Befejeztem Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash - Vérből és hamuból c. kötetét, ami a Könyvmolyképző gondozásában jelent meg még tavaly. A következő kiadói sorozatban jelent meg: Zafír pöttyös könyvek. Szeretem az írónő stílusát, a Luxen sorozatával teljesen megvett magának, de a Míg a halál… számomra egy kicsit csalódás volt, és féltem tőle, hogy majd ez is az lesz, mert egy kicsit másabb történetileg, és a szereplők is kidolgozottabbak, vannak szerethetőek, és ugyanannyira gyűlölhetőbbek is.

Fülszöveg:

Értékelés:

JLA tudja mitől jó egy fantasy, és habár ez nem urban fantasy, mint a Luxen, hanem high fantasy, és heroikus fantasy, nekem ugyanúgy tetszik, habár az eleje nagyon lassan indult be. Leginkább Penellaphe, vagyis Poppy életét, és a Felemelkedése előtti napjait ismerhetjük meg, hogy mivel tölti a napjait, és milyen hatással van rá az, hogy jóformán egy kis kalitkában él, ahol szabályokhoz van kötve, nem teheti meg azt, amit egy átlagos ember, mert az Istenek ezt tiltják neki. És megismerhessük ennek mind a két oldalát, a jót és a sötétebbik árnyalatát is, hogy mennyire felelősségteljesen hajtja végre, amit tőle elvárnak, míg eljön a nagy napja, és betölti a 18 születésnapját, ami mindent megváltoztatna, de a váratlan események teljesen felbolygatják az életét, na meg a kastélyt is, ahol tölti a napjait.

A történet az elején egy kicsit laposan indul, de jó volt belelátni Poppy életébe, a jó és a rossz dolgokba is egyaránt, megismerni őt jobban, és a többi karaktert is, hogy mivel jár az, hogy ő a Kiválasztott, a Szűz, és milyen előnyei, vagy hátrányai vannak ennek az egésznek, és mivel jár, ha esetleg rossz döntéseket hoz. Olykor nagyon sajnáltam, főleg a Herceg és a Lord miatt is, meg a gyerekkorában átélt események miatt is. De annak ellenére, hogy az eleje laposan indul, de ahogy egyre jobban olvastatta magát a kötet, egyre jobban beindult, és a szereplők is szimpatikusak voltak, bár a Herceg, a Hercegnő és a Lord nem tartozik közéjük, se a Papnő. XD De Poppy, Tawny, Rylan, és Vikter, meg Hawke igen. A történet izgalmas, teljesen leköti az olvasó figyelmét, helyenként nagyon szexi, vérforralóan szexi, főleg egy valaki miatt, aki annyira szexi félisten. :D ♥ Azért akció is kap benne szerepet, bár néha elég sokáig kell rá várni, de eljön az, amikor az olvasó nem várná. :D Poppy nem csak egy olyan személy, akit kiválasztottak egy adott célra, hanem nagyon bátor, erős, céltudatos, harcias, küzd, amikor kell, és szembeszáll még azzal is, aki elől más futva menekülne az életét mentve, de Poppy más, ő harcedzett, okos, és nem adja fel egy könnyen. :D

Penellaphe-t egyre jobban megkedveltem, ahogy egyre jobban megismertem őt azáltal, hogy kezdett kitárulkozni, és elmesélte, hogy miért pont ő lenne a Kiválasztott, a Szűz, akire olyan nagy szüksége van a világnak. De azért jó sok minden nem derült ki, bár a végén burkoltan kiderül egy két titok, hogy Felemelkedettek, a Királynő, a Herceg és a Hercegnő mennyi mindent elhallgatott előle, ahogy az emberek többsége elől is. Hogy egy vallás mennyire elvakította azokat az embereket, akik hittek a számukra fontos vezetőkben, akik elhitették velük, hogy biztonságban vannak egészen addig, míg az Istenek felé bizonygatják a hitüket, és áldozatokat hoznak a védelemért, a Kravenektől és az Alászálltaktól, meg az Atlantiak ellen. De semmi sem az, ami elsőre látszik, sok minden nem derül ki még az elején, és nem túl sok izgalom történik, bár egy két akciójelenet azért fel felbukkan a történetben, de egészen addig nem történik semmi izgalom, amíg valaki fel nem bukkan, hogy felforgassa, és megbolygassa Poppy életét. :D

