"Alig tudok annál ideálisabb érzelmi állapotot, amikor tudjuk, hogy sínen van a sztori és tempósan halad előre. Szerelemmel ér fel, amikor újra valami lesz a semmiből." Interjú, Krencz Nórával!

img_20220614_1609551.jpg

Kedves Nóra! Megtisztelő, hogy elfogadtad a kérésem, és veled is készíthetek interjút, nagyon hálás vagyok neked érte. :)

Mit jelenet neked az írás?

A legnehezebb kérdéssel indítottál, mert az érzelmek tekintetében nem könnyű ezt összefoglalni magamra vetítve. Azt hiszem egy író számára ez a tevékenység mindent jelent. Az egész életét átszövi. Még az álmai is az alkotásait táplálják. A zenék, amiket meghallgat, a filmek, amiket néz, a könyvek, amiket olvas, és életszituációk, amiket átél, mindent átvisz a saját dimenziójába, és aranyat csinál belőle. 

Hány évesen kezdtél el írni? Mindig is író szerettél volna lenni?

16 évesen kezdtem egy nehéz periódusomban. Nagyjából egyik napról a másikra álltam neki, de ez nem tervezett cselekedet volt, tehát nem mondhatnám, mindig is ezt akartam. Viszont az tény, hogy onnantól, hogy papírra vetettem az első gondolataimat, felmerült, hogy szeretném, ha más is olvasná.

Mi az, ami elindított téged az írás útján?

Egy eléggé terhelt érzelmi állapot. Szükségem volt rá, hogy lefoglaljam a gondolataimat, és színes képekkel töltsem ki, máshogy képtelen lettem volna elviselni a létemet a bőrömben. Így indult, aztán később minden átalakult, és még ennél is sokkal fontosabbá vált számomra.

Mi az, ami megihlet egy-egy könyv kapcsán?

Teljesen kiszámíthatatlan, miből nő ki a következő történet. A Megszámlálhatatlan sorozatot Andrzej Sapkowski Witcherének hangulata, de volt olyan megkezdett ötletem, amit egy videóklip, a Szilánkot meg egy konkrét élethelyzet inspirálta.

Mint olvasó, milyen könyveket szeretsz olvasni, és milyen zsánerben?

Kamaszkoromtól kezdve rengeteg fantasyt olvastam, így aztán teljesen kézenfekvő volt, hogy az első saját ötletem is az lesz. Néhány éve azonban elkezdtem megkomolyodni ilyen szempontból. Egyre több klasszikust olvasok, és olvasói visszajelzések szerint is meglátszik a fejlődésemen. Most értem meg az igazán komoly témákra olvasóként és szerzőként is, persze  ez nem jelenti az, hogy nem csábulok el időnként némi könnyed irodalomra.

Miből merítesz erőt ahhoz, hogy minden egyes nap a laptop elé leülve, órákig csak írj?

Őszintén? (nevet) Sokszor igen nehéz összeszedni azt a bizonyos erőt. Furcsa dolog, hogy az alkotó amennyire szereti, amit csinál, mégis ugyanannyira menekül is előle sok esetben. Hirtelen akkor van a legtöbb dolga, amikor dolgozni kéne a könyvön. A hétköznapok gyakran nem kedveznek a munkakedvnek, és a valóságból se mindig egyszerű visszatérni a képzelt világunkba. Alig tudok annál ideálisabb érzelmi állapotot, amikor tudjuk, hogy sínen van a sztori és tempósan halad előre. Szerelemmel ér fel, amikor újra valami lesz a semmiből.

img_20220313_1353001.jpgVan olyan hazai vagy akár külföldi író, aki inspirál az írásban? Ki az, és miért?

