Sienna Cole: Elmejáték c. könyv értékelése
Ma egy újabb elolvasott könyv értékelésével érkezem, bár még mindig nem nagyon tudom mit gondoljak a történetről. Sienna Cole: Elmejáték c. könyvét nemrég fejeztem be, és tetszett is, habár a téma. Amit az írónő felvázolt az olvasóinak, eléggé kemény, és elgondolkodtató mennyire súlyosbodhat el egy iskolai bántalmazás. Nem mindennapi téma az biztos, de sűrűn előfordul, ha nem figyelnek oda kellőképpen az emberek a másik félre, akit bántalmaztak, vagy a bántalmazókra, akiket nem ártana időben megfékezni, de nem tesznek semmit sem ellene, csak homokba dugják a fejüket, mert úgy könnyebb, nem kell vele foglalkozni, inkább ölbe tett kézzel várják a végkifejletet, mint ahogy ebben is történt. Eleve nem is sejtenek róla semmit, hogy a bántalmazott fél mennyire szenved, attól amiken keresztül kell mennie, és ráadásul annyira retteg is attól, hogy beszélni merjen a szülőknek, vagy egy felnőttnek, akiben talán annyira megbízna, hogy merjen végre beszélni, de aztán mégis meggondolja magát. Addig tűr, amíg már nem lesz késő, de a kár már visszafordíthatatlan, amit lelkileg, fizikailag, és testileg is el nem szenved, és inkább választaná az öngyilkosságot, minthogy felkeressen egy arra szakosodott szakembert.
Fülszövege:
„Élni vagy túlélni”
Tim Ellis látszólag ugyanolyan, mint minden tizenhét éves iskolás srác: szereti a zenét, rajong a videójátékokért, és próbálja megtalálni önmagát. Egy nap azonban állig felfegyverkezve érkezik az iskolába, és brutálisan kivégzi négy osztálytársát. A kiérkező rendőrség kereszttüzében őt is életveszélyes lövés éri, minek következtében kómába esik.
Mike Marshall nyomozó magabiztosan lát neki az egyszerűnek látszó ügynek, azonban hamar fény derül rá, hogy a gyilkosság gyökerei sokkal mélyebbre nyúlnak a vártnál. Ráadásul felbukkan egy koronatanú is, aki a tragédia okozta sokk miatt kihallgathatatlan. Marshall nyomozó szokatlan módszerhez folyamodik: egy, az iskolai lövöldözések lélektanában jártas pszichiáter, dr. Miranda Crane segítségét kéri.
Vajon kik a felelősök abban, hogy a merénylet megtörténhetett? Ártatlanok-e az áldozatok? Van-e remény a gyilkos számára? Mike Marshall és dr. Miranda Crane óriási nyomás alatt dolgozva versenyt fut az idővel, és miközben lépésről lépésre felfejtik a szálakat, olyan megrázó titkokra bukkannak, melyekre még ők sem számítottak.
Sienna Cole, a lehengerlően izgalmas Lefelé a folyón című regény szerzőjének új lélektani thrillerében az emberi elme félelmetes játékaiban merülhetünk el.
Értékelés:
Tim Ellis élete egyáltalán nem egyszerű, és a könyv fülszövegében az "Élni vagy túlélni" rá nézve teljes mértékben igaz, hisz kegyetlenül bántak vele, és otthon sem beszélhetett róla, mert úgy tartott a közmondás, hogy: "Ne szólj szám, nem fáj fejem" ezért nem is szólt, inkább próbált minél előbb túlesni rajta, de egyszer csak besokallt, a rengeteg megaláztatástól, és bántalmazástól, ami kezdetben poénnak indult az osztálytársai felől, akik először csak szívatták, mert más volt, mint ők. Lúzernek tartották, mert valamiben mégiscsak jobb volt, mint ők, akik a menők közé tartoztak, sőt remek focisták, de Tim nekik túl fura volt ezért kinézték maguknak. Kezdetben nem csak őt bántalmazták, hanem másokat is, de egyszer csak valami megváltozott, és onnantól állandósult Tim elleni zaklatásuk, molesztálásuk, bántalmazásuk, mert a bandába, egy új személy is bekerült, akit eleinte szintén elszórakozgattak, de az új személy többre vágyott. Még többre.
Sejtettem elejétől kezdve, Eric Hadley nem az, akinek vallja magát. Sejtettem, hogy vele valami nem kóser, már az elejétől kezdve olyan fura volt nekem, ahogy bekerült a képbe, és egyre több minden kiderült a bántalmazásokról, és a többi srác kis szórakozásáról. Amiken jókat mulattak, de engem nem tudtak meggyőzni, főleg Eric nem, hogy ártatlan lenne. Bármi is volt az ő szerepe a dologban, akkor is ott volt, ahol éppen a többi srác, csak egy napot kivéve nem.
