Ma egy új értékeléssel érkezem, Pataki Eszter & Pataki Krisztina: 512 méter c. könyvéről írok most ebben a bejegyzésben. :) Először is, egy kis szösszenet arról, hogy is került hozzám ez a könyv. :) Hihetetlenül meglepett, amikor Pataki Eszter és Krisztina felkerestek Instragramon, hogy szeretném-e én is a recenziós példány egyikét, és elolvasni ezt a könyvet, amire egyből igent mondtam, mert nagyon kíváncsivá tett engemet már a könyv címe is. Akkor még nem igazán tudtam miről is fog szólni, nem olvastam el a fülszövegét sem, csakhogy romantikus ifjúsági regényről van szó, ami hamarosan megjelenik. Naná, hogy vállaltam! :D Annyira jó érzés volt, hogy engem is felkerestek, köszönöm a lányoknak, hogy én is olvashattam ezt a csoda könyvet. :) De most, hogy elolvastam ezt a könyvet, azt kell mondanom, hogy hol a folytatása? :D Így nem érhetett véget, ahogy! Ez így nem igazságos, hogy pont a legjobb résznél érjen véget, ugye lesz folytatása? Ugye?! Nagyon, nagyon szeretném még tovább is olvasni! :D

Fülszöveg:

Értékelés:

Anna személyisége az első perctől kezdve szimpatikusnak tűnt. Nagyon kedves és aranyos volt egész végig, mindenről megvolt a maga véleménye, habár kissé félénk, és visszahúzódó, nem úgymint a nővére. :D Anna olykor álomvilágban élt, mindent szépnek, és jónak látott, időnként naiv is, és hiszékeny is volt, de voltak jó meglátásai, a gondolkodásmódja is megfelelt a mai tinédzserek korához. :D Jó párszor mosolyt csalt az arcomra is, főleg miután Gergő is bekapcsolódott a történetbe. Jöttek az ugratások, a szócsaták, a hosszú beszélgetések, nekem nagyon tetszett. Anna nővérét is megszerettem, Emmát. Tetszett benne a szabadszájúsága, egy kicsit magamra ismertem benne, ahogy civakodtak Annával... :D

Gergő is hamar szimpatikussá vált, néha egy kicsit sajnáltam is a vele történtek miatt, ami végül a rosszabbik út felé sodorta, de aztán szépen lassan magára talált. Érezhető volt, hogy átmegy azon a bizonyos karakterfejlődésen ő is, ahogy Anna is, és mind a kettőjüknek nagyon jót tett, hogy rájöttek, sose késő változni, változtatni a dolgok menetén. Főleg, ami Gergőt illeti. Gergőben is nagyon bírtam, hogy ennyire szókimondó, az elején még meg is lepett, de aztán még szimpatikusabbá tette, magát a karaktert, hogy nem fél kimondani, amit gondol, ami a szívén az a száján, alapon. Ami még nagyon tetszett még nekem, Gergő és Anna közötti párbeszédek, egy-kettő annyira vicces volt, jókat nevettem rajtuk, de a filozofálgatásuk is annyira jó volt, ahogy a helyszín leírása is, ami körülvette őket. :)

Akik még szimpatikusnak tűntek nekem, Emma, Jancsi, Szimóna, Krisztián, Gergő anyukája a kis Marcival, meg persze Emma és Anna apukája is szimpatikusnak tűnt a számomra, bár néha olyan volt ő, mintha ott sem lenne. :D Ő is elvolt a saját kis világában. De nagyon tetszett a lányaival való közös pillanatai, és nem csak jók, de a rosszak is egyaránt, ahogy Gergő és az anyja közötti kapocs. Annak plusz örültem, hogy ez a történet, nem csak a nyáladzásról, a csókcsatákról, a szexről, hanem van mélyebb tartalma is, ami két tinédzser szemszögéből az olvasó maga is átél, átérez a szereplőkkel egyaránt. :)

