Matt Richards · Mark Langthorne: Bohém rapszódia c. könyv értékelése
Tegnap befejeztem életem első életrajzi könyvét, és nagyon tetszett nekem, bár néha elszomorodtam attól a sok infó halmaztól, amit a könyv tartalmaz, és néha nagyon lassan haladtam vele, mert belefájdult a fejem is, ahogy próbáltam felfogni, és megérteni a dolgokat, félre is kellett tennem néha, mert túl sok volt, és nehéz volt megemészteni a történteket, főleg az HIV-AIDS-t érintő infókat.
Fülszöveg:
"Aki kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.
Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.
A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek középén elkapta a végzetes betegséget.
Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.
Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki."
Értékelés:
Freddie Mercury miatt nagyon kíváncsi voltam, meg akartam őt ismerni, kíváncsi voltam az életére is, a zeneiségére, arra, amit a halála után hagyott örökségül a világnak, és ezeket szerettem benne a legjobban, olvasás közben is csak a Queent hallgattam, az összes megjelent albumukat végig hallgattam, és tök jó volt az ő hangjával végig kísérte a róla is szóló történetet, kár, hogy mire megszülettem 88-ban, már csak nagyjából a dalai maradtak meg, és nem láthattam őt már koncertezni sem a Queen-el. Nagyon sok olyan infó kapott helyet a könyvben, ami elgondolkodtató is, és borzalmas is, hogy mennyi életet követelt magának a HIV-AIDS vírus, ami annyi tévhitet gerjesztett az emberek között, és a médiában is, mennyire megnehezítették a homoszexuális emberek életét is azzal, hogy magukra hagyták őket, amikor a leginkább szükségük lett volna a segítségre, akár orvosi ellátásra, vagy a barátokra, családtagok segítségére.
Rettegtek attól, hogy akár egy érintéssel is elkaphatnák a "melegvírust", mert senki sem tudta még 1970-1980-as években igazán, hogyan is terjed, még azt sem tudták milyen vírus is szedi igazából az áldozatait, és egy ilyen évszázadban legendává vált, nem csak a Queen, de Freddie Mercury is, ahogy sorra adták ki az újabbnál újabb albumaikat, kislemezeiket, turnéztak megállás nélkül. Az a hatalmas siker, amit ők elértek még a halála után is fennmaradt örökségül a világnak, habár Freddie nem élt szent lélekként, hajszolta a szerelmet, hedonistaként megállás nélkül, belevetette magát az éjszakába, bulizott, egyéjszakás kalandokat hajszolt, de amikor kellett ő volt a lenyűgöző és csodálatosan fényes csillag, egy üstökös, aki csak ragyogott a színpadon, és mindvégig nagyon jól szórakozott, élte az életét, úgy ahogy neki jó volt, ahogyan azt ő eldöntötte, ahogyan akarta, és bátor volt, az utolsó percig, míg élt.
A végén még meg is könnyeztem, pedig ez nagyon ritkán fordul elő velem, de Freddie nem csak a fülembe szóló hangjával érintett meg, úgy éreztem végig, mintha végig velem lenne, és átsegítene azokon a borzalmas infókon is, amik beárnyékolták az ő életét, habár nem is tudott róla eleinte mekkora veszélynek van kitéve, és nem csak ő, hanem az egész világon élő emberiség, akik elkaphatták a vírust, így vagy úgy, nem csak akkor ha lefeküdtek egy fertőzöttel, erről az 1970-1980as években a felelőtlen dokik, is tehettek, hogy olyan gyorsan elterjedt emberről, emberre a vírus, de ahogy a két szerző is írta, mindennek van kezdete és vége is, valahol elkezdődött az egész egy nulladik beteggel, akiről fogalmuk sem volt, csak évekkel később derült ki, ami sok embernek már nagyon késő volt, köztük Freddie Mercurynak is, amit nagyon sajnálok. Egy lenyűgöző tehetséget, egy bámulatosan polgárpukkasztót, egy igazi csodát vesztett el a világ, aki még akkor is nagyon bátor volt, amikor nagy fájdalmak kínozták, akkor is zenélt, amikor már nehezebben bírta, aki még akkor is tette a dolgát, amihez a legjobban értett, amikor már felállni is nehéz volt, és én csak tisztelni és becsülni tudom őt érte. :)
Kedvenc idézeteim:
"Nem költözött remény a szívébe, továbbra sem hisz a csodákban. Most már nem az a kérdés, meg fog-e halni, hanem hogy mikor. Így ért véget az élete.
