Fülszöveg:

Értékelés:

Imádom, imádom! ☺❤ Már az első részét is imádtam, de ez végképp taccsra tett, és még inkább tett rá egy fokkal, hogy imádjam Harrow-ot és persze Gideont, akiért az első perctől kezdve totálisan odáig vagyok meg vissza. ☺❤ Ahogy az első része is, ez is ugyanolyan izgalmas volt, és a sztori is pörgős, bár egy kicsit lassabban haladtam vele, mint szerettem volna, de így sokkal élvezhetőbb is volt, mert totálisan beszippantott ismét Tamsyn Muir felépített világa, és már most azonnal kérném a folytatást, mert ez így nem érvényes, főleg a befejezést illetően, és válaszokat akarok, de azonnal. XD

Egy csomó olyan dolog történt, történik Harrow körül, ami válaszokat igényel, hogy mi miért történik, és nagyon kíváncsi is vagyok rá, hogy rájöjjek, mi volt ezzel a célja az írónőnek, mert a feszültséget, és az izgalmakat nagyon jól feltudja építeni, és a szereplők közötti szituációk, események is csak egyre jobban gerjesztik, és néha csak úgy kapkodtam a fejem, hogy mégis mi történik velük, szóval ide kérem a harmadik részt is, pls. XD Már ahogy elkezdtem olvasni, akkora röhögő roham tört rám, Harrow beszólásai, vagy Ianthe szövegelése, főleg a köztük való párbeszédek voltak rám ilyen hatással. :D Ja, és imádom a borítót, telitalálat! :D

Jöttek régi és új karakterek is, akiket szintén nagyon megszerettem, a Császár, Augustine, és Mercymoron, Ianthe, meg még jó páran voltak, akiket hamar sikerült megkedvelnem, nincs is olyan, akit szívemből utálnék, az írónő tett róla, és úgy formálta meg a karaktereket, hogy mindegyik valamilyen szinten szimpi legyen, de azért mégsem annyira szeretem őket, mint Harrowot és Gideont. :D Náluk senki sem lehet jobb, de mindegyikük tudott mosolyt csalni az arcomra azért, amikor olyan beszólásokat durrogtattak el, amiken jókat nevettem, és azokat a részeket élveztem. :D

Ki tudtak rántani a szomorúságomból, és ez nagyon, de nagyon tetszett nekem. :D De visszatérve a sztorira nekem először fura volt, hogy egyszer narrátor, és aztán E3 szemszögén keresztül vezetett az írónő végig, teljesen rabul ejtve, mintha egy film forogna le a szemem előtt, és ezt nagyon imádtam benne. A stílusa valami elképesztően zseniális, ez az idei legfantasztikusabb olvasmányom, azt kell mondanom, és totálisan megérte elolvasni, főleg hogy egy fantasztikus történet bontakozik ki a szemem láttára, ami néha totál összezavar, válaszok nélkül hagy, és most azon gondolkodhatom egy jó darabig, hogy mi történt mindenkivel, és hogy mi lesz velük a továbbiakban… :D

Kedvenc idézeteim:

„Semmit nem lehetett látni – a védőlemezek szorosan lezárva –, de érezted a szörnyű remegést, hallottad a kitin csikorgását a fémen, a penészes karmok apokaliptikus acélszaggatását.
Jéghideg volt. A fagy finom, csillogó máza rárakódott az arcodra, a hajadra, a szempilláidra. Sűrű, füstös sötét vett körül, lélegzeted nedves, szürke párafelhőkbe verődött. Időnként kurtán felsikoltottál, már nem is szégyellted. Megértetted, hogy így fogadja tested a közelségét.
A sikoltozás volt a legkisebb bajod.” (11. oldal)

