontod. Semmi más nem számít.” (251-252. oldal)

„– Van egy olyan érzésem, hogy lemaradtam egy fontos információról.
– Még nem volt lehetőségem elmondani – magyaráztam. – És amúgy sem volt olyan fontos.
Tawny felvonta a szemöldökét.
Hawke felhorkant mellette.
– Biztos vagyok benne, hogy jó ideje ez volt az egyik legfontosabb dolog, ami történt veled.
Résnyire húztam a szemem.
– Kicsit túlbecsülöd az életemben játszó szerepedet, ha tényleg ezt hiszed.
– Én azt hiszem, hogy nagyjából tudom, mekkora szerepet játszom az életedben.
– Azt kétlem – ismételtem, amit ő is mondott korábban.
– Azon töprengek, hogy vajon akár a felét is elhiszed-e a hazugságaidnak.
Tawny ide-oda pillantgatott köztünk.
– Nem hazudok, de mindegy.
Hawke elmosolyodott, és megjelent a gödröcske a jobb arcán.
– Mondj magadnak, amit akarsz, királylány!
– Ne nevezz így! – dobbantottam egyet a lábammal.
Hawke felvonta a szemöldökét.
– Ettől most jobb?
– Igen! Mert a másik lehetőség az, hogy beléd rúgok.
– Olyan erőszakos! – kuncogott.
Ó, egek!
A kezem ökölbe szorult.
– Nem kéne itt lenned!” (275-276. oldal)

„– Tudod, sosem fogok az apád helyére lépni, nem is próbálnék ilyet tenni, de nekem olyan vagy, mintha a lányom lennél.
Még erősebben szorítottam.
Ismét megpaskolt.
– Aggódom érted. Részben azért, mert ez a dolgom, de főleg azért, mert rólad van szó.
– Te is fontos vagy nekem. – A szavaimat elnyelte a mellkasa. – Még akkor is, ha szerinted gyengék az ütéseim.
Rekedten felnevetett, és a fejem tetejére támasztotta az állát.
– Csak akkor gyengék az ütéseid, ha nem jól csinálod. – Elhúzódott, és az arcomra tette a kezét. – De a célzásod halálos, kislány! Ezt ne felejtsd el!” (295. oldal)

„– Egyszer ezek a vérző szívek fogják az egész város halálát okozni.” (341. oldal)

„– Te mennyit olvastál el ebből?
– Ahhoz semmi közöd.
– Valószínű, igen, de muszáj megtudnom, hogy eljutottál-e eddig a részig. – Megköszörülte a torkát.
Várjunk csak.
Most fel fogja olvasni?
Ne.
Kérlek, ne!
– Csak az első fejezetet olvastam el – mondtam sietve. – És úgy tűnik, te már a könyv közepénél jársz, szóval…
– Jó! Akkor ez teljesen új lesz számodra. Lássuk csak, hol is tartottam? – Az ujját végighúzta az oldalon, és megütögette vele a lap közepét. – Á, igen! Itt. „Fulton megígérte, hogy ha végez velem, egy napig nem fogok tudni egyenesen járni, és igaza lett.” Húha! Lenyűgöző!
Elkerekedett a szemem.
– _Amiket a nyelvével meg az ujjaival művelt ez a férfi, azon csak a döbbenetesen nagy, buján lüktető és érzékien pulzáló… – Hawke kuncogott. – Ez a nő imádja a határozószókat, nem?
– Most már elég.
– Férfiassága tett túl.
– Mi? – sápítoztam.
– Ez a mondat vége – magyarázta, és amikor felpillantott, azonnal tudtam, hogy bármi fog kijönni a száján, olyan lesz, mintha élve elégetnének. – Ó, lehet, hogy nem tudod, mit ért férfiasság alatt. Szerintem a f.rkáról beszél. A k.kijáról. A hímtag…
– Ó, egek – suttogtam.
– Az ezek szerint különösen nagy, pulzáló és lüktető…
– Világos! Tökéletesen értem.” (356-357. oldal)

„– Olyan rossz hatással vagy rám!
– Szerintem már leszögeztük, hogy csak a rosszakat lehet befolyásolni.” (396-397. oldal)

„– Úgy aprítottad fel, ahogy egy hentes a húst – folytatta a hercegnő. […] – De biztosan megvolt rá az okod.” (452. oldal)

„– Ön…?
– Inkább ne tedd fel ezt a kérdést – szakított félbe, és rezzenéstelen tekintettel meredt rám. – Nem tetszene a válaszom, és nem is értenéd meg. Én pedig nem is várnám el egyiket sem. Vedd ezt úgy, mint egy nagyon fontos leckét, Penellaphe. Bizonyos igazságok csak elpusztítják és bemocskolják azt, amit nem tudnak elsöpörni. Az igazság nem mindig felszabadító.” (452-453. oldal)

„Már belekóstoltam abba, amit most éreztem, és a kis ízelítő annyira igazságtalannak tűnt. Hát nem ilyen az, ha az ember él? Hogy kicsit nagyobbat kortyolunk ebből, meg beleharapunk abba. Az egész arról szól, hogy a lehető legtöbbet habzsoljunk és nyeljünk le.
Annyit akartam érezni, amennyit csak lehet, főleg azután, hogy sokáig csak fájdalmat és dühöt éreztem. Most egyiket sem…” (487. oldal)

„Sose add át magad a rettegésnek! Ha megteszed, meghalsz. Igaza volt. A félelem kiélesítheti az érzékeket, a rémület azonban mindent csak lelassít.” (503. oldal)

„– Borzasztó erőszakos vagy! – Előrehajtotta a fejét, és suttogott. – Egészen beindít.” (567. oldal)

„– Egek! – mondta mély torokhangon, ahogy felemelte sűrű szempilláit, és találkozott a tekintetünk. Most élesebbnek tűnt az arccsontja, ahogy árnyék vetült alájuk. – Ki is belezhettek volna.
– Mindig olyan jó megfigyelő vagy.” (582. oldal)

„Megcsókolt, miközben elhelyezkedett fölöttem, a lábam között, aztán a dolgok… felgyorsultak. Ezúttal nem volt lassú kényeztetés, semmi elnyújtott simogatás meg csókok. Egy csipetnyi kellemetlenséget éreztem, de az gyorsan átadta a helyet a lüktető élvezetnek, és sem a testemben, sem az agyamban, sem kettőnk között nem maradt hely másnak, csak annak, amit éreztünk. Csak ő volt meg én, a vérünk íze a szánkon, és ez a vágy, amit nem teljesen értettem.
Egyre erőteljesebben hullott a hó a fák között, eláztatta a hátát és a hajamat, ahogy egymásba gabalyodva hemperegtünk. Csak a nedves csókjaink hangja hallatszott, meg ahogy összeért és szétvált a testünk, illetve a nyögéseink.” (642-643. oldal)

„– Talán bűntudatom van amiatt, hogy megharaptalak.
– Talán? – Felhúztam a szemöldökömet.
Mintha megrágta volna a kérdést, majd bólintott.
– Azt hiszem.
– Még jó, hogy bűntudatod van!
– Annak ellenére, hogy te meg megszúrtál, és otthagytál meghalni?
Elakadt a szavam, és émelyegni kezdett a gyomrom.
– Nem haltál meg. Nyilván.
– Nyilván. – Volt valami pajkos fény a szemében. – Épp csak meglegyintett a halál szele.
– Gratulálok – motyogtam a szememet forgatva.
Felnevetett.” (665. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.)

Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 688. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635619801

Fordította: Rácz Kata

Borító: A belseje és a külseje is igényes.

Ajánlom: Bárkinek, fiatal felnőtteknek. :D

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg

Következő rész:

hus_es_tuz_kiralysaga.jpgVégszó:

Már több könyvéhez is volt szerencsém JLA-tól, és eddig mind kedvenc lett, csak a Míg a halál... nem annyira, de hamarosan adok neki is egy új esélyt, hátha nem tudtam rá teljesen ráhangolódni, amikor olvastam a könyvet, de majd újra próbálkozom vele, de előbb a Hús és tűz királysága c. kötetet akarom beszerezni és olvasni is. :D Hawke imádat. :D

További szép estét!

Smurfettereads

Marissa Meyer: Heartless - Szívtelen c. könyv értékelés

szivtelen.jpg

Marissa Meyer: Heartless - Szívtelen c. kötetét, még márciusban kezdtem el, de csak május elején tudtam befejezni, ami végül is tetszett nekem, szórakoztató volt, voltak karakterek, akiket megkedveltem, és maga a történet is tetszik nekem. :) 2018ban jelent meg először a Könyvmolyképző gondozásában, azóta több utánnyomást is kapott, és új borítót is. A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek.

Fülszöveg:

A Szív Királynő valaha csak egy szerelemre vágyó fiatal lány volt.

Bár Catherine az egyik legkelendőbb fiatal hölgy Csodaországban, és a házasodni kívánó Szív Király kedvence, őt mégis egyebek foglalkoztatják. Ínycsiklandó süteményeket süt, és a leghőbb vágya az, hogy pékséget nyisson a legjobb barátnőjével. Az édesanyja szerint ilyen gondolatok azonban nem méltók egy olyan fiatal lányhoz, aki akár királyné is lehetne.

Cath megismerkedik Jesttel, a jóképű és titokzatos udvari bolonddal. Életében először valódi vonzalmat érez valaki iránt. Kockáztatva, hogy vérig sértik a Királyt és éktelen haragra gerjesztik Cath szüleit, a két fiatal titkos, viharos kapcsolatba bonyolódik. Cath a saját szerencséjének kovácsa akar lenni, és a maga módján akar szerelembe esni. Ám a sorsnak más tervei vannak e varázslatos, őrült és szörnyetegekkel teli vidéken…

Értékelés:

A sztori nagyjából ismerős volt az Alice csodaországból, de én csak abból a meséből a filmeket, meséket láttam, a könyvet még nem olvastam, de kíváncsi vagyok rá is, egyszer lehet, hogy el is olvasom. Tetszett az írónő stílusa, és ahogy megragadta a már ismert történetet, és csavart rajta egy kicsit, bár a vége kiszámítható volt, hogy nem happy enddel zárul, bár kinek mi a happy end. Én teljesen mást vártam volna legszívesebben, de a sors már előre így írta meg, Catherine, Jest, a Kalapos, és a Holló történetét, ahogy a Nővérek is előre megjósolták, hogy elkerülhetetlen a sors, bárhogy próbálnak kitérni előle. Ez most is bebizonyosodott…

Vigyorit imádtam, ő az egyik nagy kedvencem a regényben, meg Jest meg a Holló, és a Kalapos Cilindrián, meg talán Catherine és Mary-Ann voltak azok, akiket egy kicsit közelebb kerültek hozzám. A Királyt megvetettem, mert annyira unszimpatikus volt szegény, és annyira tehetetlen, megértettem, miért ódzkodott annyira tőle Catherine, Jest ezerszer jobb volt nála, még a Holló is, akit szintén nagyon megkedveltem. Tetszett a világ felépítése, a helyszínek leírása, olvasás közben még én is el tudtam képzelni magam előtt, és ez adott egy pluszt a történetnek is.