Így kezdődött a haldoklása." (12. oldal)
"A boldogságod valamennyi ember boldogságában keresd!"
Zarathustra (22. oldal)
"Mindannyian azt gondoltuk, de főleg én, hogy a »A kurva életbe, hát nem ezt akarjuk!« Bár visszaforgathatnánk az idő kerekét… De Freddie igazán kedves fickó volt. Nagyszerű békebírónak bizonyult. (…) A színpadon Freddie teljesen más emberré változott, pont olyan vibrálóvá vált, mint amilyennek később megismerte őt a világ. Egyébként abszolút nyugodt maradt. Emlékszem, mindig furcsa mód csendes volt, és nagyon jólnevelten viselkedett. Ami azt illeti, elképesztően jólnevelt volt." (62. oldal)
"Mindennek hatására a férfiak bizonytalanná és határozatlanná váltak mind a munkahelyükön, mind pedig otthon. Az sem tett jót a brit férfiak önérzetének, hogy Nagy-Britannia gyáripara hanyatlóban volt, és így férfiassággal kapcsolatos válságok jellemezték az időszakot, miközben a férfiak társadalmi dominanciája a múlté lett.
Míg a fiatalabbak elfogadták ezeket a változásokat, az idősebbek, a háború előtti és közvetlenül utána született generációk csak nehezen alkalmazkodtak az 1970-es évekhez. Változtak az idők. A fiatalabb párok körében már nem igazán volt elfogadható az az ősrégi elképzelés, miszerint a férfi nem mosogat és nem végez házimunkát, és az évtized első felében a fiatal férfiak több időt töltöttek a családjukkal és a ház körüli tevékenységekkel, akár kertészkedésről, akár barkácsolásról, akár közös bevásárlásról volt szó. Mindezt tökéletesen megragadták az akkori szitkomok, mint amilyen a Man About the House volt.
Mindeközben hatalmas változások álltak be a férfidivatban is, hiszen megjelent a kihajtott gallér, a nyloning, a trapéznadrág, a testre feszülő póló és a fájdalmasan göndör haj. A kalap kiment a divatból, az arcszőrzet és az aranymedálok viszont annál inkább kedveltek lettek." (69-70. oldal)
"Ha valaki olyasmit mond, hogy »Talán nem vagyok elég jó, talán jobb lesz, ha kevesebbel is megelégszem« , akkor az jobb, ha feladja. Mi tele voltunk önbizalommal. Ez alapvető fontosságú volt. Az embernek szüksége van egyfajta arroganciára, rengeteg önbizalomra, és megingathatatlan elhatározásra, meg persze a szokásos készségekre, például zeneire. Az arrogancia nagyon jó dolog, amikor az ember belekezd valamibe, ezt úgy értem, hogy igenis azt kell mondogatni, hogy ti az első számú zenekar lesztek, nem pedig a második helyezett. Bennünk ez megvolt. Mindannyian hatalmas egóval rendelkeztünk." (84. oldal)
"Boldogok vagyunk együtt, és nem érdekel, mit gondolnak mások. Hiszünk egymásban, és nekem ez elég. Mi hiszünk egymásban, úgyhogy mindenki más bekaphatja. Senki se mondja meg, mit csináljunk!" (89. oldal)
„Nem csak az a kérdés, hogy van-e az embernek lemezszerződése, és slussz, mert nem minden fenékig tejfel. Muszáj kézben tartani mindent. A tehetség sem csak arról szól manapság, hogy jó zenész-e valaki. Hanem arról is, hogy képben legyél mindennel. Elengedhetetlen, hogy mindent megfelelően csinálj. A tehetség nem csak abból áll, hogy jó dalokat ír az ember, és elő is tudja adni őket, hanem üzleti mentalitás is kell, mert az hatalmas részét képezi a sikernek. Ez szükséges ahhoz, hogy a megfelelő helyre eljusson az ember zenéje, és profitálhasson is belőle. Minden üzleti trükköt be kell vetni, és ha valaki tényleg hisz magában, akkor meg is valósítja, amit elhatározott.” (104. oldal)
