Nemrég fejeztem be John Cure: Rekviem egy halott lányért (Hontalan lelkek 2.) c. kötetét, ami szintén ugyanannyira megfogott, mint az első része, imádtam. John Cure, abszolút a magyar horrorok koronázatlan királya. :D

Előző rész értékelése:

Fülszöveg:

Értékelés:

Ez a része, ugyanannyira borongós, és sötét, mint a Hontalan lelkek, azt leszámítva, hogy kevesebb a véresebb részlet, jelenet. Ebben a részben leginkább a thriller szál az erősebb, de aztán egy kis horror szál is bekacsintgat az olvasókra, amik nem számítani rá, akkor jönnek a brutálisabb jelenetek, és ezzel jól felkavarja John Cure az állóvizet, ezért is annyira izgalmasak a regényei, habár eddig csak ezt a kettőt olvastam a szerzőtől, de ezek nem is az utolsók lesznek az biztos. :D Ha Amerika koronázatlan királya Stephen King, akkor Magyarország koronázatlan horror királya John Cure. :D Kérünk még ilyen ütősen borzongatós horror regényt a szerzőtől a jövendőben is. :D Abszolút zseniálisak, és ütősek, már horrorfilmbe illőek lennének, és kíváncsi is lennék, hogy működne ez az egész történet a mozivásznon, én tuti, hogy megnézném. :D Alig várom, hogy olvashassam a Démonok ivadékát. Gondolkoztam is rajta, hogy most azonnal elindítom, de kell egy kis idő, míg feldolgozom ezt a részt is. :D De, amint lehet, neki is állok, nem akarok vele évekig várni, ha már a polcomon csücsül ő is. :D

A Hontalan lelkek c. kötet után egyáltalán nem csalódtam a Rekviem egy halott lányért kötetben sem, abszolút felülmúlta minden kíváncsiságom, azt kaptam, amit vártam, sőt még többet is. Mint az első résznél, számomra ez is kiszámítható volt, főleg a gyilkos(ok) kiléte, ezzel az író nem igazán árult zsákbamacskát, de lehet, hogy nem is akart, de pont jó volt így, ahogy van, mert én végig nagyon élveztem, bár kevesebb véres jelenet kapott szerepet, mint a Hontalan lelkekben, de sebaj. :D Jöttek helyette, szellemek, szellemidézések, meg minden, ami a horror és a thriller műfajába belefér. :D Ezektől működött annyira az egész történet, és még nyomoztak is egy eltűnt lány után, aki a segítségüket kérte, hogy végre békére lelhessen, és nyugalomra találjon, de aztán rájött a kis csapat, hogy ennél sokkal bonyolultabb a dolog… Sokkal többet kockáztattak, mint azt gondolták volna, de így vagy úgy, mindenképpen kellett egy helyes megoldás.

16 év elteltével, a gonosz újra felüti a fejét, ismét a bosszú hajtja, csak még nagyon gyenge hozzá, de addig csendben várakozik, míg eljön az ő pillanata, és újra testet ölthet, hogy végre lecsaphasson az újabb áldozatára, akit kiszemelt magának, akin bosszút állhat. Shelly és Robin és a kis csapata, igyekeznek mindent megtenni, hogy megvédjék azt, akit kiszemelt magának a gonosz, és közben igyekeznek jót is cselekedni, habár több szempontból is kénytelenek bűncselekményt elkövetni, de a céljuk elérésében kénytelenek ezen felülkerekedni, és nyomassák ezerrel, még akkor is, ha rettegnek a gonosztól, aki fenyegeti a Hewitt családot. De mindennek van következménye, így vagy úgy, ha ártasz valakinek, valamilyen módon, ne lepődj meg, ha egy gonosz szellem ismét visszatér a múltból, hogy bosszút álljon… és ebben a regényben pont az történik.

