Sienna Cole: Lefelé a folyón c. könyv értékelése
Az előbb fejeztem be Sienna Cole: Lefelé a folyón című könyvét. Ez volt az írónőtől a sorban a negyedik regény, amit tőle olvastam, és sajnos az első csalódásom is. :( Nem sok elvárással indultam, amikor nekiálltam ennek a könyvnek, csak abban reménykedtem, hogy hasonlóan jó lesz, mint amilyen a Ahol a százszorszépek nyílnak c. regény, ami nekem nagyon, de nagyon tetszett, de ez most... totál nem jött be nekem, pedig még a közepénél azt éreztem, hogy jónak tűnik, de aztán...
Fülszöveg:
"Te hiszel a sorsszerűségben?
2002 májusában megdöbbentő vallomás söpört végig az Egyesült Államokon. A fiatal és mélyen megsebzett Alice Carrington olyan titkot hozott nyilvánosságra, mely felbolygatta és felháborította az egész országot. Alice megrettent a felelősség súlyától, és a szökést választotta, de elképzelni sem tudta, hogy tettei milyen események láncolatát indítják el. Olyan sorsokat csomózott össze, melyeknek sosem kellett volna találkozniuk.
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.
Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán."
Értékelés:
Lehet, hogy egy kicsit gonosz leszek, előre is bocsi, de...
Ezzel a regénnyel kicsit megszenvedtem, nem igazán lesz a kedvencem, amit sajnálok, mert a sztori nagyon érdekesnek tűnt, és érdekes is volt, kíváncsi voltam már erre is, de egy csöppet csalódott vagyok. 3 ember, 3 különféle történet, ami egy 15 évvel ezelőtti tett, örökre összeköt, és már nem lehet, és a végén a szálak végül összefutnak, és számomra a katarzis annyira kiszámítható volt, hogy már akkor sejtettem, és tudtam, hogy hogyan is fog végződni, mielőtt még elértek volna odáig a szereplők, főleg Jeffet, és Allyt illetően.
Lynn, Frank, és Jeff, mind semleges volt, nem tudtak kicsikarni belőlem semmilyen érzelmet, max a sajnálaton kívül. Azt hiszem az írónőnek ez az első olyan könyve, ami totál hidegen hagyott engem. A thriller szál se fogott meg, mert kiszámíthatónak éreztem, legalábbis a vége felé, addig untam, és azt hittem már sose leszek túl Lynn, Frank és Jeff szemszögén a könyv első felén. Nem nagyon szeretem, ha ilyen hosszú egy fejezet rész, mert egyszer csak unalmassá válnak, ha nincs bennük meg a kellő izgalom, a pörgés, és sajnos ebben most nem éreztem egyiket sem.
Számomra egyik karakter se áll közel hozzám, egyszerűen most nem bírtam megkedvelni, elviselni őket. Lynnt egyébként becsülöm, és tisztelem is azért, hogy egymaga, a nehézségei ellenére is fel tudott nevelni egy gyereket, de azt már nem vette be a gyomrom, hogy pénzért szexelt a főnökével, akit mellesleg baromira utált... De végül is kellett neki egy kis mellékes...
Jeff egy fura fickó, kicsit magának való, lúzer, akit az anyja totál elnyomott, és elzárt minden jótól, de akadt egy jó akarója, aki felkarolta, és addig a pillanatig, már majdnem megkedveltem Jeffet, kezdett szimpinek tűnni, de aztán szépen lassan kihalt ez az egész. Sajnálni, sajnáltam, mert nehéz egy gyerekkor állt a háta mögött, és felnőtt korára sem lett jobb, bár Paullal töltött részek kicsit dobott rajta, nagyon kíváncsi voltam, hogy mi fog kisülni belőle, de nem pont erre számítottam...
Frank, pedig annyira önző volt, férjnek és apának tuti száz, hogy nem való. Az ő karaktere taszított a legjobban, hiába próbált mindent megtenni, hogy megtalálja a lányához az utat, de mindent elcseszett. Bort ivott, de vizet prédikált. Addig a pillanatig, míg fejére nem állt az élete, annyira, de annyira önző volt a családját illetően, nem látta a sok fától az erdőt. Ő a legrosszabb apa a világon! Még nekiállt feljebb, miközben ő is ugyanúgy végig szexelt a saját felesége háta mögött, és még bűntudatot sem érzett, csak miután rájött a lánya titkára...