Hawke-t már az első perctől kezdve a szívembe zártam, annyira cuki volt, annak ellenére is, ami a későbbiekben kiderült róla, annyira szerethető, sőt IMÁDNI VALÓ ez a pasi. ♥ Ő tényleg ízig-vérig férfi, egy nagyon szexi férfi, már az első félmosolyával meggyőzött engem, meg, ahogy ugratta, cukkolta Poppy-t, már az első találkozásuk is annyira tökéletesen a sors által elrendeltetett volt, bármi is történik utána, annak tényleg így kellett történnie. Bár azért vannak elég kemény szituációk, és jelenetek közöttük, amik elég brutálisak, de pont jó így, ahogy van, remélem, a későbbiekben is ennyire jó lesz, hogy ennyire szikrázni fog köztük a levegő, és hogy ennyire fognak civakodni, aminek az eredménye annyira dögös, és kemény helyzeteket produkál, mint ebben a részben, a kötet második felétől, amint átlépi a 200-és a 300. oldalt. :D Annak ellenére, hogy mennyire tragikus, ami köztük, és velük történik, vagy történt velük korábban, ami végül azt eredményezte, hogy összesodorta őket az élet, pedig akár másképp is történhetett volna, ami nem követel ennyi áldozatot a történtek miatt… de így is jó, csak kár, hogy ennyit kell szenvedniük, főleg szegény Poppy-nak…

Viktert, Tawny-t, Rylan-t, Kieran-t is, hamar megkedveltem, részben fáj is némelyikért a szívem, mert a sors nem éppen mindenkinek kedvezett, az írónő sajnos kegyetlen is volt egy két karakterrel, és egy bizonyos Sötét Szerzet, meg a csatlósai is sokban felelősek, ahogy a Felemelkedettek is, főleg ők, akik. Sok mindenben hibásak ők is, amit elkendőztek egy olyan vallás mellett, amivel elvakították a saját népüket csak azért, hogy nekik jó legyen, és kihasználták a saját beteges céljaik érdekében. Remélem, a folytatásban mindenki meg fogja kapni a maga jussát, azért, amit elkövettek, és kiderül az a sok hazugság, amivel eltömték az emberek agyát, akik megbíztak bennük, és a legfontosabb kincseiket is rájuk bízták az Istenek védelme miatt. Amivel elvakították Poppy-t is az évek során, nem hiába rettegett az eljövendője jövője miatt olyan sokat, és az, ami a múltban történt vele, nem lehet könnyű feldolgozni, főleg, hogy most még nagyobb kalamajkába keveredett. Felborult az egész világa, meg az amiben egész idáig hitt, dönteni-e kell, mi az igazság, és hihet-e azoknak, akik fogva tartják, akik megváltoztathatják a sorsát, akikkel talán végre biztonságban lehetne, főleg egy valakivel. :D ♥

A Magaslati elleni támadás, és a Beavatáskor történő betörés, meg Poppy-ék utazásakor történő akció, meg az, ami későbbiekben történik Hawke és Poppy között az a legizgalmasabb, az írónő abszolút zseniálisan felépítette a harcokat, és a két szereplő között a hullámvölgyet a kettejük között, és a csatározásaikat, annyira szexi, és dögös jeleneteik vannak, főleg, amikor egymásnak esnek, így vagy úgy. ♥ Akár csak ugratják egymást, vagy vérre menő csatát vívnak, én imádtam, sőt, meg is mosolyogtattak, imádtam Hawke stílusát, meg ezt az egész hercehurcát, ami közte és Poppy között létrejött. Imádtam. :D ♥ Az elejétől a végéig, és az a nagy titok, hogy Poppy miért az aki, és miért az-az adottsága, ami, még engem is meglepett. Pedig a Felemelkedettekről már egyből levágtam, hogy micsodák igazából, bár Hawke-t érintőlegesen kicsit meglepett, hogy ki is ő valójában, de hogy Poppy… Fura, de annyira nyilvánvaló, és az is, hogy miért kell ő annyira azoknak a Felemelkedetteknek… Kíváncsi leszek, mi lesz a következő részben, alig várom, hogy olvashassam. Főleg Hawke miatt is. :D ♥

Kedvenc idézeteim:

„Az emberek kivetítették a kínjukat az őket körülvevő világra.
Nekem viszont megtiltották, hogy bármit tegyek, csak annyi állt módomban, hogy nem törődöm az egésszel. […]
Nem mintha mindig azt tettem volna, amit tennem kellett.” (7. oldal)

