Értékelés:

Imádom Geraltot. Az egyik leges legjobb karakter, annyira üdítő volt róla olvasni, teljesen beleveszni a világába, ami már az első perctől totálisan megfogott magának. Imádtam Geralt kalandjait, a szörnyekkel, és Kökörcsinnel együtt, akit szintén hamar megkedveltem, meg Nenneke-t, és Yennefert is. :D Jókat nevettem, kuncogtam rajtuk, főleg amikor már Kökörcsin is felbukkant a történetben, és egyszerűen csak úgy sodródtam az árral. Engedtem, hadd vigyen magával, és hadd varázsoljon el még jobban Geralt világa, ami valami elképesztően zseniális, a felépítése is tökéletes, egyik kaland a másik után, amik egyre izgalmasak és érdekesebbek lettek, ahogy haladt a történet a maga útján. :D

Voltak izgalmas kalandok, nem is egy, és a párbeszédek is nagyon tetszettek nekem. :D Akadt egy-kettő, amin jókat nevettem, meg volt olyan jelenetek is, amit végig izgultam, annyira jók voltak, főleg a szörnyekkel való küzdelmek, pl a striga, meg a vámpíros denevéres jelenetek, amik nagyon tetszettek, de a medve úrral való párbeszéden, amikor kiselőadást tartott Geraltnak a lányokról… azokat nagyon bírtam, nem győztem olvasni nevetés nélkül. :D Annyira élveztem az egészet, és teljesen lekötötte a figyelmemet annyira, hogy olvasás közben teljesen elvesztettem az időérzékemet, annyira beszippantott magával ez a könyv, alig várom, hogy a folytatásokat is olvashassam. :D

A fejezet részek egy kicsit sok volt néha, de még így is olvastatta magát ez a könyv, és Geralt-ért mindent. :D Megérte elolvasnom, nagyon megszerettem ezt a pasit, annyira lenyűgöző egy karakter, és a lova Keszeg is cukorfalat, a barátja Kökörcsin meg annyira vicces, imádom. :D Nenneke meg tök kedves volt, már amikor felbukkant. :D Yennefer karaktere nekem nagyon szimpatikus, azt nem tudom, hogy miért, de a Netflixes soriban is már az volt, a legelső pillanattól kezdve szimpatizáltam vele, alig várom, hogy még többet megtudhassak róla is, mert egy belevaló tökös nő. :D Imádtam a közös jeleneteiket Geralt-al. :D

Geralt, egy vaják, akinek az a munkája, hogy szörnyeket irtson, már ha akad neki szánt meló, még is érző, gyengéd lélek és szerethető, kedves egy karakter, akiből egyáltalán nem tudták kiölni ezt az egészet, és nagyon bírtam, amikor gúnyolódott, meg szarkasztikus megjegyzéseket tett, néha még vicces is volt egy-egy megjegyzése, amiket nagyon szeretek benne. :D Kökörcsin, meg az Kökörcsin, imádtam a disznó poénjait, és a kötekedő énjét. :D Jó párosítás Geralt-al, és Yennefer meg csak a ráadás, nagyon bírom őket. :D

A vége érdekes lezárás volt, kíváncsi leszek, mi lesz azután. Megsajnáltam szegény Iolát, hirtelen azt se tudtam, mi történik, olyan gyorsan történt minden. Alig várom, hogy megszerezzem a folytatásokat, mert nagyon kíváncsivá tett ezzel az író, akinek a stílusa megtetszett. :D Izgalmas, és kalandos utat épített fel, egy lenyűgöző fantasy világot, amit megszerettem. :D

Kedvenc idézeteim:

„– Minden rív tolvaj – folytatta a sörtől, fokhagymától és rosszindulattól bűzlő himlőhelyes. – Hallod, mit beszélek, te rühes kutya?
– Nem hallja, mit mondasz. Szar van a fülében – szólt közbe az egyik hátrébb álló, a másik meg felröhögött.
– Fizess és takarodj! – üvöltött a himlőhelyes.
Az ismeretlen csak ekkor nézett rá.
– Megiszom a sört.
– Segítünk – sziszegte a hórihorgas. Kiverte a korsót a kezéből, és karon ragadta, ujjait a mellkasán keresztbe futó szíjba mélyesztve. Egy másik hátulról ütésre emelte kezét. Az idegen hirtelen leguggolt, ezzel kibillentve a himlőhelyest az egyensúlyából. A kard felszisszent hüvelyében, aztán egy pillanatra megcsillant az olajlámpások fényében. Szinte forrt a levegő.” (10-11. oldal)