Végig hangulatos volt, és jó volt végig követni a karaktereket ezen az úton, bár nem teljesen lett a kedvencem ez a könyv, de örülök, hogy végre elolvastam, olyan sokáig várt szegény a sorára, de egy kihívás miatt, végre sorra került. Bár én egy kicsit többet vártam volna, ha már arról volt szó a fülszövegben, hogy megszégyenítették a „kis” Királyt. Több kalandot vártam volna, nem csak félelmet attól, hogy milyen jövő várhat Catherine-re és a többiekre, ha eljön a vég. Bár a labirintusos rész nekem tetszett, főleg a leírása, meg a Nővérek és a kút miatt is. Az elején még elég lassan akart beindulni a sztori, de a vége felé már alig bírtam kapkodni a fejem, hogy mi történik.

Catherine szüleit, ki nem állhattam, főleg azt az álszent anyját, fú úgy nyakon tudtam volna egyszer kétszer ütni, hogy csak úgy nyekkent volna azzal a nagy arcával előre. Végig gyűlöltem őket, pedig az apja eleinte kedvesnek tűnt, olyan csendes, visszahúzódónak, de amint ellenszegült a lányuk, már kinyílt neki is a csipája… Sir Peter, Peter és a felesége se lett a kedvencem, főleg Peter, Peter. A feleségét, nagyon sajnáltam, hogy egy ilyen férj mellett ragadt, aki így bánik vele, de azért a nő sem volt egy álszent. Egyébként elég hamar rájöttem a legendás Gruffacsór titkára, nem volt túl nagy meglepetés, előbb leesett, mint Catherine-nek, hogy ki is az. Bár azt nem tudtam, hogy mitől vált azzá, az aki Gruffacsórrá vált, de tetszett a leírása, bár nem volt hátborzongatóan rémisztő. :D

Nem tudom, miért, de a szülőket se, se a Szív Királyt nem tudtam megkedvelni, a szülők idegesítőek voltak, a cukormáz, nebáncsvirág kis Király meg full nyálgép, túl nemtörődöm volt, neki csak a jó szórakozás számított, ha már beütött a krach, akkor senkinek se hívták, azt nagyon bírtam, amikor megrémült még Catherine-től is. XD Ahogy az egész Szív Királyság rettegett tőle, még a nagypofájú szülei is. XD Na, az vicces volt! Azokon a jeleneteken jókat nevettem, de nagyon fájt a szívem, ahogy Catherine-nek is. De azt sajnáltam, hogy a vége így alakult, jobban örültem volna, ha szép happy endet kap, de a címéből kiindulva, sejtettem, hogy nem lesz túl jó vége…

Kedvenc idézeteim:

 „– Ne merészeld! A Király ünnepségére készültek, te csirkefogó!
Vigyori bajsza megrezzent.
– A Király? Már megint?
[…]
– Úgy gondoltam, egyet meghagyok neki, a többit pedig fel lehet szolgálni a lakomán. Olyan boldoggá teszi őfelségét, amikor sütök neki valamit. És ha a király boldog…
– Boldog az egész királyság is – ásította Vigyori, ám eszébe sem jutott eltakarni a száját, így Cath kénytelen volt grimaszolva elé tartani a kezét, nehogy a borzalmas tonhalszag elérje a pitéket.” (11. oldal)

„– Büszke macska vagyok, nem pedig haszonállat.
Duzzogva eltűnt.
– Ne légy már ilyen sértődős! Csak viccelek.” (15. oldal)

„– Ettél belőle, Vigyori?
A macska ciccegett egy sort.
– Egy egész pitét megettem, kedveském. Ellenállhatatlan volt.
Cath a fejét rázta.
– Inkább malacnak kellett volna születned!
– Milyen közönséges vagy! – Vigyori fordult egyet a levegőben, úgy mozdult, ahogyan egy uszadék fa hánykolódik a tengeren, majd az immáron üres tálcával együtt köddé vált.
– Mégis mi bajod a malacokkal? – vonta kérdőre Cath a levegőt. – Szerintem a kismalacok majdnem olyan cukik, mint a kiscicák.
– Ezt inkább meg sem hallottam.” (61. oldal)

„– Hát lehetséges? Egy valódi hölgy, aki így nevet? Azt hittem, csak a mesében léteznek. Hadd halljam újra!
– Szó sem lehet róla! […] – Elég legyen! Még csak nem is volt annyira vicces, és most olyan kellemetlenül érzem magam.
A fiú arcára közömbös arckifejezés ült, ám szemében még mindig a vidámság szikrái táncoltak.
– Nem állt szándékomban megbántani. Egy magamfajtának az ilyen nevetés többet ér minden aranynál. Életcélom lesz, hogy ismét hallhassam. Minden egyes nap, ha ön is úgy akarja. Nem is… inkább mindennap kétszer, és legalább egyszer még reggeli előtt.” (73. oldal)

„[…] Remélem, élvezni fogja a mély lélegzetvételeket a hazaút során!” (82. oldal)

„– Hát, három napod van, hogy gondolkodj. Talán annyi idő alatt meglágyul a szíved.” (95. oldal)

„– Jóságos ég, mi ez a csodás illat?
Cath elugrott a konyhapulttól. Vigyori – vagyis inkább Vigyori feje – kitöltötte a falon lógó kakukkos órát, az óramutatók a bal fülére és a bajszára mutattak, jelezve, hogy épp most múlt délután kettő.
– Szia, Vigyori! – vonta fel a szemöldökét Cath. – Nagyon remélem, hogy nem etted meg a kakukkot.
[…]
– Még csak véletlenül sem – felelte –, bár azt be kell vallanom, hogy most épp azon tanakodom, vajon hány olyat tudnék észrevétlenül megenni, amikor hátat fordítasz.
Cath gyanakvón figyelte a macskát.
– Jaj, jól van, na! Végül is nem érdekel, hogy észreveszed-e vagy sem.
– A Királynak csinálom őket.
Vigyori a szemét forgatta: pupillái úgy jártak ide-oda, mint ahogyan egy kisgyerek labdája pattog összevissza.
– Mindig mindent a Királynak csinálsz.
Cath vigyorogva felkapta a nyomózsákot, egy konyharuhába törölte a fölösen kinyomódott habot, és folytatta a habcsókkészítést.
– Meg akartam köszönni, hogy felfordulást okoztál a bálon. Tökéletesen időzítetted.
– Ez a legtöbb tettemre igaz.” (117. oldal)

„– Igen, de… megmentették, nem igaz? Úgy hallottam, hogy a herceg kifejezetten hősiesen viselkedett. Tényleg a szörnyeteg és ön közé vetette magát?
Margaret megmerevedett.
– Inkább arról volt szó, hogy nem tudott elég gyorsan elmenekülni. Az az ember nagyjából annyira kecses, mint egy vaddisznó.
Cath hunyorgott.
– Ami azt illeti, a vaddisznók kifejezetten gyorsak és atletikusak tudnak…
– Ó, hát itt van! Integess gyorsan, vagy azt fogja hinni, hogy róla beszélünk.” (126. oldal)

„– Szép ütés – dicsérte Cath.
– Be kell vallanom, hogy nem az a fajta úriember vagyok, aki csak úgy hagyja, hogy a hölgyek könnyedén nyerjenek.” (151. oldal)

„– Jaj, ne legyél már ilyen pesszimista!” (170. oldal)

„– Tudtam, hogy úgyis rájön a megoldásra.
A Kalapos felnyögött, és átvette a cilinderét az Óriáskígyótól, aki odanyújtotta neki az asztal közepéről.
– Jobb lenne, ha nem tennénk úgy, mintha a hölgy kivételes tehetség lenne. Hiszen csak elmondta egy altatódal utolsó sorát. – Felkapta a botját, háromszor a földre vert vele, és elkiáltotta magát: – Ki akar a bolond nyomdokába lépni, lusta banda? Mozgás!” (204. oldal)

„– Ne hagyja, hogy erőszakoskodjon!” (207. oldal)

„A rózsa vörös, az ibolya kék,
Még a bajuszomat is levágatnám magácskáért!
Akarata ellenére is az emlékezetébe véste a rövidke strófát, és többször is a hányinger kerülgette, amikor eszébe jutott a rím.” (247. oldal)

„– Jóságos ég, Cilindrián! És én még azt hittem, hogy nem kedvel engem.
– Az, hogy ajándékot készítek valakinek, még nem jelenti azt, hogy kedvelem, kisasszony.” (275. oldal)

„– A hírnév elillan. A profit nem.” (276. oldal)

„– Imádom, hogy ilyen optimista vagy, mindig is nagyon szerettem ezt benned, de úgyis nemet mondanak. Te is pontosan jól tudod, mint én.” (319. oldal)

„– Nálam elvi kérdés, hogy nem üzletelek gerinctelen teremtésekkel. Csak semmi kígyó. Semmi csúszós angolna. És a legrosszabból, a megbízhatatlan nőszemélyekből sem kérek. Nyugodtan játssza a szemérmest, Pinkerton kisasszony! Higgyen csak a saját ártatlanságában! De ön is éppolyan jól tudja, mint én, hogy legalább egy szívet össze fog törni, és én nem akarom, hogy ezentúl bármilyen közöm legyen magához.” (342. oldal)

„– Akkor főleg nem érdemes egy ártatlan embert üldöznie. Mégis miért teszi? Mert csorba esett a büszkeségén?
– Miféle büszkeségen? – rakta keresztbe Vigyori a lábát. – A mi királyunk egy közönséges idióta.
Cath arcán halovány mosoly ült ki.
– Ehhez kétség sem férhet.” (415. oldal)

„– A tanulság, természetesen, persze az, hogy a kalitkába zárt kanári nem eszik viperák kezéből.” (420. oldal)

„– Ne kínlódj már ilyen látványosan! Majd megyek én.” (448. oldal)

„A Nővérek szavai kavarogtak a fejében. Mészáros, mártír, monarcha, megbolondult.
– Nehogy átmenjetek akár egyetlen ajtón is! – kiáltotta hátra Cilindrián. Nem lassított, és kezdték szem elől veszíteni a labirintus árnyaiban. – Figyelmeztettek, most már csak meg kell fogadnunk a tanácsukat.” (469-470. oldal)

„– Én mindig jövök valahonnan és megyek valahova, kedvesem. Hiszen csak így tudok elillanni az Idő elől.” (481. oldal)

„Szent pite, hiszen a halállal nézett farkasszemet!” (503. oldal)

„Nincs olyan férfi – még egy idétlen, üresfejű király sem –, aki feleségül akarna venni egy olyan lányt, aki korábban visszautasította őt. Sőt, megszégyenítette. Egy olyan lányt, akiről mindenki úgy tartotta, hogy nincs ki mind a négy kereke.
Ám a Király meghunyászkodó, gerinctelen alak volt.” (518. oldal)

„– Korán érkeztem volna? Nem tudtam, hogy vársz rám.
– Mindig várok valakire. Valaki mindig jön és megy, jön és megy.” (531. oldal)

„– Nonszesz – suttogta, csak úgy csikorgott a szó. – Nonszesz az egész és minden egyéb, majd nonszesz újra és újra! Itt mindenki bolond, nem tudtad?” (539. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Marissa Meyer: Heartless - Szívtelen

Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 558. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634572527

Fordította: Szabó Krisztina

Borító: A borítója szép :)

Ajánlom: Bárkinek, fiataloknak. :D

Ennyi csillagot adok rá:

5_es_fel_2.jpg

Végszó:

Ez volt az első kötet, amit Marissa Meyer írónőtől olvastam, és talán nem is az utolsó. Kíváncsian várom a következő kötetét, ami majd a kezembe kerül, hogy az is ugyanilyen jó lesz-e. :D

További szép estét!

