Végre befejeztem a Charles Dickens: Twist Olivér c. könyvet, amivel már az óta szenvedtem, mióta nekiálltam olvasni. Sajnos, ez nem az én könyvem volt, és soha nem is lesz!

Fülszöveg:

"Dickens egyik leghíresebb regényének gyerekhőse, a kis Olivér árvaházban nevelkedik, ahonnan megszökik, és egy tolvajbanda veszi védőszárnyai alá. Rengeteg viszontagság és hányattatás után végre örökbefogadja egy jószívű család, és véget vet a kisfiú testi és lelki szenvedéseinek. A regényből már számos film, sőt musical is készült, ám egyik sem pótolhatja az igazi olvasmányélményt, az érzelmektől fűtött író tárgyilagos leírását London XIX. század eleji dologházairól, a kisemmizettek és vámszedőik életéről."

Oliver Twist és A Twist-gyerek kalandjai címmel is megjelent.

Értékelés:

Egy kihívás, vagyis kettő miatt, választottam ezt a könyvet, mert két olyan címke is van rajta, amihez el kellett olvasnom ezt a kis könyvecskét. De azért nem bánom, mert lehet, hogy sose tettem volna, ha nem lenne ez a két kihívás, meg azért kíváncsi is voltam Twist Olivér történetére. De a története kiakasztó, unalmas, borzalmasan unalmas, és dühítő, főleg azok miatt, amin szegény kis srác keresztülmegy, miközben fogalma sincs róla, hogy miért kell elszenvednie ezeket a szörnyűségeket. Ahogy bántak vele sokszor, úgy gyűlöltem meg az összes szereplőt, kivéve pár igazán kedves karaktert, és Twist Olivért. De a többieket teljes szívemből gyűlöltem, sőt a pokolra küldtem volna az egész társaságot!

Már az első 30. oldal után azt vártam, mikor történik vele valami jó is, mert ez az író, annyira kegyetlen volt vele, hogy erre a sorsra kárhoztatta szegény Olivért... De annak örülök, hogy a végére helyrerázódtak a dolgok, és az események, mindenki megkapta a maga jussát. Ki így, ki úgy. Végre fellélegezhettem, a sok gonoszság, és ármánykodás után, amit annyira meggyűlöltem a történet során. Nagyon idegesítő volt már némelyik karakter, és őszintén már a könyvhöz sem igazán volt már kedvem, teljesen leszívta az energiáim, és olvasáskor jó sok fájt is a fejem, de azért mégsem bánom, hogy megismertem Olivér kalandjait.

És íme, azok a karakterek, akiket megvetek, teljes szívemből gyűlölök: Bumble úr, Fagin, Sikes, Monks, az egyházi kőbunkóságok, Corney-né, és mindazok, akik így vagy úgy ártani akartak szegény kis srácnak. Vagány, Bates, Nancy és Bets, és Noah nem igazán voltak olyan szörnyűek, de őket se tudtam megkedvelni, annyira... Nancy-t sajnáltam közülük a legjobban, ő aztán nem ezt érdemelte, se az a szegény ártatlan kutya. Azért még jobban haragszom az íróra, ami vele történt. :(

Akiket kissé sikerült megkedvelni: Rose, Brownlow, Losberne doktor, Grimwig, Maylie-né, Bedwin-né, és a kis aranyos Olivért azért kezdtem megszeretni, bár nagyon nehezen, de azért csak sikerült. Párszor mosolyt csaltak az arcomra, de nem túl sokszor fordult elő. Olivér csupa szív, aranyos kis srác, ahogy ezek a kedves karakterek is, még Harry is szimpi volt. :-)

Kedvenc idézetek:

„– Mutassák a gyereket, aztán hadd haljak meg.
[…]
– Ó, magának még nem szabad a halált emlegetnie!
– Bizony nem, drága lelkem, bizony nem!” (8. oldal)

„Nem esett nagyon nehezére, hogy könnyeket csaljon a szemébe. Az éhezés és a rossz bánásmód rendkívül megkönnyítik az embernek, ha sírni akar […]” (16. oldal)

„– Azt elhiszem, hogy megnő – válaszolta mogorván a hölgy. – De majd a mi ételünkön és italunkon nő meg. Nem fizetődik ki dologházi gyereket tartani, én mondom, hogy nem. Mindig többe kerülnek, mint amennyit megérnek. De hiába, a férfiak azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak. Na, eredj le, kis éhenkórász!” (37. oldal)

„– Ki innen! Ki innen, a mindenségedet, ha kedves az életed!” (46. oldal)

„– No, komám, mi újság?” (63. oldal)

„– Hű, de zöldfülű vagy!” (63. oldal)

„[…] essék össze, ha jól esik neki!” (84. oldal)

