5 napja fejeztem be Lione Stanislav: Csillagom c. kötetét, amit még tavaly október elején kezdtem el. Az írónő stílusa nekem különösen tetszik, és a történet vezetése is egész jó, végig fent tartotta az érdeklődésem, első könyvnek nem is olyan rossz az írónőtől, kíváncsian várom a továbbiakat is. :)

Fülszöveg:

Értékelés:

A történet elég jól kezdődik, és a folytatás is rendben van, ez nem egy megszokott fantasy, nem sablonos, se klisés, és mégis izgalmas, tele váratlan kalandokkal, utazásokkal. A karakterekkel be lehet járni az Ismert világunkat, megismerni új karaktereket, és helyszíneket, amik nekem tetszettek, örülök, hogy végre olvashattam, nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre. :) Köszönöm az írónőnek, ezt a csodás kalandot, amit átélhettem a karakterekkel, még akkor is, ha engem zavart valami, vagy valaki, ez egy jó utazás volt. :) Még nem olvastam ilyen történetet, ha mégis ez sokkal egyedibb volt nála. A karakterek és a sztori kidolgozva, és jól felépítve, még engem is meg tudott lepni az írónő. A csavarok, és a fordulatok is zseniálisak, és a sztori izgalmas. :)

Anna története, eléggé hétköznapian kezdődik, új munkalehetőséggel, mivel az előbbibe belefásult, lélekroncsoló munkából menekült, valami könnyed munkához, mert csak nyugalmat és békét akart, amit aztán az új munkahelyen meg is kapta. Bár nem minden az, aminek látszik, nem véletlen, hogy megkapta az asszisztensi munkát... Látszólag béke és nyugalom veszi körül az új munkahelyét, amit meg is kap azonnal. El is kezd dolgozni Salim jógi mesternél, de aztán hirtelen jön az elutazás napja, a kirándulás napja, amiről Anna semmit sem tud róla, hogy hova is mennek egyáltalán, meg azt se, hogy minek, csak annyit tud, hogy be kell fejezni a már elkezdett történetet, amit Salim eddig felfedezett, többet nem árult el neki, titkolózásban nagyon profi. XD

Anna egyébként kedves és aranyos lány, bár a vége felé én már nem igazán értettem egyet vele, és már egy kissé zavart is engem ez a nőszemély. XD De végig nagyon bátran viselkedett, egy olyan dimenzióban, ahol ő egyáltalán nem ismert, egészen addig, míg végül Salim el nem árulta neki a nagy titkot, ami teljesen lesokkolta Annát, sőt teljesen megváltoztatta az életét, amiről egészen addig tudott magáról, az életéről, meg amiben hitt, mind a kukába mehetett. De előtte még sok izgalmas kaland vezet el odáig, és gyönyörű helyeken járnak Salim mesterrel, és két zsoldos barátjukkal, akiket én már az első perctől kezdve imádtam. :D

Nagy kedvenceim lettek, Dörge és Jósa. Viccesek voltak, és szerethetőek, ők feldobták a sztorit, velük egyáltalán nem volt unalmas, habár az eleje se volt az, az utazás kezdete, amikor még csak Salim és Anna volt, de Dörgével és Jósával, csak még jobb lett. :D Imádtam a szócsatáikat, végig összetartó egy csapat voltak, tették, amit Salim mondott, úgy ahogy mondta, és elhozták végül a várva várt békét, amire az Ismert világunknak szüksége volt, legalábbis Szegletnek. Bár nem minden ment az olyan könnyen. Háború volt, üldözték őket, és végül rájuk is találtak, menekülniük kellett, hogy teljesítsék a jóslatot, amire oly nagyon vártak már, hogy véget vessenek a háborúnak, és eljöjjön a béke ígérete, de ehhez ki kellett derülnie a nagy titoknak, és Anna élete hirtelen fenekestül felfordult…

Salimet is megszerettem, bár nekem túl sok volt a spiritualitás, de végül is tetszettek a tanításai, amiket Annának, Dörgének és Jósának tanított egész úton. Szerethető egy karakter volt már az elején is, de már akkor sejtettem, hogy elhallgat egy nagyon fontos dolgot Anna elől. Az is furcsa volt, hogy hirtelen kapkodva kellett útra kelniük, de végül is egy nagyszerű kaland ígérkezett, és az is volt. Bár Anna néha túlságosan rátapadt Salimre, a kolostornál is ráerőltette magát, az, meg amit a végén csinált Salimmel, az kiverte nálam a biztosítékot… Értem én, hogy miért csinálta, de nem tudta volna megvárni, míg jobban lesz, és tud fájdalom nélkül mozogni? Annyira erőszakos volt, és önző, akaratos, a semmibe vette Salim kérését, hogy hagyják későbbre, mert neki azonnal kell, blablabla…

