Értékelés:

Nem olyan rég fejeztem be Christopher Farnsworth Halálakták (John Smith 1.) c. kötetet. Nem igazán illik ez a történet a pszicho-thrillerek közé, főleg nem a női pszicho-thrillerek közé, mert nem nő a főszereplő, és alapjában semmi köze a pszicho-thriller műfajához, annak ellenére, hogy rá van aggatva a thriller címke, meg a sci-fi is. Bár én egyik címkéhez sem éreztem közel ezt a kötetet, leginkább akciónak mondanám, de mindegy. :D Érdekes volt, bár túlzás lenne azt mondani, hogy a kedvencem lett, mert nem az. XD Tetszeni tetszett, de nem vagyok tőle elájulva. Olvastam már ennél izgalmasat is, és az tényleg sci-fi volt, meg thriller.  John Smith egy különleges erővel rendelkező ember, aki volt már katona, CIA-és, meg egy csomó minden más is, de már csak egy maga vállal munkákat, de a következő melója rosszul sült el, ami még őt is meglepte…

Már az elején belecsapunk egy kis akciójelenetbe, ami jó is volt, meg ismerhettük már az elején, mit tud John, és hogy hogyan teszi az ellenséget hatástalanná. Gondolatolvasó képessége, még tetszett is nekem, meg a másik is, amivel hatástalanná tud tenni bárkit, nagyon érdekes volt, ahogy csinálta. A visszaemlékezések, a gyerekkorára, amikor rájött, hogy ő nem éppen egy átlagos ember. Meg a különleges erőknél történő munkájára, és elmeséli, mit hogyan élt meg, szintén érdekes volt, hogy honnan is indult. Meg aztán a jelen, amikor a következő munkája rosszul sül el, és még Kelseyt is belekeveri, és menekülniük kell…

Elég sok minden történik velük ez idő alatt, olyanba tenyerelt bele John, amibe talán nem lett volna szabad. A cselekmények pörgősek, és eléggé csavarosak is, fordulatosak, de azért nem tökéletes. Hiányzott belőle valami még, John Smith annak ellenére, hogy különleges erő van a tulajdonában, nem túl emberi, leginkább olyan magának való, bár az érthető is, hogy miért, nem lehet könnyű, ilyen erővel az emberek között élni, főleg, ha használja a másik képességét is, akkor rá is kihat, nem csak az áldozatára is…

Összeesküvések, CIA, technológia, katonaság, és egy jól felépített sztori, de nem tökéletes. A karakterek érdekesek, még Eli is az volt. Szimpatikus is volt, jobban, mint az, aki felbérelte John Smith-t. :D Még Kelsey is szimpi volt nekem, őt nagyon sajnáltam, főleg a vele történtek miatt, de a lezárás egész jó volt. Kíváncsi leszek, mikor lesz-e magyar folytatása ezek után. Nem rossz sztori, de olvastam már ennél jobbat is, de azért ez is tetszett. :D

Kedvenc idézeteim:

„Tucatnyi ember sétál el mellettem a járdán […] mindegyikük robotpilóta üzemmódban. Fülükben fülhallgató, szemük mereven bámulja a telefon kijelzőjét, és próbálják felfogni, mit mond nekik a másik a vonal túlsó végén. Megannyi alvajáró, aki munkába vagy az első adag koffeinje felé botorkál. A fejükben lévő zűrzavart alig lehet gondolatoknak nevezni: szlogenek és hívószavak, dalfoszlányok, a legutóbbi családi perpatvar az otthon maradt akárkivel, mások problémái, pletykák olyan emberekről, akikkel személyesen sosem találkoztak. Na és szex. Rengeteg szex.” (7. oldal)

„A halál mindig megvisel.” (16. oldal)

„– „Öltözzön úgy, hogy keményen játszunk.” (50. oldal)

„A nyelv elengedhetetlen az öntudathoz. Leegyszerűsítve, amíg nem tanulunk meg beszélni, nem vagyunk többek az állatoknál. Amíg ki nem mondjuk első szavainkat, addig csupán ordító, zabáló, pelenkatöltögető kis fenevadak vagyunk.” (59. oldal)

„Mert az emberek nagyon jól hazudnak. Folyamatosan becsapnak másokat, de főleg saját magukat. Ha pedig a hazugság különösen jól hangzik, akkor le is írják.” (71. oldal)

„– Ha lehet, ne főzze meg az agyát, mielőtt visszaérnék.” (83. oldal)

„– Ja, a lovagiasság még nem halt ki, mi?
– Talán csak hosszú betegségből lábadozik.” (129. oldal)

„Nem akartam elhinni, hogy nem veszi észre, mi folyik itt. Akkor sem lehetett volna egyértelműbb, ha villódzó fények és harsonák közepette léggömbök hullanak a plafonról, majd egy tábla ereszkedik le: GRATULÁLUNK! ÉPP MOST BASZTUNK ÁT!” (156. oldal)

„– Picsáááába – mondta, öt szótagig nyújtva a szót. – A világon semmi sincs ingyen, fiam.” (212. oldal)

„– Sosem kellett a hátam mögé nézegetnem, rémlik?
– Ne próbálj kioktatni, fiam. Jobban tudom, mire vagy képes, mint te magad.
– Akkor végeztünk?
– Mit akarsz még, rendezzek búcsúbulit, meg süssek tortát? Végeztünk.” (233. oldal)

„– Úgyhogy baszódj csak meg szépen!
– Tessék?
– Baszódj meg, és baszd meg a bocsánatkérésedet! […] – Nem tartozom neked, baszd meg. Majd én eldöntöm, kinek mivel tartozom. Én, nem te! És majd én eldöntöm, mikor róttam le a tartozásomat. A tied pedig még nem járt le.” (250. oldal)

„– Majdnem végeztünk – biztatom. – Még ez, és utána vége.
– És aztán? – kérdezi.
– Komolyan most akarod megbeszélni a kapcsolatunk jövőjét?
Elmosolyodik.
– A férfiak mindig pánikba esnek, ha komolyra fordul a dolog – mondja. – Ne légy barom, ha ennek vége, olyan messzire elkerüllek, ahogy csak lehet. Már bocs.
– Ez egy kicsit fáj.” (283. oldal)

„– Mi a helyzet, Számkivetett? – kérdezi.
– Jobb szeretek inkább Robinson Crusoe-ként gondolni magamra.” (350. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Christopher Farnsworth Halálakták (John Smith 1.) Kiadó: Könyvmolyképző, Szeged

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 352. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789634575726

Fordította: Kádár Pál

Borító: Tetszik. 7-es.

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a hasonló témájú könyveket. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Érdekes egy történet ez is, de nem lett a kedvencem. John Smith sem egy rossz karakter, de nem lett teljesen kimaxolva. Valami hiányzott belőle, talán a szív. Érzéketlen egy robot, bár nem lehetett könnyű neki ezzel az adottsággal élni. Ha nem is teljesen sci-fi ez a könyv, amiért rá lett aggatva, bár gondolom a képességei miatt lett az, de az tuti, hogy nem pszicho-thriller, ahogy a borítón villog, mert nem női pszicho-thriller. Nem is nő a főszereplő, és semmi köze nem volt ehhez a címkéhez sem. A thriller se nagyon illik hozzá, leginkább csak sima akció, ahol lövöldöznek és robbantgatnak.

További szép estét!

Smurfettereads

Értékelés:

Érdekes volt ez a történet, és elgondolkodtató is, bár én valami izgalmasabb történetre számítottam, de azért tetszett. Stephen King és Richard Chizmar jó kis történetet rakott össze, elég hamar magába szippantott engem, alig bírtam letenni, alig pár óra alatt kiolvastam, amint nekiálltam olvasni. Annyira kíváncsi voltam, mi lesz Gwendyvel meg a varázsdobozával, annyira különleges volt az egész, a két szerző az olvasókra bízta, hogy eldöntsék, átok vagy áldás-e, de én nem tudtam eldönteni, ahogy Gwendy se, de nagyon kíváncsi voltam rá. Annyira izgatta végig a fantáziámat, de a gombokon kívül nem sok minden derült ki róla, csak annyi, hogy gonosz…

A vége érdekes lezárás volt, az utolsó párbeszéd is tetszett, érdekes volt, de szerettem volna többet megtudni a különleges fickóról is, hogy miért pont Gwendy-t választotta ki akkor, amikor először találkoztak. Kíváncsivá tett a szerző páros, bár nem sok minden derült ki, de nem volt rossz, sőt tetszett is nekem. Imádom Stephen King munkásságát, és végre ezt is olvashattam, a szerző társa stílusa is tetszik, kíváncsi vagyok a második kötetre, hogy az milyen lehet, hogy mi történt a történtek után Gwendyvel.