Egyik karakter se volt ma született bárány, az biztos.
De azt én cseppet sem gondoltam volna, hogy Tim egymaga vitte volna véghez a bosszúját, ha már addig a napig tűrte nagy nehezen az ellene irányuló bántalmazásokat, miért pont ő találta volna ki a bosszút a négy iskolatársa ellen? Kellett valaki, aki ki tervelte, percre pontosan a cselekményt, és a gyilkosságokat, de az a személy egészen a végéig nem fedte fel magát, mert hát minek is? Szépen eltervezte a kisded szórakozását, örült neki, hogy az ő szerepe nem derült ki, csak tanú volt egész végig, és a felnőttek is tökre bekajálták a szövegét, mert hát miért is ne hinnének neki? Túlélte, és ennyi.
De kellettek áldozatok is, akár védtelenek, akár nem. Erről szólt az egész, hogy nagyot durranjon a végén az iskolai bántalmazás, és durrant is naná, méghogy milyet! Az írónő nagyszerűen végig vezette, bár nem egészen lett a kedvencem, habár megpróbáltam szeretni a szereplőit, és a történetet is megkedvelni valamilyen szinten, ha lehetséges egy ilyen fajsúlyú sztorit megszereti. Az ilyen témájú könyvek, nehezek, és rátelepszik az olvasó lelkére, átérzi a karakterek érzéseit, amin éppen keresztül mennek, és én annyira sajnáltam Timet. Számomra talán ő volt az egyetlen, akit bírtam, a többiekre ez sajnos nem mondható el.
Habár Miranda és Mike baromi jó munkát végeztek, számomra az ő karakterük hideg, és rideg, főleg Miranda, amilyen jégcsap királynőt játszott végig, és Mike a rámenős zsaru, aki azt hiszi bárkit megkaphat, csak csettintenie kell, pfff... De azt nem vitatom, hogy a karakterek nem voltak kellőképpen kidolgozva, mert hát mégis csak, ki lettek dolgozva, de nem mindegyik lett a szívem csücske, amit sajnálok is.
Kedvenc idézeteim:
"Egyszerűen szemet hunyunk a lehetőség felett, hogy aznap talán épp a mi biztonságos terünkbe tör be valaki, és szakítja ezernyi vérző darabra." (16. oldal)
"– Semmi, ami eltérne a normálistól.
– A kérdés, hogy mi a normális…" (24. oldal)"A zene elnyomná a külvilág félelmetes zaját, és elhitetné vele, hogy ő is erős, bátor, és az élet végtére is jó." (67. oldal)
"De a barátságot másképp képzelte. Úgy gondolta, hogy az nemcsak időszakosan létezik, amikor mindannyian egyszerre vannak jelen, hanem azon túl is. Mint egy láthatatlan szövedék, ami apránként fonja közéjük eltéphetetlen szálait." (76. oldal)
"Úgy érezte, mintha egy hatalmas és elbírhatatlanul nehéz táblát hordozna a nyakába akasztva: FURA VAGYOK, IDE LŐJETEK!" (95. oldal)
"Van az izgalomnak valami különleges kipárolgása, valami ijesztő és egyben felajzó, amit a vadász és a vad is érez és viszonoz. Mint egy furcsa, pusztán biológiai szinten zajló rituálé, násztánc, melynek végén az egyik fél az életével fizet." (131. oldal)
"(…) Sok ruhát felpróbál az ember, mire rájön, melyik áll jól neki, nem igaz?
– Aha…" (231. oldal)"Azon gondolkodott, hogy létezik-e reinkarnáció: ha meghal, újraszületik-e, megtapasztalhatja-e újból az anyaméhbeli békét. Arra jutott, hogy nem akar még egyszer megszületni. Végtelen, örök csendre vágyott; arra, hogy minden véget érjen, és egy pillanat alatt megszűnjön a szenvedése." (309. oldal)
"– Miért mondod el ezt? (…)
– Azért, mert tudnod kell, hogy nem vagy egyedül. Mindannyian szenvedünk, mindannyiunknak fáj, mindannyian hibát hibára halmozunk. (…) – A legnagyobb hiba az volt, hogy nem tanítottam meg neked, hogy erről lehet beszélni. Sőt…" (346. oldal)"– Ilyen az élet – mondta. – Néha menni kell, néha egyszerűen nem lehet tovább maradni." (365. oldal)
Könyv adatai:
Könyv: Sienna Cole: Elmejáték
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 410 oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155929250
Hány éves kortól ajánlanám: 16 év
Ennyi csillagot adok rá:
