Két hete fejeztem be John Cure: Hontalan lelkek (Hontalan lelkek 1.) c. kötetét. Habár lassabban haladtam vele, mint szerettem volna, azért tetszett, izgalmas volt végigkövetni a karakterek sorsát, bár nekem nem volt túl nyomasztó, se nem félelmetes, de eléggé jó horror, pszicho-thriller volt. :D

Fülszöveg:

Értékelés:

Imádom a horrort, minden mennyiségben, bár olvasni még keveset olvastam ebből a műfajból, de igyekszem még többet olvasni idén. A Hontalan lelkek c. kötet nagyon izgalmas volt, és rejtélyes, de nekem kiszámítható volt, sejtettem, ki lesz az igazi gyilkos, és az író nem is rejtette el annyira, hisz annyira nyilvánvaló volt, hogy ki lesz az. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy ő lesz az, aki. Ezen nem kellett sokat agyalnom, csak eleinte nem sejtettem, hogy miért is tesz valaki ilyen aberrált dolgokat, főleg gyerekekkel, de a bosszú éltette, hogy bosszút álljon mindenkin, aki csak ártott neki, vagy megpróbálta megakadályozni őt a cselekedeteiben. Na, az ilyet szívesen megnézném egy mozifilmben, kíváncsi lennék, hogy oldanák meg a mozivásznon, főleg a szereposztásokat. :D Leginkább Gerald-ét és Robinét. :D Meg persze a többiekét, és Jack Homa seriffét. :P

Jack Homa seriff igyekezett megoldani a gyilkossági ügyet, de leginkább csak téblábolt, tehetetlenségében nem sok mindent tudott tenni. Nekem így is tetszett, hogy majdnem minden egy adott emberhez futott, csak nem vették időben észre. Sőt nem is tudták, hisz az egész város, mélyen titokban tartotta a szörnyűséget régről, de a titkokkal az a baj, hogy idővel a felszínre jutnak, akár így, akár úgy, de mindig kiderülnek, ezzel sem volt másképp. Mert végül is, senki se nyitotta ki a száját a nagy titokról, amitől a város bűzlött, mert a nép éppen lincselős hangulatban volt, és csoda, hogy visszatért valaki bosszút állni, hát nagyon nem. Nem is vehették volna észre a nyilvánvalót, hisz, meg sem fordult a lehetséges gyilkos a seriff fejében sem… pedig ott volt a szemük előtt. Egészen a legvégéig nem vették észre, csak amikor már nagyon, de nagyon késő volt... Akkor akart volna cselekedni, amikor már nem igazán tehetett semmit, mert már vége lett mindennek… Előkerült a rejtélyes sorozatgyilkos, de hogy meglepődtek rajta, azt nagyon bírtam. XD

Egyébként egyik karakter se sejtette, pedig voltak, akiknek megsúgták az álmaik, de hát a jótékony homály, jó sokáig elfedte előlük, na meg persze az író is kiverette a fejükből az igazságot... XD De visszatérve a sztorira, nagyon bírtam, bár nekem nem volt, se nem ijesztő, se nyomasztó, se félelmetes nem volt. Én rajongok a jó horrorokért és ez rettentően izgalmas volt, bár engem zavart, hogy egy fejezet majdnem 20 oldalas, nagyon tömör volt így, és nagyon lassan haladtam vele, meg elég lassú volt maga a történet is, de nem bántam meg, hogy elkezdtem olvasni, mert nagyon tetszett, sőt izgalmas volt. Főleg a legenda, meg a szellem gyerekek, és Gerald körüli dolog, ami belengte ezt a karaktert, nagyon érdekes volt, szerettem volna róla még többet megtudni. Meg arról a bizonyos ládáról is, egy kicsit többet, mert engem kíváncsivá tett a dolog, meg a dögkút is, habár az eléggé bizarr volt... Főleg, a leírás és az elmondottak alapján, hogy mire is használták... De imádtam olvasni, alig várom a folytatást, szerencsére már a polcomon csücsülnek a Rekviem egy halott lányért, és a Démonok ivadéka, A fekete ernyős férfival együtt, alig várom, hogy sorra kerüljenek. :D

Merészen állítom, habár még csak ez az első könyv, amit az írótól olvastam, de nem is az utolsó, mert felkeltette ezzel a kíváncsiságomat, a többi könyvével kapcsolatban, ami már megjelent, és ami meg fog jelenni a közeljövőben, hogy John Cure a hazai horrorok koronázatlan királya lehetne, alig várom, mit tartogat még a tarsolyában. :D Remélem, a többi könyve is ugyanilyen jó, mint ez a Hontalan lelkek c. kötet. George magyarázata a Hontalan lelkekről, nekem különösen tetszett, katolikus vagyok, és én hiszem, hogy létezik menny és pokol, meg a köztes világ, sőt a szellemek és a kísértetek is, meg minden, ami velük járhat, a démonok, angyalok is. :D Ezért tetszett nekem, még a Senkik Birodalma elképzelése is, és a Lélekfutárok, bár én félek mindenféle bogártól, még a hangyáktól is, pfúj. XD Szóval, kíváncsi vagyok, mit tartogat még John Cure a tarsolyában, milyen rémisztő dolgokat. :D

Robin viszont tök aranyos volt, imádtam a kis beszédhibás, kisfickót. :D Olyan aranyos volt, amikor beszélt, hihetetlenül cuki volt, imádtam. :D Timet is megkedveltem, meg a másik két srácot is, bár Dan eléggé nagy arcú volt az elején a srácokkal, és Robinnal is, gúnyos volt, de azért szerethető volt ő is, még nem tudta gyerekfejjel, hogy mit szabad és mit nem… Jó kis csapat voltak ők, Eddie és Tim is nagyon kedvelhetőek voltak. Őket nagyon sajnáltam, a három srácot, ők aztán tényleg nem ezt érdemelték volna, sőt egyik gyerek se, akikkel ilyen csúnyán elbánt ez az aberrált szemétkupac… Nem ezt érdemelték volna, és nem így, ahogy. Szörnyű volt olvasni is, ez annyira barbár volt… Az író egyébként nagyon kegyetlenül elbánt velük, főleg a kisebbekkel. Ők tényleg nem ezt érdemelték volna, azokat a részeket nem szerettem olvasni.