„– Egész biztos, hogy nem az vagy, akinek gondoltalak – motyogta.
– Honnan tudtad? – böktem ki a kérdést.
– Onnan, hogy amikor legutóbb megcsókoltam ennek a köpenynek a tulajdonosát, majdnem a torkáig leszívta a nyelvemet.
– Ó – suttogtam. Nekem is azt kellett volna tennem? Nem hangzott valami élvezetesnek.” (38. oldal)

„Tudtam én, hogy miért jöttem ide ezen az estén, Hawke-nak igaza volt, ismét. Nem beszélgetni akartam. Hanem élni. Tapasztalni. Választani. Hogy valaki más legyek, mint aki valójában vagyok.” (47. oldal)

„Ennyi. Kilehelte a lelkét, mielőtt feleszmélhetett volna. A halál a lehető leggyorsabban jött el érte.” (87. oldal)

„– Nagyon hamar újra találkozunk.
– Alig várom – vicsorogtam.
Elvigyorodott.
– Ígérem, gondoskodni fogok róla, hogy az a nagy pofád megkapja, amit érdemel.
Gyanítottam, hogy azt nem fogom kitörő örömmel fogadni.” (132. oldal)

„– Láttam, milyen gonosz tudsz lenni, amikor csak egy szelet torta marad.
Összeráncolódott a szeme körül a bőr, ahogy nevetett.
– De az egy finom torta volt! A hercegnőt is lelökném az erkélyről, hogy megszerezzem.
Kurta nevetés buggyant ki belőlem.” (150. oldal)

„– Jól vagy? – Vikter lehajtotta a fejét, és annyira halkan beszélt, hogy csak én halljam.
Épp csak egy kicsit fordultam balra, és bólintottam.
– Miért kérdezed?
– Mert az eleje óta úgy fészkelődsz, mintha pókok lennének a ruhádban.
Pókok a ruhámban?
Ha pókok lettek volna a ruhámban, akkor nem fészkelődnék. Sikítoznék, és egy szál semmire vetkőznék.” (165. oldal)

„– Akkor miért akadtál ki annyira azon, hogy ő lett a testőröd?
– Hogy miért? A hormonjaid bizonyára megzavarják a logikus gondolkodásodat!
– A hormonjaim amúgy is állandóan megzavarják a logikus gondolkodásomat, szóval erről ennyit.” (194. oldal)

„– Hihetetlenül gyanakvó nőszemély vagy!” (196. oldal)

„– Nem úgy tűnik, mintha aggasztana a lehetőség. – Tawny felvette a csészéjét. – Sőt, inkább izgatottnak tűnsz.
– Izgatottnak? Nem. Kíváncsinak? Lehetséges. […] – A napok néha annyira végtelenül unalmasak tudnak lenni!
A kijelentése úgy megdöbbentett, hogy azt is elfelejtettem, ki vagyok, és hol vagyok. Egyedül annyi telt tőlem, hogy legalább a hangom visszafogtam.
– Ezek szerint egy jó kis lázadás kicsit felpezsdítené az életedet? A halott férfiak, nők és gyerekek szórakoztatnak téged?
Meglepettség villant Loren, mind Dafina arcán. Valószínűleg most először hallottak beszélni.
Loren nyelt egyet.
– Gondolom, én… rosszul fogalmaztam, Szűz. Elnézést kérek.
Nem szóltam semmit.
– Kérlek, ne törődj Lorennel – vetette közbe Dafina. – Néha gondolkodás nélkül beszél, és nem úgy értette ő.” (207-208. oldal)

„Elkaptam a tekintetemet az ágyról, és tovább figyeltem a Magaslat mögött égő fáklyákat. A tűz ma este visszafogottan égett, ahogy az elmúlt néhány éjszakán is, de amikor a lángok őrült lelkekként táncoltak a hajnali szélben? Az azt jelentette, hogy a köd nincs már messze. És a sűrű, fehér ködöt elsöprő, rettenetes halál követte.
A kezem szórakozottan becsúszott a köntösöm rétegei alá, a combomhoz erősített tőröm csontból készült markolatára. Az ujjaim körbefonták a hűvös markolatot, és ez eszembe juttatta, hogy készen állok majd, ha – vagy amikor – a Magaslat elesik.
És akkor is készen állok majd, ha a Sötét Szerzet ismét eljönne értem.
A kezem elkalandozott a markolatról a térdem fölé pár centire, és ujjaim végigfutottak a belső combom egyenetlen bőrfelületén.” (239. oldal)