A Pataki testvérek stílusa engem teljes mértékben meggyőzött, nagyon tetszik nekem, és ebből a könyvből, kihozták a maximumot, bár azért a vége még folytatásért kiállt, nem ér így befejezni! :D Úgy olvastam volna még tovább, hogy mi lesz a két főszereplővel a történtek után, összejönnek-e végül, vagy sem… De első könyvnek egyáltalán nem rossz, nekem tetszik, nagyon is. :D Eleinte, csak a borító fogott meg, de aztán a belseje is, úgy ahogy van. :D Nagyon jól eltalálták a két főszereplő karaktereket, az érzéseiket, a gondolkodásukat, annyira valósághű az egész. A hangulatot is eltalálták, a helyszín leírások is tetszettek, és a könyv mondanivalója is. :)

Bár volt bennem egy kis félsz is, a címe miatt, tartottam attól, hogy olyan lesz, mint a Két lépés távolság, de szerencsére nem volt az, és örülök, hogy tévedtem. Ennek a könyvnek sikerült, kirángatnia a szomorúságból, amiből alig tudtam kimászni, de ennek a könyvnek sikerült teljesen elvonta a figyelmemet a gondjaimról, kikapcsolódott a külvilág, és csak olvastam. Megéltem a szereplőkkel együtt a pillanatnyi érzéseiket, átéreztem a pillanatnyi hangulatukat is. De már most, nagyon izgatott vagyok, alig várom a következő regényüket, hogy azt is olvashassam, nagyon felkeltették a lányok a kíváncsiságom, és annyira kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak még, ők ketten. Hajrá lányok, csak így tovább! :D

Aznap, amikor átvettem a könyvet az Instámra fel is tettem róla egy képet a kedvenc plüsseim társaságában, így köszönve meg a Pataki ikreknek és a kiadónak, hogy nagyon hálás vagyok, amiért én is kaphattam egy példányt. :) ❤

Kedvenc idézeteim: 

„Néha csak ücsörgök a kedvenc padomon, és arra gondolok, bár megállíthatnám az időt, s beleragadhatnék ebbe a pillanatba. Hiszen ilyenkor nem létezik semmi más, csak a könnyű szellő, a zuhatag lágy permete az arcomon, a madarak éneke, az erdő illata, és a Hélia-tó napfényben fürdő látképe. Álmodni sem merek többről, egyszerűen hihetetlen itt élni. Kilépek a házból, s rögtön a lábam előtt hever az egész világ, annak minden csodájával együtt.” (7. oldal)

„Álljon ki magáért, más nem fog.” (17. oldal)

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

„– Nem, de száz évre elegendő fájdalmat hordozok – feleltem, és abban a pillanatban így is éreztem.
– Jaj, mi ez a nevetséges szöveg már? Te jó ég, mindenkinek vannak gondjai!
– Te kurvára nem értesz semmit – bámultam magam elé. Rohadtul nem volt kedvem megmagyarázni.
– Hát persze, mert nekem nincsenek problémáim! Itt csakis neked lehetnek! Sőt, csak te szenvedsz az egész kicseszett univerzumban! […] – Az én életem tökéletes, tökéletesebb már nem is lehetne! Hogyan is érthetném, min mész keresztül? […]
– Bocs – dörmögtem a távolba révedő tekintettel. – Természetesen neked is lehetnek problémáid. Például az, hogy ismersz…” (25. oldal)

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

„Na, bazdmeg, valaki kukkolja a kukkolót!
– Mi a fasz?!” (35. oldal)

„Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan szakadós ma a szál – vágy nehezül rám; mert a sudár, szép Aphrodité letepert! Szerető, szerető kell ma nekem már!” (61. oldal)

„Azt fogja hinni, hogy az egész életemet csak a Facebook-Instragram-TikTok trió teszi ki, és a népszerű sorozatok, meg az, hogy mindig a legújabb divat szerint öltözzek a H&M-ből.” (67. oldal)

„Azt gondolja majd, minden héten új profilképet töltök fel a netre, hogy a lájkok által többnek érezzem magam. Ó, bár tudná, hogy a kedvenc íróim oldalainak követésén kívül másra nem használom a Facebookot, a többi közösségi oldalt pedig csak hírből ismerem.” (67-68. oldal)

