Nemrég fejeztem be Szilágyi Heléna: Diabolika c. kötetét, és elég vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Tetszett is, meg nem is, bár néha mosolyt csaltak az arcomra a karakterek a szócsatáikkal. Az írónő stílusa viszont tetszik nekem. :)

Fülszöveg:

Értékelés:

Az elején nekem nagyon lassan indult be, és egy kicsit meg is rémültem, amikor megláttam, hogy egy fejezet több mint 100 oldalnyi hosszú, és nagyon nehezen vergődtem át magam az első fejezeten, többször is félbe kellett hagynom, mert már nem bírtam tovább haladni vele, és félretettem, hogy aztán másnap újra nekikezdjek. Nem nagyon szeretem az ilyen hosszú fejezeteket, főleg, ha eleinte nagyon lassú a cselekmény, és még nem vonzott be engem a bűvkörébe, ami eleinte ennél a kötetnél nem történt meg sajna.

Úgy éreztem, már nem is fog nekem tetszeni, de aztán egyszer kétszer felnevettem, köszönhetően Frimostnak, Asmodeusnak, Mírának, és Kejánnak, meg Nadinnak, ők tudtak az arcomra mosolyt csalni néha egy-egy jelenetnél. Az nagyon tetszett, ahogy Asmodeus, Mírára reagált sokszor, és mindig kiakasztotta valamivel ezt az ősdémont, már a megjelenésével, meg se kellett szólalnia a csajnak, és már Aes dühbe gurult. XD Szerettem a Frimosttal való szócsatáit, akadt egy-kettő, ami tetszett, Free volt az egyik legszórakoztatóbb alak a többi közül, na meg Keján. :D Keján és Édua szócsatáit is nagyon szerettem, ahogy Nadinnal való beszélgetéseket is, annyira aranyos egy lány volt, megértettem, miért karolta fel Édua is. :D

Éduát nem mindig tudtam hova tenni, de alapjában véve, elég könnyen rájöttem, hogy ki is ő valójában, és mi célt szolgál a kötetben, mint Frimost is. Elég nyilvánvaló volt már az első fejezetben, amiben egy csomó mitológiai lényt felvonultatott az írónő, de sok olyan karakter is maradt, akik tényleg fontosak voltak, akik a főszálat vitték, bár azért akadt néhány felesleges kanyarulat is, de azért szórakoztató volt, bár örültem volna, ha a fejezetek rövidebbek. Nekem így nagyon hosszú volt, mindhárom fejezet, annyira lassan haladtam a kötettel, hogy már azt hittem, sosem érek a végére, de a második fejezetben végre beindultak a cselekmények, és kezdett értelmet nyerni a sok karakter közötti kapcsolódási pontok, hogy ki kicsodának a fia borja, és miért ő az egyik legfontosabb tényezője a sztori alakulásának.

Lassacskán kialakult a lényeg, és a fontosabb karakterek felfedték az utolsó lapjaikat, hogy ők győzedelmeskedjenek, csak nem mindenkinek jöhetett össze. :D Egy cseppet se sajnálom, Tchortot, se Galathea Úrnőt, hogy megszívták, és nem jött be a tervük, kijátszották az utolsó lapukat is, de elbuktak. XD Egyáltalán nem lepett meg, hogy így fog alakulni, ahogyan. Az utolsó pár jelenetet viszont kapkodottnak éreztem, olyan gyorsan történt minden, pedig jó lezárás volt, csak túl gyorsan jött el, annak ellenére, hogy a 422 oldal 3 részre van osztva, és mindegyik több mint 100 oldalnyi hosszúságú, és mire eljön a várva várt vége, gyorsan le is zavarják. :D

Frimostot nagyon sajnáltam, és Fédrát is, imádtam, ahogy szívatják ők ketten egymást, nagyszerű páros voltak, bár erre késve jöttek rá, micsoda pech. Dominikot is bírtam, őérte is kár. :/ Végül mindenki megkapta a maga jussát, ki így, ki úgy. Voltak karakterek, akiket megszerettem, bár nem sok van belőlük, mert nem mindenki lett nekem szimpatikus. Nadin, Keján, Frimost, Asmodeus, Dominik, Fédra, Míra, Édua. Leginkább őket, bár Édua eleinte nehezen győzött meg. Akik egyáltalán nem voltak szimpatikusak, Lilith, az Ikrek, Lucifer, Tchort, Galathea, de azért nem voltak túl rosszak, csak nem győztek meg engem.