A szülők bűnei miatt szenvedhettek a legkisebbek ez nem ért. A Wallance családot nagyon megkedveltem, Suzy nagyon kedvelhető volt, meg amúgy mindenki más is, nem igazán van olyan személy, akit utálnék a könyvben, még Brendant is bírom. XD Meg George-t is, és a két FBI nyomozó is szimpi volt, Peterrel együtt, meg az alkoholista négyes brigád. XD Voltak a szörnyűségek ellenére jó poénok is, az író jól eloszlatta a humort, a kellően komor, drámai pillanatokkal, meg a tragikus halálesetekkel. :D Gerald pedig abszolút érdekes karakter volt, az elejétől a végéig. :D A szellem gyerekek is szimpatikusak voltak, nekem tetszett a leírásuk, nem igazán voltak ijesztőek, inkább érdekesek, engem nagyon kíváncsivá tettek, főleg a legenda miatt, és a daluk is tetszett. :D Jó kis történet volt. :)

Kedvenc idézeteim:

„– Remélem, tudod, hogy ez nem a legmegfelelőbb hely egy nőnek és egy hatéves kisfiúnak arra, hogy az éjszakát itt töltsék – közölte Lis. – És arra sem, hogy kilométereket gyalogoljanak. Nem beszélve arról, hogy David el sem bírna sétálni a városig!
– Ennyi? – Tom felegyenesedett, merev arccal figyelte feleségét. Még soha nem látta ilyen ingerültnek, vadnak, idegesnek és egy tojásai védő tyúkanyónak egyszerre.
Tyúkanyó. Talán valóban az volt. Lis is csak a kis David miatt aggódott.
– Hallod? – kérdezte Lis. – Figyelsz rám egyáltalán Thomas Robertson?
– Befejezted? – kérdezte Tom, és tehetetlenségében ingerülten megemelte a hangját. – Azt hiszed, nem tudom, milyen szar helyzetbe kerültünk?
Elizabeth egy hosszú pillanat után lenézett az autóra, majd gúnyos hangon folytatta:
– Kocsi? Ez egy – nyelt egyet –, ez egy ócskavas, amit a hülye bátyád sózott rád. Én mondtam, hogy ne vedd meg, könyörögtem. Tessék! Itt a tragacsod, és ez nem az első eset, hogy szarban hagyott minket!
– Hülye picsa! […] – Befognád?” (13-14. oldal)

„A férfi az autó motorháztetője és a motor közt feküdt. A feje a kocsi bal oldalánál hátrabillenve, élettelenül lógott ki a motorháztető alól. Mindkét szeme helyén egy-egy csavarhúzó ágaskodott az égbolt felé. Az arcát a felismerhetetlenségig összetörték. A nő a kocsi mellett eshetett térdre, a feje a bezúzott üvegen keresztül lógott be a kocsi hátsó utastérbe, mintha csak bekukucskált volna valamiért.” (32. oldal)

„– Bárhogy is lesz, én elkapom a fickót! És nem érdekel semmi, egyszerűen kitépem a beleit, és a fülébe gyömöszölöm! – csapott a kocsi tetejére.
– Tégy belátásod szerint.” (34. oldal)

„– Takajodj! Gyejünk, te csak egy játék maci vagy! – mondta reszkető hangon, de a szemét még nem nyitotta ki. – Nem félek tőled! Te egy játék vagy, az én játékom! Takajodj!” (42. oldal)

„– A tudatalattid segít neked, jó tanácsot ad. Erről szól a dolog.” (69. oldal)

„– A farkam nem kéne a fülükbe? Mi? Ezek a szarzsákok azt hiszik, hogy én nekik fogok trógerolni, mint egy csicska köcsög? – mondta egyszer fennhangon, mikor Caroline megkérdezte, hogy miért nem megy vissza a vasúthoz rakodni.
– Robert, szükségünk van a pénzre. Nem ülhetsz itthon egész nap. A vasútnál legalább van alkalmi munka, de ha elszúrod azt is, akkor nem tudom, mi lesz velünk – állt vele szemben Caroline.
– Megmondtam! Nem leszek a csicskája egyetlen egy faszszopónak sem! Kész. Pénz ide, vagy oda. Ha nincs rendes munka, akkor semmilyen ne legyen. A kurva anyjukat! Még hogy vasút! Meg a faszom! – kelt ki magából, és ezzel lezártnak tekintette a témát.” (76-77. oldal)

„Csendre, békességre vágyott nem akart több gyomorfelkavaró gyilkosságot látni. Szinte marta a bűntudat, amíg a gyilkos szabadlábon járt. Soha nem volt képes felfogni, hogy viselkedhettek az emberek állat módjára, hogyan voltak képesek előre megfontolt szándékkal gyilkolni?
Ennél sokkal kegyetlenebbek és gonoszabbak voltak az emberek, hiszen az állatvilágban nem történt értelmetlen gyilkosság. A ragadozók a létfenntartás ösztönének köszönhetően vadászták le állattársaikat.
Az emberek viszont? Az ember a legnagyobb és legbrutálisabb állat volt. Az emberállatok nyereségvágyból gyilkoltak, vagy valamilyen aberrációnak köszönhetően, hirtelen felindultságból.” (90-91. oldal)

„Fantáziálni nem bűn – tördelte a kezét.” (132. oldal)