Smurfettereads

Stephen King: Kedvencek temetője c. könyv értékelés

kedvencek_temetoje.jpgÁprilis 30-án fejeztem be Stephen King: Kedvencek temetője c. kötetét. Korábban már láttam a könyvből készült filmeket, és tegnap újra is néztem az 1989-es verziót, ami bár tetszett, de nem annyira, mint ez a kötet. :D A könyvek, azok mindig jobbak, bár kivételek azért vannak. :D Örülök, hogy végre elolvastam ezt a kötetet is, Stephen King egy zseni, abszolút zseni. :D

Fülszöveg:

Dr. ​Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Gage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…

Értékelés:

Így most, hogy végre elolvastam Stephen King: Kedvencek temetője c. kötetét, sokkal jobban tetszett nekem, mint a belőle készült filmadaptációk, amiket korábban már volt szerencsém látni is. Ismertem már annyira a történtet, hogy tudjam miről fog szólni ez a kötet, nem volt újdonság, hogy mi is fog majd történni majd benne, de így is tudott elég sok meglepetést okozni. A szereplők a filmben, engem teljesen hidegen hagytak, de most így olvasva a könyvet, nagyon megkedveltem őket, főleg Ellie-t és Gage-et, Louist, meg Rachelt, Jud-ot, és Norma karakterét, még Louis kollégái is kedvelhetőbbek voltak, mint például Rachel szülei. Az apját jó formán, úgy fejbe vágtam volna egy ásóval, aztán elástam volna azért, amilyen volt, és ahogy Louissal is viselkedett. Pont, amikor a családnak a legnagyobb szükségük lett volna a nagyszülőkre, akkor volt a legszánalmasabb, és a legutálatosabb a nagypapi. Egy görény. Nagyon meggyűlöltem, és amit gyerekként tettek Rachellel... Annyira, de annyira idegesítő volt az öreg, hogy csak, na. Nagyon nem bírtam az öreget, egyáltalán nem voltak szimpatikusak a feleségével együtt. Ellenben a Creed családdal, és Juddal és Normával, őket nagyon megszerettem.

A történet maga eleinte nagyon lassú lefolyású, és eléggé komor annak ellenére, hogy az elején még nem sok minden történik a beköltözésen, és az ismerkedésen kívül. Eleinte engem lesokkolt, hogy milyen hosszú az Álatemető” rész, amit azt hittem elírtak, és egy kissé zavart is, de aztán ezen túltettem magam, belerázódtam az első száz oldal után a történet menetébe. Annak ellenére, hogy eleinte lassú, lagymatag tempót diktál, elég komor néha, már-már sötét hangulat veszi körbe a karaktereket, ami aztán szépen lassan beleivódik a bőrük alá, ahogy az olvasóknak is, legalább is én végigizgultam, és vártam, hogy történjen valami ijesztőbb is, ami aztán jött is, nagy bánatomra, és persze a karakterekére is, mert innen már nem volt visszaút. A történet azzal kezdődik, hogy egy kedves család új helyre költözik, és egészen addig, szép és jó minden, de a körülmények és az események bizarr láncolata nem könnyíti meg az életüket. Ami addig szép és jó volt, onnantól hátborzongatóvá, és ijesztővé válik, és csak a rettegés meg a félelem veszi őket körbe. A sors, vagy az a bizonyos helyszín hatalma befolyásolja-e a dolgok menetét, vagy így volt ez már előre megírva, hogy minden úgy történjen, ahogy csak azt kell…

Megértettem, hogy Louis miért tette meg először, de nagyon sajnáltam, amiért ennek így kellett történnie, főleg a befejezés előtti pillanatok miatt. Végig valami más befejezésben reménykedtem, habár tudtam, hogy nem az lesz, de reménykedtem, hogy King bácsi nem lesz most az egyszer olyan kegyetlen a karakterekkel. Valami boldogabbat, mint ami lassan kialakult, és amibe az a hely belehajszolta őket, akár akaratlanul, vagy akarattal is tette. Azt a helyet annak ellenére, hogy lenyűgözően felépítette, King bácsi, annyira hátborzongató, de mégis tetszett nekem, bármilyen bizarr is volt az állattemető, meg a csigavonalai, a wendigoval együtt, vagy mi volt az a lény. Hátborzongató, de mégis jó, mert King bácsi tudja, mi a jó, és mivel kell a frászba kergetnie az olvasóit, meg a karaktereit is. :D King bácsi egy zseni, és remélem, még több ilyen zseniális könyvet alkot még a jövőben is, alig várom, hogy még többet olvashassak tőle. :D De előtte még a Csipkerózsikákat is be kellene fejeznem végre, amit már 2021 óta húzok-halasztok. :D

De visszatérve a Kedvencek temetőjére, ami nagyon izgalmas, még akkor is, ha nagyon lassú lefolyású, és az első két fejezet több mint 100 oldalnyi, amivel eleinte nagyon lassan tudtam csak haladni, egészen addig, míg le nem kerültem az első 100 oldalt, aztán kezdtek beindulni az események, ami később visszafordíthatatlan események láncolatát indította be, és megállíthatatlanul zötyögött tovább az utolsó pár oldalig. De a hangulata végig megvolt. Komor, feszült, drámai, már-már pattanásig feszült hangulat, amit King bácsi nagyon jól felépített, ahogy a helyszíneket és a karaktereket is. A pillanatnyi érzéseket, cselekményeket. Louis nagyszerű, és példátlan apa, nekem nagyon tetszett a karaktere, ahogy a gyerekeivel, és a nejével bánt. Rachel is jó anya, bár néha elég nyuszi volt, bár nem csodálom a gyerekkora miatt, amilyen trauma érte már akkor is, amiért nem bírt elmenni sose egy temetésre, és a halálról, se mert beszélni...  A két gyerkőc, meg vitték az egészet, imádtam Ellie cserfes száját, és a gőgicsélő Gage-t, annyira cukik voltak. :D Jud és Norma meg sokkal jobb nagypapi és nagymami lett volna, még én is elfogadtam volna őket, nagyszülőknek, Rachel szülei helyett. Aranyos párosok voltak. :)

Kedvenc idézeteim:

„Rachel hirtelen abbahagyta a sírást, és kihúzta magát.
– Csak nem…?
– De igen – mondta Louis szorongva. Vagy nem is szorongva: félve. Mi több: halálra rémülve. Az elkövetkező tizenkét évüket zálogosította el ezért a látványért; Eileen tizenkét éves lesz, mire letörlesztik a kölcsönt.
Nagyot nyelt.
– Nos, mi a véleményed?
– Az, hogy gyönyörű – mondta Rachel, és Louis szívéről nagy kő gördült le.” (11. oldal)

„– Itthon vagyunk – mondta halkan Rachel, le nem véve a szemét a házról.
– Iton – visszhangozta elégedetten az ölében ülő Gage.
Louis és Rachel egymásra meredt. Eileen szeme is kitágult a visszapillantóban.
– Te!
– Na ne!
– De!
Egyszerre szólaltak meg, aztán egyszerre nevették el magukat. Gage rájuk sem hederítve csak szopta tovább a hüvelykujját. Már csaknem egy hónapja pötyögte, hogy „ma-ma”, és egyszer-kétszer olyasmivel is megpróbálkozott, ami lehetett „pa-pa” is, vagy csupán Louis képzelte annak.” (12-13. oldal)

„– Remélem, valóban van itthon sör – mondta Louis, és beljebb lépett.
– Ha sörről van szó, soha nem hazudok – mondta Crandall.” (25. oldal)

„– Ez már csak így van az életben, Ellie. Járt utat járatlanért el ne hagyj! Mert ha elkódorognál, és még a szerencse is elhagy, hát egy-kettő küldhetik utánad a nyomolvasókat!” (46. oldal)

„Aki meghalt, az meghalt. Mit akarsz még?” (81. oldal)

„Valahol azt olvasta, hogy az átlagos embernek mindössze hét percébe telik, amíg kikapcsol, és eloldódik a háta mögött hagyott naptól. Hét perc alatt váltja föl a tudatot az öntudatlanság – mint amikor az elvarázsolt kastélyban egyszer csak váratlanul eltűnik a fal. Mindig úgy érezte: van ebben valami kísérteties.” (107. oldal)

„– Jön már a mentő?
– A felesége most hívja őket. Nem vártam meg.
– Csak kórházba ne… – suttogta Norma.
– De bizony kórházba – szólt Louis. – Őt nap megfigyelés és gyógyszeres kezelés, és utána a saját lábán jön haza, kedvesem. És ha megmukkan, megetetem magával az összes almát itt. Magházastól.” (145. oldal)

„– Maga derék ember, Louis, csak túl sokat kérdez. Az embernek néha bele kell vágnia olyasmibe, amit helyesnek érez – azzal vége. Úgy értem: amiről a szíve azt súgja, hogy meg kell tennie. És ha utána elkezd rágódni a dolgon, és úgy érzi, megfeküdte az agyát, amit művelt, úgy, mintha a gyomrára ment volna, olyankor megbánja, és azt képzeli, rosszul tette. Érti, ugye?
– Értem – mondta Louis, és arra gondolt, hogy Jud alighanem olvasott a gondolataiban, amikor a hegyről lefelé jövet a réten át közeledtek a házak fényei felé.
– Csak épp az nem jut az emberek eszébe, hogy nem a szívükben kellene kételkedniük, hanem éppenséggel ezekben a kétségekben – mondta Jud, és erősen Louis szemébe nézett. – Erről mi a véleménye, Louis?
– Az a véleményem – szólt lassan Louis –, hogy igaza lehet…
– Arról pedig, amit az ember szíve rejt – a legjobb nem beszélni. Nem igaz?
– Hát…
– Ez már csak így van – mondta Jud, úgy, mintha Louis helybenhagyta volna szavait.” (192-193. oldal)