„– Megvédelek, egyetlen szavadba kerül – mondta Első Ianthe.
Langyos verejtékcsepp csordult végig bordáidon.
– Előbb hámoznám le egyesével az inakat minden tagomról, és hasítsák szíjjá a szilánkosra tört csontjaimon – felelted. – Inkább nyúzzanak meg élve és hempergessenek meg kősóban, aztán csepegtessenek gyomorsavat mindkét szemembe.
– Szóval úgy érted… esetleg? – találgatott Ianthe. – Segíts már! Ne légy szégyellős.” (12-13. oldal)

„(…) A hősi halál balfékeknek való.” (14. oldal)

"A Pokol visszaköpött. Nem csoda.” (16. oldal)

„Első ránézésre utáltad azt az istenverte fegyvert, ami nem volt szép tőled, hiszen még nem tudtad: az ellenszenv kölcsönös.
De azért derekasan próbáltad igádba hajtani. Valahányszor hozzáértél, menten viszontláttad a gyomortartalmadat, újabb érdekes mintázatban a padlón. Napjaid úgy foszlottak szerte, akár a ventilátorba szórt hamu – reménytelenül semmivé válva –, a szél hol arcodba fújta, hol a messzi égbe hintette, mielőtt utána kaphattál volna. Néha felülkerekedtél és felemelted a pengét, joggal számítva valami fordulatra. De nem történt semmi; nem éreztél egyebet a kardból sugárzó hatalmas, üres gyűlöleten kívül, amelyről már akkor tudtad, nem képzeleted szülte. Szíved és szablyád kölcsönös, keserű haragban izzott, amelyből nem sült ki más, csupán a hólyagosra tört tenyered és egy tócsányi hányadék.
A részletek különös szögekben illeszkedtek egymáshoz.” (26. oldal)

– „Miért halandó a mi lelkünk? Én odaadnám szívesen a több száz kiszabott esztendőmet, csak emberré lehetnék egy napra.” (39. oldal)

„Olyan őszinte és feszélyezetlen élvezettel bámult, hogy a frászt hozta rád. Mintha lenyelt volna egy százas égőt.” (54. oldal)

„Ne gatyázz vele!” (58. oldal)

„– Nem fogom a csizmasarkad szopni. (…) – Nem tűröm a lekezelést. (…) Adósod lettem… de ne csinálj paprikajancsit belőlem.
– Hát az tényleg nem vagy, semmi kétség – mondta Ianthe fülig érő szájjal. – Inkább tűnsz egy nagyra nőtt medvecukorrúdnak. Fogd ezt… és ezt.” (62. oldal)

„– Úgy festesz, akár egy esküvői tortába ragadt denevér, és rád férne minimum két hajvágás, de azért látszik rajtad, hogy te vagy… leszel… és voltál…” (77. oldal)

„– Onnan lehet megismerni, ha belebotlasz a siklón, hogy felkiáltasz a láttán: „Nahát, egy sírkő!” (92. oldal)

„(…) Mindketten a nemes tetemet szolgáljuk, amely örök álmát alussza; és egyikünket sem béníthat iszonyat vagy hagyhat cserben a harcvágy holmi alattomos holdkóros miatt. Végszükség esetén egyszerűen szavalsz neki egyet, az elbánik bármilyen alvászavarral.
– Úrnőm humora egetverő – jelentette ki a lovag kimérten. – Értem, és követem önt: legyen a kötelességtudat a vértem, és a hűség a kardom.” (115. oldal)

„(…) Futunk vagy harcolunk?” (126. oldal)

„Agyad felmordult: – Gebedj meg, hogy pont ezt a klímát választottad, te szervszatyor, te rohadék önző hipochonder, te foszladozó hulla húsz körömmel (…)” (141. oldal)

„Hangya voltál, orrod előtt egy erdőtűzzel. Vérsejt voltál szemközt egy mázsás szívvel.” (160. oldal)