„Valld csak be, hogy van igazság a mendemondákban!”
„Gyere, és derítsd ki, mi folyik itt! Nincs olyan messze a szeretett városom, hiszen átlátsz!”
„Lépjem át a láthatatlan határvonalat?”
„Nyugi, a híresztelésekkel ellentétben nem robbansz fel! És chipet sem ültetnek az agyadba.” (70. oldal)

„Nem értem, mit kiabálsz!”
„Nem lényeges, csak kipróbáltam, mennyire halljuk egymást”
„Hallani hallak, csak nem értelek”
„Itt sétálgat mellettem egy bácsi, eléggé furcsán néz rám”
„Én szóltam, hogy be kéne szedni a gyógyszereidet XD”
„Inkább neked kéne. Beszélsz itt elvarázsolt kertekről :D”
„Ma még szóba sem hoztam! :D”
„Az tök mindegy, már így is kívülről fújom a borostyán vasnövényes sárgakövesutas udvart az utcád végén”
„Nem léteznek vasnövények XD”
„Bazzeg elírtam XD” (105. oldal)

„Na, elmúlt a veszély”
„Micsoda lázadó vagy…”
„Nem kell itt annyira lázadni. Fel sem tűnt volna neki, de azért jobb a biztonság”
„Ott egy macska!”
„Hol?”
„Te hülye, nem nálad, itt nálam. Honnan tudnám, mi van nálad? :D”
„Pedig kajak kinéztem az ablakon XD”
„Nee! XDXD”
„És… khm… mit keres "ott” egy macska?"
„Nem tudom, kinézek az ablakon, ott a szomszédban egy bokor mellett…”
"És ezt miért fontos megemlíteni? :D
„Nem tudom, lassan már mindent leírok neked, ami velem történik”
„Amúgy én is” (108. oldal)

„Mégis, remélni mindig jó. Ha az embernek egyebe nem marad, a reménybe még bele lehet kapaszkodni.” (137. oldal)

„– De azzal tisztában vagy, hogy nem muszáj megtenned, ugye? […]
– Semmi sem kötelező, még közéjük tartozni sem – válaszoltam végül kelletlenül.
Erre meg ő maradt néma. Talán eszébe jutott, amikor nemrég még neki mondtam ugyanezt.
Szedelőzködni kezdtem.
– Mindenesetre – hebegte – ha kell valamit segíteni, akkor szólj.
– Kösz, nem. – Úgy cseszem el, az életem, ahogy akarom. És mást nem szeretnék belekeverni.” (170. oldal)

„– Igazad van, nem vagyok sem jó író, sem jó apa, és ezzel tisztában is vagyok! […] – A könyveimet sem én írom, hanem a bennem lévő szorongás és fájdalom. Nincs is tehetségem az íráshoz, ha jól lennék lelkileg, egy árva szót sem tudnék leírni, mert nem lenne motivációm! Igen, az írás ugyanúgy, mint az alkohol, gyógyszer, drog, ami elfeledteti a valóságot!” (187. oldal)

„Egyszerűen csak el kell fogadni, hogy az életben semmi sem állandó. Ezért kell addig szeretni, amíg lehet, a gyűlölködéssel csak soha vissza nem térő pillanatokat vesztegetsz el. Hidd el, én tudom.” (227. oldal)

„– Jaj, ne agyalj már annyit, csak csináld!” (253. oldal)

„[…] nincs lehetetlen, csak tehetetlen.” (284. oldal)

A könyv adatai:

Könyv: Pataki Eszter – Pataki Krisztina: 512 méter

Kiadó: Talentum House

Kiadás éve: 2022

Oldal szám: 296. oldal

Kötés: Puhatáblás

Illusztrálta: Forró Kinga

ISBN: 9786158211840

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a romantikus ifjúsági történeteket!

+16 kor!

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Nagyon örülök, hogy nem mondtam nemet, amikor a lányok felkerestek, megérte elolvasnom, és bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a romantikus ifjúsági történeteket. Megéri elolvasni, a két írónő stílusa is nagyon jó, szépen fogalmaznak, tehetségesek, és alig várom a következő regényüket, amit közösen építenek fel. Hajrá lányok, csak így tovább! :) További jó olvasást nektek, és szép estét!

Smurfettereads