Interjú, Tomcsik Nóra írónővel

Eljött ez az alkalom is, a blogom 1 éves lett, ezért arra gondoltam, hogy ezt egy interjúval ünneplem meg, méghozzá egy nagyon kedves, és csupa szív írónővel, aki nem más, mint Tomcsik Nóra. Az írói stílusa egyszerűen zseniális, ezúton köszönöm neki is, hogy elfogadta a felkérésemet, és elkészíthettem vele ezt a csodás interjút, nagyon hálás vagyok neki ezért. :)

Kedves Nóra! Megtisztelő, hogy elfogadtad a megkeresésem, és veled is készíthetek interjút, nagyon hálás vagyok neked érte. :) Bemutatkoznál pár szóban és mesélnél egy kicsit a könyveidről az olvasóimnak, és azoknak is, akik még nem ismerik a könyveidet, de szeretnének megismerkedni a munkásságoddal? :)

A történetmesélés gyerekkorom óta a részem. Az első mesémmel telerajzoltam egy füzetet, mert még nem tudtam írni. Az öcsémet rengetegszer szórakoztattam esténként, aztán később eljutottam több novellaíró pályázatra is, később pedig forgatókönyvírást és más filmes tanulmányokat folytattam az egyetemen. Nem voltak könnyű évek, akkor tanultam meg, hogy kell fogadni a sokszor nagyon kemény kritikát. Viszont jó tanáraink voltak, akiknek az útmutatásai, elismerései azóta is elkísérnek. Hálás vagyok, hogy a magyar filmes és irodalmi élet olyan alakjai terelgettek, mint Bereményi Géza, Gárdos Péter vagy Rozgonyi Ádám.

A regényírással már kamaszkoromtól foglalkoztam, de az egyetem után döntöttem a kiadás mellett. Az első könyvem, A változások kora sorozattá nőtte ki magát. Alapvetően a történelmi színterek állnak közel hozzám, de elsősorban maga ez ember érdekel.

Amit ezen kívül érdemes tudni rólam, hogy rajongok a klasszikus irodalomért, imádok utazni, főleg egyedül. Számomra ez a legjobb feltöltődés. Újabban pedig szenvedélyem lett a nyelvtanulás, most épp a 6. nyelvet kezdtem el, és ezzel még nincs vége.

Mit jelenet neked az írás? Mindig is írni szerettél volna?

Nem akartam mindig írni. Nem tudtam, mit akarok. Nagyon sokáig kerestem a helyem. Azt tudtam, hogy rengeteg történet van a fejemben, de sokáig nem láttam, melyik lesz az én kifejezési formám. Tanultam fényképezést, színjátszást, készültem Képzőművészetire, tanultam filmművészetet, és persze írogattam a fióknak. Ó, és évekig klarinétoztam is. Egyszóval szinte minden művészeti ágban próbálkoztam, míg ide jutottam.

Az írás számomra szinte mindent jelent. Akik ismernek tudják, hogy teljes lélekkel belehelyezkedem a történeteimbe. Sokszor átveszem a szereplőim szokásait, hobbijait (vagy ők veszik el tőlem? Hmmm…jó kérdés.), elutazom elérhető távolságon lévő helyszínekre, és még a nyelveket is képes vagyok megtanulni. Az elmúlt években rengeteg élményt, tapasztalatot szereztem, nem beszélve sok kedves barátról, ismerősről. Mindezek nem lennének a részeim, ha nem írnék. Én sokat gazdagodtam ez idő alatt, és remélem, egy kicsit legalább azok is, akik olvassák a könyveimet.

Mi az, ami elindított tégedet az írás útján? :)

Az, hogy komolyan foglalkozzam írással, először a gimnáziumban fogalmazódott meg bennem. Dramaturg és forgatókönyvíró szerettem volna lenni, de végül kiábrándultam a filmes világból, inkább a szépirodalom felé fordultam.

Mi az, ami megihlet egy-egy könyv kapcsán?  :)

Tulajdonképpen bármi. Új történetek a legváratlanabb helyeken tudnak megtalálni. Olykor elég egy illat, egy dallamfoszlány, egy elejtett szó, de ezek mindig villanások, és sokszor, mire egy fejezet vagy a teljes regény megszületik, már nem emlékszem, mi volt az a bizonyos szikra. Eltekintve egy-két emlékezetes esettől.