Rahim nem volt egy rossz karakter, nekem nagyon szimpatikus volt, ahogy Zolta is, meg Azumi, és Midori, Yamira, Kendra, meg Peter is, Fabio is, Richie meg Evelin is, és Mae Reia is, őt nagyon sajnáltam. :( Ő érte nagyon kár volt, annyira szerethető volt, kár, hogy csak az elején bukkant fel. :( Evelin is jó fej volt, ahogy Richie is. Egyébként végre egy olyan magyar szerző, aki nem ír terjengősen nagy fejezet részeket, hanem szépen felosztotta őket, nekem nagyon tetszett így, és jobban szeretem a rövid fejezeteket, mint a hosszúakat. Érdekes volt végig követni a történetét, úgy ahogy Anna látta, és élete át, én személy szerint örülnék, ha lenne Salim, és Zolta szemszög, vagy Rahim, szeretném őket is jobban megismerni, főleg egy előzménykötetnek nagyon örülnék. :D

Kedvenc idézeteim:

 „– Salim Shadi – olvastam fel a jegyzeteimből.
Ezt a nevet kellett keresnem. Sokszor kimondtam már. Olyan igézően csengett, mint valamiféle varázsige. Nem igazán tudtam eldönteni, örüljek-e, vagy engedjem elhatalmasodni magamon a barátnőm aggodalmait, miszerint ez az arabos csengésű név nem kecsegtet sok jóval.
– Majd elrabol, és jól elad két tevéért! – idéztem fel Evelin szavait.” (10. oldal)

„Még hogy arab terrorista, inkább maga Jézus!” (14. oldal)

„– Tudod, mi a véleményem…
Valójában az, hogy politikusnak csak az őrültek mennek, vagy ha éppen nem azok, majd időközben megőrülnek.” (19. oldal)

„– De ha most kiégett vagyok, fáradt és megkeseredett, miből gondolod, hogy túljutok mindezen, és ismét lesz időm arra, hogy ne csak a saját sebeimet nyalogassam?
– Egyet biztosan mondhatok, Anna, minden elmúlik egyszer. Elmúlik a fájdalom, elmúlik a jókedv, elmúlik a könnyű élet, és elmúlik ez a kiváló ebéd, ahogy a megkeseredettséged is. Újra az leszel, aki valójában vagy. Aki zsigeri kötelességének érzi, hogy segítsen az embereken.” (26. oldal)

„– Talán nekem is szükségem lesz néha a pihenésre. Talán szükségem lesz valakire, akire számíthatok, ha a kiégés határára sodródom. Aki meghallgat, ha bánatom van, és akinek a társaságában feltöltődhetek, amikor kimerültem. Aki megvigasztal, ha bántanak, és bekötözi a küzdelemben szerzett sebeimet. Valaki, aki bölcsebb nálam, és megálljt parancsol, mielőtt végleg a vesztembe rohannék. Úgy érzem, ha van mellettem egy ilyen valaki, akkor van esélyem megúszni az őrületet.” (32. oldal)

„– Jó reggelt – szólt derűsen.
Válaszul morcosan néztem vissza rá.
– Jó reggelt, te szent! Hova a pokolba követtelek?
Ráadásul gondolkodás nélkül.
Miután feltápászkodott, körbemutatott.
– Ez az otthonom.
Megpróbáltam ülésbe tolni magam, de megszédültem, így a segítségemre sietett.
– Lassan, lassan, ne kapkodj!” (64. oldal)

„– Húst sem eszel, alkoholt sem iszol – csodálkoztam. – Hát beteg vagy te, szentem?
Ekkor sejtelmesen elmosolyodott.
– Egyszerűen csak nincs rá szükségem. Különben is, valakinek észnél kell maradnia, ha szállást is szeretnénk éjszakára.
– Hát jó – búgtam kacéran. – Legalább több marad nekem!” (92. oldal)

„– Ha valamit alaposan megtapasztaltam az elmúlt időben, amíg távol voltam, az az, hogy semmi sem örök, csak a változás. Az pedig, hogy hogyan és merre változik az élet, nem mindig befolyásolhatjuk. Bosszús voltál, mert nem sikerült a vizsgád, és nem térdepelhetsz itt most a társaid dal? Tudd, hogy nem lettél kevesebb azáltal, hogy a saját tempódban járod az utadat. Bosszús voltál amiatt, hogy a teremben eluralkodott a jókedv?
[…]
– Hát nem jobb érzés együtt nevetni a többiekkel? Semmi sem örök, csak a változás.” (109. oldal)