Alice viszont baromira ostoba volt, nagyon naiv, és hiszékeny. Örülök annak, hogy az a Holden nem kapott saját részt, mert gusztustalan. Ha több részt kapott volna talán Alice, akkor még sajnálnám is, de még mennyire! Csakhogy a döntéseivel nem igazán értek egyet, sőt az ő személyisége, legalábbis számomra nem igazán jött át, még megkedvelni sem tudtam. Olyan semlegesnek éreztem őt, mintha Alice nem is létezett volna, és csak egy lidércet kutatna mindenki, az apja is, aki annyira megszállottja lett... Ha az elején, nem robbant volna ki azzal a botrányos levéllel, fogalmam se lett volna arról, ki az az Alice. Nem tudtam megismerni, se kiismerni őt, számomra végig csak egy lidérc, egy szellem volt, akit égen földön kutatnak, de sehol sem találnak, míg csak egy véletlen találkozás össze nem forrasztja a három idegent...
Kedvenc idézeteim:
"Minden férfi nagyon segítőkész, ha megrázod előtte a valagad.. Nem tudtam, mi mást tehetnék; belementem, és azóta néhány alkalommal megengedtem neki egyet s mást." (15. oldal)
"Tegyél le valamit az asztalra, és majd azután követelőzhetsz!
Hát, majd meglátjuk. Talán összejön… és talán egy rendes pasas is leesik mellé végre, mielőtt végleg szertefoszlik a férfiakba vetett hitem." (29. oldal)"Számkivetettek vagyunk mindketten, selejtes tagjai ennek a nagyszerű társadalomnak, ahol mindig mindenki tökéletesen tudja a dolgát és tervszerűen működik az élete. Hah, lószart! Ha így lenne, nem lenne ennyire pusztulatos hely ez a bolygó…" (43. oldal)
"– Babám, olyat mondok, hogy becsinálsz! Na, kagylózzál ide!" (57. oldal)
"– Mi van, anyukám? De kinyaltad magad!" (74. oldal)
"– Nézze meg innen, távolabbról! – kérte. – Ne próbáljon értelmet találni benne! Ne próbáljon címkéket ráaggatni, elemezni! Csak engedje el magát és hagyja, hogy a festmény vezesse!" (81. oldal)
"Odakint hallottam, ahogy vetkőzik, majd belecsobban a vízbe és ettől hevesen összerándult a mellkasom. Nem tudtam meghatározni, mit érzek, csak annyi volt bizonyos, hogy az intenzitása letaglózott és kétségbe ejtett. Maga a jelenléte elég volt ahhoz, hogy a végletekig felkavarjon. Rég éreztem ilyet. Azt mondják, a szerelem felemel és boldogságot pumpál az ereidbe. Azt mondják, gyönyörű és felszabadító állapot, amihez nincs is hasonló emberi tapasztalás. De én csak a mételyt éreztem. A sötét, fekete kátrányt, ami egyre hevesebben bugyogott a lényem mélyén. És az ellenállhatatlan vágyat, hogy még mélyebbre süllyedjek benne; egyre mélyebbre, míg teljesen magába nem kebelez." (101-102. oldal)
"– Tőled akartam megvédeni magam vele – mosolyogtam halványan. – De nem vált be.
– Jobb lett volna, ha továbbra is szemétládaként viselkedem? – kérdezte.
– Jobb. Sokkal jobb… akkor most nem fájna ennyire…
(…) – Ne hazudd magadnak azt, hogy szeretsz!
– Nem szoktam hazudni – horkantam fel. – Különben is… mi van, ha tényleg… ha… egy kicsit… kezdelek szeretni?
(…)
– Még egyszer nem ronthatod el – hallottam a hangját.
(…)
– Gyere ide – suttogta a fülembe. – Csak feküdjünk, és… ölelj át!" (114-115. oldal)"– Nem tudom. Csak az biztos, hogy most extrém nyomás alatt van, és higgye el nekem, az ember ilyenkor sok őrültségre képes… Láttam ennél cifrább dolgokat is.
– De ő nem ilyen – vettem ismét a védelmembe. (…)
– Sokszor előfordul, hogy nem ismerjük azokat, akiket szeretünk… Olyan természetessé válik a jelenlétük, hogy nem igazán fordítunk rájuk energiát." (164. oldal)"– Micsoda rohadt egy ügy – ráncolta össze a homlokát. – Ha tudni akarja a véleményem, legszívesebben tőből levágnám a farkát annak,vaki ilyet tesz…
Halványan elmosolyodtam.