Van olyan hazai vagy akár külföldi író, aki inspirál az írásban? Ki az, és miért? :)

Mivel leginkább klasszikusokat olvasok, főként ott akadnak olyanok, akikre nem csak kedvenc íróként, de egyfajta példaképként is tekintek, mint mondjuk Kosztolányi Dezső és Ernest Hemingway. Rengeteg mindent tanultam tőlük a műveik által és abból, ahogy az irodalomhoz hozzáálltak.
Kortársak között V.E. Schwabot szeretem legjobban. Elvarázsolnak a történetei, a stílusa. Mondjuk úgy, hogy Hemingway és Kosztolányi tanítanak az irodalom, az élet iránti alázatra, Schwab pedig arra miként szóljak a mai olvasókhoz.

A Tél Berlinben kötetben nagyon fontos szerepet játszik a két főhős Franz és Borisz életében a barátság és a II. világháború is, mennyi kutatómunka előzte meg az írást, mire úgy érezted, hogy teljes kerek egész lett a történet? Mesélnél erről?

A történet alapjain még a főiskolán kezdtem dolgozni, ez ugyanis egy forgatókönyvírás órára szánt sztorivázlat volt. Akkoriban rengeteget foglalkoztam vele, majd a fiókba került. Azonban időről időre beszökött a gondolataimba, és egészen addig nem hagyott nyugodni, míg le nem ültem írni – ekkor már regény formában. Közel három évbe telt, míg a történet eljutott az olvasókhoz, és ennek jó részét a kutatómunka tette ki. Először is rengeteget olvastam, néztem filmeket, igyekeztem a magam számára kézzelfoghatóvá tenni a kort. Bejártam Münchent és Berlint is (szerencsére épp arrafelé terelt az élet). Persze egy regény célja sosem a százszázalékos hitelesség, akkor nem volna regény, de mindig törekedni kell, hogy lehetőleg ne írjunk le olyasmit, ami teljes képtelenség. Szóval az írói szabadság itt sem elhanyagolható. Én alapvetően sosem a történelmi tények bemutatására törekszem, arra ott a szakirodalom. Az adott kor lelkületét, szellemiségét igyekszem megragadni, elképzelni, milyen lehetett, akkor embernek lenni, és mekkora jelentősége volt például a második világháború idején egy olyan barátságnak, mint Boriszé és Franzé. Épp ezért olvasok sokkal több szépirodalmat, mert az mindig az emberről, a lélekről mesél, engem pedig ez érdekel legjobban.

Ha jól tudom, nemsokára megjelenik A nyírfák csendje, mesélnél róla valami kis kulisszatitkot, és beavatnál minket, miről is fog szólni? :)

Ezúttal 1917-be, Oroszországba igyekszem elkalauzolni az olvasót. Az egy nagyon sötét korszak volt, Lenin és a kommunista hatalomátvétel véres időszaka. Szóval nem lesz egy vidám könyv. A főszereplők egy testvérpár, Grisa és az öccse, Kolja, akiket Péterváron ér utol a történelem. Az ő küzdelmeiket, menekülésüket és egymás iránti rendíthetetlen testvéri szeretetüket meséli ez a könyv.

A közel múltban nemrég megjelent a második meseregényed is, A kapitány és a szirének földje címmel, meg A változások kora könyvsorozatnak, a negyedik része is készülőben van, mesélsz róluk is egy kicsit?

A meseregényeket mindig üdítő írni. Kikapcsolódás a komorabb történelmi témák után. Szerettem felépíteni a világot, és egy folytatást még mindenképp tervezek neki, arról azonban, hogy ez mikor valósul meg, egyelőre fogalmam sincs.

A változások kora negyedik része több, mint három éve készül. Azt kell mondjam, igencsak megváratom az olvasókat, és nagyon hálás vagyok a türelmükért. Bevallom ez a regény kifogott rajtam. Ugye ennek a sorozatnak az első része volt az első kiadott könyvem, és mint ilyen, teli lett számomra zavaró hibákkal, ugyanakkor sokan szeretik, én pedig minden egyes kötettel igyekeztem felülmúlni magam, de a negyedik rész esetében túl magasra tettem a lécet, és folyton úgy éreztem, nem elég jó, amit írok. Másrészt pedig terveim szerint ez lesz a lezáró kötet, tehát el kell búcsúzzak a szereplőktől. Henryről, a főhősről először tizenöt évesen találtam ki történeteket, azóta sok-sok év telt el. Mintha egy nagyon-nagyon közeli baráttól búcsúznék. Nehéz elengedni, de már egyre közeledik az ideje, és remélem sikerül méltó befejezést adni a sorozatnak.