„– Emlékezz rá, hogy minden elmúlik egyszer! – szónokolt, miközben egyesével kiosztotta mind a tizenhét fiatalnak a csillagokat. Minden mondatrésznél egyet-egyet. – Ha úgy érzed, rosszul mennek a dolgaid, és nem találod a helyed a világban, vagy ha úgy érzed, túl jól mennek a dolgaid, és eluralkodik rajtad a becsvágy, nézz a csillagokba!
[…]
– A csillagok emlékeztetnek minket arra, kicsodák is vagyunk valójában. Hogy mi az az erő, ami minket alkot, és aztán megsemmisít. Hogy a vállainkat terhelő gondjaink mekkorák valójában, és az életünk, amit olykor örökkévalónak hiszünk, főleg ilyen fiatalon – mosolygott az egyik fiúra –, mindössze csak egyetlen szempillantás a világmindenség méreteihez képest.
[…]
– Épp ezért azt javaslom nektek, elmélkedjetek a csillagokon! – Ekkor összeérintett tenyérrel meghajolt, és egyszerűen elsétált.” (110. oldal)

„– Eltévelyedett lelkek – csitította a kedélyeket Salim. – A boldogságot keresik, mint minden élőlény, de sajnos rossz utat követnek. Ha pedig nem ismerik fel időben, hogy merre tartanak, a szellemük nem megszabadul, hanem az örök és kifogyhatatlan szenvedés tengerébe merül, és ott bolyong az idők végezetéig. – Szomorúan sóhajtott egyet. – Szegény szerencsétlenek, nem kívánom senkinek a sorsukat!
– Még sajnálod is őket? – kiáltott fel Jósa feldúltan.
– Elment az eszed, csuhás? – csatlakozott Dörge.
– Hiszen maguk választották ezeket a módszereket, szabad akaratukból ártanak az ártatlanoknak. Pontosan tudják, mit tesznek!
– Igen, sajnálom őket – szólt higgadtan a mesterem. – Nem sejtjük milyen ok-okozati láncolat mentén vakították el őket az illúziók. Mindannyian esendők vagyunk, és gyakran vezet meg minket a káprázat. Még én sem vagyok kivétel mindenféle híresztelés ellenére. Ám az én dolgom, hogy segítsek az embereknek felismerni, mi hamis és mi valóság. Ezért az együttérzés minden lénynek kijár az egész világegyetemben. Ha megválogatnám, kik azok, akiket megsajnálok, és kik azok, akiktől megtagadom az együttérzésemet, nem végezném jól a feladatomat. Nem lennék az, aki vagyok.” (133-134. oldal)

„– Jó éjszakát, Csillagom!” (149. oldal)

„– Miket beszélsz, te muff? Olyan répát adok neked, hogy örökre megundorodsz tőle!” (162. oldal)

„– Hallgass a megérzéseidre!” (181. oldal)

„Nem érző lényekre van itt szükség, hanem bábokra.” (269. oldal)

„– Jól van, hagyjuk a humbugot!” (272. oldal)

„– Akármivel is próbálkozik, tartsd távol magad tőle! Ne engedd, hogy játszadozzon az érzelmeiddel!” (272-273. oldal)

„– Azt mondom, ne mondj ítéletet arról, amit nem ismersz, és ne higgy el mindent, amit mások állítanak, amíg személyesen meg nem tapasztaltad!” (274. oldal)

„Van olyan helyzet, amikor nem az eredmény számít, hanem az esély.” (287. oldal)

„– A tünékeny vágyak hajszolása szenvedést okoz.
– Bemagolt szövegeket ismételgetsz csak. Úgy mondasz ítéletet, hogy valójában fogalmad sincs, miről beszélsz. Ám egyszer, csak egyetlenegyszer tapasztald meg! Akkor majd komolyan veszlek!” (303. oldal)

„Minden halál és minden születés szenvedéssel jár.” (343. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Lione Stanislav: Csillagom

Kiadó: Vision Spring, Szentendre

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 356. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786150152059

Ajánlom: Bárkinek, aki szeretne megismerkedni
Lione Stanislav munkásságát, és szereti a hasonló,
de egyedi történeteket, mint ez is az. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Már azóta nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, amikor tavaly felkért az írónő a borítóleleplezésére, és már akkor nagyon megtetszett a fülszöveg, az idézet, meg a borító is. Most, hogy végre elolvashattam magát a történetet, tetszett, habár volt, ami zavart benne, de még így se tudta elvenni a kedvemet attól, hogy ne szeressem meg a történetet, mert nekem tetszett, ahogy felvezette az egész történetet, és ahogy felépítette az írónő, meg a karaktereket is. Az írónő stílusa is nagyon megtetszett, alig várom a következő kötetét, hogy olvashassam. :D Habár a végén Anna viselkedése zavaró volt, amiért rákényszerítette magát Salimre... de nem utáltam meg érte, mert megértettem miért akarta, annyira, de várhatott volna vele azért... XD Egy csöppet erőszakos volt a kicsike. XD De végig szimpi volt nekem azért Anna. :D De legalább boldogan ért véget, csak bizonyos karaktereket sajnálok, hogy így ért véget a kalandjuk, ahogy... :(

További szép estét!

Smurfettereads