Nem tudnék egy kifejezett példaképet említeni. Teljesen változó nálam, hogy éppen mi inspirál. Az tény, hogy egy ideje egyre jobban rákapok a klasszikusokra. Alig olvastam újdonságokat mostanában. Orwell, Mann, Huxley, Verne, Márquez, Diderot, Tolkien, de tervezem elolvasni a teljes Jane Austen életművet, szóval még csak most merülök el igazán ebben a tengerben, és bizonyos, hogy számtalan olyan szerzőt fogok megismerni, aki közel fog állni hozzám.

Mint olvasó, melyik könyv volt rád nagy hatással, azok közül, amiket már elolvastál?

Kamaszként inkább a fantasyt és ifjúsági regényeket olvastam. Akkoriban kedveltem meg nagyon Andrzej Sapkowskit és Cassandra Claret, az ő könyveik szinte egyszerre hatottak rám a Megszámlálhatatlan sorozat világának kialakulásakor. De fontos számomra egy kötet, amit anyukámtól kaptam kölcsön, végül aztán már vissza se adtam neki, annyira megszerettem. Sofie világa a címe, ez tulajdonképpen egy regény a filozófia történetéről Jostein Gaardertől. Egy fiatal norvég lány leveleket kap egy ismeretlentől, aki filozófiára tanítja. Aranyos és érdekes történet, egészen addig, míg egy hatalmas, elvont csavarral meg nem kutyulódik az egész, és nem győzzük kapkodni a fejünket. Emlékszem, mekkorát koppantam annál a fordulatnál, és akkor írta be magát a szívembe. Van, hogy többször is felütöm, néha csak amiatt, hogy a filozófiai részeket újraolvassam.

A Szilánk című könyved három elképesztő nőről szól, mesélnél nekünk egy kicsit bővebben, hogy mennyi kutatómunkát igényelt, mi volt az, ami megihletett? 

Az egész onnan indult, hogy egy nagyon fontos dolgot tanultam meg önmagammal kapcsolatban. Méghozzá azt, hogy ha úgy érzem, bizonyos élethelyzet már nem szolgál engem, ne féljek továbblépni. Ez volt az alapgondolat. Aztán jött az ötlet, hogy több történetből álljon a könyv, amelyek váltják egymást. Eredetileg mindhárom sztori a jelenben játszódott volna. Aztán eszembe jutott, hogy különlegesebb lenne múltbéli szálakkal, így jött a történelmi vonulat. Az ókori görög Demetria született meg elsőként, ugyanis abban voltam a legbiztosabb, hogy egyiküket Athénban helyezem el. Utána jött a francia Marie Louise, végül pedig az amerikai Emilie. Ez utóbbiról annyit kell tudni, hogy ő volt az egyetlen a könyvben, aki történetének egy részlete nagyjából azóta létezett, mint A hordozó első fejezetei, azaz kamaszkoromban már megírtam, csak sokat kellett pofozni rajta, és egyáltalán rájönni, hogy tökéletes eleme lehet ennek a regénynek. Szóval hármuk közt ugyan a „legfiatalabb”, mégis ő a „legöregebb”.

Szilánknak lesz folytatása, vagy hasonló témájú történeted, a jövőben?

Nem tervezek konkrét folytatást írni, mert így tekintek rá egészként. Bár sokan mondták, hogy szívesen olvasnának még Demetriáról, Marie Louise-ról és Emilie-ről külön is, de nincsenek ilyen terveim. Lesz viszont egy hasonló történet, szintén motivációs mondanivalóval, amit emberileg ugyanolyan fontosnak tartok, mint amit a Szilánkban kifejtettem. Még nem döntöttem el, hogy lesz-e kötődése valamilyen módon a Szilánkhoz, de nem biztos. Valószínűbb, hogy egy egész más mágikus realista világot építek fel hozzá, hiszen formailag is másként él a fejemben.

Ha jól tudom, készülőben van a Megszámlálhatatlan c. sorozat (A hordozó, A hófehér másvilág és A kötelék) előzménye. Mesélnél nekünk erről is, ha nem titok?