Melyik a legkedvesebb neked a már megjelent könyveid közül, és miért? :) Ki a kedvenc szereplőd a könyveidből, és miért pont ő? :)

Mindegyik könyvemet szeretem, és mindet másért. Persze a legújabbak általában kicsit kedvesebbek a többinél, de mind az én gyerekem.

A szereplőim között már könnyebb választani, bár belegondolva, ha lehetőségem lenne, biztos az összeset felsorolnám. Henry Davis az első számú kedvenc, egy részt, mert ő volt a legelső, másrészt az ő karakterébe oltottam bele a legtöbbet a magam belső vívódásaiból, sokszor, amikor őt írtam, az egyfajta terápiával ért fel.
Nagyon szerettem még írni Franz Brechnert a Tél Berlinben című regényben, vagány figura, óriási lelki harcokkal. Iszonyúan féltem attól, hogy megosztó lesz, és sok kritika ér majd miatta, de nem így lett, ami nagy örömmel tölt el.

A harmadik, szívemnek legkedvesebb, Kolja A nyírfák csendjéből. Ő egy tüneményes fiú, és nagyon bízom benne, hogy az olvasók is a szívükbe zárják majd.

Antagonisták közül Barrington az örök kedvencem. Imádom írni, és bár egy utolsó szemétláda, nagyon összetett karakter, okkal olyan, amilyen, persze van benne egy kis téboly is. Róla régóta ígérek egy külön regényt A változások kora sorozat világán belül, és biztosan lesz. A kézirat egy része már elkészült, és csendben vár a sorára.

Az írónő által is említett könyvek egy csokorba szedve, íme:

Mik azok a zsánerek, amiket még ki szeretnél próbálni a meglévőkön kívül? Hogy döntöd el, melyik legyen a következő, amiben írni szeretnél?

Igazából nem gondolkodom zsánerekben. Csak írom, ami jön. Az eddigi regényeimet sem lehet csupán egy műfajba kategorizálni, nem is szeretek rájuk történelmi regényekként hivatkozni. Talán annyit azonban mondhatok, hogy a közelebbi jövőben van olyan tervem, ami teljesen elrugaszkodik a történelmi témától, és a mágikus realizmus világába kalauzol. A sztori egyelőre maradjon titok, de azt megsúghatom, hogy Prágában játszódik majd, nagyon kötődik hozzám, és az atmoszférája kicsit kafkai lesz.

Volt már olyan, hogy elkezdtél egy történetet írni, amiben már javában benne voltál, de aztán, egy teljesen más sztori fogant meg a fejedben helyette? :)

Egy időben összeírogattam az ötleteimet, amiket szeretnék majd megvalósítani. Némelyiket el is kezdtem írni, de aztán jött más, amit sokkal inkább magaménak éreztem. Elég sok történet van a fejemben, de idővel szelektálni kell közöttük. Van, amiről hamar kiderül, hogy mégsem annyira érdemes a megírásra, vagy egészen el kell térnem az eredeti koncepciótól. A megjelent vagy készülő könyveim közül például A nyírfák csendje is egészen más sztorinak indult, ahogy A változások kora Henry-jének sem ilyen utat szántam kezdetben, mint ahová most eljutott. Szeretem figyelni, hogyan kel életre egy-egy történet, és alakítja önmagát, miközben nekem csak terelgetnem kell.

Mik a terveid jövőre nézve? :)

Mindenek előtt befejezni A nyírfák csendje tördelői munkáit és megírni A változások kora negyedik részének az utolsó fejezeteit. Utána jöhet a prágai sztori, és van még néhány tervem, amit a közelebbi jövőben szeretnék megvalósítani. Viszont az írás mellett ott az egyetem, amit semmiképp sem szeretnék elhanyagolni, hiszen nagy vágyam, hogy műfordító legyek a végére. Egyébként is úgy érzem, picit lassítanom kell a tempón, amit magamnak diktálok. A jövőben erre, és a minél igényesebb munkákra fogok törekedni.

Ha jól tudom nem csak írással, hanem szerkesztéssel is foglalkozol, rajtuk kívül van még valami, amit szeretsz csinálni?

A szerkesztés mellett tördeléssel is foglalkozom. Mindkettő izgalmas kihívás, szeretem csinálni. Eddig remek szerzőkkel dolgozhattam együtt, akiktől én is sokat tanultam. Büszke vagyok, hogy részese lehettem a könyveik megszületésének, és remélem, sok ilyenben lesz még részem a jövőben is.