Imádom a horrort, minden mennyiségben, de nekem nem volt túl ijesztő ez sem, leginkább szórakoztatott, bírtam a kis csapatot, akiket John Cure, összehozott erre az alkalomra, voltak ismerősök, és ismeretlenek is, meg egy aranyos kislány. :) Csak egy szereplőt nagyon hiányoltam, és mélységesen sajnálok, de örülök, hogy Robinból egészséges felnőtt vált a történtek után, és örülök, hogy visszatért erre a kalandra, ahogy a lusta és öreg, Jack Homa is, meg Peter Maud is. :D Örülök, hogy megismerhettem a Hewitt családtagjait, leginkább Shelly-t, meg Becky-t, és Jay meg Ella Franklint is. :) Imádtam a nagyit meg a nagypapit. De Roxy is zseniális volt. Nagyon bírtam őt is, a képességei engem teljesen lenyűgöztek. :D

Robin is visszatér, habár egy percig se gondolta volna, hogy újra kezdetét veheti az, ami 16 évvel történt, ő teljesen más célból tért vissza a kisvárosba. Már azon az estén, amikor átlépte a városka kapuit, furcsa eseményeknek lett tanúja, ami nem hagyta őt békén. A segítségét kérte, hogy végre békére lelhessen. Robin, Shelly, Roxy összeálltak erre az alkalomra, bármilyen áron hajlandóak voltak a végsőkig is elmenni, és társul szegődött hozzájuk még a jól ismert Jack Homa és Peter Maud is, csakhogy megvédhessenek egy ártatlant, aki senkinek sem ártott. Nagyon kockázatos volt a saját életüket is kockára tenni, de kénytelenek voltak, ellenben folytatódik a 16 évvel ezelőtti gyilkosság sorozat, és feláldozni egy ártatlant sem, aki semmiről sem tehetett.

John Cure jól keveri a thrillert a horrorral, ezt már az első résznél is észrevettem, és igazán egyedi karaktereket vonultat fel, mint pl: Gerald, akinek igazán szörnyű a múltja, és végre egy kicsit beleláthattunk az őt ért tragédiába. Meg Robin, aki átélt alig 5 évesen egy szörnyű tragédiát, és mégis csodálatos férfiú vált belőle, annak ellenére, hogy egy csonka családban kellett felnőnie. Shelly is nagyon erős nő, végig felnéztem rá, annyira bátran viselkedett, pedig nagyon nehéz volt neki, és ezt senkinek se kívánom, főleg egy ilyen gusztustalan férjjel. Nem is értem, miért nem szabadult meg tőle hamarabb, nagyon sajnáltam őt is, és persze a kis Becky-t, ő semmiről sem tehetett. Aranyos kislány volt, hamar megkedveltem, mint Robint is az első részben, annyira cuki volt. :) A nagyszülőket meg imádom. :D Roxyt is nagyon megszerettem, a kényszer hozta őket össze Shellyvel és Robinnal, de nagyszerűen működött köztük a harmónia, teljesen kiegészítették egymást. :D

Donald pedig… Nem is tudom, mit mondjak róla, talán azt, hogy egy aljas gerinctelen ro…ék. Megérdemelte, amit kapott, ezt előbb kellett volna, sokkal előbb, és talán megmenekülhettek volna azok, akik csak rosszkor voltak rossz helyen és időben. Az, amit tett azzal a szegény lánnyal, és Shellyvel… gusztustalan. Ezért meg sem tudtam kedvelni, már az elején tudtam, hogy ő egy aljas roh…ék, a mocskosabb fajtából. Az ilyeneknek nem szabadna létezniük, elhiszem, hogy szörnyű múltja volt a háta mögött, és ez megadta neki az alapot, hogy felnőve eltorzuljon a személyisége, hogy ártani tudjon azoknak, akik szerinte megérdemelték... Abban igaza volt Shellynek, hogy ő egy lúzer, és nem férfi...

Még mindig nagyon tetszik nekem, John Cure stílusa, alig várom, hogy több könyvét is olvashassam, eddig nekem bejön, ahogy felépíti Edgar's Hill kisvárosát is, és a legendáját, ami egy szörnyű múltra enged betekintést az elején, hogy hogyan is kezdődött, és mi szerepe van még mindig annak a dögkútnak, ami kísérti még mindig az élő embereket. A legenda, ami elterjedt az idők során, és amire még a kisvárosiak is nehezen beszélnek, és próbálják elfelejteni. Én csak ajánlani tudom, ezt a kötetet is. :)

Kedvenc idézeteim:

 „A legtöbb ember, amikor meghal, a mennybe vagy a pokolba kerül, és ennyi. De néhányukkal, valamilyen okból, nem ez történik. Kísértetek, nyugtalan szellemek, erőszak, gonoszság vagy egy sima tévedés – mindez csapdába ejtheti a szellemet itt a földön.” (Laurell Kaye Hamilton)