Ezt a könyvet egyszerűen muszáj volt megírnom. Annyian noszogattak, hogy kell nekik Ragona története, úgy döntöttem, egye fene, megírom. Meglepően könnyen összeállt a vázlat. A sorozat alapján adta magát, hogy minek kell benne lennie, és ami nem szerepel a könyvekben, az is gyorsan hozzá csapódott. A tényleges írás azonban már nem ment zökkenőmentesen. Kétszer futottam neki, kétszer hagytam abba. Időközben elkészült a Szilánk, és elkezdtem egy másik ötletemet is, végül nyár elején tért vissza hozzám Ragona, és engedélyt adott, hogy most már megírjam a sztoriját. Nehezen csiszolódtunk össze, de ha addig élek is, megkapják az olvasók ezt a történetet. :D

Egy kicsit bemutatnád nekünk, hogy miről is szól ez a fantasy sorozat?

Olyan halhatatlan lényekről, akik meg tudnak halni. (nevet) Ennél pontosabban, olyan nőkről, akik öröklik a lelkileg újjászületés képességét, ehhez azonban meg kell halniuk. Az új lelkükkel azonban egy gyermek szintjéről kezdik újra az életet, és teljesen más emberré válhatnak, mint előtte, ugyanabban a felnőtt testben. Az egészet egy középkori jellegű kitalált világba helyeztem. A főszereplők a gonosz királynő, Ragona elől menekülnek, aki egy boszorkány, de a legjobban az újjászületés képességére fáj a foga. Nagyjából így tudnám összefoglalni a lényeget.

Mennyire kapcsolódik ehhez a fantasy világhoz A követ és A menedék c. e-könyvek?

Ugyanaz a világ, ugyanazokkal a szabályokkal, csupán a sorozat jövőjében játszódik, ami valamelyest hasonlít a mi jelenünkhöz. A főszereplő lány különös események folytán kapcsolatba kerül a sorozat hőseinek leszármazottjával, és segít neki kiszabadulni a fogságból. Mindkét történet ingyenesen hozzáférhető a Google Play-en, azoknak, akik szeretnének belekóstolni a világomba. Aki csak A hordozót olvasta, nem értheti, hogyan kapcsolódik ez a sztorihoz, ezért van szükség A hófehér másvilág ismeretére is, ugyanis leginkább azzal áll rokonságban. A későbbiekben ezek is elérhetők lesznek papírkötetként, de A követet szeretném kibővíteni némi érdekességgel.

Mik azok a zsánerek, amiket még ki szeretnél próbálni a meglévőkön kívül? Hogy döntöd el, melyik legyen a következő, amiben írni szeretnél?

Az egyik zsáner, ami felé szívesen elmozdulnék, az a sci-fi, de engem nagyon magával vitt a fantasy és ez a mágikus vonulat. Rengeteg szabadságot ad nekem, és ebben tudom igazán kiélni a kreativitásom. A Szilánkkal a történelemhez is hozzányúltam, és az érdeklődésem azóta sem lankadt iránta, sőt ötletek is jöttek konkrét történelmi történetre, szóval lehet, hogy idővel lesz is. Nagyon foglalkoztat a viking világ, és úgy általában az északi népek, illetve továbbra is az ókori görög és a római kor, a 18. századi arisztokrácia viselt dolgai. Úgyhogy szerintem lesz rá példa, hogy ezekben mélyebben elmerüljek ismét.

Mik a terveid jövőre nézve? Lesz még olyan sorozat, mint a Megszámlálhatatlan?

Fantasy ötletem van dögivel, szóval azt megígérhetem, hogy abból lesz egy pár, viszont egyikre se mondanám, hogy olyan, mint a Megszámlálhatatlan. Abban hasonlítanak, hogy mindegyik egészen egyedi ötlet a maga módján, és köze van a boszorkánysághoz valamilyen módon, vagy a szereplői nemesi származásúak. Ettől valahogy nem tudok szabadulni. (nevet) De a cselekmények és a karakterek céljai mindegyiknél más és más.