Mint olvasó is, milyen könyveket szeretsz olvasni, és milyen zsánerben?

Klasszikus rajongó vagyok. Az orosz irodalom különösen köz eláll a szívemhez, de egyébként is nagyon nyitott vagyok. Shakespeare, Hemingway, Kafka, Kosztolányi, Karinthy bármikor nyerők nálam, és a lista csak bővül.
Olykor olvasok fantasyt, ha ki akarok kapcsolni, és az utóbbi időben szeretek kikacsintgatni a távol-keleti irodalom felé. Murakami Haruki és Kazuo Ishiguro regényei nagy hatást tettek rám.

Egy hosszú és fárasztó nap után, mi az, ami ellazít? :)

Nyáron egy kellemes séta és egy-egy jó beszélgetés, finom tea vagy kávé. De sokszor szeretek otthon bekucorodni, és ha van egy kis időm, elmerülök egy jó könyvben vagy sorozatban.

Legközelebb hol találkozhatunk veled? :)

Júniusban a 93. Ünnepi Könyvhéten biztosan, az „Imádom a könyveket” standjánál, ahol szombaton dedikálok is 14 órától. Tavaly ősszel nagyon jól éreztem magam kint, rengeteg régi-új ismerőssel találkoztam. Szóval izgatottan várom az idei eseményt, biztos vagyok benne, hogy ezúttal is emlékezetes élmény lesz.

Hol érhetőek el az új olvasók számára is a könyveid?

A shop.konyvmogul.hu, valamint a Libri, Bookline és Líra webshopjaiban is megtalálhatók a könyveim.

https://shop.konyvmogul.hu/tomcsik-nora

https://www.libri.hu/szerzok/tomcsik_nora.html

https://bookline.hu/szerzo/tomcsik-nora/12853663?page=1

https://www.lira.hu/hu/szerzo/tomcsik-nora

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat a kérdéseimre Tomcsik Nóra írónőnek. :) Remélem nem sokára személyesen is találkozhatunk a könyvhéten, vagy a könyvfesztiválon, és jut idő egy kis beszélgetésre is, de addig is, sok sikert kívánok! :)

Smurfettereads

Ízelítőnek hozok pár idézetet is az írónő könyveiből is, íme:

A változások kora

„– Bár másként alakultak volna a dolgok!”

„– Erős vagy. Csak azt az egyet ígérd meg, hogy megtanulod félretenni a büszkeségedet.
– Nem fogom hagyni, hogy lenézzenek – jelentette ki Henry az állát felszegve.
– Sokan lenéznek majd, de lesznek, akik segítenek. Ha azonban rendre kijössz a sodrodból, amikor valaki jobban becsmérel a kelleténél, akkor csak megnehezíted az életedet – figyelmeztette az atya.
– Miért nekem kell elviselnem, hogy semmibe vesznek? […]
– El kell tűrnünk a megaláztatásokat, ettől válunk erőssé – jegyezte meg Robert atya, és belekortyolt az italába. – Ne foglalkozz azzal, mit gondolnak rólad ismeretlen emberek, akik csak a látszat alapján ítélnek!”

„Csak sodródott az árral, és fogalma sem volt arról, hová jut majd a következő időkben.”

„– Ha a barátság igaz barátság, akkor újra és újra összeérnek ezek az utak, bármily távol is kezdődjenek. Tanulj a barátodtól, ahogy majd ő is tanulhat tőled, George! Légy segítségére, ha baj van, imával és a tetteiddel is! […] – A világi kapcsolataink, ha valóban szereteten alapulnak, a javunkra válhatnak, de vigyázz! Légy teljesen biztos abban, hogy az út, amire léptél, a te utad, mert ennél sokkal nagyobb kétségeid is lesznek a jövőben!
[…]
– Csak imádkozz többet, és hamar meg fogod látni, hogy nincs min aggodalmaskodnod!”

„– Jobb néha elfogadni azt, aminek születtünk, mint folyvást új utakat keresnünk – jegyezte meg az öreg. – Nem biztos, hogy megéri hiú ábrándokat kergetni.”

„– Az a dolgod, hogy megismerd önmagad és megtanuld legyőzni a gyengeségeid. Most lehetőséget kaptál rá, hogy továbblépj ezen az úton.
[…]
– Ne késlekedj. […] – Az alázathoz vezető legfontosabb lépés, ha beismerjük hibáinkat.”