„Gyilkos indulat fűtötte őket.
Nyolcan voltak.” (első mondat)

„A telihold baljóslatú fényét a kunyhót felfaló, magasba szökő lángok mosták le az arcukról. Szemükben mérhetetlen gyűlölet csillogott, miközben tekintetüket pusztító grimasz torzította el. Talán ebben a pillanatban, valahol a lelkük mélyéről, maga az ördög nézett fel.” (14. oldal)

„Ez az Arctalan Szörny volt, amit bármennyire is elzárt és elnyomott magában, bármennyire is küzdött ellene, időnként mégis kirobbant, akár az életre kelt, csak pusztítást és szomorúságot maga után hagyó vulkán. És ha ez a forró láva sokáig fortyogott benne, ha sokáig marta a lelkét az Arctalan Szörny, akkor néha már elég volt csak egy meggondolatlan mondat valakitől egy szórakozóhelyen, egy félreértett pillantás, és Donald elengedte a kezét. Pusztított, eltaposott, felülkerekedett, győzött. Legalábbis azt hitte, hogy győzött. Néhány óráig ezt képzelte, aztán borzalmas kínok közt tört rá a felismerés, hogy igazából megint csak ő vesztett. Ő az, aki ismét alulmaradt. Saját magával és belső démonaival, az Arctalan Szörnnyel szemben. Az agresszió nem lehet válasz, és nem lehet megoldás. Ez a felismerés azonban csak később jött. Először mindig az Arctalan Szörny tört a felszínre.” (44-45. oldal)

„– Te tudod. Tégy úgy, ahogy jónak látod!” (59. oldal)

„Regina Foley könyvmoly volt. Olvasott mindent és mindenütt. Robinnak most is feltűnt a lány széke melletti kis asztalon egy puha fedeles regény: a Titokzatos folyó Denise Lehane-től.” (75. oldal)

„– Különös dolgok történnek a házunkban.
– Mint például?
– Az elmúlt napok óta fura érzéseim vannak, a ház különböző pontjain időnként indokolatlanul hűvös van. Miközben azt vettem észre, hogy nem minden marad ott, ahová teszem őket.
– Ez már a korral jár – mondta viccesen Robin, és játékosan a vele szemben álló nőre kacsintott. – Öreg vagy már. Szenilis.
– Kedves tőled – nevetett Shelly.
– Ez csak az első fázis. Aztán lassan elbutulsz, és egy nap majd lehet, el is fogsz kóborolni.” (94. oldal)

„Halkan kuncogtak.
– Jó, hogy ilyen vagy – jelentette ki Shelly.
– Milyen vagyok?
[…]
– Ilyen barátságos, kedves és vidám. Fontos, hogy egy férfinak legyen humora.” (98. oldal)

„Manapság a házasságok és a kapcsolatok csak a Facebook-posztokban működnek.” (117. oldal)

„Valahol egyszer azt olvasta, hogy a harcban fontos, hogy ismerjük az ellenséget. Hát most ő is ezt fogja tenni.” (131. oldal)

„Talán mégis egy vagyok a Kiválasztottak közül, és a feladatom, hogy segítsek a reményvesztett embereknek.” (146. oldal)

„– Rajtam nem nevethet senki – mondta Donald. Hangja elhalkult és remegett a belső feszültségtől. – Érted? Rajtam senki nem fog nevetni! Soha többet! Senki!
Shelly halkan nyöszörgött. Erőt vett magán, aztán lassan felemelte a fejét.
– Nincs már fölöttem hatalmad – közölte gúnyos mosollyal az arcán. Szemében a fájdalom könnye csillogott. – Nem félek tőled. Agyon is verhetsz, azzal csak még nagyobb lúzer leszel. Mondhatom, igazán férfias dolog egy nőt megverni.” (162. oldal)

„– Gyerekek lelke, sötét az este – kezdte a nő a kád szélén ülve. – Este, este, a gyereket leste…
Becky szinte megdermedt a mozdulatban, és lassan visszanézett a hang irányába.
– Becky! Istenem! Becky! Hallasz? – jött közben az ajtó mögül.
– Leszállt az éj, minden sötét…
[…]
– Gerald eljön a gyerekekért – mondta, miközben a szájából apró hangyák százai özönlöttek elő.” (172. oldal)