„Amint az ujjaid megtalálják a fogást a húron, a körülötted lévő világnak meg kell szűnnie létezni. […] Csak te vagy, és a megfeszített húr, meg a célpontod. Semmi más nem számít.” (251-252. oldal)

„– Van egy olyan érzésem, hogy lemaradtam egy fontos információról.
– Még nem volt lehetőségem elmondani – magyaráztam. – És amúgy sem volt olyan fontos.
Tawny felvonta a szemöldökét.
Hawke felhorkant mellette.
– Biztos vagyok benne, hogy jó ideje ez volt az egyik legfontosabb dolog, ami történt veled.
Résnyire húztam a szemem.
– Kicsit túlbecsülöd az életemben játszó szerepedet, ha tényleg ezt hiszed.
– Én azt hiszem, hogy nagyjából tudom, mekkora szerepet játszom az életedben.
– Azt kétlem – ismételtem, amit ő is mondott korábban.
– Azon töprengek, hogy vajon akár a felét is elhiszed-e a hazugságaidnak.
Tawny ide-oda pillantgatott köztünk.
– Nem hazudok, de mindegy.
Hawke elmosolyodott, és megjelent a gödröcske a jobb arcán.
– Mondj magadnak, amit akarsz, királylány!
– Ne nevezz így! – dobbantottam egyet a lábammal.
Hawke felvonta a szemöldökét.
– Ettől most jobb?
– Igen! Mert a másik lehetőség az, hogy beléd rúgok.
– Olyan erőszakos! – kuncogott.
Ó, egek!
A kezem ökölbe szorult.
– Nem kéne itt lenned!” (275-276. oldal)

„– Tudod, sosem fogok az apád helyére lépni, nem is próbálnék ilyet tenni, de nekem olyan vagy, mintha a lányom lennél.
Még erősebben szorítottam.
Ismét megpaskolt.
– Aggódom érted. Részben azért, mert ez a dolgom, de főleg azért, mert rólad van szó.
– Te is fontos vagy nekem. – A szavaimat elnyelte a mellkasa. – Még akkor is, ha szerinted gyengék az ütéseim.
Rekedten felnevetett, és a fejem tetejére támasztotta az állát.
– Csak akkor gyengék az ütéseid, ha nem jól csinálod. – Elhúzódott, és az arcomra tette a kezét. – De a célzásod halálos, kislány! Ezt ne felejtsd el!” (295. oldal)

„– Egyszer ezek a vérző szívek fogják az egész város halálát okozni.” (341. oldal)

„– Te mennyit olvastál el ebből?
– Ahhoz semmi közöd.
– Valószínű, igen, de muszáj megtudnom, hogy eljutottál-e eddig a részig. – Megköszörülte a torkát.
Várjunk csak.
Most fel fogja olvasni?
Ne.
Kérlek, ne!
– Csak az első fejezetet olvastam el – mondtam sietve. – És úgy tűnik, te már a könyv közepénél jársz, szóval…
– Jó! Akkor ez teljesen új lesz számodra. Lássuk csak, hol is tartottam? – Az ujját végighúzta az oldalon, és megütögette vele a lap közepét. – Á, igen! Itt. „Fulton megígérte, hogy ha végez velem, egy napig nem fogok tudni egyenesen járni, és igaza lett.” Húha! Lenyűgöző!
Elkerekedett a szemem.
– _Amiket a nyelvével meg az ujjaival művelt ez a férfi, azon csak a döbbenetesen nagy, buján lüktető és érzékien pulzáló… – Hawke kuncogott. – Ez a nő imádja a határozószókat, nem?
– Most már elég.
– Férfiassága tett túl.
– Mi? – sápítoztam.
– Ez a mondat vége – magyarázta, és amikor felpillantott, azonnal tudtam, hogy bármi fog kijönni a száján, olyan lesz, mintha élve elégetnének. – Ó, lehet, hogy nem tudod, mit ért férfiasság alatt. Szerintem a f.rkáról beszél. A k.kijáról. A hímtag…
– Ó, egek – suttogtam.
– Az ezek szerint különösen nagy, pulzáló és lüktető…
– Világos! Tökéletesen értem.” (356-357. oldal)