„Hűha, öregem, benned aztán tökéletes gyilkos veszett el. Micsoda hidegvér!” (200. oldal)

„Most nekem is elkelne egy kis segítség, hogy odataláljak a konyhaajtóhoz, gondolta, és hirtelen megborzongott.
Bezzeg, ha kinyúlna a sötétből egy segítő kéz, mekkorát ordítana! Abba sem tudná hagyni!
Megdermedt, a szíve vadul kalapált. Szedd már össze magad, hagyd abba ezt a marháskodást! Nyugi… nyugi…
Hol az a kibaszott macska?” (235. oldal)

„Úgy tűnt, Gage szótárában a csecse bizonyos rejtjelkulcs szerint annyit jelentett: Most rókáznom kell, nagyon sajnálom, tessék félrehúzódni!” (238-239. oldal)

„– Az emberek sok mindenfélét gondolnak arról, hogy mi történik a halál után – mondta. – Egyesek szerint vagy a mennyországba jutunk vagy a pokolra. Mások úgy képzelik, hogy újjászületünk, és megint kisbabává válunk…
– Tudom, az a karnáció vagy mi.” (276. oldal)

„– Mert olyan az ember, mint a völgy virága: ma kinyílik, holnap elhervad és megsemmisül. Az emberi élet egyetlen évszak csupán: jön és eliramlik. Imádkozzunk.” (296. oldal)

„– Akarsz sétálni menni?
– Menni, menni! – helyeselt Gage lelkületesen. – Hol a tojci ap-pu?
Gage, szabatos fordításban, a tornacipőjét kereste. Louis mindig elámult a szövegén, nem csak azért, mert olyan aranyos volt; úgy vélte, az apró gyerekek úgy tanulják a nyelvet, mint a bevándorlók, innen is, onnan is elkapva egy-egy foszlányt.” (309. oldal)

„Alighanem tévhit, hogy az emberi lélek csak bizonyos mennyiségű iszonyatot képes befogadni és átélni. […] Nem könnyű beismerni, de a tapasztalat azt mutatja: amikor már végképp elborul a látóhatár, olyankor az iszonyat iszonyatot szül, a balszerencséből újabb, immár szükségszerű balszerencse fakad, mígnem mindent elnyel a feketeség. És talán minden kérdések legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az emberi lélek úgy, hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra kész, lankadatlan józanságát. Azt talán mondani sem kell, hogy a folyamatban van valami hajmeresztő, már-már bohózati abszurditás; egy adott ponton az egész már-már mulatságossá válik. És talán ez az a pont, amikor az ember vagy megússza ép elmével – vagy összeomlik, és a téboly prédája lesz.” (321. oldal)

„– Tudja, vannak azok a mesék meg filmek is a halottakról, akiket Haitiben boszorkánysággal támasztanak fel; fogalmam sincs, van-e a dologban igazság. Zombinak hívják őket, és a filmeken látni, ahogy lassan, sután ide-oda csoszognak, és csak merednek maguk elé üres szemmel.” (377. oldal)

„Olyan utat keres, amelyen nem szabad végigmennie.” (404. oldal)

„Érzem már, hogy közeledsz… Te nyirkos kezű halál… […] Értem mikor jössz el már?” (439-440. oldal)

„Maradj ki ebből, hallod-e! Ne ártsd bele magad, mert nagyon-nagyon megbánod.” (457. oldal)

„Elképesztő látvány lehetek, gondolta sötét élvezettel.” (473. oldal)

„Ne gondolkozz, rajta! Vágj bele!” (507. oldal)

„Édes vagy, Tigris! Szeretlek! Hiszek benned! Mindig is szeretni foglak, és hiszek benned, és örökké fiatal maradok, és a szívemben csak egyetlenegy Óz él majd: az az aranyos nebraskai szélhámos! Szeretlek…” (534. oldal)

„Aznap este jóval éjfél utánig fennmaradt, és pasziánszozott.
Éppen új lapokat osztott magának, amikor hallotta, hogy nyílik a hátsó ajtó.
Amit felvállalsz, az a tiéd, és előbb-utóbb vissza is tér hozzád, gondolta Louis Creed.” (Epilógus)

Könyv adatai:

Könyv: Stephen King: Kedvencek temetője

Kiadó: Európa, Budapest

Kiadás éve: 2020

Oldalszám: 586. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635040094

Fordította: Szántó Judit

Borító: A borítója tetszik, hangulatos. :)

Ajánlom: Leginkább azoknak, akik szeretik Stephen King köteteit, és lehengerlő stílusát. :D

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg
A kötet korábban már megjelent az Állattemető címmel is.

Végszó:

A Kedvencek temetője abszolút kedvenc lett, sokkal jobban, mint a belőle készült filmek. A szereplők nagyon meggyőzőek, ahogy a történet is lassan csordogálóan hátborzongatóan izgalmas. Egész végig fent tartotta az érdeklődésemet, nagyon kíváncsi voltam már rá, bár először megijesztett a fejezetek hossza, de tetszett. Szeretem King bácsi stílusát, ahogy keveri a sötét dolgokat az izgalmakkal, és a feszültséggel, a drámai hatásokat, meg a komor pillanatokat. :D King bácsi egy zseni. :D

További szép estét!

Smurfettereads 

Szilágyi Heléna: Diabolika c. könyv értékelése

diabolika.jpg

Nemrég fejeztem be Szilágyi Heléna: Diabolika c. kötetét, és elég vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Tetszett is, meg nem is, bár néha mosolyt csaltak az arcomra a karakterek a szócsatáikkal. Az írónő stílusa viszont tetszik nekem. :)

Fülszöveg:

Az égiek megelégelték a halandók önpusztítását, ezért egyességet kötöttek Luciferrel. A Menny kapuja bezárul, így az uralkodás a Fényhozó gyermekeire marad, a bolygót pedig démonok meg varázslények tömege lepi el kipusztítva az emberiséget.
Diabolika halhatatlan lakói veszélyesek, törvényei kegyetlenek:
A fajok nem keveredhetnek.
A démonok hatalma vitathatatlan.
Küzdelem csak egy az egy ellen érvényes.

Aki egyetlen egy szabályt is megszeg, annak a napjai meg vannak számlálva.
Édua már a puszta létezésével vét a démonok törvényei ellen, ezért örökös rettegésben él. Jól kiszámítható élete felborul, amikor találkozik Diabolika utolsó alakváltójával és az ellenállás vezetőjével, Galatea Úrnővel. Édua Gyehenna biztonságos csatornáiból a lázadás középpontjába kerül. Nincs megállás! Lucifer és a Nagy Sötétség közeleg, ha valaki nem lép közbe, a világ örökre a Gonosz kezében marad!

Értékelés:

Az elején nekem nagyon lassan indult be, és egy kicsit meg is rémültem, amikor megláttam, hogy egy fejezet több mint 100 oldalnyi hosszú, és nagyon nehezen vergődtem át magam az első fejezeten, többször is félbe kellett hagynom, mert már nem bírtam tovább haladni vele, és félretettem, hogy aztán másnap újra nekikezdjek. Nem nagyon szeretem az ilyen hosszú fejezeteket, főleg, ha eleinte nagyon lassú a cselekmény, és még nem vonzott be engem a bűvkörébe, ami eleinte ennél a kötetnél nem történt meg sajna.

Úgy éreztem, már nem is fog nekem tetszeni, de aztán egyszer kétszer felnevettem, köszönhetően Frimostnak, Asmodeusnak, Mírának, és Kejánnak, meg Nadinnak, ők tudtak az arcomra mosolyt csalni néha egy-egy jelenetnél. Az nagyon tetszett, ahogy Asmodeus, Mírára reagált sokszor, és mindig kiakasztotta valamivel ezt az ősdémont, már a megjelenésével, meg se kellett szólalnia a csajnak, és már Aes dühbe gurult. XD Szerettem a Frimosttal való szócsatáit, akadt egy-kettő, ami tetszett, Free volt az egyik legszórakoztatóbb alak a többi közül, na meg Keján. :D Keján és Édua szócsatáit is nagyon szerettem, ahogy Nadinnal való beszélgetéseket is, annyira aranyos egy lány volt, megértettem, miért karolta fel Édua is. :D

Éduát nem mindig tudtam hova tenni, de alapjában véve, elég könnyen rájöttem, hogy ki is ő valójában, és mi célt szolgál a kötetben, mint Frimost is. Elég nyilvánvaló volt már az első fejezetben, amiben egy csomó mitológiai lényt felvonultatott az írónő, de sok olyan karakter is maradt, akik tényleg fontosak voltak, akik a főszálat vitték, bár azért akadt néhány felesleges kanyarulat is, de azért szórakoztató volt, bár örültem volna, ha a fejezetek rövidebbek. Nekem így nagyon hosszú volt, mindhárom fejezet, annyira lassan haladtam a kötettel, hogy már azt hittem, sosem érek a végére, de a második fejezetben végre beindultak a cselekmények, és kezdett értelmet nyerni a sok karakter közötti kapcsolódási pontok, hogy ki kicsodának a fia borja, és miért ő az egyik legfontosabb tényezője a sztori alakulásának.

Lassacskán kialakult a lényeg, és a fontosabb karakterek felfedték az utolsó lapjaikat, hogy ők győzedelmeskedjenek, csak nem mindenkinek jöhetett össze. :D Egy cseppet se sajnálom, Tchortot, se Galathea Úrnőt, hogy megszívták, és nem jött be a tervük, kijátszották az utolsó lapukat is, de elbuktak. XD Egyáltalán nem lepett meg, hogy így fog alakulni, ahogyan. Az utolsó pár jelenetet viszont kapkodottnak éreztem, olyan gyorsan történt minden, pedig jó lezárás volt, csak túl gyorsan jött el, annak ellenére, hogy a 422 oldal 3 részre van osztva, és mindegyik több mint 100 oldalnyi hosszúságú, és mire eljön a várva várt vége, gyorsan le is zavarják. :D

Frimostot nagyon sajnáltam, és Fédrát is, imádtam, ahogy szívatják ők ketten egymást, nagyszerű páros voltak, bár erre késve jöttek rá, micsoda pech. Dominikot is bírtam, őérte is kár. :/ Végül mindenki megkapta a maga jussát, ki így, ki úgy. Voltak karakterek, akiket megszerettem, bár nem sok van belőlük, mert nem mindenki lett nekem szimpatikus. Nadin, Keján, Frimost, Asmodeus, Dominik, Fédra, Míra, Édua. Leginkább őket, bár Édua eleinte nehezen győzött meg. Akik egyáltalán nem voltak szimpatikusak, Lilith, az Ikrek, Lucifer, Tchort, Galathea, de azért nem voltak túl rosszak, csak nem győztek meg engem.