Gwendyt az iskolában gúnyolják, amiért túl súlyos, ezért nekiáll sportolni, csakhogy egy nap minden megváltozik körülötte, miután találkozott egy különleges fickóval, meg egy varázsdobozzal, ami megváltoztatja az életét, de nagy felelősséggel is jár, hogy az övé lehessen, amíg csak szükséges, vagy meg nem jelenik, újra az a különleges fickó vissza nem megy érte. Tetszett a párbeszéd az elején, és a végén, Richard és Gwendy között, érdekes egy fickó volt, de a varázsdoboz még érdekesebb. :D Gwendy meg egész végig nagyon bátor volt, elég hamar megkedveltem őt, szimpatikus volt, meg annyira aranyos is. :)

Sajnáltam Gwendyt, az a mocsok elvette tőle, akit szeretett, de megérdemelte, amit kapott. Akit még sajnáltam, az Olivia. Nem ezt érdemelte volna, de amint Gwendy megváltozott, minden más lett körülötte. A varázsdoboz, nem csak őt változtatta meg… A csokidarabkák pedig olyan aranyosak voltak. :D

Kedvenc idézeteim:

„– Kislány! Gyere csak ide egy percre! Tartanunk kell egy palávert.” (9. oldal)

„– Úgy hangzik, mint valami fura fogyókúrás termék – jegyzi meg. -Az a fajta, ami telítettségérzését okoz és nagyok kell tőle pisilni. […]
– Nem. Ez csak csokoládé. De színtiszta csokoládé, nem olyan, mint a bolti. Kóstold meg!” (20. oldal)

„– Mit gondoltok? Ha megtehetnétek, elpusztítanátok egy helyet akkor is, ha civilek halnak meg? Ha igen, mit és miért?” (52. oldal)

„– Menj a pokolba! […] – Ha panaszkodni akarsz valamire, panaszkodj a saját féltékeny fajtádra!” (94. oldal)

„– Kedvelem magát, kislány. Belevaló és van stílusa. Verhetetlen kombináció.” (119. oldal)

„– Nem fogom – suttogja. Mit nem fog? – Nem fogom megadni magam.” (160. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Stephen King · Richard Chizmar Gwendy ​és a varázsdoboz (A varázsdoboz 1.)

Kiadó: Európa, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 194. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635044962

Fordította: Dranka Anita

Illusztrálta: Keith Minnion

Borító: Szép színes, nekem tetszik. :D 10-es.

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a hasonló témájú könyveket. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Következő rész:

Végszó:

Szeretem King bácsi stílusát, és ez ennél a könyvnél sem változott, érdekes egy történet volt, és Richard Chizmar stílusa is tetszik. Érdekes sztorit raktak ők ketten össze, bár én nem pont erre számítottam, de azért tetszeni tetszett, de nem lett a kedvencem. Egyszeri olvasásnak pont jó volt, bár lehet, hogy újra fogom idővel olvasni, ha lesz hozzá hangulatom. :D De a folytatásra, kíváncsi vagyok. :D

További szép estét!

Smurfettereads

Értékelés:

Gabriela az első részben az agyamra ment, egyáltalán nem tűnt szimpatikusnak, de ez a kötet ezen, változtatott, mint azon is, hogy az első részét unalmasnak találtam, meg hiányzott belőle az izgalom, meg csak rettegtek Tuga jelenlététől, na, ez a kötet teljesen más. Megvan benne mindaz, ami hiányzott nekem az első részből. Az akció, a kaland, az izgalom, az, ahogy egyik csillagról a másikra utaztak, és ezzel megismerhettem jó pár más csillagot Serbenián kívül, amiket imádtam. :D Nagyon tetszett nekem ez a része, és ha egyszer sikerül, megszereznem az első részét, akkor újraolvasom, hátha megváltozik róla a véleményem. :D

Sokkal izgalmasabb ez a kötet, már az elején belelendül az egész sztori, azzal, ahogy Aslios és Gabriela útra kell, hogy támogatókat keressenek a cél érdekében, hogy megelőzzék Tugát és a Tanácsot, aki keresztbe akar nekik tenni, legalábbis Asliosnak. Elég sok minden kiderül időközben, pl: Gabriela szülei részéről, hogy kik is ők igazán, ami nekem már az első kötetnél nyilvánvalónak tűnt, szóval nem volt meglepetés nekem, de az igen, hogy van egy testvére, és az, hogy ki is az. Erre aztán tényleg nem számítottam. :D Ezzel meglepett az írónő, remélem a harmadik részben is ad neki valami szerepet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt időközben vele. :D

Lenyűgözőek voltak a csillagok, amiket bejártak, Aslios és Gabriela. Az összes, amin jártak, és az is teljesen lenyűgözött, hogy Gabriela mire is képes igazán, és ez még nem minden. A Kaméleon nekem nagyon tetszett, Robolad és Myrta egyből a kedvenceimmé váltak, remélem a következő részben ők is visszatérnek, és Uule is nagyon tetszett, meg Gazu, Daro és Dan, meg Ygnu. :D Aina királyőt is nagyon megkedveltem meg a lányát, Tama-t, de Riobe-t nem sikerült. Annyira ellenszenves volt, bár értem, miért volt annyira hideg Gabrielával. :D Noba Tra Afis szintén szimpatikus volt, nagyon bírtam az öreget. :D Leum is szimpi volt, hamar megkedveltem, amikor felbukkant. :D Ja, és Sulu, őt el ne felejtsem, aki szintén nagyon szimpi, és érdekes karakter, ahogy a már megismertek is. :D Frena, Dromnis, Abal, Barul, Aslios, Gabriela, aki végre meggyőzött engem is. :D És Rona meg Aya meg a meg a többiek. :D

Tugát még mindig nem tartom félelmetesnek, ebben a részben se nagyon mutatta meg a gonosz arcát, ahogy a Tanács sem annyira, bár az a jelenet a fogadáson még engem is meglepett Miss. Hudsonnal, na, erre egyáltalán nem számítottam. Az első részben se volt valami szimpatikus, de ez a kis jelenet rész nem volt semmi. Nem csodálom, hogy Gabriela dühe majdnem kitört, és elpusztított volna mindent, de Aslios ezt nem engedte volna. Kíváncsi vagyok, mi lehet Gabriela igazi neve, remélem, a következőben kiderül, ha készen áll rá megtudni. Mindenesetre az ő képessége is nagyon tetszik, ahogy Asliosé, és Sulu-é is. Már csak egy kell, és tényleg teljes lesz. :D Kíváncsi vagyok, mi lett a történtek után Suluval, remélem, a következőben is visszatér, ahogy a Kaméleon is. :D

Sok mindent megszerettem ebben a kötetben, amiért hálás vagyok az írónőnek, és legalább most nagyon tetszett nekem ez a része, nem úgy, mint az első. :D Azok a helyek, mind gyönyörűek voltak a maguk módján. :D Aurora P. Hill stílusa nekem tetszik, alig várom, hogy olvashassam a harmadik részt, kíváncsi vagyok, mit tartogat még ezen kívül a tarsolyában. :D Csak úgy szólok, utálom a függővéget, és ez nagyon is az volt, de legalább most jól zárult, de még hátra van a nagy háború, gondolom, ennyi még nem volt elég Tugának és a Tanácsnak, nem hiszem, hogy annyiban hagyják… De kíváncsian várom, mi fog történni a továbbiakban. :D

Kedvenc idézeteim:

 „Lábuk alatt az út kanyarog és fordul,
Fejük fölé a hajnal koronaként borul.”

„– Te mutatod az utat! Légy óvatos!” (12. oldal)

„– Ha innen elindultok, merre mentek? – érdeklődött Abal.
– Nem mindegyik csillag szerepel a terveimben, de elég rugalmas vagyok – felelte Aslios.” (23. oldal)

„– Hallottam már pár őrült dolgot, ne kímélj!” (29. oldal)

„– A nők máshogy gondolkoznak. Néha elég egy apró utalás, egy finom mozdulat, és máris szerelembe esnek. Ne kérdezd, miért, egyszerűen ilyenek vagyunk – tette hozzá, a vállát vonogatva.” (80. oldal)

„– Remek. Minden nő ilyen?
Gabriela felgyorsított, és felzárkózott mellé.
– Jó kérdés. Csak a Földön tapasztaltak és hallottak szerint tudok beszélni.
– Más lenne?
– Döntsd el az alapján, amit mondok! A Föld… Hogy is mondjam? Nyitottad. Nem éppen hűséges. Egy nő annyi férfit szerethet, ahány hajszál van a fején. Ugyanez igaz fordítva is, de persze, vannak kivételek. […] – Szerintem Serbenia hagyománytisztelőbb. Ott van például az együttalvás dolga. Itt nem megengedett, de a Földön sok helyen nem foglalkoznak ezzel. Ha úgy alakul, akkor egy lány rögtön együtt alszik egy fiúval. Az már csak rajtuk múlik, mit kezdenek a helyzettel.
Aslios felvonta a szemöldökét.
– A találkozásunk estéjén láttál először, mégis behívtál magadhoz.
A lány a fejét ingatta.
– Igen. Akkor nem tűnt akkora őrültségnek, hiszen kimentettél a bajból.” (80. oldal)

„A ködből hirtelen kibontakozott a legkülönösebb teremtmény, amit Gabriela valaha látott.
Olyan volt, mint egy óriás kígyó. Nem. Inkább sárkány. Mindkettő. Egyik sem. Hosszú nyaka hófehéren hajolt a lány fölé, szemei koromfekete ékkőként ragyogtak a csillagok fényében. Bőre lágy csillogással fénylett. Hogy mekkora volt valójában, nem derült ki, mert a testét elnyelte a pára.” (125. oldal)

„– Nem tudom, mi a rosszabb – szólalt meg halkan. – Ismerni a szüleidet, aztán nagyon gyorsan elveszíteni őket, vagy az egész eddigi életedet azzal a szörnyű tudattal leélni, hogy valószínűleg sosem lesznek meg. Nagyon jó és nemes ember vagy. Úgy gondolom, hogy mindketten előre indultak el, és nem félve mentek tovább. Bátor fiúnak csakis bátor szülei lehetnek.” (137-138. oldal)