De a kötetre már nagyon kíváncsi voltam, mert elég érdekes maga a történet is, de így hirtelen nekem egy kicsit túl sok volt, és nehezen jutottam át, egyik fejezetről a másikra, lassan is olvastatta magát. De nem bántam meg, hogy elolvastam, csak azt bánom, hogy nem lesz a kedvencem, sajnos. A karakterek és a sztori felvezetése viszont tetszik, ahogy az írónő stílusa is. A felváltott nézőpontok is jók voltak, ahogy a világ felépítése is eléggé hangulatos volt. Olyan sok érzést felvonultatott az írónő, nem csak a sok karaktertől olyan színes ez a történet. A düh, harag, szerelem, féltékenység, szeretet, gyűlölet, kapzsiság, hataloméhség, bánat, fájdalom, nyomor, magány, elhagyatottság, bizalmatlanság, bízni akarás, csakhogy felsoroljak néhányat.

A mitológia lények közül is egy csomó színes figura helyett kapott. Démonoktól kezdve, az unikornisokig. Vérfarkasoktól, a vámpírokig. Törpék, félvérek, alakváltók, faunok, tündék, likánok, angyalok, egy csomó minden. Ettől is olyan színes, és egyedi, bár egy kicsit túl lett tömve velük, de az írónő helyén kezelte a dolgokat, és ez nem ment a sztori rovására, mert a főszálak megmaradtak, és a kapcsolódási pontok is, habár elég nyilvánvalóak. :D

Kedvenc idézeteim:

„Ez a világ talán egy másik bolygó pokla.” (Aldous Huxley)

„A démonok nem tűrik a konkurenciát.” (9. oldal)

„– Ne tátsd a szádat, édesem, inkább igyál egy kortyot!” (11. oldal)

„– Csak mert halhatatlan vagy, nem biztos, hogy igazad van! […]
– Idősebb és tapasztaltabb vagyok! […]
– Direkt nem említettem, de most már mindegy. A szerkód okádék, lepukkant vagy! A helyedben nem merészkednék ki azokban a göncökben. Egy hölgy legyen mindig csinos!
– Tudtam, hogy nem bírod ki! […] – Minek flancoljak a csatornában? Kinek akarnék tetszeni egy olyan helyen, ahol egyetlen hozzám hasonló sem él? […] – Légy jó! Este jövök!” (16-17. oldal)

„– A francba veled, te lány – sóhajtotta. – A szívbajt hozod Lucifer fiára – mosolyodott el, majd felkelt, és visszaült az ágy szélére, mintha mi sem történt volna. – Jegyezd meg, ilyet nem csinálunk! – magyarázta, majd törökülésben elhelyezkedett.” (35. oldal)

„– Oktalan! Miért nem jársz griffmadárháton? […] – A hagyományos mindig jobb, négyezer éve is bevált!
– Felvágós titán…” (47. oldal)

„– Takarodjál vissza a kerületedbe, csillámszellentés! Ez az utca már a vérfarkasoké!” (49. oldal

„– Hogy a pestis vinne el! Te mindenütt ott vagy?” (62. oldal)

„– De… talán csak magányos – tette hozzá elcsukló hangon.
– Ó, mivel versz még? – üvöltött a démon, majd hátracsapta a fejét, és a plafonra meredt. – Nem fogok lelkizni egy ilyen… ilyen… ilyennel! Senkivel soha semmiért sem! – kezét a fülére tapasztotta, majd ismét a lányra nézett, aki döbbenten figyelte őt. A levegő csakúgy izzott, a bomba felrobbanni készült. – Tudod mit, te nő! Beszélj csak nyugodtan, én addig elmegyek, és kinyírok pár kevésbé fura lényt, akik azt teszik, ami a dolguk: megrémülnek tőlem! Félnek! Érted? Félnek, ha veszély közeleg. Mert veszélyes vagyok. Itt hagyok egy diktafont, mondd rá a lelkifröccsöd és az élettörténeted, majd legyél oly' szíves lejátszani a fivéreimnek. He? Felfogtad? Megegyeztünk?” (63. oldal)