De a kötetre már nagyon kíváncsi voltam, mert elég érdekes maga a történet is, de így hirtelen nekem egy kicsit túl sok volt, és nehezen jutottam át, egyik fejezetről a másikra, lassan is olvastatta magát. De nem bántam meg, hogy elolvastam, csak azt bánom, hogy nem lesz a kedvencem, sajnos. A karakterek és a sztori felvezetése viszont tetszik, ahogy az írónő stílusa is. A felváltott nézőpontok is jók voltak, ahogy a világ felépítése is eléggé hangulatos volt. Olyan sok érzést felvonultatott az írónő, nem csak a sok karaktertől olyan színes ez a történet. A düh, harag, szerelem, féltékenység, szeretet, gyűlölet, kapzsiság, hataloméhség, bánat, fájdalom, nyomor, magány, elhagyatottság, bizalmatlanság, bízni akarás, csakhogy felsoroljak néhányat.

A mitológia lények közül is egy csomó színes figura helyett kapott. Démonoktól kezdve, az unikornisokig. Vérfarkasoktól, a vámpírokig. Törpék, félvérek, alakváltók, faunok, tündék, likánok, angyalok, egy csomó minden. Ettől is olyan színes, és egyedi, bár egy kicsit túl lett tömve velük, de az írónő helyén kezelte a dolgokat, és ez nem ment a sztori rovására, mert a főszálak megmaradtak, és a kapcsolódási pontok is, habár elég nyilvánvalóak. :D

Kedvenc idézeteim:

„Ez a világ talán egy másik bolygó pokla.” (Aldous Huxley)

„A démonok nem tűrik a konkurenciát.” (9. oldal)

„– Ne tátsd a szádat, édesem, inkább igyál egy kortyot!” (11. oldal)

„– Csak mert halhatatlan vagy, nem biztos, hogy igazad van! […]
– Idősebb és tapasztaltabb vagyok! […]
– Direkt nem említettem, de most már mindegy. A szerkód okádék, lepukkant vagy! A helyedben nem merészkednék ki azokban a göncökben. Egy hölgy legyen mindig csinos!
– Tudtam, hogy nem bírod ki! […] – Minek flancoljak a csatornában? Kinek akarnék tetszeni egy olyan helyen, ahol egyetlen hozzám hasonló sem él? […] – Légy jó! Este jövök!” (16-17. oldal)

„– A francba veled, te lány – sóhajtotta. – A szívbajt hozod Lucifer fiára – mosolyodott el, majd felkelt, és visszaült az ágy szélére, mintha mi sem történt volna. – Jegyezd meg, ilyet nem csinálunk! – magyarázta, majd törökülésben elhelyezkedett.” (35. oldal)

„– Oktalan! Miért nem jársz griffmadárháton? […] – A hagyományos mindig jobb, négyezer éve is bevált!
– Felvágós titán…” (47. oldal)

„– Takarodjál vissza a kerületedbe, csillámszellentés! Ez az utca már a vérfarkasoké!” (49. oldal

„– Hogy a pestis vinne el! Te mindenütt ott vagy?” (62. oldal)

„– De… talán csak magányos – tette hozzá elcsukló hangon.
– Ó, mivel versz még? – üvöltött a démon, majd hátracsapta a fejét, és a plafonra meredt. – Nem fogok lelkizni egy ilyen… ilyen… ilyennel! Senkivel soha semmiért sem! – kezét a fülére tapasztotta, majd ismét a lányra nézett, aki döbbenten figyelte őt. A levegő csakúgy izzott, a bomba felrobbanni készült. – Tudod mit, te nő! Beszélj csak nyugodtan, én addig elmegyek, és kinyírok pár kevésbé fura lényt, akik azt teszik, ami a dolguk: megrémülnek tőlem! Félnek! Érted? Félnek, ha veszély közeleg. Mert veszélyes vagyok. Itt hagyok egy diktafont, mondd rá a lelkifröccsöd és az élettörténeted, majd legyél oly' szíves lejátszani a fivéreimnek. He? Felfogtad? Megegyeztünk?” (63. oldal)

„– Jaj, ne tukmáld rájuk a véleményed! Még csak hatszáz éve rendezkedtek be! – szólt közbe Lucifer.
– Túl sokat jár feleslegesen a szád. A szavaidat a fiaidra pocsékold!” (82. oldal)

„[…] Ha lusta vagy az élethez, akkor én verek életet beléd. Küzdök helyetted is.” (110. oldal)

„Élj! – ripakodott magára. Megmenekültél, hát élj! Nem retteghetsz örökké!” (125. oldal)

„A nevetés a leggyorsabban terjedő ragály.” (156. oldal)

„– Az arcodon lesznek nagy változások, ha továbbra is utamat állod. Ha válaszokat akarsz, megvan a hivatalos útja. Áldozz nekem. Idézz meg – mormolta ridegen.” (167. oldal)

„– Kicsikém, még mindig egy nebáncsvirág vagy.” 174. oldal)

„– Igyekszem nem előítéletesen viseltetni Ön iránt, de maga egy tipikus férfi. Azt hiszi, mindent jobban tud nálam – hagyta el ülőhelyét a nő, majd tett pár lépést.” 197. oldal)

„Olykor a fenyegetés nagyobb börtön, mint egy zárt ajtó.” (210. oldal)

„– Hogy szakadna rám egyesztendős sötétség! […] – Ne hidd, hogy különleges vagy. Ne hidd, hogy tisztelni foglak.
– Szeretem a dajkameséket – rebegte a lány –, annak ellenére is, hogy tudom, mind hazugság.” (220. oldal)

„– Bocs, a harc mindig felizgat.
– Csúcs – suttogta a vámpír, majd nyelt egyet.
– Ezt tartsd magad elé, dzsigoló […]
– Kösz öreg, igazán nagylelkű vagy – morogta az alakváltó.” (225. oldal)

„– Én az ágyon alszom, te a kanapén – szögezte le végül.
– Ez nem kanapé, hanem fakírágy. Kínzásra találták ki – húzta a száját az alakváltó.
– Arról ne is álmodj, hogy velem alszol egy ágyban! – tette csípőre a kezét.
– Én sem alvásra gondoltam! – ért fülig a férfi szája, mire a vámpír csak a fejét ingatta. – De legalább táplálkozz, ha nem abból – pillantott a tasakra –, akkor belőlem.
Ezúttal Édua ütötte el poénnal a szavak élét:
– Uh, ez a szolga dolog tényleg hatásos…
– Meg az is, hogy nincs rajtad melltartó – hangzott a válasz Keján szájából, aki a lányra pillantott zavarba ejtően bensőségesen.
– Ne csapd itt a szelet nekem, és a véredet se kínálgasd!” (259. oldal)

„– Ne szájalj, elég nekem egy félvámpír is, aki folyamatosan kioszt.” (303. oldal)

„– Te hálátlan kis tacskó! […] – Nem ölhetsz meg! Halhatatlan vagyok!” (337. oldal)

„[…] ez egy elcseszett korszak elbaszott vége.” (339. oldal)

„– Nem kell többé parancsokat követnem, és szabályok szerint élnem?
– Az lehetsz, aki akarsz. Azt tehetsz, amire csak vágysz.” (344. oldal)

„– Isten nevét hiába szádra ne vedd! – kántálta a két erőteljes arkangyal, majd a jelenet még kétszer megismétlődött.” (353. oldal)

„Nők! Csak a baj van velük!” (370. oldal)

„– Nem adod fel. Harcolsz […] – Azt mondtad, életművész vagy, egy született túlélő!” (381. oldal)

„– Nekem egy férfi többet nem mondhatja meg, hogy mit csináljak!” (407. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Szilágyi Heléna: Diabolika

Kiadó: LittleFox, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 422. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786156355072

Illusztrálta: Szilágyi Heléna

Ajánlom: Bárkinek, aki szereti a hasonló történeteket!

Ennyi csillagot adok rá:

4_csillag.jpg

Végszó:

Volt, ami tetszett nekem ebben a kötetben, pl: a hangulata, és a történet vezetése, a világ felépítése, a párhuzamos világ elképzelése, és a karakterek kidolgozása is, meg az írónő stílusa. Csak túl lassan haladtam vele, a fejezetek hosszúsága is egy kicsit sok volt nekem, de azért örülök, hogy elolvastam, még akkor is, ha nem lett a kedvencem.

További szép estét!

Smurfettereads

John Cure: Rekviem egy halott lányért (Hontalan lelkek 2.) c. könyv értékelés

rekviem_egy_halott_lanyert.jpg

Nemrég fejeztem be John Cure: Rekviem egy halott lányért (Hontalan lelkek 2.) c. kötetét, ami szintén ugyanannyira megfogott, mint az első része, imádtam. John Cure, abszolút a magyar horrorok koronázatlan királya. :D

Előző rész értékelése:

Fülszöveg:

Nem ​bújhatsz el…

Robin Wallace néhány év távollét után végzős egyetemistaként tér vissza Edgar’s Hillbe. Megérkezését követően egy halott lány szelleme különös üzenetekkel kér segítséget tőle.

Shelly Hewitt színleg boldog, kiegyensúlyozott családban él férjével és kislányával. De mindez csak a látszat, a felszín alatt szörnyű titkok bújnak meg. Kislánya, a négyéves Becky egy olyan „rossz bácsiról” kezd mesélni, akit a felnőttek nem látnak, pedig napok óta ott van velük a házban. Shelly egy léleklátót kér fel, hogy tisztítsa meg a házat az ártó szellemtől. Úgy tűnik, hogy Roxanne szertartása sikerrel jár, ám az események mégis pokoli fordulatot vesznek.

Egy brutális gyilkosság képe rajzolódik ki előttük, ami összefügg a kisváros szörnyű múltjával és az elátkozott dögkúttal. A cél érdekében Robin, Shelly és a léleklátó Roxanne szövetségre lép, de az idő előrehaladtával a túlélésük esélye rohamosan csökken. És felcsendül egy mondóka…

John Cure a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothrillerszerzője. Új regénye rémületes utazás a túlvilági erők világába. A Rekviem egy halott lányért második, javított kiadása minden eddigit felülmúló, hátborzongató ideglelést kínál a misztikus thrillerek kedvelőinek.