"Freddie a Killer Queenért kapta az első Ivory Novello-díját, de mégis miről szól a dal? Ki a címben szereplő „Killer Queen”? Van bármiféle köze a Freddie-ben akkoriban zajló szexuális viharhoz? Amikor erről kérdezték, Freddie így nyilatkozott: „Egy előkelő call girlről szól. Azt akarom elmesélni vele, hogy az előkelő emberek is lehetnek kurvák. Erről szól a dal, bár szívesebben venném, ha mindenki úgy értelmezné, ahogyan szeretné – ha azt látna bele, amit csak akar.” (128. oldal)
„Nagyon felhúzta az akkori menedzsmentünk, úgy érezte, nem tisztelték őt, nem fizették ki, meglopták, és hasonlók, és ezt szerette volna megírni a lemezen.” – mesélte Roger Taylor.
Norman Sheffield is tudott a felvételről. „1975 végére már hallottam, hogy mindenféle negatív megjegyzést tettek a Tridentre. Aztán meghallottam a Death On Two Legset az A Night at the Operán. Már az első két sor jelezte, mi jön még: »You suck my blood like a leech / you break the law and you breach«, majd »Do you feel like suicide?« és végül: »I thing that you should.« Egyfajta csúf gyűlölködő üzenet volt ez Freddie-től.”
„Senki el nem tudná képzelni, mennyi gyűlölet és méreg került abba a dalba az éneklés során, a dalszövegről meg aztán ne is beszéljünk! – nyilatkozta Freddie egy 1977-es interjúban. – Csak figyeljétek meg alaposan a szavakat! Szemét kis dal, kihozta belőlem az ördögöt. Általában nem szeretem elmesélni, mire gondoltam dalszövegíráskor, de ez egy szemét öregemberről szól, akit korábban ismertem. Könnyedén jöttek a szavak. Úgy döntöttem, ha már ennyire határozottan ki akarom fejteni a véleményemet valamivel kapcsolatban, akkor felesleges visszafogni magamat, beleadok mindent. Nehezen tudtam jól énekelni. Szerettem volna a lehető leggorombábban előadni. Végig vérzett a torkom. Mindennap változtattam egy kicsit a dalszövegen, próbáltam a lehető legaljasabbra írni. Amikor a többiek először meghallották, teljesen ledöbbentek. Amikor még csak meséltem róla, teljes mellszélességgel mellettem álltak, de amikor meghallották a végeredményt, megrémültek. Én viszont addigra ezen már túl voltam, teljesen magával ragadott a dolog. Pár napra igazi démonná váltam.” (145-146. oldal)
"Hiszen énekes volt, popsztár, és ehhez méltóan is viselkedett." (168. oldal)
„Elképesztő szexuális étvágyam van – vallotta be egyszer. – Összefekszem férfiakkal, nőkkel, macskákkal, bármivel, amit csak el tudtok képzelni! Az ágyam elég nagy ahhoz, hogy akár hatan is elférjünk benne. Jobb szeretem a kötöttségek nélküli szexet.” Ennek az életfilozófiának köszönhetően választhatott bárkit, aki megtetszett neki, és azzal büszkélkedett, hogy százakat ágyba vitt már." (178. oldal)
"A siker, hírnév és gazdagság a rock'n'roll világában azt jelentette, hogy Mercury bármit és bárkit megkaphatott, és most már folyamatosan olyan emberek vették körbe, akik lesték minden kívánságát." (191. oldal)
„Szórakozz, és emeld fel a hangodat a szabadságért!” (215. oldal)
„Rengeteg mindent hittünk, és amikor belevágtunk – mesélte Freddie –, de én azt gondoltam, öt év után befejezzük, aztán csinálunk valami mást.”