„– Jó, rendben. Mondtál, amit mondtál, én meg hallottam, amit hallottam.” (137. oldal)

„– Nagyon is tudom! […] – Az a helyzet, hogy ez a város az utóbbi időben egy vágóhíd lett! Ez a kurva nagy igazság!” (165. oldal)

„– Istenemre mondom, én mindjárt lepetézek!” (175. oldal)

„– Nekem nagyon is az az érzésem, hogy Mr. Hartfield gyerekfejjel gondolkodik, elvégre nem beszélne ilyen sok sületlenséget – mondta Benjamin élcelődve.
– Sületlenséget? – csattant fel Joe. – Nem én mérgelődök, hanem maga, és semmi másért, csak mert viszket a töke. Istenemre mondom, húzzon rá egy puncit!” (176-177. oldal)

„– Mondok én magának valamit, George – kezdte ismét John. – Szarok a maguk fene nagy összetartására, titoktartására, vagy hívja, aminek akarja. Úgy csinálnak, mintha valami különös fajt képeznének az emberiség bugyrain belül itt, Edgar's Hillben. Pedig szerintem maguk egyszerűen buták, már elnézést, egyszerűen, akár egy kapart lyuk.
– Lehet, hogy igaza van, de az igazság az, hogy maga nem ebben a közösségben él. Magának gőze sincs az itt élő emberek mentalitásáról, valóban másként gondolkodnak.
– Másként gondolkodnak? Maguk ezt erre felé így mondják? A városka tisztelt és nagyra becsült seriffje asszisztált egy brutális gyilkosságnál, aztán mindenki hallgat. Meggyaláztak és megöltek egy embert, mert önbíráskodni volt kedvük. Na, de fátylat rá, emberek! Felejtsük el! Előfordul az ilyesmi. Egyszerű és természetes, mint ahogy a nap keleten kel fel. Tudja mit, igaza van, ez valóban másként gondolkodás.
– Gúnyolódik.
– Nézze, sokfelé jártam már. Találkoztam mindenféle kultúrával és emberrel. De ilyet még sehol nem láttam, vagy hallottam, hogy egy város szépen eltusol egy gyilkosságot. Egy kollektív gyilkosságot.
– Maga ezt nem érti.
– Szerintem maga sem – szólt közbe Eva.
– Talán. De én ismerem az itt élő embereket.” (187-188. oldal)

„– A tények önmagukért beszélnek, kár szépíteni.” (218. oldal)

„– Mi a franc volt ez az egész Howarddal? – kérdezte Arnold Portman egy fűszálat rágcsálva.
– Nem tudom, pajtás, de én még ilyet nem láttam – mondta Ben. – Nem hiszek a természetfölötti dolgokban, de ez felettébb különösnek tűnt.
– Ez az egész erdő el van átkozva – közölte Harris hideg nyugalommal a hangjában.
– A dögkútról is mondtak mindenfélét. Hartfield mégis élve jött vissza – szólt közbe Thomas Moon.
– Tényleg? – Harris Hartfieldhez fordult. – Mi van odalent, ember?
– Egy lakosztály. Kábeltévé, vízágy, két négyzetméteres pezsgőfürdő.
– Én komolyan kérdeztem! Mi az ördög van ott lenn?
– Pontosan az, maga az ördög. Sötét van és büdös. Az egész nagyon félelmetes.” (247-248. oldal)

„Remélte, hogy láthatja hóhérának arcát, de a kalap széles karimája beárnyékolta.
– Az élet csak vicc – mondta Thomas, és becsukta a szemét –, és most jön a poén.” (281. oldal)

„– Maga már beleesett az ördögi körbe?
– Így is mondhatjuk. Tehát vannak emberek, akik haláluk után nem hagyhatnak itt minket, mert a testüket ugyan elhagyja a lelkük, de nem juthatnak be sem a mennyországba, sem pedig a pokolba, hanem megrekednek a két világ között. Végül is egy kicsit még itt vannak, egy kicsit meg a másik helyen, de még sincsenek igazából sehol.” (315-316. oldal)

„– A purgatórium a katolikus vallás szerint a tisztítótűz, hogy az ember a bűneitől megszabadulva bebocsátást nyerjen a mennyországba. Ez, amiről mi beszélünk, valami sokkal rosszabb dolog. Ez egy nyugtalan állapot a Senkik Birodalmában, ahonnan még bárhová kerülhet az ember lelke. A mennyországba és a pokolba is. Vagy örökre ottmarad a Senkik Birodalmában.” (316. oldal)

„– Kérlek, próbálj meg nyugodt maradni. Nem adhatjuk fel!” (359. oldal)

„– Nagyon örültem a találkozásnak, de a játéknak sajna véget kell vetnem.” (403. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  John Cure: Hontalan ​lelkek (Hontalan lelkek 1.)

Kiadó: Álomgyár, Budapest

Kiadás éve: 2020

Oldalszám: 426. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635700028

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a horrort, és a pszicho-thrillert, meg John Cure munkásságát. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Következő részek:

Végszó:

Nekem tetszett ez a kötet, habár elég lassan halad a maga útján a sztori, de így volt jó. Jack Homa seriff kedvenc lett, bár nem kapkodta el gyilkosságok megfejtését, de azért nem volt rossz karakter. Robint abszolút imádom, alig várom a következő részt, nagyon aranyos kisfiú, és a szüleit is megszerettem. :) Meg Timet is... Gerald érdekes egy karakter volt, szerettem volna róla többet megtudni, ahogy Brendan is, mindkét karakter izgatta a fantáziámat, szimpatikusak voltak, meg a két FBI ügynök is. :D Alkoholista négyes baráti társaság is csak feldobta a sztorit, ahogy Joe poénjai is, vagy beszológatásai is. :D Kíváncsian várom a folytatásokat! :D

További szép estét!