„– Kalandra fel, hölgyeim!” (184. oldal)

„Nem szerette, ha a magánéletében vájkálnak, főleg nehezen kezelte, ha családja vagy a barátok meg akarják neki mondani, hogy mikor kell gyereket vállalni. Nem szerette, ha bárki is a korára emlékeztette. Egyszerűen nem is értette, hogy miért akarják az emberek másoknak megmondani, hogy hány évesen váljon anyává. Úgy gondolta, majd érezni fogja, amikor itt az ideje. Addig meg jobb lesz mindenkinek, ha nem stresszel egy gyerek miatt. Alkalomadtán így is nagyon kiállhatatlan bírt lenni.” (225-226. oldal)

„– Az életben sok fura dolog van, kishölgy.” (241. oldal)

„– Soha nem éreztem még ilyet – mondta –, ez elképesztő.
– Nem értem, miről beszélsz.
– Nagyon sok fájdalom van ebben a házban. Sikoly és szenvedés. Gyötrő, kínzó fájdalommal van tele a levegő.
– Ne rémisztgess! Kimenjünk?
[…]
– Nem, dehogyis! Csak várj kicsit! Lövök itt is néhány képet.
– Ja! Oké. Csak nyugodtan.
– Arra gondoltam, hogy vaku nélkül készítem őket. Tudtad, ha egy helyen vannak szellemek, akkor vaku nélkül le lehet őket fényképezni? Például tragikus balesetek helyszínén.
– Vagy itt – mutatott körbe a fiú.
– Igen. Már ha vannak. […] – De amilyen sokkoló ez az előbb rám törő érzés, van esélye, hogy felbukkan valami a képeken.” (271. oldal)

„A katonai múltja és a fegyelmezett, tekintélyt parancsoló kiállása tiszteletet ébresztett a helyi emberekben. De az az érzés, hogy szinte mindig az emberek veséjébe lát, már az aktív szolgálata alatt is szinte élő legendává tette. Úgy tartottak tőle az itt élő népek, mint ördög a tömjénfüsttől. Curry seriff nem nagyon mosolygott. Egyszer valaki azt mondta, hogy hallottak már olyan emberről, aki látta a seriffet mosolyogni. Senki nem hitt neki.” (285. oldal)

„– Tegnap jöttem meg, és örülök, hogy hívtál. Szóval tegyük péklapátra ezt az ördögfajzatot, és dobjuk be a kemencébe, hadd süljön jó ropogósra.” (310. oldal)

„– Már az is valami, hogy nem azért bujkált vele, mert afroamerikai volt.
– Ugyan – legyintett Homa. – Az már akkoriban sem okozott volna gondot. Csak buta emberek képtelenek elfogadni, hogy nem vagyunk egyformák, és pont az emberi faj sokszínűségétől vagyunk ennyire egyediek. Nem sok inspirálóbb dolog van a nagyvárosok multikulturális közegnél. Ma pedig már ennek még annyira sem szabadna, hogy jelentősége legyen. Mindannyian egyenlőnek születtünk. Nézze meg a gyerekeket! Nem gyűlölnek, nem félnek, ez a természetes lényük. A rasszizmus nem velünk született, hanem tanuljuk.
– Egyet kell értenem – mondta Roxanne mosolyogva.
– Gondolom, önnek sem okoz ez már gondot.
– Azért ezzel vitatkoznék. Vannak helyzetek, amikor érezni a ki nem mondott gondolatokat.
– Az őket minősíti, és nem magát.
– Én is így gondolom.” (314-315. oldal)