„– Ne vesztegesd az idődet!” (173. oldal)

„– Bocsáss meg, amiért nőnek születtem! Egy férfival többre mennél, mint…
A fiú azonnal közbeszólt:
– Bármiért bocsánatot kérhetsz, de ezért soha. Tisztellek érte, hogy ilyen ember vagy. Elfogadlak olyannak, amilyennek születtél. – Tekintete őszinte volt. – Ez nem olyan dolog, amiért sajnálkoznod kell.” (214-215. oldal)

„– Mi az?
– Bolondot csinálok magamból minden alkalommal, amikor vitatkozni próbálok veled.
– Ugyan. – Aslios elnevette magát. – Szeretek veled beszélgetni.
– A beszélgetéseink fele vitába torkollt, ne tagadd!
– Van véleményed – jelentette ki a fiú –, és ennek roppant mód örülök. Ha azt akarnám, hogy senki ne mondjon ellent nekem, akkor felkaphattam volna egy kavicsot az Efe partjáról, és hozhattam volna azt magammal. – Gabriela elpirult a megjegyzésre. – Különben is – folytatta a fiú –, a végén valahogy mindig egyetértünk, nem igaz?
– De, igaz.” (257. oldal)

„– A levegőzésnek vége. A matrózoké a fedélzet. Legyen szép napod, kisasszony!” (309. oldal)

„– Örül a szívem, hogy épen és egészségesen látlak.” (363. oldal)

„– Hogy te mekkora… tökfej vagy!
[…]
– Cssss! Nem tudja senki, te kis kolomp!” (380-381. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Aurora P. Hill: Adelin ​és Ettran (Serbeniai Krónikák 2.)

Kiadó: Magánkiadás

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 396. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9783950510430

♥♥ Borító: 10/10 imádom. ♥♥

Ajánlom: Akinek tetszett az első rész, annak a második is fog. :D

Ennyi csillagot adok rá:

Előző rész:

Következő rész:

Végszó:

Habár az első részét 3 és fél csillaggal jutalmaztam, mert annyira nem tudott meggyőzni engem, de ezzel a kötettel kellemesen csalódtam. Örülök, hogy nem mondtam le arról, hogy ne folytassam ezt a sorozatot, és örülök, hogy részt vehettem ennek a kötetnek az utazókönyv eseményén a moly.hu-n, és köszönöm az írónőnek Aurora P. Hill-nek, ezt a nagyszerű kalandot, remélem a harmadik rész is ennyire izgalmas lesz, mint ez. :) Alig várom, hogy olvashassam. :)

További szép estét!

Smurfettereads

Értékelés:

Apám! Ez a két nő még mindig egy zseni! Abszolút, ki maxolták az egészet, ebből a történetből is, és csak még betegebbé tették ezt a sorit, mi az, hogy?! Az agyam eldobom attól, amit ők ketten újra létrehoztak, egyszerűen függővé tettek, már az első rész óta, főleg, ha Bennyről van szó. :D ♥ Annyira élveztem az egészet, teljesen beszippantott Benjamin világa, és csak sodort magával. ♥ Végre közelebbről is megismerhettem a gondolkodásmódját, az érzéseit, a beteges vágyát, amit csak fokoztak az első és a második rész óta. Egyszerűen megunhatatlan ez a pasi, és úgy szeretnék én is a babácskája lenni, ettől a pasitól még én is megkattanok. Elképesztő ez a pasi, annyi szent. :D Ez egy beteg állat, de azért is imádom annyira, már az első része óta, teszi a dolgát, és nem játssza meg magát, önmagát adja egész végig, lehetetlen nem szeretni. :D

Ez a része is simán horrorfilmbe illő lenne, annyira beteges, sötét, komor és csavaros, de nagyon ütős, véres, nagyon véres, mint ahogy megszokhattuk az előző részekből. Én nagyon megszerettem a karaktereket, és most nagyon örültem, hogy Jade-t most kihagyták a váltott szemszögek közül, jó volt ez így, ahogy felépítették. Jó volt jobban megismerni Benny, azaz Benjamin személyiségét, cselekedetteit, hogy mit miért, és hogy hogyan teszi őket meg. Tetszett, hogy beraktak a sztoriba, még egy sötét beteges alakot, aki megpróbálta az irányítása alá vonni, megtörni, és átvenni a hatalmat felette. Érdekes volt így, ahogy együtt működött a kapocs, Tanner és Benjamin között, nagyon sötét, és annyira beteges volt az egész, de feldobta a sztorit, felpörgette az eseményeket, nem volt unalmas, sőt imádtam, bár néha furcsa volt eleinte, amikor akcióztak egy nővel, de tetszett az együttműködésük. :D Sötétebb lett tőlük az egész, még sötétebb, mintha egyedül csinálta volna Benjamin.

Részben Tannernek köszönhető, hogy Benjamin, nem tört előre, visszafogta, átgondolt mindent, tervezett, kivárt, míg végre lecsaphat, és ez a megfontoltság, csak még elmebetegebbé tette, de egyúttal józanabbá is. Nem mindig hagyta, hogy kitörjön a beteg bestia belőle, és ez jól is jött, hogy visszább fogta az őrületét, sokkal jobbá tette ezzel a személyiségét, nem futott egyből a falnak, mint ahogy a korábbiakban tette, pl Jade miatt. Tetszett, hogy a megszállottságából is részben visszább vett az elején, és tartalékolta egészen addig, míg el nem jött a várva várt pillanat az újabb kiszemeltjével, akire már oly régen vágyott, akit a többi rossz babácska nem tudott kiverni a fejéből. :D

Elizabeth-et is jó volt megismerni, a fétisét a babasággal, meg ezzel az egész őrülettel, teljesen más, mint amilyen Jade volt a saját részében. Örülök, hogy ő vette át a helyét az egyik szemszögben, és így jobban meglehetett ismerni Benjamin őrült megszállottságát, közelebb hozta, és nem úgy, ahogy Jade-el történt. Elise engem nagyon zavart, a nyafogásaival, a hisztijével, és ahogy Elizabeth-el beszélt sokszor, teljesen az ellentéte volt mindenben, de azért jó volt megismerni őt is, ahogy Marcust is Dillon oldalán. :D Dillont még mindig imádom, és Jade-t is nagyon szeretem, de jobb volt így, hogy kevesebbszer bukkant fel. :D Örülök, hogy ők ketten révbe értek, és kezd helyre rázódni az életben Jade, a történtek után, ami volt. A kis M. J. nagyon cuki, mint amilyen Jasmine volt a második részben, bár keveset szerepelt M. J., de az elején aranyos volt. :)

Hihetetlen ez a két írónő, hogy tudták fokozni az első két részt, pedig általában a folytatások szoktak a gyengébbek, de K. Webster és Ker Dukey-re ez egyáltalán nem igaz, hogy hagyták elgyengülni a sorozatot, mert ez is odaver, ahova kell, és megszállottá teszi az olvasóját, hogy még többet akarjon Bennyből, és én akarok. :D ♥ Lehet, hogy pszihopata vagyok, de engem ez a pasi már az első részben megvett magának, és ez most sem változott. :D Szerencsére tavaly frissítettem az első két rész újraolvasásával az emlékeim, így gyorsan belevesztem ebbe a részbe is, imádom. :D Alig várom, hogy ezt is újra olvashassam. :D ♥ A negyedik rész olvasását már elindítottam moly.hu-n, nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még a két írónő a tarsolyában. :D ♥

Kedvenc idézeteim:

 „– Szép baba a szép babának – szólaltam meg akkor lágyan.
Egyszerre pillantottak fel rám, amitől a torkomban dobogott a szívem.
Bumm.
Bumm.
Bumm.
A baba már feledésbe merült, mert mindketten engem fürkésztek, ahogy levigyorogtam rájuk.” (10. oldal)

„Nincs opció! Összetartozunk, te is tudod!” (13. oldal)

„A szexnek levezetésnek kellene lennie, de csak kiszabadulásért ordít tőle a bennem lakozó bestia.” (18. oldal)

„– Tudod, hogy szeretem a kihívásokat – dől előre Tanner, és résnyire szűkült szemmel néz rám. – Éppen ezért… van számodra egy meglepetésem […]” (33. oldal)

„– Akarom.
– Hát persze hogy akarod, barátom – kuncog. – És a tiéd is lesz. Meglátjuk, mit tudok kideríteni róla. Az eddigiek alapján még az is lehet, hogy kurvára Kínában van.
Újra megropogtatom a nyakamat, aztán előrehajolva megcsodálom a porcelánszerű bőrét.
– Akkor megkeressük. Akárhol is van, akarom őt.
– Megtaláljuk – teszi a vállamra a kezét. – Addig is kérek tőled egy szívességet.
Bólintok, miközben átböngészem a baba képeit. Tanner időről időre kér valami szívességet, de sohasem olyasmit, amit ne tudnék megoldani. Őszintén szólva rohadtul élvezem, ha szívességet tehetek neki.
Elővesz a zsebéből egy fényképet, és lecsapja az asztalra.
– A hátulján van a cím. Intézd el! Ma este.
A csinos új babácskának várnia kell.
De nem sokáig. […]
– Megvakarod a hátamat, és én is a tiédet. Elintézünk egymásnak ezt-azt.” (50-51. oldal)

„Kivagyok, úgyhogy készen állok egy kis vérontásra.” (51. oldal)