Smurfettereads

Január negyedikén fejeztem be a decemberi olvasmányomat R. Kelényi Angelika: Róma, Róma c. könyvét. De nem teljesen lett a kedvencem annyira, kb ugyanazokat az érzéseket váltotta ki nálam, mint a Barcelona, Barcelona c. kötetben... Caro még mindig nem a szívem csücske, ahogy az első részben sem volt az…

Fülszöveg:

Decemberben fejeztem be Andy Weir: Artemis c. könyvét. Tetszett nekem ez is, de nem annyira, mint a szerző másik két regénye A Hail-Mary küldetés, vagy A marsi… De egyáltalán nem csalódtam a szerzőben, mert meglépte minden elképzelésemet, mint eleinte gondoltam a könyvről és a benne rejlő történetről, úgy álltam neki, hogy el se olvastam a fülszövegét, s így egyáltalán nem csalódtam. Habár abszolút kedvenc nem lett, de mégis megszerettem ezt a történetet is, és a szereplők közül is akad kedvenc, szóval egy rossz szavam se lehet, és pluszban okozott jó néhány meglepetést is Andy Weir az Artemisben is. :D

Fülszöveg:

Mostanában egy kicsit eltűntem, nem hoztam újabb bejegyzéseket, de most már végre igyekszem visszatérni. :) Tavaly decemberben olvastam, és fejeztem be Baráth Viktória: A ​lótusz virága (Szabadon 2.) c. könyvét. Bár egy kicsit félve kezdtem el. Féltem, hogy már megint csalódni fogok, de aztán mégsem. :D Elizabeth személyisége A napfény földje c. könyvben annyira taszító volt számomra, de ebben a részben, nagyon nagy változáson ment át. Érezhető volt rajta, bár néha fel-fel akart bukkanni az önző és magával törődő beképzelt Elizabeth, de javára vált az Afrikai és az Indiai út egyaránt.

Fülszöveg:

Értékelés:

Az első részben nem volt túl szimpatikus nekem Elizabeth. Nagyon sok szempontból nem szívleltem ezt a nőt, de aztán elkezdtem olvasni A Lótusz virágát, és érezhető volt rajta, hogy átment azon a bizonyos átváltozáson, bár néha előjött belőle a másik rosszabbik jelleme, de végül csak megváltozott. Pedig az első részben túl nagyképű, és beképzelt volt. Csak a hatalom, meg a pénz volt neki a fontos. Nem nézte kin gázol át, csak ment előre. De az Afrikai út, Elefántcsontpart, és egy különleges személy az életében, nagyon megváltoztatta… Nem úgy tért vissza Londonba, ahogyan elment, valami megváltozott benne. Elindult egy olyan úton, ami tele van akadályokkal, és bár nem mindig könnyű a helyes utat választani, ő igyekezett megtalálni a megfelelő megoldást, amire csak tudta. Tetszett Elizabethben az is most, hogy teljesen más lett a gondolkodás módja. Jobban átgondol, tervez, megfontol, és igyekszik úgy nekiállni a dolgoknak, hogy ne féljen, ne rettegjen attól, hogy mi lesz a következő lépése, bár azért néha eléggé megnehezítette neki az írónő… :D

Már nem csak a pénz meg a hatalom érdekli a legjobban, hanem az, hogy jót tegyen, cselekedjen, valami maradandót, mielőtt eljön a vég, hogy valami azok után is fenn maradjon, ha ő már nem lesz… Ez nekem most nagyon tetszett benne, hogy mert változtatni, nem csak az életszemléletén, hanem egy csomó mindenen. Hogy nem torpant meg az előtte álló akadályok elől sem, mert küzdeni, cselekedni, még akkor is, ha cseppet sem könnyű a jelenlegi helyzete... Sajnálom is érte, hogy mindezen túl kell mennie, hogy át kell esnie ezeken a dolgokon, bár egy kicsit váratlanul jött, nem számítottam rá, hisz az első részben semmi jele nem volt... Csak az idegösszeomlásai, a pszichikai betegsége. De azt szeretem benne, hogy harcol másokért, és csak utána magáért. Amikor már kénytelen szembenézni a saját problémáival. Eleinte hiányzott nekem Adam a történetből, az első részben nagyon csúnyán elváltak, és azt hittem, hogy ott fog kezdődni, ahol vége szakadt a történetnek, de hirtelen nagyot ugrott az időben. Elizabeth már egy nyugis faluban tengeti a napjait, ahol az a legkisebb problémája, hogy a bicikli kerekének találjon egy megfelelő gumit, mert mindig leenged neki, vagy kilyukad…

Az előző részben nem így gondolkodott, cselekedett egészen addig, míg nem jött az Afrikai út, most meg az Indiai út, ugye... De Afrika óta nagyon sok minden történt, és nagyon sokat változott, és ez részben bizonyos személyeknek is köszönhető. Elsősorban, Adamnek, hogy egy új szemléletmódot mutatott neki, és a gondolkodásmódjára is hatással volt, meg a későbbi cselekedeteire. Aztán jött Ava, és az új lehetőség. Egyenesen India, és egy kis csapat, akik elkísérték. Liamnek is nagyon sokat köszönhet, én végig drukkoltam nekik, hogy történjen már valami köztük, mert akkor már úgy voltam vele, Adam nem lesz, csak az emlékeiben, de mekkorát tévedtem. XD Másodsorban ott volt neki Leah és Noah, meg persze Andrew és Julie is, őket is nagyon megkedveltem, mint Liamat is, Adamet meg végképp imádom. :D

Szóval, volt neki elég támasza ezen az úton, akik átsegítették a legnehezebb pillanatokon, de ezen kívül azok a helyek ahol jártak, egytől egyig csodálatosak, és lenyűgözőek, most úgy szívesen elmennék Indiába, még akkor is, ha ennyi borzalom létezik ott is, mint amit Viki Elizabeth-en keresztül bemutatott. Elképesztő volt, azok a sok gyerkőcök isszák meg mindennek a levét…  De ennek ellenére, egy csomó szépség megtalálható, még ennek a sok borzalomnak ellenére is, úgy, mint bárhol szerte a világban, mindennek több arca van, nem csak két fajta… Az egyik szörnyűbb, mint a másik. Vagy épp ellenkezőleg, gyönyörűbb, mint a másik… sose tudni.