Értékelés:

Ez a része, ugyanannyira borongós, és sötét, mint a Hontalan lelkek, azt leszámítva, hogy kevesebb a véresebb részlet, jelenet. Ebben a részben leginkább a thriller szál az erősebb, de aztán egy kis horror szál is bekacsintgat az olvasókra, amik nem számítani rá, akkor jönnek a brutálisabb jelenetek, és ezzel jól felkavarja John Cure az állóvizet, ezért is annyira izgalmasak a regényei, habár eddig csak ezt a kettőt olvastam a szerzőtől, de ezek nem is az utolsók lesznek az biztos. :D Ha Amerika koronázatlan királya Stephen King, akkor Magyarország koronázatlan horror királya John Cure. :D Kérünk még ilyen ütősen borzongatós horror regényt a szerzőtől a jövendőben is. :D Abszolút zseniálisak, és ütősek, már horrorfilmbe illőek lennének, és kíváncsi is lennék, hogy működne ez az egész történet a mozivásznon, én tuti, hogy megnézném. :D Alig várom, hogy olvashassam a Démonok ivadékát. Gondolkoztam is rajta, hogy most azonnal elindítom, de kell egy kis idő, míg feldolgozom ezt a részt is. :D De, amint lehet, neki is állok, nem akarok vele évekig várni, ha már a polcomon csücsül ő is. :D

A Hontalan lelkek c. kötet után egyáltalán nem csalódtam a Rekviem egy halott lányért kötetben sem, abszolút felülmúlta minden kíváncsiságom, azt kaptam, amit vártam, sőt még többet is. Mint az első résznél, számomra ez is kiszámítható volt, főleg a gyilkos(ok) kiléte, ezzel az író nem igazán árult zsákbamacskát, de lehet, hogy nem is akart, de pont jó volt így, ahogy van, mert én végig nagyon élveztem, bár kevesebb véres jelenet kapott szerepet, mint a Hontalan lelkekben, de sebaj. :D Jöttek helyette, szellemek, szellemidézések, meg minden, ami a horror és a thriller műfajába belefér. :D Ezektől működött annyira az egész történet, és még nyomoztak is egy eltűnt lány után, aki a segítségüket kérte, hogy végre békére lelhessen, és nyugalomra találjon, de aztán rájött a kis csapat, hogy ennél sokkal bonyolultabb a dolog… Sokkal többet kockáztattak, mint azt gondolták volna, de így vagy úgy, mindenképpen kellett egy helyes megoldás.

16 év elteltével, a gonosz újra felüti a fejét, ismét a bosszú hajtja, csak még nagyon gyenge hozzá, de addig csendben várakozik, míg eljön az ő pillanata, és újra testet ölthet, hogy végre lecsaphasson az újabb áldozatára, akit kiszemelt magának, akin bosszút állhat. Shelly és Robin és a kis csapata, igyekeznek mindent megtenni, hogy megvédjék azt, akit kiszemelt magának a gonosz, és közben igyekeznek jót is cselekedni, habár több szempontból is kénytelenek bűncselekményt elkövetni, de a céljuk elérésében kénytelenek ezen felülkerekedni, és nyomassák ezerrel, még akkor is, ha rettegnek a gonosztól, aki fenyegeti a Hewitt családot. De mindennek van következménye, így vagy úgy, ha ártasz valakinek, valamilyen módon, ne lepődj meg, ha egy gonosz szellem ismét visszatér a múltból, hogy bosszút álljon… és ebben a regényben pont az történik.

Imádom a horrort, minden mennyiségben, de nekem nem volt túl ijesztő ez sem, leginkább szórakoztatott, bírtam a kis csapatot, akiket John Cure, összehozott erre az alkalomra, voltak ismerősök, és ismeretlenek is, meg egy aranyos kislány. :) Csak egy szereplőt nagyon hiányoltam, és mélységesen sajnálok, de örülök, hogy Robinból egészséges felnőtt vált a történtek után, és örülök, hogy visszatért erre a kalandra, ahogy a lusta és öreg, Jack Homa is, meg Peter Maud is. :D Örülök, hogy megismerhettem a Hewitt családtagjait, leginkább Shelly-t, meg Becky-t, és Jay meg Ella Franklint is. :) Imádtam a nagyit meg a nagypapit. De Roxy is zseniális volt. Nagyon bírtam őt is, a képességei engem teljesen lenyűgöztek. :D

Robin is visszatér, habár egy percig se gondolta volna, hogy újra kezdetét veheti az, ami 16 évvel történt, ő teljesen más célból tért vissza a kisvárosba. Már azon az estén, amikor átlépte a városka kapuit, furcsa eseményeknek lett tanúja, ami nem hagyta őt békén. A segítségét kérte, hogy végre békére lelhessen. Robin, Shelly, Roxy összeálltak erre az alkalomra, bármilyen áron hajlandóak voltak a végsőkig is elmenni, és társul szegődött hozzájuk még a jól ismert Jack Homa és Peter Maud is, csakhogy megvédhessenek egy ártatlant, aki senkinek sem ártott. Nagyon kockázatos volt a saját életüket is kockára tenni, de kénytelenek voltak, ellenben folytatódik a 16 évvel ezelőtti gyilkosság sorozat, és feláldozni egy ártatlant sem, aki semmiről sem tehetett.

John Cure jól keveri a thrillert a horrorral, ezt már az első résznél is észrevettem, és igazán egyedi karaktereket vonultat fel, mint pl: Gerald, akinek igazán szörnyű a múltja, és végre egy kicsit beleláthattunk az őt ért tragédiába. Meg Robin, aki átélt alig 5 évesen egy szörnyű tragédiát, és mégis csodálatos férfiú vált belőle, annak ellenére, hogy egy csonka családban kellett felnőnie. Shelly is nagyon erős nő, végig felnéztem rá, annyira bátran viselkedett, pedig nagyon nehéz volt neki, és ezt senkinek se kívánom, főleg egy ilyen gusztustalan férjjel. Nem is értem, miért nem szabadult meg tőle hamarabb, nagyon sajnáltam őt is, és persze a kis Becky-t, ő semmiről sem tehetett. Aranyos kislány volt, hamar megkedveltem, mint Robint is az első részben, annyira cuki volt. :) A nagyszülőket meg imádom. :D Roxyt is nagyon megszerettem, a kényszer hozta őket össze Shellyvel és Robinnal, de nagyszerűen működött köztük a harmónia, teljesen kiegészítették egymást. :D

Donald pedig… Nem is tudom, mit mondjak róla, talán azt, hogy egy aljas gerinctelen ro…ék. Megérdemelte, amit kapott, ezt előbb kellett volna, sokkal előbb, és talán megmenekülhettek volna azok, akik csak rosszkor voltak rossz helyen és időben. Az, amit tett azzal a szegény lánnyal, és Shellyvel… gusztustalan. Ezért meg sem tudtam kedvelni, már az elején tudtam, hogy ő egy aljas roh…ék, a mocskosabb fajtából. Az ilyeneknek nem szabadna létezniük, elhiszem, hogy szörnyű múltja volt a háta mögött, és ez megadta neki az alapot, hogy felnőve eltorzuljon a személyisége, hogy ártani tudjon azoknak, akik szerinte megérdemelték... Abban igaza volt Shellynek, hogy ő egy lúzer, és nem férfi...

Még mindig nagyon tetszik nekem, John Cure stílusa, alig várom, hogy több könyvét is olvashassam, eddig nekem bejön, ahogy felépíti Edgar's Hill kisvárosát is, és a legendáját, ami egy szörnyű múltra enged betekintést az elején, hogy hogyan is kezdődött, és mi szerepe van még mindig annak a dögkútnak, ami kísérti még mindig az élő embereket. A legenda, ami elterjedt az idők során, és amire még a kisvárosiak is nehezen beszélnek, és próbálják elfelejteni. Én csak ajánlani tudom, ezt a kötetet is. :)

Kedvenc idézeteim:

 „A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés – mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön.” (Laurell Kaye Hamilton)

„Gyilkos indulat fűtötte őket.
Nyolcan voltak.” (első mondat)

„A telihold baljóslatú fényét a kunyhót felfaló, magasba szökő lángok mosták le az arcukról. Szemükben mérhetetlen gyűlölet csillogott, miközben tekintetüket pusztító grimasz torzította el. Talán ebben a pillanatban, valahol a lelkük mélyéről, maga az ördög nézett fel.” (14. oldal)

„Ez az Arctalan Szörny volt, amit bármennyire is elzárt és elnyomott magában, bármennyire is küzdött ellene, időnként mégis kirobbant, akár az életre kelt, csak pusztítást és szomorúságot maga után hagyó vulkán. És ha ez a forró láva sokáig fortyogott benne, ha sokáig marta a lelkét az Arctalan Szörny, akkor néha már elég volt csak egy meggondolatlan mondat valakitől egy szórakozóhelyen, egy félreértett pillantás, és Donald elengedte a kezét. Pusztított, eltaposott, felülkerekedett, győzött. Legalábbis azt hitte, hogy győzött. Néhány óráig ezt képzelte, aztán borzalmas kínok közt tört rá a felismerés, hogy igazából megint csak ő vesztett. Ő az, aki ismét alulmaradt. Saját magával és belső démonaival, az Arctalan Szörnnyel szemben. Az agresszió nem lehet válasz, és nem lehet megoldás. Ez a felismerés azonban csak később jött. Először mindig az Arctalan Szörny tört a felszínre.” (44-45. oldal)

„– Te tudod. Tégy úgy, ahogy jónak látod!” (59. oldal)

„Regina Foley könyvmoly volt. Olvasott mindent és mindenütt. Robinnak most is feltűnt a lány széke melletti kis asztalon egy puha fedeles regény: a Titokzatos folyó Denise Lehane-től.” (75. oldal)

„– Különös dolgok történnek a házunkban.
– Mint például?
– Az elmúlt napok óta fura érzéseim vannak, a ház különböző pontjain időnként indokolatlanul hűvös van. Miközben azt vettem észre, hogy nem minden marad ott, ahová teszem őket.
– Ez már a korral jár – mondta viccesen Robin, és játékosan a vele szemben álló nőre kacsintott. – Öreg vagy már. Szenilis.
– Kedves tőled – nevetett Shelly.
– Ez csak az első fázis. Aztán lassan elbutulsz, és egy nap majd lehet, el is fogsz kóborolni.” (94. oldal)

„Halkan kuncogtak.
– Jó, hogy ilyen vagy – jelentette ki Shelly.
– Milyen vagyok?
[…]
– Ilyen barátságos, kedves és vidám. Fontos, hogy egy férfinak legyen humora.” (98. oldal)

„Manapság a házasságok és a kapcsolatok csak a Facebook-posztokban működnek.” (117. oldal)

„Valahol egyszer azt olvasta, hogy a harcban fontos, hogy ismerjük az ellenséget. Hát most ő is ezt fogja tenni.” (131. oldal)

„Talán mégis egy vagyok a Kiválasztottak közül, és a feladatom, hogy segítsek a reményvesztett embereknek.” (146. oldal)

„– Rajtam nem nevethet senki – mondta Donald. Hangja elhalkult és remegett a belső feszültségtől. – Érted? Rajtam senki nem fog nevetni! Soha többet! Senki!
Shelly halkan nyöszörgött. Erőt vett magán, aztán lassan felemelte a fejét.
– Nincs már fölöttem hatalmad – közölte gúnyos mosollyal az arcán. Szemében a fájdalom könnye csillogott. – Nem félek tőled. Agyon is verhetsz, azzal csak még nagyobb lúzer leszel. Mondhatom, igazán férfias dolog egy nőt megverni.” (162. oldal)