„– Jaj, ne tukmáld rájuk a véleményed! Még csak hatszáz éve rendezkedtek be! – szólt közbe Lucifer.
– Túl sokat jár feleslegesen a szád. A szavaidat a fiaidra pocsékold!” (82. oldal)

„[…] Ha lusta vagy az élethez, akkor én verek életet beléd. Küzdök helyetted is.” (110. oldal)

„Élj! – ripakodott magára. Megmenekültél, hát élj! Nem retteghetsz örökké!” (125. oldal)

„A nevetés a leggyorsabban terjedő ragály.” (156. oldal)

„– Az arcodon lesznek nagy változások, ha továbbra is utamat állod. Ha válaszokat akarsz, megvan a hivatalos útja. Áldozz nekem. Idézz meg – mormolta ridegen.” (167. oldal)

„– Kicsikém, még mindig egy nebáncsvirág vagy.” 174. oldal)

„– Igyekszem nem előítéletesen viseltetni Ön iránt, de maga egy tipikus férfi. Azt hiszi, mindent jobban tud nálam – hagyta el ülőhelyét a nő, majd tett pár lépést.” 197. oldal)

„Olykor a fenyegetés nagyobb börtön, mint egy zárt ajtó.” (210. oldal)

„– Hogy szakadna rám egyesztendős sötétség! […] – Ne hidd, hogy különleges vagy. Ne hidd, hogy tisztelni foglak.
– Szeretem a dajkameséket – rebegte a lány –, annak ellenére is, hogy tudom, mind hazugság.” (220. oldal)

„– Bocs, a harc mindig felizgat.
– Csúcs – suttogta a vámpír, majd nyelt egyet.
– Ezt tartsd magad elé, dzsigoló […]
– Kösz öreg, igazán nagylelkű vagy – morogta az alakváltó.” (225. oldal)

„– Én az ágyon alszom, te a kanapén – szögezte le végül.
– Ez nem kanapé, hanem fakírágy. Kínzásra találták ki – húzta a száját az alakváltó.
– Arról ne is álmodj, hogy velem alszol egy ágyban! – tette csípőre a kezét.
– Én sem alvásra gondoltam! – ért fülig a férfi szája, mire a vámpír csak a fejét ingatta. – De legalább táplálkozz, ha nem abból – pillantott a tasakra –, akkor belőlem.
Ezúttal Édua ütötte el poénnal a szavak élét:
– Uh, ez a szolga dolog tényleg hatásos…
– Meg az is, hogy nincs rajtad melltartó – hangzott a válasz Keján szájából, aki a lányra pillantott zavarba ejtően bensőségesen.
– Ne csapd itt a szelet nekem, és a véredet se kínálgasd!” (259. oldal)

„– Ne szájalj, elég nekem egy félvámpír is, aki folyamatosan kioszt.” (303. oldal)

„– Te hálátlan kis tacskó! […] – Nem ölhetsz meg! Halhatatlan vagyok!” (337. oldal)

„[…] ez egy elcseszett korszak elbaszott vége.” (339. oldal)

„– Nem kell többé parancsokat követnem, és szabályok szerint élnem?
– Az lehetsz, aki akarsz. Azt tehetsz, amire csak vágysz.” (344. oldal)

„– Isten nevét hiába szádra ne vedd! – kántálta a két erőteljes arkangyal, majd a jelenet még kétszer megismétlődött.” (353. oldal)

„Nők! Csak a baj van velük!” (370. oldal)

„– Nem adod fel. Harcolsz […] – Azt mondtad, életművész vagy, egy született túlélő!” (381. oldal)

„– Nekem egy férfi többet nem mondhatja meg, hogy mit csináljak!” (407. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Szilágyi Heléna: Diabolika

Kiadó: LittleFox, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 422. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786156355072

Illusztrálta: Szilágyi Heléna

Ajánlom: Bárkinek, aki szereti a hasonló történeteket!

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Volt, ami tetszett nekem ebben a kötetben, pl: a hangulata, és a történet vezetése, a világ felépítése, a párhuzamos világ elképzelése, és a karakterek kidolgozása is, meg az írónő stílusa. Csak túl lassan haladtam vele, a fejezetek hosszúsága is egy kicsit sok volt nekem, de azért örülök, hogy elolvastam, még akkor is, ha nem lett a kedvencem.

További szép estét!

Smurfettereads