Pár éve megjelent A követ és a Menedék c. könyveid, amiket közösen írtál Robin O’Wrightly írónővel. Lesz még közösen kiadott könyvetek az írónővel?

Sosem lehet tudni. Előfordulhat, mert az alkotói kémia nagyon működött köztünk. De mostanában nem beszéltünk ilyesmiről. Mindenesetre annak nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam, milyen érzés együtt írni valakivel. Fantasztikus, ahogy elmék hangolódnak egymásra, és egy idő után ismerni kezdik egymás rezdüléseit. Nem is hittem volna, mennyire intim egy ilyen folyamat. Talán a fizikális együttélésnél is intimebb, hiszen ahhoz, hogy működjön, meg kell nyílni a másik felé, nincs mese.

Volt már olyan, hogy a fejedben már megszületett, amiről írni akartál, de amint leültél a laptop elé, elszállt?

Hajajj… Sokszor. Nem is tudok annál fájdalmasabbat elképzelni, főleg, ha arra viszont tisztán emlékszem, hogy értékes ötlet volt, mert az érzet, hogy valami fontos eszembe jutott, megmarad.

Jártál már úgy, hogy elfelejtetted leírni azt a részletet, párbeszédet, jelenetet, ami eszedbe jutott, csak éppen nem volt nálad semmi írószer, vagy laptop, telefon?

Általában megoldom. Valami kis fecnit akkor is kerítek, ha az életem múlik is rajta. Szóval lejegyzem. Az már más kérdés, hogy elfelejtem, hová tettem, elhagyom, vagy később valamiért elvetem.

Mit ajánlasz a kezdő íróknak, hogy fogjanak hozzá az adott könyvükhöz?

Olvassanak sokat. És a legfontosabb, hogy üljenek le, és írjanak. Bármit, ami csak jön. :D Az a legcélravezetőbb.

Melyik a legkedvesebb neked a már megjelent könyveid közül, és miért?

Mind másért fontos számomra. Egyiket sem tudnám kiemelni, hogy azt jobban szeretem. A hordozó az első volt, elindított egy úton, még szép, hogy hálás vagyok érte. A hófehér másvilág azért kedves számomra, mert egyáltalán eszembe jutott, hogy ezt a történetet lehet folytatni, és nem is akárhogy. A kötelék pedig kemény dió volt, hiszen fogalmam sem volt, hogyan zárjam le az egész trilógiát, aztán egyetlen villanással kipattant a fejemből egy fontos kapcsolódási pont az első kötettel, amiből aztán ki lehetett alakítani egy igazán megdöbbentő befejezést. A Szilánk pedig az első különálló sztorim, ami a saját élettapasztalatomból ered, és számtalan olvasót sikerült elgondolkodtatnom vele.

Egy hosszú és fárasztó nap után, mi az, ami ellazít?

Zenét hallgatok, énekelgetek magamnak. Ennek a szomszédok nem biztos, hogy túlságosan örülnek, de engem szórakoztat.

Milyen zenéket szeretsz hallgatni? Írás és olvasás közben is szoktál zenét hallgatni?

Nos, bármennyire hihetetlen, én keményvonalas rocker vagyok. Rá szoktak csodálkozni, mert öltözetemet tekintve ez nem látszik rajtam. Kicsit úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy a könyveimben és a való életben is szeretek meglepetéseket okozni.

Olvasás közben kizárt, hogy hallgassak bármit. Vagy olvasok, vagy zenét hallgatok. Az írás esetében viszont más tészta, ugyanis sokszor választok témához, adott hangulathoz illő zenét. A Megszámlálhatatlan írásakor például kelta zenét hallgattam orrvérzésig.

Legközelebb hol találkozhatunk veled?

Szeptember 29. és október 2. között a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Hol érhetőek el az új olvasók számára is a könyveid?