Az írónő egy csomó meglepetést, és újdonságot mutatott meg ebben a regényben, nem csak a történetben, de a szereplők is sokkal szerethetőbbek, mint az első részben voltak az Elefántcsontpartiak, úgy az Indiaiak is nagyon kedvesek voltak. :D Nagyon sok mindent tanított nekem is ezzel a könyvvel az írónő, sőt a vége egészen megható volt. Méltó lezárást kapott úgy gondolom. Örülök, hogy ezt is elolvastam, hisz imádom Viki könyveit, bár nem mindegyik lett teljesen a kedvencem, de ez igen. :D Ezt tényleg tökéletesen hozta, mint annak idején A főnököt, amibe azonnal beleszerettem. :D

Nagyon szép történet kerekedett a végére, még én is éreztem azt a bizonyos varázslatot, amiről Liam beszélt Elizabethnek. Sok csodás pillanat volt ezen az úton, amik engem is megérintettek. Tetszett ez a kis spirituális utazás, ahol megismerhettem, egy új világszemléletet, egy lenyűgöző világot, szokásokat, hagyományokat, legendákat. India annyira színes, nagyon szerettem róla olvasni, teljesen lenyűgözött, mint Elefántcsontpart, meg az ott élő emberek. Jó volt belelátni a vallásba is, megismerni az indiai hagyományokat, jobban belelátni egy kicsit egy másik kultúrába is, hogy hogyan élnek, mit csinálnak meg hasonlók. :) Egy két helyszín csodálatos volt, lélekemelő, főleg a Dharamshala szerzeteseknél a púdzsa, a Gurudwara Bangla Sahib szikh temploma, és a hagyományai, szokásai, a Diwali, meg a Langar. Mumbai, Új-Delhi, Agraba meg a Tadzs Mahal, ezek a helyek nagyon szívderítőek voltak, főleg a templomok leírása belülről, elképzelni milyen is lehet az igazi szikh templom vagy a Tadzs Mahal… elképesztő, de az még inkább, ha én is a saját szememmel láthatnám ezeket a csodákat egyszer. :)

Kedvenc idézeteim:

„Gyakran gondolkozom azon, hogy olyan az életem, mintha egy angol kisvárosról szóló regényben élnék. Mindenkit ismerek, mindenki ismer, és persze jócskán van részem bonyodalomban is.” (6. oldal)

„Szeretem az életemet. Szeretem, hogy nyugodt vagyok, hogy a legnagyobb problémám az, éppen melyik könyvet olvassam, vagy mit főzzek ebédre.” (22. oldal)

„– Ugye tudod, hogy a családodként mi mindig melletted fogunk állni? Bármi is történjen…
– Most nem gondolhatok magamra. Talán magamat már nem tudom megmenteni, de a világnak szüksége van segítségre. Addig kell dolgoznom, amíg csak tudok.” (42-43. oldal)

„– Lazíts egy kicsit! Nem dől össze a világ, ha valami nem úgy sikerül, mint ahogy elterveztük.” (47. oldal)

„– Csak hallgass az ösztöneidre!” (52. oldal)

„– Ha ide születtél, nincs sok választásod. Teszed, ami épp a legjobb.” (74. oldal)

„– Te és az áldott jó lelked!” (90. oldal)

„– Te egy kedves, vicces és csinos lány vagy! […] – Meg fogod találni azt, aki ezt tudja értékelni.” (102. oldal)

„– Miért, mi van ott?
[…]
– Megtanítják, hogyan válj lótuszvirággá!” (121. oldal)

„– Meg fogjuk csinálni! Hidd el!” (174. oldal)

„Török a kenyérből, belemártom a szószba, és a kezemet használva kanalazok a tésztával az ételből. Már az első falat is mennyei. Most érzem először azt, hogy valójában én még soha nem ettem igazi indiai ételt. És milyen igazuk van, hogy kézzel esznek! Elvégre is, a tapintás is ugyanolyan érzékszervünk, mint a többi. Mi, nyugatiak, csak a szemünket, az orrunkat és a szánkat használjuk evésnél, de minél közelebb kerülünk az ételhez, annál áthatóbb az evés élménye.” (186. oldal)

„Az egészséges vita előremozdítja a világot, és gondolkodásra késztet.
Sajnos nálunk ez egyáltalán nem így működik. Nyugaton, ha vitába szállsz valakivel, azt támadásnak veszik. Mindenki foggal-körömmel védi a saját, igaznak vélt álláspontját, és soha senki nem gondolkodik el a hallottakon. Akkor is úgy vélik, nekik van igazuk, ha a másik minden kétséget kizárólag bebizonyítja az ellenkezőjét. Sajnos képtelenek vagyunk megküzdeni a saját egónkkal. Ez a bennünk rejlő bizonytalanságból fakad. Ha mindenki csak egy kicsit magabiztosabb lenne, könnyebb helyzetben lenne az egész emberiség, mert nem lenne szükség a bizonyítási vágyunkat villogtatni.” (204. oldal)

„Régebben sem kedveltem az esküvőket, mert borzalmas példák voltak előttem: a szüleim házassága, akik ugyan sok mindent elértek, egy percre sem tűntek boldognak egymás mellett […]” (218. oldal)