„– Jössz te, kutyafajzat, de kötélre verve! […] – Dobd el a kardod, vagy szétverem a fejed!” (11. oldal)

„[…] A hősökből meg, akik vissza akarják varázsolni, legalább annyi hasznunk van, hogy a beste még ott helyben telezabálja magát, és nem kóborol az udvarházon kívülre. […]
– Hat éven keresztül – nézett fel Geralt –, hat éven keresztül senki nem tudta elintézni?
– De nem ám.” (17-18. oldal)

„– Úgy nézel ki, varázsló, mintha máris halott lennél – mondta. – Biztosan a félelemtől. Ne félj. Kegyelmet hoztam.” (33. oldal)

„– Tanácsot kellene adnom, meg életbölcsességeket? Mi az, talán az anyád lennék, vagy micsoda? Na, kész van. Felöltözhetsz. A refektóriumban vár rád a reggeli. Siess, máskülönben kotyvaszthatod magadnak.” (47. oldal)

„– Takarodj, halandó! – üvöltött a szörnyeteg mancsával hadonászva, de nem mozdult a helyéről. – Mert felfallak! Darabokra szaggatlak!
A vaják nem mozdult, nem engedte le fegyverét.
– Süket vagy? Takarodj! […]
– Menekülj, míg egyben vagy! – üvöltötte a lény, de mintha kevésbé magabiztosan. – Mert ha nem, akkor…
– Akkor mi? – vágott közbe Geralt.
A szörny levegő után kapkodva félrehajtotta rettenetes fejét.
– Nézzenek oda, micsoda vakmerőség – szólt nyugodtan, és agyarait kivicsorítva Geraltra meresztette véreres szemeit.” (59. oldal)

„– Mi a fene, valami új! Szóval, szerinted mi lennék? Áfonyapuding? Vadlúdcsapat, ami délnek repül egy szomorú, novemberi hajnalon? Nem? Vagy talán egy bögyös molnárleány patak mellett felejtett erénye? Na, Geralt, mondd csak, mi vagyok? Nem látod, hogy majd szétvet a kíváncsiság?
– Nem vagy szörnyeteg. Különben nem érinthetted volna meg az ezüsttálcát. És semmiképpen nem vetted volna a kezedbe a medálomat.
– Ha!” (67. oldal)

„[…] Már két hét után meglehetősen közeli kapcsolatba kerültünk, ráadásul szeretett mindeközben fülön ragadni, és azt kiabálni, hogy „Harapj belém, te állat!”, meg „Tépj szét, te bestia” és hasonló marhaságokat.” (72-73. oldal)

„– Kezdem elveszíteni a türelmemet! Igen, tényleg én vagyok. És mi van akkor, ha tényleg én vagyok?” (100. oldal)

„– Hogy a föld ilyeneket hord a hátán, mint te. Ki fia vagy, csodabogár?
– Több türelmet, ha kérhetem – mondta nyugodtan Geralt. – Az anyád, úgy látom, épp elég sokat járt ki egyedül az erdőre ahhoz, hogy okod legyen elgondolkodni a származásodon.” (116. oldal)

„A belső hangra kellett volna hallgatnom akkor, amikor…
De nem hallgattam.
Azt gondoltam, a kisebbik rosszat választom. A kisebbik rosszat választottam. A kisebbik rosszat! […]
[…] Ne érj a kezemhez! Az érintés felszabadíthatja benned… Megláthatnád…
De én nem akarom, hogy lássad. Nem akarom tudni. Ismerem a végzetemet, mely örvényként sodor magával. A végzetem? Mindig a nyomomban jár, de én sosem tekintek hátra.” (147. oldal)