„– Sok könyv van itt, ugye, fiam? – mondta Brownlow úr, mikor észrevette, hogy Olivér milyen kíváncsian nézi a padlótól a mennyezetig érő könyvespolcokat.
– Bizony, uram – mondta Olivér –, én még sohasem láttam ennyi könyvet.
– Te is elolvashatod őket, ha jó leszel – mondta kedvesen az öregúr –, és ez még nagyobb gyönyörűség lesz, mint a kötésüket nézegetni… illetve: könyve válogatja, mert bizony van olyan könyv is, melynek csak a kötése értékes.
– Biztosan ezek a hatalmas könyvek – mondta Olivér, és rámutatott néhány vaskos, dúsan aranyozott kötésű, negyedrétkötetre.
– Nem mindig ezek – mondta az öregúr, és mosolyogva simogatta meg Olivér fejét –, vannak köztük kevésbé vaskosak is. Mondd csak, szeretnél könyveket írni, ha nagy leszel?
– Kérem szépen, én jobban szeretnék olvasni, mint írni – válaszolta Olivér.
– Ejnye! Szóval nem szeretnél író lenni – mondta az öregúr.
Olivér egy darabig gondolkozott, aztán megjegyezte, hogy nézete szerint jobb könyvkereskedőnek, mint írónak lenni. Szívből nevetett az öregúr, s megjegyezte, hogy Olivér nagyon jót mondott. Olivér na8gyon örült, bár nem tudta, hogy mi volt olyan nagyon jó a mondásában.
– Jól van, fiam – mondta az öregúr ismét elkomolyodva –, nem kell félni. Nem akarunk írót faragni belőled, amíg akad valami becsületes mesterség, amire megtaníthatunk.
– Köszönöm, uram – mondta Olivér. Olyan komolyan mondta ezt, hogy az öregúr megint elnevette magát, és valami különös ösztönről beszélt, de Olivér ezt sehogyan sem értette, s nem is nagyon figyelt oda.” (104-105. oldal)

„– Csinos kisfiú? […]
– Nem tudom! […]
– Nem tudja?
– Nem, nem tudom. Nincs semmi különbség a fiúk között. Csak kétféle fiú van: tejképű és pacalképű fiú.” (108. oldal)

„[…] hol van? Vakuljak meg, ha nem tisztelem ezt a lányt vele született tehetségéért.” (115. oldal)

„– Ez a kutya olyan engedelmes, mint egy jó keresztény, vakuljak meg, ha nem igaz!” (119. oldal)

„Robbanjak fel, ha nem vagyok olyan száraz, mint egy meszesvödör” – mondta (143. oldal)

„[…] a nők mindent a legtömörebben tudnak kifejezni, kivéve ha veszekszenek, mert akkor sohasem akar beállni a szájuk. Most pedig, miután már alaposan kioktattuk, vacsorázhatunk. Még aludni is akarok egy kicsit indulás előtt.” (158-159. oldal)

„– Önnek macskája van, asszonyom, amint látom – mondta Bumble úr, amikor észrevette, hogy a tűz mellett egy macska melegszik kis kölykeivel. – És kiscicái is vannak, mi a csuda!
– Kimondhatatlanul szeretem őket, Bumble úr, olyan vidámak, olyan kedvesek, olyan jókedvűek, hogy valósággal elszórakoztatnak.
– Nagyon kedves állatok, asszonyom, és nagyon háziasak – felelte Bumble úr helyeslő hangon.
– Ugye? – kiáltotta lelkesen a gondnoknő. – Nagyon szeretik az otthonukat, ennek örülök a legjobban.
– Corneyné asszony – mondta Bumble úr lassan, és teáskanalával taktust vert szavaihoz –, meg kell jegyeznem, hogy ha egy macska vagy macskakölyök önnél élne, és nem szeretné az otthonát, akkor nem is macska, hanem szamár lenne.
– Ugyan, Bumble úr! – tiltakozott Corneyné.” (176. oldal)

„– Fodormenta – mondta gyenge hangon Corneyné, és szelíden mosolygott az egyházfira –, kóstolja meg! Van benne… van benne valami más is, egy egész kis csöpp.
Bumble úr kétkedő pillantással megízlelte az orvosságot, majd csettintett a nyelvével. Még egyet húzott belőle, aztán üresen tette vissza a csészét.
– Nagyon jót tesz – mondta Corneyné.
– Valóban – válaszolta az egyházfi, székét a gondnoknőé mellé húzta, és gyengéden érdeklődött, hogy mi történt.
– Semmi – mondta Corneyné –, bolondos, könnyen izguló, gyarló teremtés vagyok én.
– Nem gyarló, asszonyom – mondta Bumble úr; és még közelebb húzta székét. – Ön gyarló teremtés volna?
– Mindnyájan gyarló teremtések vagyunk – hangzott Corneyné elvi megállapítása.
– Úgy bizony – mondta az egyházfi.” (203. oldal)

„– De nem látok benne semmit, amit szegény fiúnak bűnéül lehetne felróni.
– Persze, persze – hogy az Úristen áldja meg a női szemet! Ők sose látnak se jóban, se rosszban mást, mint a kérdésnek azt az oldalát, amelyik először került eléjük.” (230. oldal)