A siker azt is jelentette, hogy Freddie Mercury, Brian May, Roger Taylor, John Deacon elképesztően gazdaggá vált, és a Guinnes-rekordok könyve nem sokkal korábban őket nevezte meg a legjobban kereső cégigazgatóként a fejenkénti hétszázezer fontos bevételükkel. És továbbra is megállíthatatlanul meneteltek előre. „Engem a munka hajt, és amíg csak tehetem, dolgozni fogok – nyilatkozta Freddie. – Azokat a dolgokat becsülöm a legtöbbre, amik teljes odaadást kívánnak, tizenkét órás munkanapokat és álmatlan éjszakákat.” (228. oldal)
„Amint a vírus bekerült, gyorsan elterjedt azon lakosok körében, akik azon túl, hogy nem rendelkeztek ellene természetes védelmi mechanizmussal, szexuálisan is kifejezetten aktív életet éltek” – magyarázta dr. Peter Jones, a Newcastle Haemophilia Centre munkatársa. Az 1970-es és 1980-as években főképp Miamiba érkeztek a haiti bevándorlók, ahogyan a meleg turisták zöme is.
1981-ben Miami a pusztulás városa volt. Azonban annak ellenére, hogy sokak számára túlságosan zabolátlanná és veszélyessé vált, mások pontosan oda vágytak." (247. oldal)
"1981 második felében, miközben Freddie a Miamiban található melegbárokat járta, senki sem tudta, miféle betegségtől szenvednek a lakosok – egyelőre legalábbis. Freddie pedig a rádióban, az újságokban és a melegközösségekben terjedő pletykák ellenére továbbra is igen aktív szexuális életet élt. „Túlzó természetű vagyok – magyarázta. – Az unalom számomra egyfajta betegség. Nekem veszélyre, izgalmakra van szükségem. Nem arra születtem, hogy otthon maradjak, és nézzem a tévét. Határozottan fontos számomra a szexualitás. Szeretek folyton [szexuális kapcsolatot létesíteni].”
Freddie nem érezte veszélyesnek az életmódját akkor sem, amikor 1981 októberében a Queen Mexikóba repült, hogy koncertet adjon a monterreyi Estadio Universitario stadionban, ötvenezer rajongó előtt." (249. oldal)
"Mindezek ellenére Freddie továbbra is féktelen, hedonista életmódot folytatott. „Azért születtünk, hogy éljünk – jelentette ki. – Komolyan mondom, akkor is így élnék, akkor is ilyen lenne a mentalitásom, ha nem lennék sikeres.” És nemcsak Freddie gondolkodott így. Dr. Thomas Schmidt 1995-ben így fogalmazott: „Kezdjük azzal, hogy a homoszexuálisok már-már megrögzötten keresik a lehetőséget a szexuális együttlétre. A homoszexuális férfiak hetvenöt százaléka több mint száz partnerrel kerül intim viszonyba élete során. Ezeknek a partnereknek több mint fele idegen számára. Csupán a homoszexuális férfiak nyolc, valamint a homoszexuális nők hét százaléka alakít ki három évnél hosszabb, tartós párkapcsolatot. Senki sem tudja, mire fel ez a különös, megrögzött promiszkuitás. Talán egy mélyről fakadó lelki igényt igyekeznek sikertelenül kielégíteni ezzel. A homoszexuális férfiaknak átlagosan húsz szexuális partnerük van egy évben.”
