Tegnap befejeztem Allen Eskens: Temetni jöttünk… c. könyvét, és hát nem éppen erre számítottam, amit kaptam, de azért lényegében tetszett. Én azt hiszem, félre értelmeztem a címét, Temetni jöttünk…-nek, én tényleg valami jó kis krimire gondoltam, ami pörgős, és izgalmas, de ehelyett kaptam egy lassú folyamatú, elgondolkodtató krimit…

Értékelés:

Érdekes egy krimi volt, bár én többet vártam volna, több izgalmat, egy kicsit a közepétől vesztett a lendületéből, ahogy elkezdődött lassan a felszínre törni a harminc évvel ezelőtti bűntény részletei, és annál is világosabb lett a számomra, hogy az egész történet, amit rákentek a legkézenfekvőbb emberre, és el is ítélték, mert csak úgy, na. Nem kellett időt pazarolni, hogy mégiscsak az igazi tettest csukják le, és hát az összes bizonyíték ott volt, csak éppen kiforgatták az egészet, vagy csesztek rendesen utána nézni a dolgoknak, mert inkább tűnt gyilkosnak… Egy kissé igazságtalannak éreztem az egészet, főleg jobban megismerve Carl és Crystal történetét. Mindkettőjüket nagyon sajnáltam, de rajtuk kívül még Jeremyt is. Nagyon dühös voltam az anyjukra a viselkedése miatt is, és ahogy bánt vele is, meg Joeval, totál kiborított engem ez a nő…

Joe karaktere, olykor eléggé szimpatikus volt, bár voltak olyan szituációk, amivel nem értettem egyet, főleg Jeremyvel kapcsolatban, rossz volt olvasni is, ahogy az anyja bánt vele, de mindkettőjükkel, felfoghatatlan volt, hogy tehette velük mindazt, amit megtett... ez a gusztustalan, velejéig gonosz nő.velejéig gonosz nő. Legszívesebben kirángattam volna a lapok mögül, de a szeretőjét is, és ugyanazt tettem volna velük is, csakhogy érezhessék, milyen amikor védtelenek, mint szegény Jeremy. Őt sajnáltam a legjobban, hisz egyáltalán nem érdemelte ki, hisz ő egy autista, nem tudott róla, ha rosszat csinált, vagy nem úgy kezelte a szituációt, mint egy egészséges, egyszerűen megundorodtam ettől az alkoholista nőtől. Szóval, Jeremy a kis kedvencem volt egész végig, olyan cuki volt a maga módján, olyan kis aranyos. :)

Bár azt nem értettem, Joe miért várt olyan sokáig, hogy magához vegye, és megvédje, ez miatt vesztett a szimpátiából, otthagyta, hogy egy ilyen gonosz, és ilyen egy undorító nőszemély gondoskodjon róla, vagyis ne gondoskodjon róla, mert neki fontosabb az alkohol meg a kocsma, és a pénz… Lilát is megkedveltem, jó fej és amilyen önzetlenül bánt Jeremyvel, még szimpatikusabb lett, tökre jól kijöttek Joe-val, tetszett a párbeszédeik, és ahogy nyomozgattak, bár nem mindig voltak azonos véleményen, főleg az elején, de mégis tök jól kiegészítették egymást.

Sajnáltam szegény Crystalt is, azért amiken ilyen fiatalon keresztül kellett mennie, és persze Carlt is, mindenért, ami történt vele. Aranyos öregember volt, szerettem azokat a részeket, amikor Joe és Carl beszélgettek, hiába törte meg az élet Carlt, meg az egész szituáció, és a betegsége, akkor is kedves egy ember volt, bár ő is követett el hibákat, de én megkedveltem, jószívű és szimpatikus, mint Joe is. Virgil is szimpi volt, meg Max és Boady bár nem sok mindent tettek hozzá a sztorihoz, de mindkettőjük szimpinek tűnik nekem.

Viszont Dant, és Douglast is utálom és gyűlölöm, mindkettőjüket, leginkább Dant… Egyáltalán nem volt ez a két szereplő szimpatikus, inkább undorító…

Kedvenc idézeteim:

„– Segíthetek?
– Igen – feleltem. – Mármint… Remélem. Itt van az intézmény vezetője?
– Nálunk tilos házalni.
– Házalni? – Erőltetetten kuncogtam, és esedező mozdulattal széttártam a karomat. – Hölgyem – folytattam –, én az ősemberre sem tudnám rásózni a tüzet.” (10. oldal)

„– Meglepett, hogy nem vagyok sorozatgyilkos? – kérdeztem.
– Sorozatgyilkos? […]
– Tegnapeste… te… mármint… Jeffrey Dahmerhez hasonlítottál.
– Ja, el is felejtettem.” (45. oldal)

„– Semmit sem tud rólam – feleltem. – Nem tudja, honnan jövök, és milyen gondjaim vannak. Nem tud arról a sok szarról, amin át kellett verekednem magam, hogy idáig jussak. Hogy elmondja-e nekem a történetét vagy nem, csak magán múlik. Szíve joga eldönteni. De ismeretlenül ne ítélkezzen fölöttem!” (52. oldal)