„De ezek a kapcsolatok eleve halálra voltak ítélve. Vagy minden házasság ilyen? Létezhet igaz szerelem és boldog, közösen megöregedő, hosszú élet?” (218. oldal)

„– Csak úgy ragyogsz!” (231. oldal)

„[…] Ezért azt mondom, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kezelése sikeres legyen, és én is meg fogok tenni mindent azért, hogy a legteljesebb életet élhesse. De ehhez nem szabad azon gondolkodnia, hogy mi lesz a következő héten vagy hónapban. Örüljön minden egyes napnak úgy, mintha egy ajándékot kapna az élettől. Mert akkor nem az idő hossza fog számítani, hanem az, hogy minél értékesebben töltse.” (247. oldal)

„Ha hinnék a tündérmesékben, azt gondolnám, hogy ez az igazi boldogan éltek, amíg…” (268. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Baráth Viktória: A lótusz virága (Szabadon 2.)

Kiadó: Álomgyár, Budapest

Kiadás éve: 2022

Oldal szám: 268. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9789635701438

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik és ismerik már jól Viki stílusát, azoknak ajánlom ezt a részt is. :) Meg persze azoknak is, akik meg szeretnének vele ismerkedni. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Előző rész:

Végszó:

Ez a rész minden szempontból jobb volt, csak egy nem kellett volna bele, és az a betegség, ami mindent tönkre akar tenni, az elején nem is értettem, minek került bele, de végül is nem rontott az olvasás élményén. Viki néha kegyetlenül elbánik a karaktereivel, jól meggyötri őket, de örültem, hogy ez a rész végül is boldog befejezést kapott, egy nagyon aranyos befejezést. Elizabeth, tényleg megváltozott. :) Most már kíváncsian várom az írónő következő regényét, remélem, az sem okoz majd csalódást. :)

További szép estét!

Smurfettereads

Tegnap este fejeztem be, Gabriella Eld: Húsevők ketrece (Legendák a Bagolyvárosból 3.) c. kötetet. Ez a kötet is nagyon tetszett nekem, habár volt egy kis hiányérzetem, de az nem rontott semmit se, mert ugyanúgy élveztem az olvasását, mint az első két részének is. :)

Fülszöveg:

Értékelés:

Ez a része is tetszett nekem, jó volt belecsöppenni Kasja és Igor múltjába, bár Oliver és London nem lett a szívem csücske, nem úgy, mint Igor, Alaska, Kasja vagy Herr Wulf. :D Nagyon nem csíptem a Green ikreket, de adtak egy pluszt ennek a történetnek, általuk megismerhettem egy kicsit Igor és Kasja múltját, életüknek egy kisebb szeletét, ami összekapcsolta őket az Green ikrekkel. Jó kis történet kanyarodott belőle, bár hiányoltam Adorian poénjait belőle, és egy kicsit több izgalmat, ha már emberrablásról volt szó benne, de ugyanúgy pörgött a sztori, mint az megszoktam már az első két résznél is, szóval egy rossz szavam se lehet. :D

Azért egy csipetnyi izgalom még is volt benne, bár nem lett túlzásba véve. De azért egy kicsit többre számítottam volna, meg hiányoztak még az jó ütős poénok, amiket Adorian szokott benyögni. Egy kicsikét lelkisebb, szomorkásabb, fájdalmasabb, nosztalgikusabb lett a sok visszaemlékezéstől, de ez nem rontott a sztorin semmit se. Teljesen átjött az egész, és még mindig nagyon bírom Igort és Alaskát, talán így volt jó ahogy. A túl sok poén, biztos nem tett volna jót a szomorkásabb visszaemlékezéseknek. :) Így is egész hangulatos volt az egész történet, még úgyis, hogy néha nagyon zavartak engem a Green ikrek, valamiért nem lettünk túl nagy cimbik. XD Talán azért is, ahogy elbántak Igorral és Kasjával… No, meg Alaskával…

De az írónő jól felépítette ismét ezt a történetet is, a szereplők is még mindig tökéletesek, még Gen Jen is. XD Őt is megkedveltem, bár még nem annyira, mint Igort vagy Alaskát, vagy Kasját, de azért őt is megkedveltem valamennyire. :D Nagyon aranyos lány a maga módján, és szerethető is. :D Az Impérium még mindig ámulatba ejt, nagyon megszerettem ezt a világot is, már a Talpig feketében c könyv óta, és ez a Játékok unatkozó felnőtteknek, csak még jobban megszerettette velem, a Húsevők ketrece csak ráadás volt. :) Így most már kíváncsian várom A lányok titkos élete c. könyvet, hogy az írónő tudja-e még jobban fokozni. :D

Bár a vége nekem tökre tetszett, Kasja jól megmondta a magáét Olivernek, az biztos. :D Nagyon bírom a csajt, annyira menő egy karakter, ami a szívén az a száján, imádom a szabadszájúságát is. :D Szerethető, mint a testvére is, meg Alaska, és Herr Wulf is. :D Az írónő stílusa még mindig nagyon tetszik, és most, hogy befejeztem a Húsevők ketrece c. könyvet, alig várom, hogy olvashassam a negyedig részét. :D Remélem egyszer sikerül elolvasnom Igor és London előzményét, nagyon érdekel a múltjuk további részlete. :D

Kedvenc idézeteim:

„Az első, amit megtanultam idekint, hogy az emberkereskedelem is csak egy játék, és ahogy minden játéknak, természetesen ennek is megvannak a maga szabályai.” (5. oldal)

„– Akár téged is megennélek, olyan éhes vagyok. Ha a vadonban lennénk, már felfaltalak volna.” (11. oldal)

„– Csitulj el, mielőtt bajod esik!” (17. oldal)

„– Tudod, mi hiányzott a legjobban? […] – A szemed. Mert úgy tudsz nézni vele, ahogy senki más.” (19. oldal)

