Tegnap végre sikerült befejeznem a májusban elkezdett Frank Herbert: A ​Dűne (A Dűne 1.) c. könyvet, amire a film megnézése után nagyon kíváncsi voltam, de sajnos nem lett a kedvencem a könyv, és nem vagyok benne biztos, hogy folytatni is akarom-e a sorozatot. Maga a film, a 2021-es változata nekem tetszett, de a könyv épp ellenkezőleg.

Fülszöveg:

Értékelés:

Nem sok minden maradt meg a könyvből, ami ritkán fordul elő velem, de nem is igazán bánom, mert végig szenvedtem vele. Halálra untatott, azt hittem már sosem fogok a végére érni. De mégsem akartam félbehagyni, kíváncsi voltam a végére, hogy alakul Paul és Jessica sorsa, mert ők végig szimpatikusak voltak nekem, ahogy Leto herceg is, meg Gurney Halleck, Duncan Idaho, Stilgar, Knyes és a fremenek. Csanit is megszerettem, és Aliát is. A fremenek világa, a vallásuk, engem teljesen lenyűgözött, főleg azok után, hogy felbukkant Usul, Muad' Dib, Kwisatz Haderach is köztük. Tudom, hogy ez a három név és ugyanazt az embert takarja, egy és ezért is vártam annyira, hogy végre felbukkanjon. :D Akkor éreztem azt, hogy végre beindul a történet, miután megtörtént az árulás, és a próféta is végre felbukkant. Addig a pontig, én halálra untam magam, sőt idegesített, hogy sosem lesz vége, alig bírtam haladni, nem igazán olvastatta magát a könyv, és én ezt nagyon nem szeretem, de félbehagyni sem szeretem a könyveket, ezért inkább folytattam, nem akartam lemaradni arról, hátha végre történik valami izgalmas cselekmény is.

Az Arrakis leírása nekem tetszett, a sivatagi helyszínek, a sziecsek, ahogy végre történt valami érdekes is, amint megtörtént az árulás, végre úgy éreztem kezdenek mozgásba indulni a cselekmények is, és a Harkonnenek is végre tényleg színre lépnek, és bekövetkezik, aminek kellett az Atreidesek és a Harkonnenek között, végre történt valami. Mellesleg a bárót végig gyűlöltem, meg a hűbér kutyáit is, Freyd-Rauta egyáltalán nem volt nekem szimpi, se Rabban, még a IV. Shaddam Császárt is utáltam, amikor végre ő is felbukkant a történet során, egyáltalán nem tudtam velük szimpatizálni, gyűlöltem őket... Mindenért, amit tettek, vagy nem tettek. Atreideseket, viszont nagyon sajnáltam, Leto herceget is. Meg azokat az embereket is, akiknek ártatlanul oda kellett veszniük. :(

Voltak jelenetek, ami tetszett, és volt, ami nem. Az elejét a közepéig halálra untam, míg várakoztam, hogy végre történjen valami izgalmas, az árulás, a csapda ezt megtette, és a fremenek is. Addig színtiszta unalom, amit nagyon sajnálok, mert hatalmas csalódás volt nekem ez a könyv, és nem hiszem, hogy folytatni is fogom, de majd elválik... Frank Herbert, egyébként jól felépítette ezt a világot, és az Arrakis, a sivatag, a dűnék világát, ez tetszett benne, de sajnos ez nem az én könyvem lett, pedig nagyon szerettem volna, ha az lett volna, de mégsem. Az író stílusa nem rossz, nagyon szépen vezette fel a szálakat, a karakterek is, és a történet is jól kidolgozott, bár az események nagyon lassúak, és vontatottak, de egyszer mindenképpen megéri elolvasni.

Kedvenc idézeteim:

„– Ébren van és hallgatózik – mondta az öregasszony. – Ravaszdi kis gazfickó! – Kuncogott. – De a fejedelmi családok tagjainak szükségük is van a ravaszságra. […]
[…]
– Aludj jól, ravasz kis gazfickó!” (16. oldal)

„Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. […]
[…]
– Tessék, vénasszony, csináld csak!
– Vénasszony! […] – Mi tagadás, van benned bátorság!” (21. oldal)

„– Ne komolytalankodj, te lány! Te is jól tudod, milyen erők vesznek körül bennünket.” (37. oldal)

„Mit is mondott Szent Ágoston? – kérdezte magától. „A lélek parancsot ad a testnek, és a test engedelmeskedik. A lélek magának akar parancsolni, és ellenállásba ütközik.” Igen, az utóbbi időben többször ütközöm ellenállásba. Rám férne egy kis pihenés, egyedül.” (70. oldal)

„– Nem ártana… ha elfoglalnád magad – mondta Yueh. – Hogy ne jusson időd ilyen morbid…
– Elfoglalnám magam!” (81. oldal)

„– Ugyan, ülj már le és ne marháskodj!” (103. oldal)

„– Nincs itt igazság!
– Igazság? – A herceg ránézett a férfira. – Ki kér itt igazságot? Megteremtjük a magunk igazságát. Megteremtjük itt, az Arrakison – győzünk vagy elpusztulunk!” (107. oldal)