A sorozat kötetei jelenleg csak a Könyvmogul Webáruházban kaphatók, a Szilánk viszont bármelyik Libri vagy Líra üzletben, a Bookline hálózatából, és ugyanúgy a Könyvmogul Webáruházból.

Nagyon szépen köszönöm Krencz Nóra írónőnek is, hogy megválaszolta a kérdéseimet. :) Remélem nem sokára személyesen is találkozhatunk a következő a könyvfesztiválon, vagy jövőre a könyvhéten, és jut egy kis idő a beszélgetésre is, de addig is, sok sikert kívánok! :)

Smurfettereads

Az említett, és már megjelent könyvek:

Ízelítőnek hozok pár idézetet is:

A hordozó

„– Szerencséd van, fiú – rázott meg elégedettségében. – Ezt a napot még túléled.”

 „Azt tanította nekünk az élet, hogy ha az ember külön és kitűnik a tömegből, akkor vagy megbélyegezik, kitaszítják, vagy játszadoznak vele. Egyiket sem kockáztathattuk.”

„Szerettem néha árnyként sétálni az éjszakában. Olykor én magam voltam a fény, de időnként szükségét éreztem, hogy kicsit elbújjak a világ elől.”

„Egy ígéret nem lehet elég egy valódi kapcsolathoz, ha közben az egyik fél egészen addig nem is gondolt rá.”

„– Sosem hagyja, hogy unatkozzunk vagy búsuljunk a sorsunkon. Azt szeretné, ha éreznénk, ide bármikor hazajöhetünk. Még akkor is, ha az sosem tarthat sokáig. Nem akarjuk veszélybe sodorni a jelenlétünkkel, szóval nem maradhatunk itt.”

„– Ne fickándozz annyit, kiscica! A karmaidat most úgysem használhatod.”

„– Gyűlölöm az árulókat – szólalt meg Ger valamivel nyugodtabban, de vészjóslóan. – Rühellem a haszonlesőket, a megalkuvókat, a képmutatókat, mert mindent ki tudnak játszani. Te is megpróbáltad, de nem voltál elég gyakorlott és tapasztalt, hogy számításba vedd, a rossz oldalon állni kockázatokkal jár. Akit ártó szándék vezérel, annak semmi sem szent. Az adott szó fikarcnyit sem számít a céljai elérésében. Pontosan azt kaptad, amit megérdemeltél.”

„– Bízzon abban, hogy mindenki megkapja, ami jár neki. A jutalom és a büntetés sosem marad el, bármennyi sebet is szerzünk érte. […] Ne engedje, hogy megfosszák attól, ami az öné!”

„[…] Légy olyan boldog, amit megérdemelsz! Vigyázz a tieidre!”

Szilánk

„– De be kell látnod, hogy rád sem várhat más élet, mint itt bármelyikünkre. Egy nő nem dacolhat a világgal, mert az kiveti magából, mielőtt kettőt pislogna.
– Nahát, de bölcs lettél!”

„– Ez tipikus – mondta. – Az ember mindig a külsőségeket veszi észre először. De kérlek, koncentrálj a belsődre! Semmi más nem merült fel benned a bőrhibádon kívül? És most ne kezdd el felsorolni, hogy mivel nem vagy megelégedve magadon! Nem számít, mekkora az orrod, van-e szeplőd, vagy más szemű szem jobban tetszene. A tükör ezeken nem tud segíteni.
[…]
– Szükséges lenne megértened, hogyan is használd ezt a törékeny tárgyat, ami annyiszor megihlette már a filmipart, az írókat, talán a festőket is. Többnyire varázserőt tulajdonítanak neki. Egyszer elvezet egy másik világba, ahol mi szintén létezünk, csak egész más a személyiségünk. Másszor önmagunkként lépünk át oda, hősei leszünk egy mesének, és esetleg megmentjük az ott élő lények életét. Csakhogy az eszünkbe sem jut, hogy nem csupán egy kitalált történetben lehet különleges eszköz egy tükör. A mi valóságunkban is az, hiszen ugyanúgy varázserővel bír. Ha megfelelően használjuk, megspórolhatjuk a pszichológust is.”