„– Tényleg találkozgatok valakivel – von vállat, miközben kinyitja a kocsiajtót, és bepötyögi a GPS-be az irányítószámot.
– Kivel és mióta? – pillantok rá néhányszor, miközben kihajtok a forgalomba. Várom, hogy csöpögtesse az istenverte infót. Minden napot együtt töltök ezzel a seggfejjel, de egyszer sem említett nőt.
– Még nagyon friss, és fiatalabb nálam – emeli fel megadóan a kezét. – Nem tudom, mi lesz belőle, de…
– De mi, te állat?
– De jó érzés. Hosszú idő óta először jól érzem magam.
Na, ha ettől nem vigyorgok úgy, mint egy kicseszett tinilány, akkor semmitől. De ki ez a csaj?
– Hány éves? – érdeklődöm.
– Huszonöt.
– Az jó kor – jegyzem meg. – A nőknek huszonöt éves korukban a legnagyobb a szexuális étvágyuk.” (56. oldal)

„Úgy ragadnak rá a pasik, mint méhek a mézesbödönre. Engem többnyire észre sem vesznek.” (74. oldal)

„Úgy leszerel, mintha egy rohadt pszichopata lennék.” (101. oldal)

„És ő az enyém.
Az én saját mesterbabám, aki a halál kaszájával arat.” (102. oldal)

„– A barátok vigyáznak egymásra – biztat vágytól elcsukló hangon.
Nagy nehezen kinyitom a szemem, hogy belenézzek az övébe. Ha az ördögnek lenne szeme, akkor olyan lenne, mint Tanneré. Tűz, harag és kibaszott vadság tükröződik a borostyán galaxisban.
– Kösz, Mester – válaszolom neki, és sokatmondóan megnyalom az ajkamat.” (123. oldal)

„A szörnyetegeknek nincsenek érzéseik.
A szörnyetegek nem akarnak hatalmat.
A szörnyetegek nem akarnak túljárni a mesterük eszén.” (132. oldal)

„– Csak egy punci volt, Marcus. Nem vírus.” (140. oldal)

„– Milyen biztos vagy magadban – vihogok, és kicsit csillapodik bennem a feszültség.
– Az vagyok. Az embernek néha mindent elsöprő érzése támad, Baba. Te ilyen mindent elsöprő érzés vagy. Mintha te csordogálnál az ereimben. A markodban tartod az idegeimet. Életre keltetted a magányos lelkemet. Annyira akarlak, mint még soha semmit egész életemben – sötétül el a hangszíne.” (160. oldal)

„– Olyan hatalmas vagy – suttogom.
– Mutasd meg az édes puncidat, Baba!
Szavaival mintha benzint locsolna a bennem tomboló lángokra. Lejjebb nyomom a telefont, és megmutatom neki, amit kért.
– Még! Tedd szét a lábad, és mutasd meg, milyen nedves vagy! – morogja. Zajosan veszi a levegőt, miközben tovább mozgatja a kezét.
Széttárom a combomat, amitől teljesen zavarban vagyok, ugyanakkor huncutnak, szexinek és nőiesnek érzem magam. Engedelmeskedem neki. Már kis híján felemelem a telefont, hogy újra lássam a farkát, amikor rám rivall.
– Ujjakat. Befelé. Most, Baba! – parancsolja.
Beleszédülök abba, ahogy mondja. Ez mocskos és őrült dolog, alig ismerem. A fenébe is, még a nevét sem tudom. Mégis itt tartok, hogy olyan részeimet mutatom meg neki, amiket még soha senki nem látott, nem érintett. Lenyúlok a szabad kezemmel a nedves nyíláshoz.
– Még! Több ujjat abba a csinos punciba. Azt akarom, hogy eluralkodjon rajtad a vágy.” (165. oldal)

„– Úgy néz ki, mint Gal Gadot – szólal meg Josey.
– Ki? – motyogom.
Josey rácsap a karomra, így kénytelen vagyok ránézni. Tátott szájjal hunyorog rám. Mi a fene?
– Wonder Woman? Jesszusom, te barlangban élsz, öreg? – zsörtölődik.
– Én nem barlangban élek, hanem a valóságban. Csak azok a szuperhősök számítanak, akik kidolgozzák a belüket, hogy elkapják a rosszfiúkat.” (191. oldal)

„– Megőrjítesz – vallom be döbbent suttogással.
A mosolyától fényre derül az egész rohadt szoba. Az övemmel és a sliccemmel matatok. Abban a pillanatban, ahogy megragadom a farkamat, rámeredek.
– Nem tudom lassan, lágyan vagy gyengéden csinálni. Kurvára fájdalmat akarok neked okozni – feszül meg az állkapcsom. Utálom, hogy ilyen brutálisan őszinte típus vagyok.
– Tetszett, amikor megharaptál – sötétedik el a mogyoróbarna szeme. – Nem vagyok porcelánbaba, Mester. A te babád vagyok. Nem tudsz összetörni.
A kihívó hangja szinte sírva fakasztja a farkamat a sóvárgástól. Morogva odateszem a vágytól sikamlós puncijához.
Annyi babát összetörtem már. Tönkretettem, megöltem őket. De ezt nem fogom. Ez mindegyiknél jobb. Örökre megtartom.
Az enyém.
Az enyém.
Az enyém.
– Nem tudod, mit kérsz – válaszolom síri hangon.
– Nem tudsz fájdalmat OKOZNIIIII – visítja az utolsó szót, amikor egy erőteljes mozdulattal behatolok a szűk nyílásába.” (215. oldal)

„Micsoda magyarázkodás! Micsoda védekezés! Milyen szánalmas!
Megráncigálja a szörnyeteg bajszát, aztán meg összeszarta magát, amikor elszakadt a pórázon a lánc.” (235. oldal)

„A fenébe is, ha így folytatják az életem női, akkor idejekorán sírba fognak tenni.” (248. oldal)

„Csesszék meg a lányok! […] A lányok igazi kis ördögfiókák.” (251. oldal)

„– Kegyetlen lettél – zokogja Elise.
– Én? – tátom el a számat. – Te mindig is kegyetlen voltál. Talán kinőtt a gerincem, és már nem akarok a hülye árnyékodban élni.” (266. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Ker Dukey · K. Webster Pretty ​New Doll – Csinos új babácska (Csinos játékbabák 3.)

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó, Szeged

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 280. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635619443

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Ajánlom: Mindenkinek, aki szerette az első két részt, és az írónők stílusát. :D

Ennyi csillagot adok rá:

Előző részek:

A következő rész:

Végszó:

Most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok a két írónő eljövendő köteteire, amiket remélem, a Könyvmolyképző kiadó magyarul is megjelentet majd a közel jövőben. :D Kíváncsi vagyok, mit tud még külön külön K. Webster és Ker Dukey, hogy külön is ennyire beteg sztorit is tudnak-e alkotni, vagy csak így együtt működik náluk. :D  ♥ Mindenesetre, én abszolút a rajongójukká váltam, alig várom, hogy befejezhessem a Tönkretett babácskák c. kötetet, és hogy újraolvashassam az egészet, mert Bennyből sosem elég. :D ♥ Lehet pszichopata vagyok én is, hogy ennyire bejön nekem a pasi, de azt tudom, hogy egyszerűen zseniális, amit ez a két nő létrehoz. ZSENIÁLIS! :D Csak ajánlani tudom mindenkinek, annak is, aki még nem olvasta egyik részt sem. :D ♥

További szép estét!

Smurfettereads

Értékelés:

Imádom Geraltot. Az egyik leges legjobb karakter, annyira üdítő volt róla olvasni, teljesen beleveszni a világába, ami már az első perctől totálisan megfogott magának. Imádtam Geralt kalandjait, a szörnyekkel, és Kökörcsinnel együtt, akit szintén hamar megkedveltem, meg Nenneke-t, és Yennefert is. :D Jókat nevettem, kuncogtam rajtuk, főleg amikor már Kökörcsin is felbukkant a történetben, és egyszerűen csak úgy sodródtam az árral. Engedtem, hadd vigyen magával, és hadd varázsoljon el még jobban Geralt világa, ami valami elképesztően zseniális, a felépítése is tökéletes, egyik kaland a másik után, amik egyre izgalmasak és érdekesebbek lettek, ahogy haladt a történet a maga útján. :D

Voltak izgalmas kalandok, nem is egy, és a párbeszédek is nagyon tetszettek nekem. :D Akadt egy-kettő, amin jókat nevettem, meg volt olyan jelenetek is, amit végig izgultam, annyira jók voltak, főleg a szörnyekkel való küzdelmek, pl a striga, meg a vámpíros denevéres jelenetek, amik nagyon tetszettek, de a medve úrral való párbeszéden, amikor kiselőadást tartott Geraltnak a lányokról… azokat nagyon bírtam, nem győztem olvasni nevetés nélkül. :D Annyira élveztem az egészet, és teljesen lekötötte a figyelmemet annyira, hogy olvasás közben teljesen elvesztettem az időérzékemet, annyira beszippantott magával ez a könyv, alig várom, hogy a folytatásokat is olvashassam. :D

A fejezet részek egy kicsit sok volt néha, de még így is olvastatta magát ez a könyv, és Geralt-ért mindent. :D Megérte elolvasnom, nagyon megszerettem ezt a pasit, annyira lenyűgöző egy karakter, és a lova Keszeg is cukorfalat, a barátja Kökörcsin meg annyira vicces, imádom. :D Nenneke meg tök kedves volt, már amikor felbukkant. :D Yennefer karaktere nekem nagyon szimpatikus, azt nem tudom, hogy miért, de a Netflixes soriban is már az volt, a legelső pillanattól kezdve szimpatizáltam vele, alig várom, hogy még többet megtudhassak róla is, mert egy belevaló tökös nő. :D Imádtam a közös jeleneteiket Geralt-al. :D