Ez az élettel és szerelemmel kapcsolatos filozófia volt az oka annak, hogy a következő év, 1982. jelentette Freddie Mercury számára a vég kezdetét." (254. oldal)
„megtanultuk ugyanis, hogy ha az ember bizonyos betegségektől szenved, bizonyos életmódot folytat, akkor nem várhatja, hogy ugyanúgy kezeljék őt, mint a társadalom többi tagját.” (260. oldal)
"Jól érezte magát – megbetegedett ugyan, de jól volt, bár persze nem mindig tökéletes állapotban. Folyamatosan apróbb fertőzések áldozatává vált, amelyek a torkát és a fülét támadták meg, árpától szenvedett… De semmi komoly baja nem volt. A világ hivatalosan még nem értesült az AIDS-ről, nem hirdették a biztonságos szexet olyan mértékben, mint később, és sokan a pillanatnak éltek. Más idők jártak, más volt a társadalom, a világ.
És ebben a másfajta világban vetette bele magát Freddie a szólóprojektjeibe, a bulizásba, a szeretők felhajtásába, és végül az év vége felé megismerkedett azzal a férfival, aki élete végéig mellette maradt." (281. oldal)
"– Így történt hát, hogy a szexuális szabadosság fejlődése a melegek körében, épp azután, hogy végre szabadon kifejezhették a szexualitásukat a társadalomban, sajnálatos módon egybeesett azzal az időszakkal, amikor a vírus felütötte a fejét nálunk. A fürdőkultúra pedig tökéletes melegágya volt a szexuális úton terjedő betegségeknek." (296. oldal)
„A biztonságos szex nagyon fontos, de azért az ember még szeretne szórakozni – magyarázta. – Nem várhatjuk el, hogy az emberek egyszerűen csak felhagyjanak a szexxel. Kiborulnak, azt hiszik, AIDS-esek, lelövik magukat, aztán kiderül, hogy nem is voltak betegek. Vigyázni kell, nehogy paranoiássá váljunk.” (333. oldal)
„A Living On My Own nagyon jól jellemez engem – mesélte Freddie. – Körbeutazom a világot, és kénytelen vagyok szállodákban lakni. Rengeteg ember van, aki gondoskodik rólam, de végül mind elmegy. De nem panaszkodom. Egyedül élek, és fantasztikusan szórakozom.”
Ugyanebben az interjúban arról is szó esett, hogy milyen régóta keresi már a szerelmet, és úgy érzi, többször is kihasználták őt a múltban. „Ha az ember híres, nehéz odamenni valakihez, és azt mondani: »Figyu, amúgy teljesen normális vagyok.« Egyszerűen átgázolnak rajtam, mert próbálok normálisan viselkedni valakivel, de ugye kénytelen vagyok kibújni a csigaházamból, és ilyenkor sérülékenyebb vagyok, mint az emberek többsége. Sikeres vagyok, és sok pénzem van, ezért rengeteg mohó ember igyekszik kihasználni. Már hozzászoktam. Csakhogy tele vagyok sebekkel, és egyszerűen nem akarok többet.”
Egy másik, szintén 1985-ös interjúban Freddie egy ennél mélyebb sebet is felfedett: „Előfordulhat, hogy valakinek megvan mindene, mégis ő a legmagányosabb ember a föld kerekén. És ez a lehető legkeserűbb magány. A sikernek köszönhetően rengetegen imádnak, több millió fontot kerestem, viszont egy dolgot nem kaphattam meg: a hosszú távú, szerető párkapcsolatot. Olyan ez, mint a szokásos hollywoodi sztori, van az a rengeteg csodálatos színésznő, akik egyszerűen képtelenek hosszú távú kapcsolatokat kialakítani, mert a karrierjük közbeszól. Én is így vagyok vele. Nem szállhatok ki a mókuskerékből egy időre, hogy a szerelemnek szenteljem az időmet, mert akkor rengeteg szakmai problémám adódna. A mókuskeréknek pörögnie kell, csak így nagyon nehéz bárkinek is boldogan együtt élnie velem. A munkám hajt előre, és addig fogom csinálni, ameddig csak tehetem – amíg teljesen bele nem őrülök. Van egy kis hang a fejemben, ami azt mondogatja: »Lassíts, Freddie! Ki fogsz égni.« De egyszerűen képtelen vagyok leállni.” (350-351. oldal)
„Tudtuk, hogy borzasztóan beteg, igazából csak megerősítette azt, amit egyébként is sejtettünk – nyilatkozta Roger Taylor. – De iszonyatos volt az ő szájából hallani. Hosszú ideig győzködtük magunkat, hogy valami másról van szó.”