„– Ez a kőr dáma – mondta a férfi, miközben egy újabb lapot helyezett az asztalra a kezében levő pakli tetejéről.
– Ó! – tátotta el a száját a kislány őszinte csodálattal. – Szív dáma. Nagyon szép. Ő a királynő. Erősebb, mint ők? – mutatott a számozott lapokra.
– Na, igen – mosolygott hamiskásan a férfi. – De majd megmutatom mindjárt a királyt, és ő erősebb nála.
– A király a főnök?
– Általában.
– Nem mindig?
– Nálunk is nagyanyád a főnök – mutatott nevetve a sütő mellett szorgoskodó felesége felé Jay Franklin, miközben sokatmondóan a kislányra kacsintott.
– Úgy csináljuk, ahogy nagy mondja – kuncogott Becky hunyorogva.
– Hallom ám, amit beszéltek – szólt hátra Ella –, itt vagyok mögöttetek, ha nem tűnt volna fel. Azt hiszem, nem fogtok kapni a pitéből. Betyár banda!
[…]
– Így strapálja magát az ember a kedvetekért még ilyenkor este is. Hálátlan népség. Főleg veled az élen, öreg! Te vagy a hangadó!
[…]
– Nagyanyád ismét mártírhalált fog halni, Baba. Készüljünk. – kacsintott Jay.” (339-340. oldal)

„Az élettér nem csak a láthatóból áll, hiszen a színeknek is éppúgy van olyan spektruma, ami szabad szemmel nem látható, ahogy a hangnak is van olyan tartománya, amit az emberek képtelenek meghallani, míg az állatok már esetleg érzékelik. Az éter pedig telis-tele van rádióhullámokkal – a világ körbevette magát mobiltelefon-átjátszó tornyokkal, internet és wifikapcsolat nélkül már lassan egy egészségeset szarni sem lehet. Leblokkolta magát az emberiség, az emberek agyát pedig lassan kisüti ez a digitális társadalom. Nem lehet véletlen, hogy a gyerekeknek még nyitva van a harmadik szemük, belső látásuk van vagy mi a csuda.” (344. oldal)

„Hat négyzet alakú ajtó, pontosan annyi, mint kint az ablakok. Ha eljönne egy zombiapokalipszis, akkor minden feltámadott halottnak jutna egy ablak, és nem kellene tolakodva törni magukat.
Petert elszórakoztatta a saját morbid humora. Igazság szerint az ehhez hasonló gondolatok segítettek neki már két évtizede elviselhetővé tenni a munkáját.” (359. oldal)

„– Bassza meg, olyan gyomorgörcsöm van!
– Látszik rajtad – jegyezte meg Homa. – Vegyél egy mély levegőt, ifjú barátom, és ne gondolj semmi rosszra! Nem lesz semmi gond, ne aggódj!” (389. oldal)

„– Hát ne öregedjetek meg. Húsz éve még elképzelni sem bírtam, hogy ne tudjak úgy felegyenesedni, hogy ne arra kellene vigyáznom, hogy becsípődik a derekam. Elkoptak az alkatrészek.” (410. oldal)

"Ügyes vagy! […] – Eddig nagyon jók vagyunk. Viszont bármi történik majd, bármit is hallasz, itt kell maradnunk, amíg nem szólok, hogy vége a bújócskának. És fontos, hogy mindvégig csöndben legyünk!
[…]
A kísértet fiú és a Szív Dáma csöndben várakoztak.” (468. oldal)

„Közben azon tűnődött, hogy talán az élet nem is tud olyan rosszul alakulni, hogy ugyanakkor ne tartogatna kapaszkodókat az újrakezdéshez. Mindig ott vannak a fénysugarak, még ha eleinte csak halványan pislákolnak is, és az embernek az a dolga, hogy észrevegye őket, aztán a segítségükkel új erőre kapjon. Mindig van egy kis fényforrás. […]
Mindenesetre jó ebben hinni.” (491-492. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: John Cure: Rekviem egy halott lányért (Hontalan lelkek 2.)

Kiadó: Álomgyár, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 492. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635700042

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a horrort, és a pszicho-thrillert, meg John Cure munkásságát. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Előző rész:

Következő rész:

Végszó:

Nekem nagyon tetszett ez a rész is, izgalmas volt, és a szereplők is még mindig zseniálisak, John Cure pedig vérprofi. :D Eddig nagyon tetszik nekem a stílusa, a karakterek fejlődése, és a sztori, meg a cselekmények felépítése. A csavaros fordulatok is, pont akkor jönnek, amikor kell, néha váratlanul, ami meglepi az olvasót, és annyira borzongató, amennyire az elvárt egy jó horror, thriller kötettől. :) Ezt is, mint a Hontalan lelkek c. kötetet, csak ajánlani tudom, a horror, thriller kedvelőknek, érdemes elolvasni. :)

További szép estét!

Smurfettereads