Geralt, egy vaják, akinek az a munkája, hogy szörnyeket irtson, már ha akad neki szánt meló, még is érző, gyengéd lélek és szerethető, kedves egy karakter, akiből egyáltalán nem tudták kiölni ezt az egészet, és nagyon bírtam, amikor gúnyolódott, meg szarkasztikus megjegyzéseket tett, néha még vicces is volt egy-egy megjegyzése, amiket nagyon szeretek benne. :D Kökörcsin, meg az Kökörcsin, imádtam a disznó poénjait, és a kötekedő énjét. :D Jó párosítás Geralt-al, és Yennefer meg csak a ráadás, nagyon bírom őket. :D

A vége érdekes lezárás volt, kíváncsi leszek, mi lesz azután. Megsajnáltam szegény Iolát, hirtelen azt se tudtam, mi történik, olyan gyorsan történt minden. Alig várom, hogy megszerezzem a folytatásokat, mert nagyon kíváncsivá tett ezzel az író, akinek a stílusa megtetszett. :D Izgalmas, és kalandos utat épített fel, egy lenyűgöző fantasy világot, amit megszerettem. :D

Kedvenc idézeteim:

„– Minden rív tolvaj – folytatta a sörtől, fokhagymától és rosszindulattól bűzlő himlőhelyes. – Hallod, mit beszélek, te rühes kutya?
– Nem hallja, mit mondasz. Szar van a fülében – szólt közbe az egyik hátrébb álló, a másik meg felröhögött.
– Fizess és takarodj! – üvöltött a himlőhelyes.
Az ismeretlen csak ekkor nézett rá.
– Megiszom a sört.
– Segítünk – sziszegte a hórihorgas. Kiverte a korsót a kezéből, és karon ragadta, ujjait a mellkasán keresztbe futó szíjba mélyesztve. Egy másik hátulról ütésre emelte kezét. Az idegen hirtelen leguggolt, ezzel kibillentve a himlőhelyest az egyensúlyából. A kard felszisszent hüvelyében, aztán egy pillanatra megcsillant az olajlámpások fényében. Szinte forrt a levegő.” (10-11. oldal)

„– Jössz te, kutyafajzat, de kötélre verve! […] – Dobd el a kardod, vagy szétverem a fejed!” (11. oldal)

„[…] A hősökből meg, akik vissza akarják varázsolni, legalább annyi hasznunk van, hogy a beste még ott helyben telezabálja magát, és nem kóborol az udvarházon kívülre. […]
– Hat éven keresztül – nézett fel Geralt –, hat éven keresztül senki nem tudta elintézni?
– De nem ám.” (17-18. oldal)

„– Úgy nézel ki, varázsló, mintha máris halott lennél – mondta. – Biztosan a félelemtől. Ne félj. Kegyelmet hoztam.” (33. oldal)

„– Tanácsot kellene adnom, meg életbölcsességeket? Mi az, talán az anyád lennék, vagy micsoda? Na, kész van. Felöltözhetsz. A refektóriumban vár rád a reggeli. Siess, máskülönben kotyvaszthatod magadnak.” (47. oldal)

„– Takarodj, halandó! – üvöltött a szörnyeteg mancsával hadonászva, de nem mozdult a helyéről. – Mert felfallak! Darabokra szaggatlak!
A vaják nem mozdult, nem engedte le fegyverét.
– Süket vagy? Takarodj! […]
– Menekülj, míg egyben vagy! – üvöltötte a lény, de mintha kevésbé magabiztosan. – Mert ha nem, akkor…
– Akkor mi? – vágott közbe Geralt.
A szörny levegő után kapkodva félrehajtotta rettenetes fejét.
– Nézzenek oda, micsoda vakmerőség – szólt nyugodtan, és agyarait kivicsorítva Geraltra meresztette véreres szemeit.” (59. oldal)

„– Mi a fene, valami új! Szóval, szerinted mi lennék? Áfonyapuding? Vadlúdcsapat, ami délnek repül egy szomorú, novemberi hajnalon? Nem? Vagy talán egy bögyös molnárleány patak mellett felejtett erénye? Na, Geralt, mondd csak, mi vagyok? Nem látod, hogy majd szétvet a kíváncsiság?
– Nem vagy szörnyeteg. Különben nem érinthetted volna meg az ezüsttálcát. És semmiképpen nem vetted volna a kezedbe a medálomat.
– Ha!” (67. oldal)

„[…] Már két hét után meglehetősen közeli kapcsolatba kerültünk, ráadásul szeretett mindeközben fülön ragadni, és azt kiabálni, hogy „Harapj belém, te állat!”, meg „Tépj szét, te bestia” és hasonló marhaságokat.” (72-73. oldal)

„– Kezdem elveszíteni a türelmemet! Igen, tényleg én vagyok. És mi van akkor, ha tényleg én vagyok?” (100. oldal)

„– Hogy a föld ilyeneket hord a hátán, mint te. Ki fia vagy, csodabogár?
– Több türelmet, ha kérhetem – mondta nyugodtan Geralt. – Az anyád, úgy látom, épp elég sokat járt ki egyedül az erdőre ahhoz, hogy okod legyen elgondolkodni a származásodon.” (116. oldal)

„A belső hangra kellett volna hallgatnom akkor, amikor…
De nem hallgattam.
Azt gondoltam, a kisebbik rosszat választom. A kisebbik rosszat választottam. A kisebbik rosszat! […]
[…] Ne érj a kezemhez! Az érintés felszabadíthatja benned… Megláthatnád…
De én nem akarom, hogy lássad. Nem akarom tudni. Ismerem a végzetemet, mely örvényként sodor magával. A végzetem? Mindig a nyomomban jár, de én sosem tekintek hátra.” (147. oldal)

„– Ne feszítsd tovább a húrt! Ne tedd próbára a türelmemet!
– Ahogy az enyémet se!” (180. oldal)

„[…] Látod a hasonlóságot?
– Látom.
– Akkor hát tanulj a más kárából! […]
– Vagy is igazam volt. Valami véget ért. Ha tetszik, ha nem, valami véget ért.
– Nem tetszik nekem, ahogy üres közhelyeket puffogtatsz. Nem tetszik a képed, ahogy csinálod. Mi van veled?” (204-205. oldal)

„– És miről beszélt?
– A reményről. Arról, hogy minden megújul, és sosem szűnik meg megújulni.
– Csak ennyi?
– Ennyi elég volt.
– Hm…” (257. oldal)

„– Ne pityeregj itt a szoknyám mellett! Nem vagyok az anyád, hányszor kell még elmondanom? A bizalmasod se akarok lenni. Cseppet sem érdekel, hogyan viselkedett veled, az meg, hogy te hogy viselkedtél vele, még kevésbé izgat. A legkevésbé sem áll szándékomban a közvetítőt játszani vagy átadni neki ezeket a buta kavicsokat. Ha úgy akarsz viselkedni, mint egy fajankó, tedd a közreműködésem nélkül!” (263. oldal)

„– Az első vaják, akit közelről láthatok, ráadásul anyaszült meztelen. Ohó!” (287. oldal)

„– Rám nem tett ennyire rossz benyomást. Lenéző, persze, szereti éreztetni a felsőbbrendűségét, de a többi varázslóhoz képest, ahhoz az egész pöffeszkedő bandához viszonyítva, maga a két lábon járó bűbáj és megtestesült jóindulat.
[…]
– Ez kicsit olyan – mondta –, mintha azt mondanád, a skorpió szebb a póknál, mert olyan csinos kis farkincája van. Légy óvatos, Geralt! Nem te vagy az első, aki így gondolja, mert nem tudja, hogy ez a nő a kellemet és a szépségét használja fegyverként. Olyan fegyverként, amellyel felettébb ügyesen és mindenféle fenntartások nélkül bánik. Ami persze semmit sem von le abból, hogy káprázatosan gyönyörű asszony. Nem ellenkezel, igaz?
Geralt megértően figyelte a tündét. Már másodszorra vélte az arcán az enyhe pír jeleit felfedezni. De legalább ennyire meglepték Chireadan szavai. A tiszta vérű tündék nem szoktak az emberek asszonyairól ilyen elragadtatással beszélni. Még a legszebbekről sem. Yennefer pedig, bár a maga módján vonzó volt, semmiképp nem tartozott a szépségek közé.” (294. oldal)

„[…] Ha tudnám, hogy az meggyógyítja, képes lennék meztelen üleppel egy skorpióra ülni. (295-296. oldal)

„– Hágd meg magad, fajankó! – kiáltotta Yennefer, aki még mindig próbálta kikaparni Geralt szemét.” (325. oldal)

„– Köszönet a vendéglátásért, tiszteletre méltó – mondta komoly hangon. – És ne neheztelj már rám! Hiszen úgyis tudom, hogy szeretsz.
– Persze – hagyta rá Nenneke, de nem mosolygott. – Szeretlek, te mihaszna, bár magam sem tudom, miért. Ég veled!
– Viszlát, Nenneke.
– Viszlát, Geralt. Vigyázz magadra!
A vaják fanyarul elmosolyodott.
– Jobb szeretek másokra vigyázni. Az jobban megtérül, hosszú távon.” (345. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1.)