– Nos, ez volt a tervem nekem is, de egyelőre vesztésre állok…" (181. oldal)"Sokak szerint megőrültem. Elképzelhető, hogy igazuk van. Ha őrült az, aki nem elégszik meg a féligazságokkal és a részválaszokkal; aki nem tudja, elhallgattatni a fejében motoszkáló gondolatokat, melyek szüntelenül sercegő bogárként rágják az idegeit, akkor valóban elment az eszem." (208. oldal)
"– Csak az időnket fecséreljük itt. Maguk közül jó eséllyel egyetlen művész sem emelkedik majd ki, de ha kibaszottul optimisták vagyunk, akkor maximum egy vagy kettő. És most tényleg nagyon jó fej voltam, tekintve, hogy be vannak szarva, mint szűzlány a nászéjszaka előtt. Na, már most… – köhintett. – Ha ez a ténymegállapítás most bizonyítási vágyat ébreszt magukban, csak még rosszabbá válik a helyzet: a megfelelési kényszer még azt a maradék kreativitást is kinyírja, amivel annak az egy vagy két szerencsétlennek sikerülne valami értékelhetőt alkotnia. Üdv a való világban, madárkáim!" (251-252. oldal)
"– Szóval nincs semmi trükk? – kíváncsiskodott.
(…)
– Nem, nincs trükk – ingattam a fejem.
– Furcsa – motyogta. – Néha tök másnak képzelünk embereket, mint amilyenek valójában…
– Ez így van – helyeseltem. – Legtöbbször csak a vágyainkat vetítjük rá másokra.
(…)
– Veled is volt már így? – érdeklődött, mire cinikusan felhorkantam.
– Ne is kezdjünk ebbe bele…
Közelebb húzódott.
– Volt már úgy veled, hogy nagyon hittél egy kapcsolatban, aztán kiderült, hogy egy rohadt nagy hazugság az egész?
– Igen – biccentettem. – Hát persze.
Eltűnődött a válaszomon, majd visszadöntötte a fejét a fejtámaszra. Percek múltán szólalt csak meg újra.
– Szerinted meg lehet bízni bárkiben is? – merengett.
– Erre nem tudom a választ… – gondolkodtam el. – Persze előáshatnék valami elméletet, ami segítene magyarázatot találni, de az az igazság, hogy… kicsit belefáradtam már az elméletekbe. – Észrevettem, hogy most először hagyta el igazán őszinte gondolat a számat a közös utunk kezdete óta.
– Volt már úgy, hogy valaki olyan vert át, akire az életedet is rábíztad volna? – forszírozta a kérdést tovább.
– Ha jól sejtem, veled ez történt – néztem rá, mire elkapta rólam a tekintetét." (312-313. oldal)"– Hát nem könnyű a szülőkkel – mondta végül. – Az enyémek tök gázok.
– Miért?
– Kívülről úgy látszik, mintha normális család lennénk, közben meg… – legyintett. – Nem értem, hogy az emberek miért erőltetik ezt a család témát, ha egyszerűen alkalmatlanok rá. (…) – Nem értem, miért kell azt mondani valakinek, hogy szereted, ha nem gondolod komolyan…" (321-322. oldal)"– Olyan jó lehetne… te meg én…
– Nem lenne jó – vetette ellen. – Már azt sem szabadott volna hagynom, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
– Megbántad? – emeltem rá a tekintetem. A két zafír millió szilánkra törve tükrözte vissza kétségbeesett arcom. Mély levegőt vett, majd egy pillanatra lehunyta a szemét.
– Nem – felelte. – De te meg fogod.
(…)
– Élj boldogul… – próbált mosolyogni.
– Te is." (368. oldal)"– Úgy tűnik, minden pasi jobbnak látja, ha még időben lelép tőlem…" (375. oldal)
"– A faszt szórakozik velem!" (381. oldal)
"Vajon azért kellett bejárnom ezt a hosszú, embertelen utat, hogy végül visszataláljak a forráshoz, és minden ellenállásomat levetve átadjam magam neki? Nem érdekelt semmi az égvilágon. Túlságosan is régóta éltem valós emberi kontaktus nélkül, túlságosan is régóta nélkülöztem az őszinte érintést. Hagytam, hadd történjen, aminek történnie kell. Feloldódtam benne. Az ember mindent felcímkéz, hogy eligazodjon a teremtett valóság káoszában: jó, rossz, helyes, helytelen, férfi, nő, heteroszexuális, homoszexuális… a dualitás a mi igazi tragédiánk, ami lehetetlenné teszi számunkra, hogy meglássuk a dolgok mögötti igazságot: minden egy és ugyanaz." (404. oldal)
Könyv adatai:
Könyv: Sienna Cole: Lefelé a folyón
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2018
Kötés: Puhatáblás
Oldalszám: 424. oldal
ISBN: 9786155763410
Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a lélektani, krimi, thriller címkéjű regényeket. :)
Ennyi csillagot adok rá:
Végszó:
Nagyon sajnálom, hogy ez most így alakult, de remélem a következő regény sokkal jobban fog tetszeni, de még mindig szeretem az írónő stílusát. :)További jó olvasást mindenkinek, és boldog új évet. :)