„Csupa olcsó álarc, hogy elfedjék rothadt gondolatokat, csupa locsogás, hogy túlordítsák a bennük üvöltő csendet.
Barátságtalan ma a hangulatom, gondolta, és eltűnődött mit mondana erre Gurney.
Tudta, mitől ilyen. Nem akart részt venni ezen az összejövetelen, de az apja hajthatatlan volt.
– Neked is megvan a helyed, a pozíciód, amelyet tartani kell. Elég idős vagy már hozzá.” (154. oldal)

„Most egyszeriben úgy látta magát, mint sebészt, aki finom metszések végtelen sorával eltávolítja az álarcokat a kis nyomorultakról, és feltárja a mélyben lapuló poklot.
Nyulak, egytől egyig!
És hogy lapulnak, amikor meglátják a ragadozót!” (212. oldal)

„Halleck szavai jutottak eszébe: A hangulat szeretkezéshez való, vagy balisetmuzsikához. Az ember harcol, amikor szükséges, hangulat ide vagy oda!” (219. oldal)

„– Hangtalanok legyetek, mint az ijedt állatok! – sziszegte a fremen.” (249. oldal)

„– Fiam – szólt közbe Kynes –, vannak dolgok, amiket te nem egészen…
[…]
[…] – Szálka vagyok mindenki szemében, aki osztozkodni akarna az arrakisi zsákmányon. Amíg élek, nemcsak zavaró tényező leszek számukra, hanem a torkukon is akadok, úgy, hogy előbb-utóbb megfulladnak!” (256-257. oldal)

„Hadd izzadjon egy kicsit, gondolta a báró. Az ember mindig tartsa élesen, készenlétben az uralkodás fegyvereit. Az erőt és a félelmet – élesen, készenlétben.” (265. oldal)

„Nézd ezt a csirkét, gondolta a báró. Ilyen hasznavehetetlen állatokkal vagyok körülvéve. Ha odadobnék elé egy követ, és azt mondanám, köles, csipegetni kezdené.” (266. oldal)

„Alagút ez az éjszaka, gondolta, a holnapba vezető sötét lyuk… Ha van ugyan holnapunk. Megrázta a fejét. Miért kell ilyen morbidnak lennem? Ennél jobb kiképzést kaptam!” (301. oldal)

„Olvass a gondolataimban! – méltatlankodott Knyes. Nem baj, olvasson csak!” (315. oldal)

„– Mindenkinek joga, hogy maga ítéljen – mondta Jessica.” (320. oldal)

„A fiatal hajtás olyan könnyen elpusztul! A kezdet mindig veszéllyel terhes.” (334. oldal)

„[…] Már azt hittem, skorpiót engedtünk magunk közé.” (348. oldal)

„A haladás fogalma védekező mechanizmusként működik, eltakarja előlünk a jövő borzalmait.” (366. oldal)

„Mozog a kéz, mozog a száj,
eszmék áradnak szavaiból,
tekintete megemészt!
Tulajdon énjének szigete ő.” (396. oldal)

„Folyamatok színtere és küzdőtere vagyok, mondta magában. Prédája vagyok a hiányos vízióknak, a faj öntudatának és félelmetes céljának.” (432. oldal)

„Micsoda fintora a sorsnak!” (490. oldal)

„– Paul… szeretném, ha megtennél nekem valamit. Válaszd a boldogsághoz vezető utat! […] Dacolj mindennel és mindenkivel, aki mást akar! Járd a saját utadat! Én…” (492. oldal)

„– Ezek olyan ősi alkotóelemeink – folytatta Paul –, hogy beépültek a testünk minden egyes sejtjébe. Ezek az erők formálnak bennünket. Az ember azt mondhatja magának: „Igen, értem, hogy lehetséges ez.” De amikor belenézel önmagadba, és közvetlenül szembekerülsz tulajdon életed nyers erejével, meglátod a veszélyt. Látod, hogy ez föléd kerekedhet. Az Adó számára a legnagyobb veszély az elvevő erő. Az Elvevő számára a legnagyobb veszély az adakozó erő. Az adakozás ugyanolyan könnyen maga alá gyűrhet, mint az elvétel.” (504. oldal)

„– Szíves örömest megfojtatnálak azért a szerepért, amit mindenben játszottál! – mondta. – Nem tudnád megakadályozni!” (539. oldal)

„– Ilyen kevéssé ismered a fiamat? […] – Nézd azt a hercegnőt, milyen gőgösen, milyen magabiztosan áll ott! Azt mondják, írói ambíciói vannak. Reméljük, az írásban megtalálja majd a vigaszt, mert más nemigen jut neki.” (552. oldal)

A könyv adatai:

Könyv: Frank Herbert: A ​Dűne (A Dűne 1.)

Kiadó: GABO kiadó

Kiadás éve: 2019

Oldal szám: 600. oldal

Kötés: Keménytáblás

Fordította: Békés András

ISBN: 9789634069034

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a Dűnét, és a hasonló történeteket!

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Egy kicsit sem sajnálom, hogy adtam egy esélyt ennek a könyvnek is, mert egyszer mindenképpen megéri elolvasni, de azt bánom, hogy nem lett a kedvencem. További jó olvasást mindenkinek!

Smurfettereads