Kiadó: Gabó kiadó

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 348. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635660346

Fordította: Kellermann Viktória

Ajánlom: Mindenkinek. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Következő részek:

Végszó:

Ez volt az első könyvem a szerzőtől, és egyáltalán nem az utolsó, alig várom a következő részét a sorozatnak. :) Eddig nagyon izgalmas volt, és érdekes is. A szereplők is eléggé jók voltak, és a történet is nagyon tetszett nekem. Szóval, jöhet a következő rész. :)

További szép estét!

Smurfettereads

5 napja fejeztem be Lione Stanislav: Csillagom c. kötetét, amit még tavaly október elején kezdtem el. Az írónő stílusa nekem különösen tetszik, és a történet vezetése is egész jó, végig fent tartotta az érdeklődésem, első könyvnek nem is olyan rossz az írónőtől, kíváncsian várom a továbbiakat is. :)

Fülszöveg:

Értékelés:

A történet elég jól kezdődik, és a folytatás is rendben van, ez nem egy megszokott fantasy, nem sablonos, se klisés, és mégis izgalmas, tele váratlan kalandokkal, utazásokkal. A karakterekkel be lehet járni az Ismert világunkat, megismerni új karaktereket, és helyszíneket, amik nekem tetszettek, örülök, hogy végre olvashattam, nagyon kíváncsi voltam már erre a könyvre. :) Köszönöm az írónőnek, ezt a csodás kalandot, amit átélhettem a karakterekkel, még akkor is, ha engem zavart valami, vagy valaki, ez egy jó utazás volt. :) Még nem olvastam ilyen történetet, ha mégis ez sokkal egyedibb volt nála. A karakterek és a sztori kidolgozva, és jól felépítve, még engem is meg tudott lepni az írónő. A csavarok, és a fordulatok is zseniálisak, és a sztori izgalmas. :)

Anna története, eléggé hétköznapian kezdődik, új munkalehetőséggel, mivel az előbbibe belefásult, lélekroncsoló munkából menekült, valami könnyed munkához, mert csak nyugalmat és békét akart, amit aztán az új munkahelyen meg is kapta. Bár nem minden az, aminek látszik, nem véletlen, hogy megkapta az asszisztensi munkát... Látszólag béke és nyugalom veszi körül az új munkahelyét, amit meg is kap azonnal. El is kezd dolgozni Salim jógi mesternél, de aztán hirtelen jön az elutazás napja, a kirándulás napja, amiről Anna semmit sem tud róla, hogy hova is mennek egyáltalán, meg azt se, hogy minek, csak annyit tud, hogy be kell fejezni a már elkezdett történetet, amit Salim eddig felfedezett, többet nem árult el neki, titkolózásban nagyon profi. XD

Anna egyébként kedves és aranyos lány, bár a vége felé én már nem igazán értettem egyet vele, és már egy kissé zavart is engem ez a nőszemély. XD De végig nagyon bátran viselkedett, egy olyan dimenzióban, ahol ő egyáltalán nem ismert, egészen addig, míg végül Salim el nem árulta neki a nagy titkot, ami teljesen lesokkolta Annát, sőt teljesen megváltoztatta az életét, amiről egészen addig tudott magáról, az életéről, meg amiben hitt, mind a kukába mehetett. De előtte még sok izgalmas kaland vezet el odáig, és gyönyörű helyeken járnak Salim mesterrel, és két zsoldos barátjukkal, akiket én már az első perctől kezdve imádtam. :D

Nagy kedvenceim lettek, Dörge és Jósa. Viccesek voltak, és szerethetőek, ők feldobták a sztorit, velük egyáltalán nem volt unalmas, habár az eleje se volt az, az utazás kezdete, amikor még csak Salim és Anna volt, de Dörgével és Jósával, csak még jobb lett. :D Imádtam a szócsatáikat, végig összetartó egy csapat voltak, tették, amit Salim mondott, úgy ahogy mondta, és elhozták végül a várva várt békét, amire az Ismert világunknak szüksége volt, legalábbis Szegletnek. Bár nem minden ment az olyan könnyen. Háború volt, üldözték őket, és végül rájuk is találtak, menekülniük kellett, hogy teljesítsék a jóslatot, amire oly nagyon vártak már, hogy véget vessenek a háborúnak, és eljöjjön a béke ígérete, de ehhez ki kellett derülnie a nagy titoknak, és Anna élete hirtelen fenekestül felfordult…

Salimet is megszerettem, bár nekem túl sok volt a spiritualitás, de végül is tetszettek a tanításai, amiket Annának, Dörgének és Jósának tanított egész úton. Szerethető egy karakter volt már az elején is, de már akkor sejtettem, hogy elhallgat egy nagyon fontos dolgot Anna elől. Az is furcsa volt, hogy hirtelen kapkodva kellett útra kelniük, de végül is egy nagyszerű kaland ígérkezett, és az is volt. Bár Anna néha túlságosan rátapadt Salimre, a kolostornál is ráerőltette magát, az, meg amit a végén csinált Salimmel, az kiverte nálam a biztosítékot… Értem én, hogy miért csinálta, de nem tudta volna megvárni, míg jobban lesz, és tud fájdalom nélkül mozogni? Annyira erőszakos volt, és önző, akaratos, a semmibe vette Salim kérését, hogy hagyják későbbre, mert neki azonnal kell, blablabla…

Rahim nem volt egy rossz karakter, nekem nagyon szimpatikus volt, ahogy Zolta is, meg Azumi, és Midori, Yamira, Kendra, meg Peter is, Fabio is, Richie meg Evelin is, és Mae Reia is, őt nagyon sajnáltam. :( Ő érte nagyon kár volt, annyira szerethető volt, kár, hogy csak az elején bukkant fel. :( Evelin is jó fej volt, ahogy Richie is. Egyébként végre egy olyan magyar szerző, aki nem ír terjengősen nagy fejezet részeket, hanem szépen felosztotta őket, nekem nagyon tetszett így, és jobban szeretem a rövid fejezeteket, mint a hosszúakat. Érdekes volt végig követni a történetét, úgy ahogy Anna látta, és élete át, én személy szerint örülnék, ha lenne Salim, és Zolta szemszög, vagy Rahim, szeretném őket is jobban megismerni, főleg egy előzménykötetnek nagyon örülnék. :D

Kedvenc idézeteim:

 „– Salim Shadi – olvastam fel a jegyzeteimből.
Ezt a nevet kellett keresnem. Sokszor kimondtam már. Olyan igézően csengett, mint valamiféle varázsige. Nem igazán tudtam eldönteni, örüljek-e, vagy engedjem elhatalmasodni magamon a barátnőm aggodalmait, miszerint ez az arabos csengésű név nem kecsegtet sok jóval.
– Majd elrabol, és jól elad két tevéért! – idéztem fel Evelin szavait.” (10. oldal)

„Még hogy arab terrorista, inkább maga Jézus!” (14. oldal)

„– Tudod, mi a véleményem…
Valójában az, hogy politikusnak csak az őrültek mennek, vagy ha éppen nem azok, majd időközben megőrülnek.” (19. oldal)

„– De ha most kiégett vagyok, fáradt és megkeseredett, miből gondolod, hogy túljutok mindezen, és ismét lesz időm arra, hogy ne csak a saját sebeimet nyalogassam?
– Egyet biztosan mondhatok, Anna, minden elmúlik egyszer. Elmúlik a fájdalom, elmúlik a jókedv, elmúlik a könnyű élet, és elmúlik ez a kiváló ebéd, ahogy a megkeseredettséged is. Újra az leszel, aki valójában vagy. Aki zsigeri kötelességének érzi, hogy segítsen az embereken.” (26. oldal)

„– Talán nekem is szükségem lesz néha a pihenésre. Talán szükségem lesz valakire, akire számíthatok, ha a kiégés határára sodródom. Aki meghallgat, ha bánatom van, és akinek a társaságában feltöltődhetek, amikor kimerültem. Aki megvigasztal, ha bántanak, és bekötözi a küzdelemben szerzett sebeimet. Valaki, aki bölcsebb nálam, és megálljt parancsol, mielőtt végleg a vesztembe rohannék. Úgy érzem, ha van mellettem egy ilyen valaki, akkor van esélyem megúszni az őrületet.” (32. oldal)

„– Jó reggelt – szólt derűsen.
Válaszul morcosan néztem vissza rá.
– Jó reggelt, te szent! Hova a pokolba követtelek?
Ráadásul gondolkodás nélkül.
Miután feltápászkodott, körbemutatott.
– Ez az otthonom.
Megpróbáltam ülésbe tolni magam, de megszédültem, így a segítségemre sietett.
– Lassan, lassan, ne kapkodj!” (64. oldal)

„– Húst sem eszel, alkoholt sem iszol – csodálkoztam. – Hát beteg vagy te, szentem?
Ekkor sejtelmesen elmosolyodott.
– Egyszerűen csak nincs rá szükségem. Különben is, valakinek észnél kell maradnia, ha szállást is szeretnénk éjszakára.
– Hát jó – búgtam kacéran. – Legalább több marad nekem!” (92. oldal)