„– Ne feszítsd tovább a húrt! Ne tedd próbára a türelmemet!
– Ahogy az enyémet se!” (180. oldal)

„[…] Látod a hasonlóságot?
– Látom.
– Akkor hát tanulj a más kárából! […]
– Vagy is igazam volt. Valami véget ért. Ha tetszik, ha nem, valami véget ért.
– Nem tetszik nekem, ahogy üres közhelyeket puffogtatsz. Nem tetszik a képed, ahogy csinálod. Mi van veled?” (204-205. oldal)

„– És miről beszélt?
– A reményről. Arról, hogy minden megújul, és sosem szűnik meg megújulni.
– Csak ennyi?
– Ennyi elég volt.
– Hm…” (257. oldal)

„– Ne pityeregj itt a szoknyám mellett! Nem vagyok az anyád, hányszor kell még elmondanom? A bizalmasod se akarok lenni. Cseppet sem érdekel, hogyan viselkedett veled, az meg, hogy te hogy viselkedtél vele, még kevésbé izgat. A legkevésbé sem áll szándékomban a közvetítőt játszani vagy átadni neki ezeket a buta kavicsokat. Ha úgy akarsz viselkedni, mint egy fajankó, tedd a közreműködésem nélkül!” (263. oldal)

„– Az első vaják, akit közelről láthatok, ráadásul anyaszült meztelen. Ohó!” (287. oldal)

„– Rám nem tett ennyire rossz benyomást. Lenéző, persze, szereti éreztetni a felsőbbrendűségét, de a többi varázslóhoz képest, ahhoz az egész pöffeszkedő bandához viszonyítva, maga a két lábon járó bűbáj és megtestesült jóindulat.
[…]
– Ez kicsit olyan – mondta –, mintha azt mondanád, a skorpió szebb a póknál, mert olyan csinos kis farkincája van. Légy óvatos, Geralt! Nem te vagy az első, aki így gondolja, mert nem tudja, hogy ez a nő a kellemet és a szépségét használja fegyverként. Olyan fegyverként, amellyel felettébb ügyesen és mindenféle fenntartások nélkül bánik. Ami persze semmit sem von le abból, hogy káprázatosan gyönyörű asszony. Nem ellenkezel, igaz?
Geralt megértően figyelte a tündét. Már másodszorra vélte az arcán az enyhe pír jeleit felfedezni. De legalább ennyire meglepték Chireadan szavai. A tiszta vérű tündék nem szoktak az emberek asszonyairól ilyen elragadtatással beszélni. Még a legszebbekről sem. Yennefer pedig, bár a maga módján vonzó volt, semmiképp nem tartozott a szépségek közé.” (294. oldal)

„[…] Ha tudnám, hogy az meggyógyítja, képes lennék meztelen üleppel egy skorpióra ülni. (295-296. oldal)

„– Hágd meg magad, fajankó! – kiáltotta Yennefer, aki még mindig próbálta kikaparni Geralt szemét.” (325. oldal)

„– Köszönet a vendéglátásért, tiszteletre méltó – mondta komoly hangon. – És ne neheztelj már rám! Hiszen úgyis tudom, hogy szeretsz.
– Persze – hagyta rá Nenneke, de nem mosolygott. – Szeretlek, te mihaszna, bár magam sem tudom, miért. Ég veled!
– Viszlát, Nenneke.
– Viszlát, Geralt. Vigyázz magadra!
A vaják fanyarul elmosolyodott.
– Jobb szeretek másokra vigyázni. Az jobban megtérül, hosszú távon.” (345. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1.)

Kiadó: Gabó kiadó

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 348. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635660346

Fordította: Kellermann Viktória

Ajánlom: Mindenkinek. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Következő részek:

Végszó:

Ez volt az első könyvem a szerzőtől, és egyáltalán nem az utolsó, alig várom a következő részét a sorozatnak. :) Eddig nagyon izgalmas volt, és érdekes is. A szereplők is eléggé jók voltak, és a történet is nagyon tetszett nekem. Szóval, jöhet a következő rész. :)

További szép estét!

Smurfettereads