„– Adj már ennek az anyaszomorítónak egy visszakezest!” (27. oldal)

„– Ne légy zabos, szívem, inkább hívj meg egy italra!” (40. oldal)

„– Nincs szükségem rá, hogy megvásárold a kegyeimet, te rátarti seggfej!” (52. oldal)

„– Könyörgöm, légy „férfi”, és mutasd már meg, mit tudsz!” (62. oldal)

„Először azt hittem, hogy sír, ám a következő pillanatban rá kellett jönnöm, hogy csak ideges. Nagyon, nagyon ideges. Olyan volt, mint egy fekete harci eb: lüktetett a dühtől.” (87. oldal)

„Oliver nem volt eszméletlen, csak úgy szétverték, mint egy piñatát.” (123. oldal)

„– Mi van a pulcsid hátára írva?
Egy pillanatra hátat fordítottam a tükörnek, hogy el tudja olvasni. ORGAZMUSDONOR.” (137. oldal)

„– Egek, nem hittem, hogy az életveszély ennyit ki tud hozni belőled – nevettem halkan, keserűen.” (142. oldal)

„Ő csúcsragadozó volt, én dögevő. Ő szemtől szemben ölt, én holtakra vetődtem, majd menekültem. Az a gond, hogy mégis egy kategóriába tartoztunk: valamilyen szinten mindketten éhes húsevők voltunk egy szűk ketrecben.” (152. oldal)

„– Önző, rohadék eb vagy. Szívem szerint újra rád hívnám az Impériumot, de… – És ekkor elhallgatott. […] – Nesze! Fogd, mielőtt a szemgödrödbe vágom, te hálátlan, undorító seggfej! Vedd úgy, hogy álltam az útleveledet azért, hogy soha többé ne lássalak. Azért kapod, mert csak akkor hiszem el, hogy tényleg lelépsz, ha magam adom a mocskos kezedbe.” (158. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Gabriella Eld: Húsevők ketrece (Legendák a Bagolyvárosból 3.)

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: Hajdúböszörmény, 2020

Oldal szám: 168. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155999321

Ajánlom: Akik szeretik Gabriella munkásságát, és azoknak, akik szeretnének vele megismerkedni. :D

Ennyi csillagot adok rá:

A folytatás:

Előző részek:

Végszó:

Bátran ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednének meg Gabriella Eld munkásságával, mint én is, nagyszerűen ír, és a karakterei mind különlegesek, egyediek. :) Kíváncsi vagyok, hogy Gabriella, milyen meglepetéseket tartogat még A lányok titkos életében. :D

További jó olvasást mindenkinek! Szép estét!

Smurfettereads

Egy hetet fejeztem be, Fróna Zsófia: Fegyverek Háza (Fegyverforgató 1.) c. kötetet. Habár az eleje lassan indult be nekem, eleinte nehezen rázkódtam bele az E/3-as szemszögbe, de az első 50 oldal után, csak úgy száguldoztak a lapok. Alig bírtam letenni utána már volt, hogy hajnali fél négyig olvastam, nem bírtam szabadulni tőle, fűtőt a kíváncsiság. De aztán csak le kellett tennem, mert már bizseregtek a szemeim. :D

Fülszöveg:

Értékelés:

Imádtam olvasni, amint belerázódtam egyre jobban élveztem a könyv olvasását, és már az első perctől kezdve megkedveltem Megaire-t és a barátait. :D Örülök, hogy ezt is megvettem a könyvhéten. :D Annyira érdekes volt ez a sztori, teljesen beszippantott engem, egy-egy beszóláson akkorákat nevettem, de ez leginkább Christopher és Megaira párbeszédeinek köszönhető, olykor nagyon meg tudtak nevettetni engemet, annyira imádom őket. :D Remélem, a következő részben is ilyen viccesek, és szórakoztatóak lesznek. :D Fróna Zsófia humorát is imádom, meg azt is, ahogy felépítette ezt a lenyűgöző világot, ezekkel a nagyszerű karakterekkel, akiket csak megkedvelni lehet. :D Az írói stílusát is megszerettem, nagyon tetszik nekem, szóval kíváncsi vagyok, mit tud még ezen kívül az írónő, és tudja-e fokozni a folytatásokban, amit ebben a részben felépített. :D Kíváncsian várom. :D

Nagyon tetszett nekem ez a sztori, főleg azért is, mert nagyon izgalmas volt, egyszerűen letehetetlen volt. Minden megvolt benne, amitől jó egy fantasy, és ezért én imádtam. :D Szóval, hamarosan tuti sorra kerül a második része is. :D Imádtam végig követni Megaire és a barátai, na meg a farkas történetét, alig várom, hogy folytathassam ezt az utazást. :D Amint befejeztem ezt a könyvet, már le is adtam a folytatásokra a rendelésemet a NewLine kiadónál. :D Megaire nem az a hisztis, beképzelt csaj, hanem nagyon vagány. Annyira bírtam, amikor oda-odamondogatott a tanároknak, főleg Christophernek. XD Na, az ő párbeszédeiket nagyon bírtam, néha fetrengtem a röhögéstől, ahogy cukkolták néha egymást, vagy egymást oltogatták. Tök viccesek voltak, bár néha Christopher annyira bunkó tudott lenni, de nem csak Megaire-el szemben, hanem a többi diákkal szemben is.