„– Ha valamit alaposan megtapasztaltam az elmúlt időben, amíg távol voltam, az az, hogy semmi sem örök, csak a változás. Az pedig, hogy hogyan és merre változik az élet, nem mindig befolyásolhatjuk. Bosszús voltál, mert nem sikerült a vizsgád, és nem térdepelhetsz itt most a társaid dal? Tudd, hogy nem lettél kevesebb azáltal, hogy a saját tempódban járod az utadat. Bosszús voltál amiatt, hogy a teremben eluralkodott a jókedv?
[…]
– Hát nem jobb érzés együtt nevetni a többiekkel? Semmi sem örök, csak a változás.” (109. oldal)

„– Emlékezz rá, hogy minden elmúlik egyszer! – szónokolt, miközben egyesével kiosztotta mind a tizenhét fiatalnak a csillagokat. Minden mondatrésznél egyet-egyet. – Ha úgy érzed, rosszul mennek a dolgaid, és nem találod a helyed a világban, vagy ha úgy érzed, túl jól mennek a dolgaid, és eluralkodik rajtad a becsvágy, nézz a csillagokba!
[…]
– A csillagok emlékeztetnek minket arra, kicsodák is vagyunk valójában. Hogy mi az az erő, ami minket alkot, és aztán megsemmisít. Hogy a vállainkat terhelő gondjaink mekkorák valójában, és az életünk, amit olykor örökkévalónak hiszünk, főleg ilyen fiatalon – mosolygott az egyik fiúra –, mindössze csak egyetlen szempillantás a világmindenség méreteihez képest.
[…]
– Épp ezért azt javaslom nektek, elmélkedjetek a csillagokon! – Ekkor összeérintett tenyérrel meghajolt, és egyszerűen elsétált.” (110. oldal)

„– Eltévelyedett lelkek – csitította a kedélyeket Salim. – A boldogságot keresik, mint minden élőlény, de sajnos rossz utat követnek. Ha pedig nem ismerik fel időben, hogy merre tartanak, a szellemük nem megszabadul, hanem az örök és kifogyhatatlan szenvedés tengerébe merül, és ott bolyong az idők végezetéig. – Szomorúan sóhajtott egyet. – Szegény szerencsétlenek, nem kívánom senkinek a sorsukat!
– Még sajnálod is őket? – kiáltott fel Jósa feldúltan.
– Elment az eszed, csuhás? – csatlakozott Dörge.
– Hiszen maguk választották ezeket a módszereket, szabad akaratukból ártanak az ártatlanoknak. Pontosan tudják, mit tesznek!
– Igen, sajnálom őket – szólt higgadtan a mesterem. – Nem sejtjük milyen ok-okozati láncolat mentén vakították el őket az illúziók. Mindannyian esendők vagyunk, és gyakran vezet meg minket a káprázat. Még én sem vagyok kivétel mindenféle híresztelés ellenére. Ám az én dolgom, hogy segítsek az embereknek felismerni, mi hamis és mi valóság. Ezért az együttérzés minden lénynek kijár az egész világegyetemben. Ha megválogatnám, kik azok, akiket megsajnálok, és kik azok, akiktől megtagadom az együttérzésemet, nem végezném jól a feladatomat. Nem lennék az, aki vagyok.” (133-134. oldal)

„– Jó éjszakát, Csillagom!” (149. oldal)

„– Miket beszélsz, te muff? Olyan répát adok neked, hogy örökre megundorodsz tőle!” (162. oldal)

„– Hallgass a megérzéseidre!” (181. oldal)

„Nem érző lényekre van itt szükség, hanem bábokra.” (269. oldal)

„– Jól van, hagyjuk a humbugot!” (272. oldal)

„– Akármivel is próbálkozik, tartsd távol magad tőle! Ne engedd, hogy játszadozzon az érzelmeiddel!” (272-273. oldal)

„– Azt mondom, ne mondj ítéletet arról, amit nem ismersz, és ne higgy el mindent, amit mások állítanak, amíg személyesen meg nem tapasztaltad!” (274. oldal)

„Van olyan helyzet, amikor nem az eredmény számít, hanem az esély.” (287. oldal)

„– A tünékeny vágyak hajszolása szenvedést okoz.
– Bemagolt szövegeket ismételgetsz csak. Úgy mondasz ítéletet, hogy valójában fogalmad sincs, miről beszélsz. Ám egyszer, csak egyetlenegyszer tapasztald meg! Akkor majd komolyan veszlek!” (303. oldal)

„Minden halál és minden születés szenvedéssel jár.” (343. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Lione Stanislav: Csillagom

Kiadó: Vision Spring, Szentendre

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 356. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786150152059

Ajánlom: Bárkinek, aki szeretne megismerkedni
Lione Stanislav munkásságát, és szereti a hasonló,
de egyedi történeteket, mint ez is az. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Már azóta nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, amikor tavaly felkért az írónő a borítóleleplezésére, és már akkor nagyon megtetszett a fülszöveg, az idézet, meg a borító is. Most, hogy végre elolvashattam magát a történetet, tetszett, habár volt, ami zavart benne, de még így se tudta elvenni a kedvemet attól, hogy ne szeressem meg a történetet, mert nekem tetszett, ahogy felvezette az egész történetet, és ahogy felépítette az írónő, meg a karaktereket is. Az írónő stílusa is nagyon megtetszett, alig várom a következő kötetét, hogy olvashassam. :D Habár a végén Anna viselkedése zavaró volt, amiért rákényszerítette magát Salimre... de nem utáltam meg érte, mert megértettem miért akarta, annyira, de várhatott volna vele azért... XD Egy csöppet erőszakos volt a kicsike. XD De végig szimpi volt nekem azért Anna. :D De legalább boldogan ért véget, csak bizonyos karaktereket sajnálok, hogy így ért véget a kalandjuk, ahogy... :(

További szép estét!

Smurfettereads

Január nyolcadikán fejeztem be az egyik októberi olvasmányomat, Stephen King: Minél véresebb c. novellás kötetet. Habár nem mindegyik novella részlet lett a kedvencem, de King bácsiban egyáltalán nem csalódtam. Imádom a stílusát, és ahogy megfog egy-egy történetet, alig várom, hogy még több történetét megismerhessem. :D

Fülszöveg:

Értékelés:

A Mr. Harrigan telefonja novella részlet nekem sokkal jobban tetszett, izgalmasabb volt, és igazán kedvelhetőek voltak a karakterek is, főleg Craig, meg az apja, és Mr. Harrigan, na meg a házvezetőnője volt az, akit én meg kedveltem. Elég érdekesen kezdődik a sztori, tetszett, hogy E1 szemszögből meséli el Craig a történteket, hogy hogyan is ismerkedett meg Mr. Harrigannel, és mik történtek utána. Abszolút érdekes volt, bírtam az apja humorát, és Mr. Harrigan-ét, néha olyan fura volt, de tetszett. Szeretem King bácsi stílusát, most is nagyon tetszett, de azért egy kicsit most haragudtam is rá, mert elő járatban bedob egy ilyen sztorit, mint Mr. Harrigan-ét, aztán jön két másik, ami olyan sz.r, hogy csak egy két fejezetet tudtam belőle elolvasni. De egyáltalán nem okozott csalódást, mert habár a másik két novella nem tetszett, jött rá a negyedik novella részlet, A patkány, ami megint nagyon tetszett nekem. Csak azt sajnálom, hogy a két középső nem nyerte el a tetszésem, pedig nem rosszak, csak uncsik és vontatottak, ezért nem is haragszom annyira, mint előtte. Lehet nem voltam a kellően rájuk hangolódva, a Chuck életére, és a Minél véresebb novella részletre...

Chuck élete novella, azért kevésbé volt rossz, de azért annyira jó sem volt, inkább felejtős. Nekem annyira nem jött be, olyan felesleges, olyan semmilyen. Unalmas, és vontatott. Engem nagyon idegesített ez a történet, alig bírtam haladni vele, egy-egy fejezet után félre kellett raknom, mint a Minél véresebb novella részletnél is. Azt hittem, már sosem lesz ennek vége. A zenés-táncolós jelenet részlet viszont tetszett, az tette hangulatossá a sztorit, bár nem tartott sokáig, de az jó volt benne. Meg amikor a nagyszüleiről mesélt, meg a házukról, Chuck. Akár ez is jó lehetett volna, de nekem nem jött be ez a sztori, nagyon zavaros volt. De gyorsan túltettem magam rajta, csak aztán jött rá a Minél véresebb c. novella, és már nem igazán volt kedvem olvasni, csak részletekben tudtam befejezni ezt a novella részletet is. A patkány c. novella kész felüdülés volt, a sok uncsi részlet után. :D Pörgős volt. De azért kíváncsi vagyok a többi kötetére is King bácsinak. :D

A Minél véresebb novella nem igazán jött be nekem. Annyira idegesítő volt Holly, meg az egész társaság, úgy egyben az egész sztori. Olyan fura. De lehet azért is, mert nem olvastam még A kívülálló és a Mr. Mercedes köteteket, és nem értettem ennek a novella részletnek az atmoszféráját, pedig akár tetszhetett is volna, de nem így jött össze, sajnos. Olvastam a többi értékelőnél láttam, A kívülálló és a Mr. Mercedes c. könyveket le spoilerezte ezzel King bácsi,  bár még nem olvastam ezt a két könyvet, de addigra, mire sorra kerül, biztos elfogom felejteni, mert nem volt túl maradandó annyira, mint a Mr. Harrigan telefonja, vagy A patkány. :D Nekem csak egyetlen személy volt ebből a részletből a kedvencem, és az pedig, Henry bácsi volt az, akit imádtam, a többieket annyira nem. Holly anyjától még én is sikító frászt kaptam volna. XD

A patkány viszont tetszett, érdekes volt, a szereplők is szimpatikusak voltak. Bár a boltosok nem annyira, de Drew-t, és Lucy-t meg a gyerekeiket megszerettem. :) Érdekes egy történet volt, a könyvírásról, meg a bonyodalmairól, hogy mennyire rágörcsölt Drew az egészre, de végül csak összeállt a fejében a sztori. :D Bár nem ment simán minden, mert a környezet, és a körülmények is nehezítették neki, de azért csak megcsinálta. :D  A farmház helyszíne is jó volt, meg az egész sztori. Nagyon hangulatos volt a kezdettől egészen a végéig. Ez A patkány ugyanannyira tetszett, mint Mr. Harrigan telefonja, csak kár, hogy a másik két novella nem jött be, mert akkor megkaphatná a max csillagot, de így csak négyet kap. Imádom Stephen King munkásságát, habár nem sok könyvét olvastam még, de igyekszem bepótolni, először is azokkal, amik a polcomon várakoznak egy ideje. 