„– Gyerekek lelke, sötét az este – kezdte a nő a kád szélén ülve. – Este, este, a gyereket leste…
Becky szinte megdermedt a mozdulatban, és lassan visszanézett a hang irányába.
– Becky! Istenem! Becky! Hallasz? – jött közben az ajtó mögül.
– Leszállt az éj, minden sötét…
[…]
– Gerald eljön a gyerekekért – mondta, miközben a szájából apró hangyák százai özönlöttek elő.” (172. oldal)

„– Kalandra fel, hölgyeim!” (184. oldal)

„Nem szerette, ha a magánéletében vájkálnak, főleg nehezen kezelte, ha családja vagy a barátok meg akarják neki mondani, hogy mikor kell gyereket vállalni. Nem szerette, ha bárki is a korára emlékeztette. Egyszerűen nem is értette, hogy miért akarják az emberek másoknak megmondani, hogy hány évesen váljon anyává. Úgy gondolta, majd érezni fogja, amikor itt az ideje. Addig meg jobb lesz mindenkinek, ha nem stresszel egy gyerek miatt. Alkalomadtán így is nagyon kiállhatatlan bírt lenni.” (225-226. oldal)

„– Az életben sok fura dolog van, kishölgy.” (241. oldal)

„– Soha nem éreztem még ilyet – mondta –, ez elképesztő.
– Nem értem, miről beszélsz.
– Nagyon sok fájdalom van ebben a házban. Sikoly és szenvedés. Gyötrő, kínzó fájdalommal van tele a levegő.
– Ne rémisztgess! Kimenjünk?
[…]
– Nem, dehogyis! Csak várj kicsit! Lövök itt is néhány képet.
– Ja! Oké. Csak nyugodtan.
– Arra gondoltam, hogy vaku nélkül készítem őket. Tudtad, ha egy helyen vannak szellemek, akkor vaku nélkül le lehet őket fényképezni? Például tragikus balesetek helyszínén.
– Vagy itt – mutatott körbe a fiú.
– Igen. Már ha vannak. […] – De amilyen sokkoló ez az előbb rám törő érzés, van esélye, hogy felbukkan valami a képeken.” (271. oldal)

„A katonai múltja és a fegyelmezett, tekintélyt parancsoló kiállása tiszteletet ébresztett a helyi emberekben. De az az érzés, hogy szinte mindig az emberek veséjébe lát, már az aktív szolgálata alatt is szinte élő legendává tette. Úgy tartottak tőle az itt élő népek, mint ördög a tömjénfüsttől. Curry seriff nem nagyon mosolygott. Egyszer valaki azt mondta, hogy hallottak már olyan emberről, aki látta a seriffet mosolyogni. Senki nem hitt neki.” (285. oldal)

„– Tegnap jöttem meg, és örülök, hogy hívtál. Szóval tegyük péklapátra ezt az ördögfajzatot, és dobjuk be a kemencébe, hadd süljön jó ropogósra.” (310. oldal)

„– Már az is valami, hogy nem azért bujkált vele, mert afroamerikai volt.
– Ugyan – legyintett Homa. – Az már akkoriban sem okozott volna gondot. Csak buta emberek képtelenek elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és pont az emberi faj sokszínűségétől vagyunk ennyire egyediek. Nem sok inspirálóbb dolog van a nagyvárosok multikulturális közegnél. Ma pedig már ennek még annyira sem szabadna, hogy jelentősége legyen. Mindannyian egyenlőnek születtünk. Nézze meg a gyerekeket! Nem gyűlölnek, nem félnek, ez a természetes lényük. A rasszizmus nem velünk született, hanem tanuljuk.
– Egyet kell értenem – mondta Roxanne mosolyogva.
– Gondolom, önnek sem okoz ez már gondot.
– Azért ezzel vitatkoznék. Vannak helyzetek, amikor érezni a ki nem mondott gondolatokat.
– Az őket minősíti, és nem magát.
– Én is így gondolom.” (314-315. oldal)

„– Ez a kőr dáma – mondta a férfi, miközben egy újabb lapot helyezett az asztalra a kezében levő pakli tetejéről.
– Ó! – tátotta el a száját a kislány őszinte csodálattal. – Szív dáma. Nagyon szép. Ő a királynő. Erősebb, mint ők? – mutatott a számozott lapokra.
– Na, igen – mosolygott hamiskásan a férfi. – De majd megmutatom mindjárt a királyt, és ő erősebb nála.
– A király a főnök?
– Általában.
– Nem mindig?
– Nálunk is nagyanyád a főnök – mutatott nevetve a sütő mellett szorgoskodó felesége felé Jay Franklin, miközben sokatmondóan a kislányra kacsintott.
– Úgy csináljuk, ahogy nagy mondja – kuncogott Becky hunyorogva.
– Hallom ám, amit beszéltek – szólt hátra Ella –, itt vagyok mögöttetek, ha nem tűnt volna fel. Azt hiszem, nem fogtok kapni a pitéből. Betyár banda!
[…]
– Így strapálja magát az ember a kedvetekért még ilyenkor este is. Hálátlan népség. Főleg veled az élen, öreg! Te vagy a hangadó!
[…]
– Nagyanyád ismét mártírhalált fog halni, Baba. Készüljünk. – kacsintott Jay.” (339-340. oldal)

„Az élettér nem csak a láthatóból áll, hiszen a színeknek is éppúgy van olyan spektruma, ami szabad szemmel nem látható, ahogy a hangnak is van olyan tartománya, amit az emberek képtelenek meghallani, míg az állatok már esetleg érzékelik. Az éter pedig telis-tele van rádióhullámokkal – a világ körbevette magát mobiltelefon-átjátszó tornyokkal, internet és wifikapcsolat nélkül már lassan egy egészségeset szarni sem lehet. Leblokkolta magát az emberiség, az emberek agyát pedig lassan kisüti ez a digitális társadalom. Nem lehet véletlen, hogy a gyerekeknek még nyitva van a harmadik szemük, belső látásuk van vagy mi a csuda.” (344. oldal)

„Hat négyzet alakú ajtó, pontosan annyi, mint kint az ablakok. Ha eljönne egy zombiapokalipszis, akkor minden feltámadott halottnak jutna egy ablak, és nem kellene tolakodva törni magukat.
Petert elszórakoztatta a saját morbid humora. Igazság szerint az ehhez hasonló gondolatok segítettek neki már két évtizede elviselhetővé tenni a munkáját.” (359. oldal)

„– Bassza meg, olyan gyomorgörcsöm van!
– Látszik rajtad – jegyezte meg Homa. – Vegyél egy mély levegőt, ifjú barátom, és ne gondolj semmi rosszra! Nem lesz semmi gond, ne aggódj!” (389. oldal)

„– Hát ne öregedjetek meg. Húsz éve még elképzelni sem bírtam, hogy ne tudjak úgy felegyenesedni, hogy ne arra kellene vigyáznom, hogy becsípődik a derekam. Elkoptak az alkatrészek.” (410. oldal)

"Ügyes vagy! […] – Eddig nagyon jók vagyunk. Viszont bármi történik majd, bármit is hallasz, itt kell maradnunk, amíg nem szólok, hogy vége a bújócskának. És fontos, hogy mindvégig csöndben legyünk!
[…]
A kísértet fiú és a Szív Dáma csöndben várakoztak.” (468. oldal)

„Közben azon tűnődött, hogy talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és az embernek az a dolga, hogy észrevegye őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjon. Mindig van egy kis fényforrás. […]
Mindenesetre jó ebben hinni.” (491-492. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: John Cure: Rekviem egy halott lányért (Hontalan lelkek 2.)

Kiadó: Álomgyár, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 492. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635700042

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a horrort, és a pszicho-thrillert, meg John Cure munkásságát. :)

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg

Előző rész:

hontalan_lelkek.jpg

Következő rész:

demonok_ivadeka.jpg

Végszó:

Nekem nagyon tetszett ez a rész is, izgalmas volt, és a szereplők is még mindig zseniálisak, John Cure pedig vérprofi. :D Eddig nagyon tetszik nekem a stílusa, a karakterek fejlődése, és a sztori, meg a cselekmények felépítése. A csavaros fordulatok is, pont akkor jönnek, amikor kell, néha váratlanul, ami meglepi az olvasót, és annyira borzongató, amennyire az elvárt egy jó horror, thriller kötettől. :) Ezt is, mint a Hontalan lelkek c. kötetet, csak ajánlani tudom, a horror, thriller kedvelőknek, érdemes elolvasni. :)

További szép estét!

Smurfettereads

Ker Dukey · K. Webster: Pretty ​Broken Dolls – Tönkretett babácskák (Csinos játékbabák 4.) c. érékelés

tonkretett_babacska.jpgTegnap fejeztem be Ker Dukey · K. Webster Pretty ​Broken Dolls – Tönkretett babácskák (Csinos játékbabák 4.) c. befejező kötetet, ami ugyanannyira tetszett, mint az előtte levő részek is, bár nem pont ilyen befejezésre számítottam, de kellemesen csalódtam ismét. :D Ker Dukey és K. Webster, abszolút zsenik. :D

Ellopott babácskák: https://moly.hu/konyvek/ker-dukey-k-webster-pretty-stolen-dolls-ellopott-babacskak/en-es-a-konyv/smurfettereads

Elveszett babácskák: https://moly.hu/konyvek/ker-dukey-k-webster-pretty-lost-dolls-elveszett-babacskak/en-es-a-konyv/smurfettereads

Csinos új babácska értékelése: https://smurfettereads.blog.hu/2023/03/09/ker_dukey_k_webster_pretty_new_doll_csinos_uj_babacska_csinos_jatekbabak_3_c_konyv_ertekelese

Fülszöveg:

Árulás és düh: nagy, gennyes seb.
Ki lesz a győztes?
Mester vagy Szörnyeteg?

Sérülten, megtörve, de megoldásért kiált: Visszahozni mindenáron az egyetlen jó babát.

Nem megbocsájtható se hűtlenség, se kudarc: A Szörnyeteg bosszúra éhes: ha harc, hát legyen harc.

A mi Mesterünk csak gyengédségre éhezett: A tönkretett babák nem kerülhetik el a végzetet.

A vihar közeleg, mindjárt ránk zúdul a káosz: A két nagy játékos épp most veszi be a várost.

Ki éli túl vajon? Ki nyeri díjként a kedvesét? És kiből lesz végül mindössze járulékos veszteség?

A rajongásig szeretett vagy gyűlölt Csinos játék babák-sorozat utolsó kötete.

Hagyd, hogy megőrjítsen!