„Csupán abban bíztál, hogy a levél egyetlen mondatból áll, nagyjából azzal az üzenettel: Élvezd ki beteges vágyaid a hideg hullámon, te rókalelkű ribanc, de korábbi éned írta, így hát meddő kísérlet lett volna minden találgatás.” (189. oldal)

„– Mélyen megvetem a sértő szándékú pletykálkodást, de úgy látom, ez a legfőbb fegyvered a vitáinkban.” (222. oldal)

„– Harrow, élj normálisabb életet – folytatta. – Tanulj meg főzni. Olvass el egy regényt. Folytasd a felkészülést… elvégre erről szól most mindnyájunk élete… de pihenj is néha. Mikor aludtál utoljára?” (232. oldal)

„– Főzőcskézz, olvasgass. Ezek az apróságok…” (234. oldal)

„– Nem tudom eldöntetni, világraszóló zseni vagy féleszű elmebeteg vagy, netán mindkettő. – Pár pillanattal később hozzátette: – Taknyosok ökölnek! Csitrik intésnek! Fúj! A lehetséges világok legaljában élek!” (261. oldal)

„Úgy vélted, szent nővérednek ez jelenti a defektusát: előre eldöntötte magában, milyen ügyeknek szentel figyelmet, minden más hidegen hagyta. (- Te meg túl sokat rágódsz mindenen – vágott vissza, amikor a szemére hánytad. – Egy jó reggeltben is rögtön a világvégét látod.)
– Zakkant spiné – mondta végül.” (261. oldal)

„– Csodásan festesz. Akár egy érett úritök.” (275. oldal)

„– EZ VOLT A VÉGSZÓ? – kérdezted megalázóan magas fejhangon.
– Harry – mondta Ianthe, hál' istennek szintúgy gombóccal torkában –, amikor három ember smárolni kezd, az mindig végszó. Méghozzá a távozásra.
– Rosszul vagyok – hápogtad.
– Naná. Én is – mondta hevesen és szokatlan egyetértéssel.” (286. oldal)

„– Nnnngh… mmmmf… ngaaaaa – mondta, mintha a kétségbeesés puszta ereje képes lenne értelmes szavakat kipréselni egy szorosra forrt szájon.” (326. oldal)

„– Tévedsz – jelentette ki.
– Miben?
– Még mindig kolonc vagy.
– Meséljen.” (362. oldal)

„A harag mindig is kihozta belőled a szemét kis ribit.” (363. oldal)

„– Mi az? Mit motyogsz, vakarcs? Azt mondod, ne hívjam így? Ó, hogy fulladnál meg… sülnél szét… süllyednél a föld alá! Ha lenne annyi vér a pucádban, hogy beáruld annak a pökhendi tyúknak, minek neveztem, tán még kalapot is emelnék előtted.” (378. oldal)

„– Ez meg mi a fán kuporgó fasz volt?” (423. oldal)

„– Itt helyben rúgjam szét a segged, vagy később szeretnéd, esetleg mindkettőre befizetsz? – kérdeztem.
– Kérlek, intézzük ezt úrihölgyek módjára (…)
– Egy frászt! Szétkaplak, mint a szalmazsákot!” (440-441. oldal)

„– Fogjátok rövidre, kérlek. Túl sokat pepecseltek az előjátékkal.” (496. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Tamsyn Muir: Harrow, ​a Kilencedik (Lezárt sír 2.)

Kiadó: Fumax

Kiadás éve: 2021

Borító értékelése: 10/10 I.M.Á.D.O.M.

Kötés: Keménytáblás

Oldalszám: 528. oldal

ISBN: 9789634702160

Fordította: Varró Attila

Ajánlom:

Azoknak, akik ha szerették és rajonganak Gideonért, ne hagyják ki Harrowot se. :D

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Nagyon kíváncsi vagyok, és csak ajánlani tudom mindenkinek, ja és Tamsyn Muir írd, írd, írd, írd a harmadikat, légy szí! XD További jó olvasást, mindenkinek!

Smurfettereads