„Nem csupán magáért, hanem mindannyiukért készült cselekedni, és már megint csak a remény maradt, hogy az eredmény végül igazolja őt. Egyre gyarapodott a kétes helyzetek száma, mégis a lelke mélyén örült annak, hogy hasznos lehet.”

„– Hát ez az! A szív mindig ismeri az igazán helyes és megfelelő utat, csak az agy nem hisz neki. Folyton akadékoskodik, és lebeszéli magát.”

„– Rájönnél, ha hazudok. Akkor már inkább nem kertelek. Meg amúgy is elég távol áll tőlem a…
– …Kedvesség. […]
[…]
– A hazugságra céloztam. Az őszinteség erény és tiszteletreméltó dolog – mondta. – A csöpögős kedvesség az ostobáknak való.
– Szerintem pedig éppen ehhez kell a legtöbb ész, hogy azokhoz is emberi hangon tudj szólni, akik a legkevésbé sem érdemlik meg.”

„Különös lázban égett. Olyan izgatottság kerítette hatalmába, amelyet a korábbiak alig közelítettek meg. Egész éjjel nem jött álom a szemére.
[…] Marie olvasott már szerelemről, de elképzelni sem tudta, mennyire felemelő lehet a valóságban. Kiszabadítja az embert a testnek nevezett ketrecből, és oly magasságokba emeli a lelket, ahol csak a mámorító boldogság honol.
Ez szerelem volt.”

„– Látja, nem véletlenül szeretném megóvni. Súlyos kettősséget látok önben. Lángol, ég a kíváncsiságtól, mi az, amit még nem tud, de közben tart is az újtól, mert bajba keverheti. Bosszantó és szomorú látni, mivé aljasul egy szereteten és elfogadáson alapuló vallás. Torzszülöttet csinál az ember bármiből, ami a kezébe kerül. Nekem is vannak hibáim, mademoiselle, de hiszem, hogy aki akarja, kihozhatja magából a legjobb formáját. Gyarlók maradunk halálunkig, mégis lehetünk jók, ha azok akarunk lenni.”

„Rájött, milyen régen vette a kezébe a könyvet, amit legutóbb olvasni kezdett. Most elmerült benne, és egy időre kizárta a külvilágot, amely hónapok óta ellene volt.”

„– Én az elejétől kezdve tisztában vagyok ezzel, mademoiselle. Nem mond újat nekem.
– Akkor miért kockáztat?
– És ön miért? Mi okból szökött el a kastélyból? […] – Ugyanazért, amiért én sem térek el a nézeteimtől. Hajtja az igazságérzete, a kíváncsisága: valami, ami arra készteti, hogy megismerje, amit még nem tud. Ilyen az emberi természet, hölgyem. Nem félek hinni valamiben, csak mert veszélyes, ha általa több lehetek azoknál, akik nem mernek. A társadalom csakis újító gondolatokkal épülhet. A maradiság mocsara veszélyes a fejlődésre.”

„– Ugyan! Mi is mind hiszünk valamiben. Van véleményünk a világról, csupán nem akarják hagyni, hogy elmondjuk. A férfiaknak megalázó, ha egy nő kicsit is hozzátesz a történelem alakulásához, egyből megmutatja, hogy nincs akkora szükség rájuk, mint hiszik.”

„[…] A szabadság nehéz teher, ha az embert közben előítéletek, szúrós és irigy tekintetek kísérik, mégis annak van a legtöbb értelme.”

„– Tudnod kellett, mi lakozik benned valójában. Kívánom, ennek tudatában élj tovább! Ne dugd újra a homokba a fejed! Használd ki a lehetőséget, amit most kaptál!”