Értékelés:

Ker Dukey és K. Webster ebből a kötetből is kihozták a maximumot, amit lehetett, és a karakterek is egyre őrültebbek, főleg az a hármas trió, ami a végére összeállt. Nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni, de mindenki megkapta a maga jussát, így vagy úgy. Ez a része is ugyanolyan sötét, és beteg, mint az előző részek. Szintén horrorfilmbe illő, vagy legalábbis thriller filmbe mindenképpen. Annyi őrült rohangál ebben a sorozatban, de mindegyik nagyon különleges a maga módján, és a végére egész jó lezárást raktak az írónők. :D Alig várom, hogy olvashassam a következő sorozatot is, nagyon kíváncsivá tettek az írónők. :D Remélem, minél hamarabb megjelenik idehaza is az első része. :D

Dillonon kevésbé éreztem, hogy rendesen tette volna a dolgát, egy kicsit ellustult a végére, de így hogy lett családja elpuhult, olyan érzésem volt, mintha belefásult volna a gonosz pszichopaták üldözésébe, és az egójának se nagyon tett jót, hogy többször is fölé kerekedtek. :D Pedig nagyszerű nyomozó, csak most nem annyira volt rajta a hangsúly, se Jade-n. Jade, mint az előző részben is egy kissé hátrébb szorult a sztoriban, nem is igazán volt saját szemszöge most sem, de ez nem is baj, helyette ott volt Elizabeth. Nagyon bírom a csajszit, sokkal jobban, mint az ikertestvérét. :D Az előző részben is tök cuki volt, de ebben a részben kész felnőtt nő lett belőle, nem is akármilyen…

Elizabeth teljesen az őrült Macy-re hasonlított, de már a harmadik részben is éreztem rajta, hogy nagyon vonzódik a sötét oldal felé, és ez be is igazolódott a végére. Nem semmi trió állt össze a végére, bár én nem pont erre a lezárásra számítottam volna, de az epilógus mindent vitt. XD Az nagyon kemény volt, főleg a trió miatt. XD Benny első két részben nagyon durván tolta a pszichopatát, de a harmadik óta leginkább megfontolt volt, jó vagy rossz hatással volt rá, Tanner azt nem tudom eldönteni, de érdekes párosítás volt ez a két pasi. Kiegészítették egymást, bár nekem kicsit hiányzott Benny őrült vagdalkozásai, úgy ahogy az előző részekben is tette.

Kevesebb vér folyt, amit ő okozott volna. Valamiért visszább fogták az írónők, de ugyanaz a pszichopata beteg állat maradt, mint volt, csak megfontoltabb, csak mintha megosztotta volna az irányítást. Egyszerre volt higgadt, meg egy szörnyeteg, csak akkor engedte ki a bestiát, amikor tényleg muszáj volt. Amikor eljött a bosszú ideje. Bár ebben a részben kevésbé engedte ki. Bennyt még mindig imádom. :D Ez a mocskos pszichopata, sose hal meg, tényleg több élete van, mint egy macskának, ahogy Tanner is mondta, de én így imádom. :D Egyszerűen lehetetlen nem szeretni, pedig egy beteg állat. XD Bár nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog változni a sorozat vége felé. Nem gondoltam volna, hogy Ker Dukey és K. Webster ennyire össze fogja őket hozni, de méltó lezárást kapott ez a sorozat.

Mindenki megkapta a maga jussát, és boldogan élhetnek amíg…  Jó kis lezárást kapott a vége. Őrült, de nagyon jó. XD Jade meg Dillon is a kedvenceim, bár Jade már a harmadik óta nagyon vissza lett vonva, ami érthető is. Az ő szála lassacskán elvarródott. Ő már nem volt olyan fontos, mert más felé terelődött az élete, a kis M. J. felé, meg a kicsi felé, akik hihetetlenül cukik. Imádom. :D Bár Jade-t egy kicsit megsajnáltam a miatt, ami történt vele, de szerencsére nem lett bajuk… :D  Örülök, hogy Jasmine is meg lett említve, és Dillon anyukája is, mindketten a szívemhez nőttek a sorozat kezdete óta, és Marcust is nagyon bírom, Elise-t meg kezdtem megkedvelni. :D Bár nem annyira, mint Elizabethet. XD De kezdett kicsit szimpatikus lenni, meg az anyukájuk is.

Tannert nagyon bírtam, és végre beleláthattam kicsit a múltjába is, alig várom a V-viadal részeket, nagyon kíváncsi lettem Vladra is, meg Vika-ra, meg persze Viktorra is. Alig várom, hogy olvashassam, nagyon tetszett nekem ez a V-viadal játék, nagyon durva egy játék, de nagyon bírtam az elején. :D Érdekes volt, ahogy Tanner is az, és most már egy kicsit jobban is megismerhettem ezt a pasit is, már értem miért jönnek olyan jól ki, Bennyvel. :D És az új karakterek is nagyon érdekesek. Vlad is, meg Vika is. Ez a család ugyanolyan őrült, mint amibe Benny született, de ők legalább vitték valamire. :D

Színre lépett egy másik gonosz, aki a rég múlt elkövetett hibáiból akart bosszút állni, és ezért mindent elkövetett volna, csak a végére nem nyerhetett. Lucy-t, már a harmadik részben sem bírtam, és ez most sem változott, de sajnáltam a vele történteket, megértettem, miért akart bosszút állni, és azt is, hogy ki miatt. De rosszakkal húzott újat. XD Egész végig ellenszenves volt nekem ez a nő, már akkor is, amikor először bukkant fel a sorozatban. Pedig nem rossz karakter volt ő, csak nem győzhetett a szörnyetegek ellen, semmiképp sem. Azt gondolta, bosszút állhat, azért ami a múltban történt, de ezt megszívta. XD

Még mindig imádom Ker Dukeyt és K. Webstert, ez a két nő együtt egy pszichopata. XD De lehet, hogy én is az vagyok, mert imádom, hogy ennyire beteg sztorit alkottak, és egy ilyen őrült pszichopatákat tettek bele, akik teljesen beszippantanak, és magukkal rántanak, már az első rész óta nagyon élvezem velük ezt az utazást. :P És remélem, hogy ez a következő sorozatnál sem fog változni. :D Remélem, hogy azokat a karaktereket is, ugyanennyire meg fogom szeretni, mint Bennyt, aki már most kezd hiányozni, de amint lesz hozzá kedvem, újraolvasom a sorozatot, mert hát Bennyből sosem elég. Mert, hát:  „Miss Pollynak beteg lett a babácskája, hajjajaj.”

Kedvenc idézeteim:

„Egy igazi bábjátékos. Én pedig k.rvára felnézek rá, teljes szívemből. Pont olyan akarok lenni, mint ő, de a legfontosabb, hogy ki akarom érdemelni a tiszteletét.” (10. oldal)

„A gazdagok és a kiváltságosok azért fizetnek, hogy nézhessék.
A romlottak és a szadisták azért fizetnek, hogy játszanak.
A szegények azért játszanak, mert reménykednek, hogy győzni fognak, és eladhatják a zsákmányukat.
A szabály egyszerű.
Vadászol vagy levadásznak.
Ölni. Dugni. Vagy megtartani a zsákmányt.
De mindenekelőtt: túlélni.
Ha eljutsz a végéig, akkor jutalmad határa a csillagos ég. Ha valaha is volt olyan vágyad, amit nem néz jó szemmel a társadalom, akkor a V-viadalon megvalósíthatod.” (12. oldal)

„Több játékos vesz benne részt, mint vártam.
Okos, ravasz és ádáz játékosok.
Még csak most kezdődik a játék.
Az előttem álló bestiából kitörő állatias üvöltés elárulja, hogy tényleg még csak most kezdődött el.” (36-37. oldal)

„Gyilkolni akarok. Csonkítani és pusztítani. Megsemmisíteni.” (39. oldal)

„Felrúgott az élet, én viszont keményebben fogok visszarúgni.” (53. oldal)

„– Meg fog ölni téged – fenyegetem meg. […]
– Meg fogja próbálni – néz az ablak felé, majd gyűlölködve visszafordul felém. – És pontosan ebben reménykedem.
Csapda.
Ez a r.banc arra használ engem, hogy tőrbe csalja Bennyt.
– Ha ő nem öl meg, akkor én foglak – mondom neki háborogva.
Feláll az ágyról, és odamegy a tükörhöz. A még mindig véres ujjával odaír valamit az üvegre.
– Te nem vagy képes ilyesmire, édes baba. Csak a szörnyetegek. – Te nem vagy szörnyeteg.” (72. oldal)

„Elkap, és belefúrja az arcát a vállamba.
K.rvára nem tudok levegőt venni, megmoccanni vagy megszólalni. Csak tartom őt, miközben darabokra hullik a karomban. Beleordít a nyakamba, gyötrelemről árulkodik minden egyes felszakadó kiáltása. Nekem is könnyek szöknek a szemembe, megfertőz a keserűsége. Szinte kézzelfogható, mindent elsöprő érzései vannak. Átölelem a vállát, és magamhoz szorítom. Nem merek megszólalni. Nem az embert vagy a szörnyeteget ölelem magamhoz. Hanem a kisfiút, akitől elvettek mindent. Zokog, miközben kínozzák a démonjai, amik szorosabbra húzzák a nyakán a kötelet.” (97-98. oldal)

„– Csak ússz az árral.” (112. oldal)

„A zavaros elme veszélyes elme, moj brat.” (127. oldal)

„A bosszúja szánalmas, mint a műmellei.” (150. oldal)

„Az ember pedig vigyáz a családjára – kerül, amibe kerül.” (160. oldal)

„– Látod? Tökéletes vagy – ismétlem.” (194. oldal)

„Annak a f.szkalapnak több élete van, mint egy macskának.” (231. oldal)

„– Fuss, fuss, fuss, kis babácska! A Mester és a Szörnyeteg készen áll a játékra.” (255. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Ker Dukey · K. Webster: Pretty ​Broken Dolls – Tönkretett babácskák (Csinos játékbabák 4.)

Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 264. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635970506

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Borító: Tetszik. 8-as.

Ajánlom: Azoknak, akiknek tetszett az első három rész is, és bírják a beteg pszichopata pasikat. :D

Ennyi csillagot adok rá:

5_csillag_3.jpg

Előző részek:

Végszó:

Imádom a szerző párost. :D Tökéletesek így együtt, és tökéletes sztorikat alkotnak ők ketten, legalábbis ez a sorozat az első, amit tőlük olvastam, és teljesen megvettek engem, hogy a továbbiakban is nyomon kövessen a munkásságukat. Már most izgatottan várom a V-viadal köteteket, amik kapcsolódnak a Csinos játékbabácskákhoz. :D Tuti, hogy olvasni fogom, amint megjelenik ide haza is, egyből lefogok rájuk csapni. :D Remélem, az is ugyanilyen jó lesz, mint ez a sorozat. :D

További szép estét!

Smurfettereads

süti beállítások módosítása