„Sosem kérte, hogy sajnálják – mesélte May. – Nagyon erős személyiség volt, szerette ő irányítani a saját sorsát. Tudta, hogy ha kiáll a nyilvánosság elé, akkor onnantól kezdve cirkusszá válik az élete, és nem csinálhatja majd, amit szeretne, azaz nem szerezhet zenét úgy, ahogyan akar. Azt szerette volna, ha egészen a legvégsőkig minden úgy zajlik, ahogyan korábban. Nem drámázott, nem hullottak a könnyei. Elképesztő, mennyire ura volt önmagának. Nem éreztük úgy, hogy bárkit is beavathatunk a titkába. A barátaink szemébe hazudni volt a legnehezebb. És persze az, hogy kénytelenek voltunk végignézni, ahogyan egy elképesztően tehetséges, erős férfit élete teljében szép lassan elragad a betegség. Borzalmasan tehetetlennek éreztük magunkat.” (418-419. oldal)
"Van egy elgondolás, amelyet halálos betegségben szenvedőknek, azon belül is elsősorban az AIDS-eseknek szokás ajánlani, miszerint az ember tovább élhet, mint amennyit jósolnak neki, ha minél kevesebb embernek mondja el, hogy beteg. Persze, ez azt jelenti, hogy másokat is bele kell vonni a hazugságba. Freddie már elmondta az igazat a hozzá legközelebb állóknak Garden Lodge-ban. Ők is a hazugság részeseivé váltak. De mindenki más is hazudott: túlélésről beszéltek, arról, hogy életben marad, meg hogy sokkal jobban néz ki, és úgy tűnik, felszedett néhány kilót. A hazugság kívánatos dolog, hogy megkönnyítse az AIDS-es betegek életét." (419. oldal)
„Különös, de nagyon sokszor boldogok voltunk – mesélte Brian May. – Freddie-nek nagy fájdalmai voltak, de a stúdióban mintha egyfajta védőburokban lett volna, boldog lehetett, élvezhette azt, amihez a legjobban értett. Néha csak napi pár órán át tudtunk dolgozni, mert aztán nagyon elfáradt. De abban a néhány órában rengeteget adott magából. Amikor képtelen volt felállni, az asztalnak dőlt, és felhajtott egy vodkát. »Addig énekelek, amíg szó szerint össze nem esek.«” (436. oldal)
„Nem tudom, honnan volt ennyi energiája – nyilatkozta May. – Valószínűleg a vodkától. Beleélte magát a dologba, bemelegített, aztán szólt, hogy »Ide az adagommal!«” Egy pillanat alatt felhajtotta, jéghidegen. Általában Sztolicsnaját. Aztán szólt, hogy »Indítsátok a felvételt!«” Elképesztő, mennyi erő maradt a tüdejében még akkor is. Nem tudom, hogy hozta össze.”