„[…] Nincs rosszabb bűn, mint az, amit sosem lehet helyrehozni, a bűn, amit sosem gyónhatsz meg. És ezért… a beszélgetésünk az én haldoklói nyilatkozatom. Nem érdekel, hogy elolvassa-e bárki, amit leírsz. Az sem érdekel, hogy leírod-e egyáltalán.
[…]
– Hangosan is ki kell mondanom a szavakat. El kell mondanom valakinek az igazat, arról, ami annyi évvel ezelőtt történt. El kell mondanom valakinek az igazat arról, amit tettem.” (56. oldal)

„[…] Lehet, hogy lassan eltűnik, mint a hóember a forró serpenyőben, de azért ne becsülje alá.” (75. oldal)

„– Ez egy ideig ellátja majd olvasnivalóval.” (88. oldal)

„– Megígértem, hogy megírom az igazságot – mondtam. – És én betartom az ígéretemet.” (96. oldal)

„– Azért jöttél ide, hogy feloldozást adj nekem? – kérdezte szinte suttogva.
– Én nem adhatok feloldozást – mondtam. – De ha elmondod, mi történt, az talán segít. Azt mondják, a gyónás jót tesz a léleknek.
– Azt mondják? – Figyelme felém fordult. – És te egyetértesz ezzel?
– Igen – feleltem. – Azt hiszem, ha valami nyugtalanítja az embert akkor… jót tesz, ha elmondja valakinek.
– Kipróbáljuk? – kérdezte. – Teszteljük az elképzelést?
– Szerintem igen.” (144. oldal)

„– A kezemben volt a döntés, teszek valamit, vagy csak nézem, mi történik. Rosszul döntöttem. Ennyi az egész.” (151. oldal)

„– Ne vedd úgy a szívedre. Ne hagyd, hogy kiborítson, cimbora. Nyolc hónap múlva elrepülünk innen. Az már nem sok idő. Elsöprünk innen. Di di mau.” (167. oldal)

„– Nincs beleszólásunk abba, hogy meddig maradunk – mondta Virgil –, és többnyire abba sincs beleszólásunk, hogyan távozunk. De azt eldönthetjük, mennyit hagyunk hátra a lelkünkből ebben a zűrzavarban. Ezt soha ne felejtsd el! Még mindig van választásunk.
[…]
– Igazad van – mondta Carl. – A szaros lelkünket nem hagyhatjuk itt.
– Ez minden, amit tehetünk – mondta Virgil.” (168. oldal)

„[…] De nincs olyan gödör, ami elég mély lenne. – Felnézett rám. – Nem számít, milyen keményen próbálkozol, van néhány dolog, ami elől egyszerűen nem futhatsz el.” (228. oldal)

„[…] De elkezdtem olvasni, gondolkodni, és megpróbáltam megérteni magamat és az életemet. Aztán egy nap feküdtem a priccsen, és Pascal fogadásán töprengtem.
– Pascal fogadásán?
– Ez a Blaise Pascal nevű filozófus azt mondta, ha fogadnod kell, hogy van-e Isten, vagy nincs, akkor jobb, ha Isten léte mellett voksolsz. Mert ha hiszel Istenben, és tévedsz… nos, akkor semmi sem történik. Feloldódsz az univerzum ürességében. De ha nem hiszel Istenben, és tévedsz, akkor az örök kárhozat vár rád, legalábbis egyesek szerint.
– Nem valami meggyőző érv Isten léte mellett – mondtam.
– Egyáltalán nem – felelte. – Több száz ember vett körül, akik mind arra vártak, hogy véget érjen az életük, reménykedve valami jobb dologban, ami a halál után jön. Én ugyanígy éreztem. Hinni akartam benne, hogy van valami jobb a túlvilágon. […] És ekkor Pascal fogadása jutott az eszembe, de egy kis csavarral. Mi van, ha tévedtem? Mi van, ha nincs túlvilág? Mi van, ha ez az egyetlen lehetőségem az életre az örökkévalóságban? Hogyan élném le az életem, ha tudnám, hogy így van? Ugye tudod, mire gondolok? Mi van, ha nincs túlvilág?
– Nos, úgy sejtem, rengeteg halott papot ér majd csalódás – mondtam.
[…]
– Így van – mondta. – De ez azt jelenti, hogy ez itt a mi mennyországunk. Nap mint nap az élet csodái vesznek körül, felfoghatatlan csodák, amiket egyszerűen adottnak veszünk. Azon a napon eldöntöttem, hogy élni fogom az életemet, és nem pusztán csak létezni. Ha meghalnék, és felfedezném a mennyországot a másik oldalon, az mesés lenne.” (229-230. oldal)

„Ravasz akartam lenni. Okos akartam lenni.” (244. oldal)

„– Szállj ki a rohadt kocsidból, és vonszold ide a segged! […]
– Azt mondom, magának kellene idejönnie, hogy elvegye – feleltem.
– Azt hiszed, hogy neked is van itt szavad, te kis puhapöcs? […] – Nálam az adu. Én diktálok.
[…]
– Vonszold ide a segged, vagy most rögtön kinyírom!” (332. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Allen Eskens: Temetni jöttünk...

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2018

Borító értékelése: 6/10 :)

Kötés: Puhatáblás

Oldalszám: 352. oldal

Fordította: Lengyel Tamás

ISBN: 9789634570707

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a krimit. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Szóval, az író stílusa is tetszik, nagyon szépen írt végig, és egy kicsit el is gondolkodtatott engem néha, és a sztori is érdekes volt, már nagyon kíváncsi voltam rá, ezért nem is bánom, hogy végre elolvastam. :) További jó olvasást mindenkinek! :)

Smurfettereads