„– Ez a te történeted. Rajtad múlik, mi lesz a vége.
[…]
– Igazad van a világ kegyetlen, az emberek rosszak, de ez sosem szegheti a kedvedet. Ne törődj a világgal! Csak a magad sorsáért vagy felelős.
– Így van! […]
[…] – Sokkal nehezebb így boldogulni, mint azt hittem.
[…] – Nos, akkor járj emelt fővel, mert ha idáig eljutottál, akkor nincs miért szégyenkezned! Bátran vállald, amit kapsz!”

„– Nem jó, ha az ember magában tartja a fájdalmait.„

Az elveszett ifjúság

„– Ne lássa ilyen borúsan a világot! – szólalt meg végül. – Sok minden van, amiért érdemes megküzdeni.”

„– Néhány dolog addig jó, míg rejtve marad előttünk. Próbálja meg elfelejteni, ami történt, és élje az életét!„

„– Semmiért sem hibáztathatod magad. Mindenért megdolgoztál. Nem így kellett volna megkapnod mindezt, de a dolgok néha másként történnek. – Henry csak sóhajtott egyet. – Néha úszni kell az árral, elfogadni, amit kaptál. Isten nem ad nagyobb terhet, mint, amit el tudunk viselni – folytatta George. Egy pillanatra elgondolkodott, majd halkan hozzátette. – Bár néha így is piszok nehéz…”

„– Nem várhatod, hogy ő jöjjön ide. Egy úrilány nem fut a férfiak után – folytatta komolyan. Henry felvonta a szemöldökét, és mosolyogva megcsóválta a fejét.
– Az iskolában tanulod ezeket a bölcsességeket?
– Ezt mindenki tudja, csak te nem ismered a nőket – felelt Anna.”

„– Semmi sem lehet nehéz, ha erős a hited. De ha valami nyomja a lelked, nem árthat, ha beszélsz róla.„

„– Azt hiszem, addig nem fogsz dönteni, míg meg nem tudod, mi várna rád, ha másik utat választod – felelt Robert atya. – Úgyis minden Isten akarata szerint fog történni.”

„– Ne áhítozz olyan után, akiről tudod, hogy nem lehet a tiéd – komolyodott el Henry.”

„– De most magán a sor. Ígérje meg, hogy erős lesz! Ne tékozolja el, amit Istentől kapott.”

Tél Berlinben

„Először ölni embert olyan, mintha többször teljes erőből gyomorszájon vágnának. Mintha minden összezúzódna benned, ami élővé tesz.”

„A bajkeverés nem volt ínyemre. Szerettem a magányt, és így legalább kívül maradtam a világ zajos eseményein.”

„Mindenki menekült. Valaki a múlt szégyene elől, mások önmaguk, a rendszer, az eszme vagy a szabályok elől, sokan pedig a jövő elől. Én mind elől futottam, de néha úgy éreztem, elfogy az erőm.”

„Az emberek és én sosem jöttünk ki jól. Én nem értettem őket, ők nem értettek engem.”

„A változás észrevétlenül ment végre bennem. […] Soha nem írtam annyit, mint akkor. Mintha a robbanások után maradt égő fa és hús, a vér és a porrá zúzott kő szaga megihletett volna.
Aztán elfogytak a szavaim. […] Mintha alakot öltött volna, démonként lebegett a fejem felett. Azt suttogta: most az egyszer ne hunyászkodjak meg.”

„Nem tudom, mikor történt, amikor már nem számított, amikor már nem zavart a kezemre tapadó vér, a könyörgések, a brutális kihallgatások; már nem fájt, hogy ezt a fenséges, buja várost égni látom a bombázások tüzében.”

„Ami emlékeztetett rá, hogy fiatal vagyok, vannak álmaim, hogy ez a sok rettenet egyszer véget ér, és talán túlélhetem. Van miért túlélnem.”

„Én csak szerettem ezt az országot, azt akartam, hogy szerethessék még utánam is. Harcoltam érte a magam módján, ráadásul nem is én választottam a sorsomat. Csak sodródtam, mások szabták meg az életem folyását. Talán gyávaság. Igen, valószínűleg az, hogy hagytam magam irányítani, és azzá váltam, ami a legkevésbé akartam lenni. Azonban, ha jobban belegondoltam, arra jutottam, nem törhet pálcát fölöttem senki. Szörnyeteg voltam, de körülöttem, sőt az egész világon, nagyon sok ember szörnyeteggé vált.”