Brian és Freddie együtt dolgoztak a dalon, akkor írták le az ötleteiket, amikor mindketten a stúdióban tartózkodtak, de olyan is előfordult, hogy egyéb időpontban jutott eszükbe valami, aztán később közösen átbeszélték. Ahogy haladt előre a Mother Love felvétele, Freddie igyekezett a lehető legjobbat kicsikarni magából. "A dal mélyen és lágyan kezdődik, de Mercury úgy döntött, megerőlteti magát, és magasabbra tör – mesélte May. – Egymásra néztünk, és tudtuk, hogy olyan, mintha egy hegy állna előttünk. Ekkor csúszott csak igazán a vodka. Kijelentette, hogy »Igenis kiénekelem ezeket a hangokat!« És tényleg megtette. Csodálatos pillanat volt. Egészen az utolsó előtti szakaszig jutottunk, amikor szólt, hogy »Nem érzem magam annyira jól, szerintem mára ennyi elég lesz. Ha legközelebb jövök, befejezem.« Aztán persze soha többé nem tért már vissza a stúdióba.” (447. oldal)
"Augusztus vége felé Freddie-ben felmerült, hogy abba kellene hagynia a gyógyszerszedést. Úgy érezte, hogy nem neki való az, ha továbbra is életben marad, miután már mindennek vége, miután már semmire sem képes. Az író Harold Brodkey „a nemlét elviselhetetlen könnyedsége” szavakkal jellemezte ezt az állapotot. Csakhogy az élet makacs: ha valaki már nem akar élni, az még nem elég ahhoz, hogy meg akarjon halni." (450. oldal)
„Az a baj azzal, ha az ember haldoklik, hogy vele történik. Már nem ő a saját történetének a főhőse, sőt még elbeszélő sem. A történet a halálról szól az élők gyűrűjében – mintha egy kert kellős közepén álló kőről lenne szó” – írta Harold Brodkey. Freddie már tudta, sosem éri már meg az öregkort, mert ez volt az ő öregkora. Akaratlanul is felmerül a kérdés az emberben, vajon véget akart-e vetni a szenvedéseinek, hiszen már annyira törékeny volt, elbújt, amikor túl nehézzé vált az élet, de valahogy mégis ragaszkodott az élethez. Ez történik azokkal, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek: ragaszkodnak az élethez. Voltaire tökéletesen fogalmaz ezzel kapcsolatban: „százszor is öngyilkos akartam lenni és mégis ragaszkodtam az élethez. Ez a nevetséges gyengeség talán egyike a leggyászosabb, velünk született hajlamoknak; mert van-e ostobább dolog, mint az, hogy folyamatosan viseljünk egy terhet, melyet szeretnénk földhöz vágni; melengetjük a kígyót, mely mardos bennünket, míg végre a szívünkbe eregeti mérgét.” (453. oldal)
"Az AIDS-járvány kezdete óta, amely 1980 körülre teszünk, akár 87,6 millió ember is megfertőződhetett, és 40,8 millió vesztette életét az AIDS-hez kötődő betegségek valamelyikében. Arról azonban nincsenek pontos statisztikák, hogy hány ember fertőződött meg HIV-vel és halt meg AIDS-ben az 1980-as évek előtt, így hát a legegyszerűbb számításokat alkalmazva és figyelembe véve, hogy a betegség a huszadik század elején kezdett el terjedni, arra a következtetésre juthatunk, hogy világszinten akár kétszázmillió ember halálát okozhatta a betegség.
A Freddie Mercury halála óta eltelt években már biztonságosan nézhetünk vissza a zenei világ legszórakoztatóbb, legtehetségesebb és legharsányabb előadójának briliáns karrierjére és titokzatos életére, beleveszhetünk a zenébe, a telt házas stadionok nyújtotta nosztalgiába – és könnyedén megfeledkezhetünk ezekről a számokról." (498. oldal)
Könyv adatai:
Könyv: Matt Richards · Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 552. oldal
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789634575047
Fordította: Szabó Krisztina
Ajánlom: 16-18 év
Ennyi csillagot adok rá:
Végszó:
A két szerző páros nagyon jól működött együtt, az interjús részek tetszettek, bár az infók néha nagyon is megdöbbentettek, sőt elszomorítottak, voltak benne olyan részek is, amik tetszettek, és csak ajánlani tudom ezt a könyvet, megéri elolvasni, sok érdekes infót tartalmaz, bár nem biztos, hogy minden úgy történt, ahogy arra visszaemlékeztek, mert biztos van olyan, ahol eltér, vagy olyan esemény, ami kimaradt, nekem így is tetszett, jó volt megismerni kicsit Freddie Mercuryt, belelátni az életébe, és a Queen megalakulásába is, és csúcsra töréséről, ahogy a filmet, úgy szeretem ezt a könyvet is. :) További jó olvasást mindenkinek! :)