Kedvenc idézeteim:

„Apám is mindig ugyanúgy reagált rá: nevetett és kedélyesen a szemét forgatta.
– Smucig gazember – mondta egy nap. Talán tizenegy lehettem, olyan két éve érkezhettek ezek a borítékok. – Éhbért fizet neked, és még a jutalommal is fukarkodik.” (9. oldal)

„– Valóban jól olvas, de elsősorban nem ezért akarom felfogadni. Beleéli magát, még akkor is, amikor nem érti, mit olvas. Ez figyelemre méltó. Nem lenyűgöző, de figyelemre méltó.” (16. oldal)

„Olyan volt, mint az öreg aggszűz nagynéni, aki hatvan év absztinencia után próbaképpen megkóstolja a brandyt, és szinte egyik pillanatról a másikra úri alkoholista lesz.” (32. oldal)

„A film múló dolog, viszont a könyv, a jó könyv örök vagy majdnem az. Sok jó könyvet olvastál nekem, de van még, ami megírásra vár. Csak ennyit mondok erről.” (43. oldal)

„[…] Én abban hiszek, hogy ne üssem az orrom olyasmibe, amit nem értek. Nagyanyám szokta mondani, hogy az ember csak akkor kérdezzen, ha tényleg tudni akarja a választ.” (70. oldal)

„– Tudom, hogy nehéz, fiacskám, nekem is nehéz, de én is csak ennyit tudok. Az élet egy rejtély. És a halál is az.” (99. oldal)

„– Csak neked mondom, de úgy énekelsz, ahogyan az öregek dugnak.
[…]
– Mintha tudnád, majompopó.” (107. oldal)

„– Született tehetség vagy.” (116. oldal)

„[…] Senki nem támadhat meg büntetlenül.” (136. oldal)

„– Kurva kellemes karácsonyt nekik – mondja Pete, ahogy csütörtök reggel elindul bánattal és bosszússággal teli aktatáskával.” (153. oldal)

„– Holly? Megint túlpörögsz?
– Igen. Túl sok stressz, túl kevés pihenés.
– Engedd el.
– Jó. – Jó tanács. Meg is akarja fogadni.” (166. oldal)

„[…] Készüljön fel, mert meg fog döbbenni, ifjú hölgy.” (197. oldal)

„Csak már nincs benne a szíve, és a szív nélküli szeretet, olyan, mint egy lánc, mindkét végén bilinccsel. Szét tudná törni a láncot? Lerázni a bilincset? Talán.” (208. oldal)

„Á, egy író nehéz élete, gondolja.” (225. oldal)

„– Ideje felkelni és tökön ragadni a világot.” (225. oldal)

„Mintha az autópályán elszenvedett balszerencse kárpótlása lenne, kiszúr egy autót, ami éppen kiáll a Frederick-épület elől. Megvárja, amíg eltűnik, akkor óvatosan betolat a helyére, nem törődve a farokfejjel, aki mögötte rátenyerel a dudára. Kevésbé feszült körülmények között a folyamatos dudálás hatására talán hagyta volna a parkolóhelyet, de nem lát másikat a közelben. Maradna a parkológarázs, valószínűleg annak is csak valahol a tetején, és Holly túl sok filmben látta már, hogy mi minden történhet nőkkel parkológarázsokban. Főleg sötétben, és bizony már sötét van.
A dudáló elrobog mellette, amint Holly bérelt autója elég helyet hagy, de a farokfej – nem férfi, nő – azért lelassít és felemelt középső ujjal kíván kellemes karácsonyt.” (251. oldal)

„– Jó kislány. Félsz, ugye, kis barátnőm? Azt szeretem. – Mélyet lélegzik, mintha a lány rémületét szívná be. – Félj is. Nem kéne itt lenned, de örülök, hogy itt vagy.
[…]
– Fincsi vagy.” (260. oldal)

„– Most csókolj meg, de mintha komolyan gondolnád.” (293. oldal)

„Eszébe jutott egy előadás, amit az angol tanszék szponzorált öt-hat évvel korábban, Jonathan Franzen beszélt telt ház előtt a regényírás művészetéről. Azt mondta, hogy a regényírás élményének csúcsa azelőtt érkezik el, mielőtt még az író hozzálát, amikor még minden csak a képzeletben létezik. „Akármilyen tisztán megvan a fejünkben, írás közben elvész”, mondta Franzen.” (301. oldal)

„– A könyv még jól megy? Remélem. Remélem, hogy megéri az aggodalmat.
– Jól megy. – Ebben Drew már egyáltalán nem volt biztos, de mi mást mondhatna? Megint kezdődik a szar, Lucy, és már beteg is vagyok? Ez megnyugtatná?
– Jól van – Lucy sóhajtott. – Idióta vagy, de szeretlek.
– Én is szer… – A szél huhogott, és hirtelen nem maradt más fény a házban, csak az ablakon át beszűrődő tompa, vizes derengés. – Lucy elment a villany. – Nyugodtan hangzott, ami jó.
– Nézz be a fészerbe, ott talán van egy Coleman lámpa…
Újabb kabócaciripelés hallatszott, aztán csend lett. Visszatette a kagylót a villára. Magára maradt.” (324. oldal)

„– Keményen dolgoztál, és eleinte jól dolgoztál. Sínen voltál, száguldottál. Aztán jöttek a bibik, nem igaz? Mint korábban. Ne keseredj el, az önjelölt regényírók az egész világon ugyanabba a falba ütköznek. Tudod te, hány félkész regény lapul fiókokban és iratszekrényekben? Több millió.
– A betegség baszott be.
– Gondolj vissza. De légy őszinte. Már előtte elkezdődtek a gondok.
[…]
– Szétesik a szelektív figyelmed – mondta a patkány. – Állandóan ez történik veled. Legalábbis a regényeknél. Nem egyszerre történik, de ahogy nő a könyv, és elkezd lélegezni, egyre több döntésre van szükség, és a szelektív figyelmed erodál.
A patkány négy lábra ereszkedett, és papus íróasztalának szélére kocogott, ott megint felült, mint a pitiző kutya.
– Minden írónak más a szokása, másképp jön lendületbe, és más sebességgel dolgozik, de egy regény megírásához elengedhetetlen, hogy hosszabb periódusokban az elbeszélésre fókuszáljon.
Ezt már hallottam, gondolta Drew. Szinte szóról szóra. De hol?
– A fókuszált periódusok, a képzelet szárnyalása, minden egyes pillanatában az író minimum hét döntést meg kell hozzon a szavak, kifejezések és részletek kiválasztása tekintetében. A tehetséges írók szinte tudatos megfontolás nélkül is jól döntenek; ők az elme profi kosarasai, akik a pálya bármely pontjáról bedobják a labdát.
Hol? Kik?
– A tudatos rostálás történik, ez az alapja annak, amit kreatív ír…
– Franzen! – bődült el Drew, és hirtelen felült, amitől fájdalom nyilallt a fejébe. – Ez hangzott el Franzen előadásán. Szinte szóról szóra!
A patkány ignorálta a közbeszólást.
– Te képes vagy erre a rostálásra, de csak rövid löketekben. Amikor regényt próbálsz írni, ami a sprint és a maraton közti különbség, a folyamat mindig összeomlik. Látod az összes lehetséges kifejezést és részletet, de az ezt követő rostálás már nem megy. Nem a szavakat veszíted el, hanem a helyes szó kiválasztásának képességét. Jónak tűnnek, rossznak tűnnek.” (332-333. oldal)

„– Bújj be ide, Mister.” (341. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Stephen King: Minél véresebb

Kiadó: Európa, Budapest

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 358. oldal

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789635043927

Ajánlom: Mindenkinek, aki szereti a novellákat, és Stephen King könyveit! :)

Ennyi csillagot adok rá:

Végszó:

Az első és az utolsó novella részlet nekem sokkal jobban tetszett, mint a két középső, de Stephen King stílusát imádom. :) Alig várom, hogy még többet olvashassak tőle, remélem azok is tetszeni fognak majd, amik már a polcomon csücsülnek az írótól. :) Sajnálom, hogy a Minél véresebb, nem lett abszolút a kedvenceim egyike, de így is jó volt. Sokkal jobban tetszett a Mr. Harrigan telefonja, mint a Netflixes filmadoptáció. :D A könyv után azt is megnéztem, de jobban örültem volna, ha King bácsi írja a forgatókönyvet...

További szép estét!

Smurfettereads