„– De jó feje van, hallja, birkának pompás lenne […]” (233. oldal)

„[…] megérdemli a legnemesebb, a legtisztább szerelmet, amit férfiszív adhat – mondta az öreg hölgy –, tudom, hogy ha ő ragaszkodik valakihez, vonzalma nem közönséges viszonzást érdemel, hanem igazán mély és tartós érzést. Éppen mert ezt tudom, és azt is, hogy összetörné a szívét, ha az, akit szeret, valaha elhidegülne iránta – azért olyan nehéz megtennem, amit szükségesnek tartok. Éppen ezért viaskodom saját szívemmel. E nélkül könnyebb volna a dolgom.” (252. oldal)

„Van az alvásnak egy fajtája, amely a testet lenyűgözi ugyan, de a lelket csak félig ejti rabul. Álmunkban is észrevesszük, érezzük a körülöttünk levő dolgokat.” (257. oldal)

„– Miért folytassuk ezt a fájdalmas beszélgetést, elég lesz. Nekem nagyon kínos, bár megvallom, boldoggá tesz, és mindig boldoggá fog tenni az a tudat, hogy valamikor ilyen sokra becsültél. Minden új diadal, amelyet az életben ki fogsz vívni, lelkesíteni és erősíteni fogja az én lelkemet is, buzdítás, biztatás lesz számomra. […] Így, ahogy ma találkoztunk, nem fogunk találkozni többé. De talán ha más szemmel nézzük egymást, ha más viszonyba kerülünk, mint ahogy most akarod, még sokáig örülhetünk egymásnak. És adja az isten, hogy mindaz az áldás, amit egy szerető, igaz szív forró imája lekönyöröghet számodra, mind rád szálljon, fényt, sikert, boldogságot hintve utadra.” (262-263. oldal)

„– Most elmegyek, drágaságom. Igazán heves természeted van, azt meg kell adni…” (270. oldal)

„– Hja, az ilyesminek nem árt az állás, sőt ez olyan, mint a jó bor, idővel csak nő az értéke – felelte a nő még mindig közömbösen és nyugodtan. – Ami pedig azt illeti, hogy tizenkét évig senkinek sem kellett, hát nagyon jól tudjuk, hogy vannak titkok, amelyek tizenkétezer vagy tizenkétmillió évig feküdtek holtan, és egyszer mégis megszólalhatnak, és furcsa dolgokat mesélhetnek el.” (282. oldal)

„– Nem megyek, amíg el nem hurcolnak – kiáltott szenvedélyesen a lány –, és azt is megmondom, hogy ha nekihuzakodom, ketten is nehezen bírnak velem!” (298. oldal)

„– Megeszem a fejemet, ha tréfáltam.
– Megérdemli, hogy leüssék, ha nem tréfált […]
– Azt szeretném látni, aki hozzá mer nyúlni […]” (307. oldal)

„– Mondja, hogy hálálhatjuk meg?
– Semmit sem tehet értem, uram – felelte sírva a lány. – Igazán semmit. Az én számomra nincs már remény, higgye el.
– Mert kirekeszti magát a remény birodalmából – próbált lelkére beszélni az öregúr. – A múltja, elhiszem, sivár és vigasztalan. Ha valaki ifjú életerőit rosszul használja fel, és elpocsékolja a megfizethetetlen kincset, amit a Teremtő csak egyszer ad mindenkinek, pótolhatatlan veszteség csakugyan. De a jövő még előtte áll. Hogyne volna remény! Nem állítom, hogy hatalmunkban lesz békét és boldogságot teremteni a lelkében. Ez csak annak adatik meg, aki maga kiküzdi magának.” (348. oldal)

„– Nagyon hosszadalmas a történet […]
– A bánat és szenvedés története rendesen hosszúra nyúlik, fiatalember.” (369. oldal)

„[…] Jó mélyen, ne sajnáld! Fűrészeld le a fejét a gazembernek!” (404. oldal)

„– Úristen, irgalmazz a szerencsétlennek!” (405. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Charles Dickens: Twist Olivér

Kiadó: Móra

Kiadás éve: 1965

Borító értékelése: 6/10

Kötés: Keménytáblás

Oldalszám: 418. oldal  

ISBN: 9789634575078

Fordította: Bálint György

Illusztrálta: Würtz Ádám

Ajánlom: Bárkinek

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Az író stílusa szimpi volt, szépen végig vezette Olivér történetét, de nem igazán lett a szívem csücske ez a könyv. Hiába vannak kedvelt karakterek, a történet akkor is nagyon untatott, és borzalmasan lassú lefolyású volt, de azért örülök, hogy végre ezt is olvastam. A filmet még nem láttam, de ezt hamarosan pótolni fogom, kíváncsi vagyok, hogy milyen, még sosem láttam. Addig is további jó olvasást nektek, könyvmolyok!

Smurfettereads