„– Olyan rossz hatással vagy rám!
– Szerintem már leszögeztük, hogy csak a rosszakat lehet befolyásolni.” (396-397. oldal)

„– Úgy aprítottad fel, ahogy egy hentes a húst – folytatta a hercegnő. […] – De biztosan megvolt rá az okod.” (452. oldal)

„– Ön…?
– Inkább ne tedd fel ezt a kérdést – szakított félbe, és rezzenéstelen tekintettel meredt rám. – Nem tetszene a válaszom, és nem is értenéd meg. Én pedig nem is várnám el egyiket sem. Vedd ezt úgy, mint egy nagyon fontos leckét, Penellaphe. Bizonyos igazságok csak elpusztítják és bemocskolják azt, amit nem tudnak elsöpörni. Az igazság nem mindig felszabadító.” (452-453. oldal)

„Már belekóstoltam abba, amit most éreztem, és a kis ízelítő annyira igazságtalannak tűnt. Hát nem ilyen az, ha az ember él? Hogy kicsit nagyobbat kortyolunk ebből, meg beleharapunk abba. Az egész arról szól, hogy a lehető legtöbbet habzsoljunk és nyeljünk le.
Annyit akartam érezni, amennyit csak lehet, főleg azután, hogy sokáig csak fájdalmat és dühöt éreztem. Most egyiket sem…” (487. oldal)

„Sose add át magad a rettegésnek! Ha megteszed, meghalsz. Igaza volt. A félelem kiélesítheti az érzékeket, a rémület azonban mindent csak lelassít.” (503. oldal)

„– Borzasztó erőszakos vagy! – Előrehajtotta a fejét, és suttogott. – Egészen beindít.” (567. oldal)

„– Egek! – mondta mély torokhangon, ahogy felemelte sűrű szempilláit, és találkozott a tekintetünk. Most élesebbnek tűnt az arccsontja, ahogy árnyék vetült alájuk. – Ki is belezhettek volna.
– Mindig olyan jó megfigyelő vagy.” (582. oldal)

„Megcsókolt, miközben elhelyezkedett fölöttem, a lábam között, aztán a dolgok… felgyorsultak. Ezúttal nem volt lassú kényeztetés, semmi elnyújtott simogatás meg csókok. Egy csipetnyi kellemetlenséget éreztem, de az gyorsan átadta a helyet a lüktető élvezetnek, és sem a testemben, sem az agyamban, sem kettőnk között nem maradt hely másnak, csak annak, amit éreztünk. Csak ő volt meg én, a vérünk íze a szánkon, és ez a vágy, amit nem teljesen értettem.
Egyre erőteljesebben hullott a hó a fák között, eláztatta a hátát és a hajamat, ahogy egymásba gabalyodva hemperegtünk. Csak a nedves csókjaink hangja hallatszott, meg ahogy összeért és szétvált a testünk, illetve a nyögéseink.” (642-643. oldal)

„– Talán bűntudatom van amiatt, hogy megharaptalak.
– Talán? – Felhúztam a szemöldökömet.
Mintha megrágta volna a kérdést, majd bólintott.
– Azt hiszem.
– Még jó, hogy bűntudatod van!
– Annak ellenére, hogy te meg megszúrtál, és otthagytál meghalni?
Elakadt a szavam, és émelyegni kezdett a gyomrom.
– Nem haltál meg. Nyilván.
– Nyilván. – Volt valami pajkos fény a szemében. – Épp csak meglegyintett a halál szele.
– Gratulálok – motyogtam a szememet forgatva.
Felnevetett.” (665. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból (Vér és hamu 1.)

Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 688. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635619801

Fordította: Rácz Kata

Borító: A belseje és a külseje is igényes.

Ajánlom: Bárkinek, fiatal felnőtteknek. :D

Ennyi csillagot adok rá:

Következő rész:

Végszó:

Már több könyvéhez is volt szerencsém JLA-tól, és eddig mind kedvenc lett, csak a Míg a halál... nem annyira, de hamarosan adok neki is egy új esélyt, hátha nem tudtam rá teljesen ráhangolódni, amikor olvastam a könyvet, de majd újra próbálkozom vele, de előbb a Hús és tűz királysága c. kötetet akarom beszerezni és olvasni is. :D Hawke imádat. :D

További szép estét!

Smurfettereads