Voltak részek, amiket nagyon szerettem, meg jelenetek is, amiket imádtam, sőt párbeszédek is. A sztori jól fel lett építve, ahogy a karakterek is tökéletesek, én nagyon megszerettem őket. Megaire és a barátai mind annyira jó fejek, egy ellenszenves karaktert se tudnék felsorolni ebből a könyvből, mert jórészt mindenkit meg tudtam kedvelni, csak Tilde és a sleppje volt egy kicsit bosszantó, de igazából ennyi. :D Ahogy Christopher, úgy Tilde is tudott néha bunkózni, sőt szemétkedni, de kellett is egy ilyen karakter ebbe a történetbe. :D De rajta kívül nincs senki más, akit úgy utálnék, pont ellenkezőleg. XD Alant, Christophert, Tonyt, Kate-t, Brenda-t és Brendont, Jack-et, Antont, a farkast és a többi fegyvert is nagyon megkedveltem, sőt Megaire testvéreit is, meg Nancy-t is. :D Talán még Gertrude-t is, és Nina-t, meg az igazgatót is. :D Mind nagyon aranyosak és kedvelhetőek voltak, főleg Lily és Mily, meg Setan Kober, Sakura. :D

A Fegyverek Háza abszolút a kedvencemmé vált. Annyira izgalmas volt, és titokzatos, csak arra nem jöttem rá, ki vadássza le a diákokat, de azt tudom, hogy miért teszi, csak azt nem, hogy ki. Egyébként a farkas kilétét illetően, van tippem, hogy kicsoda Setan Kober, de úgy néz ki, az írónő ezzel a leleplezéssel várt a következő részig, de remélem, a sejtésem bebizonyosodik, de az sem baj, ha nem ő az, akire tippelek. :D Az viszont nem lepett meg, hogy Szvetlana felbukkant a végén, sejtettem, hogy valaki fel fog bukkanni Megaire családtagjai közül, akikkel együtt lakott az elején. Sejtettem, hogy közülük, valaki lesz a Legfelső Tanács kéme, szóval nem ért meglepetésként, hisz Nancy is tudott róluk, szóval nem ok nélkül volt dühös. :D Kíváncsi leszek, a végén jó döntést hozott-e Megaire.

Kedvenc idézeteim:

„Hatalmas szőrös mancs volt, erős, kés élére emlékeztető karmokkal. Besüppedt a matrac, ahogy a farkas ráhelyezte a testsúlyát, aztán megjelent a másik is, és végül az egész állat. Az egyszerű, de masszív faágy keservesen felnyögött, amikor a farkas a lány mellé ugrott.” (10-11. oldal)

„– Azt tudtam, hogy tudsz lőni – mondta a lány –, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jól!” (21. oldal)

„– Ne aggodalmaskodj ezen. Ha akarja, el fogja mondani, ha nem… nos, az ellen nem tehetsz semmit. A titkokban az a legjobb, hogy idővel napvilágot látnak. Egyszerűen ilyen a természetük – mondta, és elmosolyodott.” (30. oldal)

„– Nekem nincs tervem – mondta végül, majd elvigyorodott. – Carpe diem! – kiáltotta széttárt karokkal, aztán megpördült a homokban.” (54. oldal)

„– Szókimondó csaj vagy. Ez tetszik, de nem fogok neked magyarázkodni.” (72. oldal)

„[…] Vicces csaj vagy, bírom a búrád.” (74. oldal)

„– Nem vagy valami szófogadó, mi?” (108. oldal)

„– Úgy dobálja a virgácsait, mint valami részeg kecske.
Brenda mérgében fejbe vágta testvérét az értesítővel, aki ettől még jobban nevetett.” (124. oldal)

„[…] Nem minden a külső!” (140. oldal)

„– Nyámnyilák – panaszkodott Christopher a halántékát masszírozva. – Héj, puffancs! – kiabált Kate-re. – Amit csinálsz, az baromi messze van a felüléstől. Inkább olyan, mintha… hintáznál.
Kate elpityeredett, de Christopher újból rákiáltott.
– Nem mondtam, hogy hagyd abba! Folytasd! És ha lehet, akkor ne úgy, mint egy partra vetett hal.
– Álljon már le! – fakadt ki Megaire és abbahagyva a felülést, könyökével a térdére támaszkodott. – Nem veszi észre, hogy megbánt másokat?
Christopher lassan a lány felé fordult, odalépett hozzá, és leguggolt.
– Nicsak, ki beszél? Te lennél az ügyeletes védelmező?
– Nem, de ami sok, az sok. Maga egy tanár, nem viselkedhet így velünk!
– Te akarod megmondani nekem, hogy hogyan viselkedjek? Ez vicces – vigyorgott a férfi. – Ez nem a máltai szeretetszolgálat, kölyök! Úgy bánok veletek, ahogy jónak látom. És most folytasd a gyakorlatot.” (143-144. oldal)

„– Akkor most tényleg magával kell verekednünk? – kérdezte Rebecca bizonytalanul.
– Igen, bogaram – grimaszolt Christopher a lány felé fordulva, majd ismét kihúzta magát. – És biztosak lehettek benne, hogy minden erőmet és tudásomat bele fogom adni. Engem nem érdekel, hogy hány évesek vagytok, hogy fiúk vagytok vagy lányok, vagy mi egyéb gyíkotok van.” (174. oldal)

„– Öcsi, te a marhaságaiddal fogsz mindenkit a sírba vinni – nevetett közben, és jelzett, hogy az órának vége.” (184. oldal)

„– Jézusom, de türelmetlen vagy!” (255. oldal)

„– Hé, Nagyláb megérkezett! – kurjantotta el magát Brendon, amikor leült közéjük.
– Mi van? Miért nagy láb? – kérdezte a testvére.
– Hát mert olyan, mint a jeti: mindenki tudja, hogy létezik, de még senki sem látta.
– Idióta – dünnyögte Brenda, de a többiekből kitört a nevetés.” (264. oldal)

„– Tudja, híre ment már a fegyverének. Makacs, önfejű, neveletlen és kiszámíthatatlan! Nem jó kombináció.” (276. oldal)

„– Te mindig tudtad, hogy fegyverforgató leszel? Te mindig tisztán láttad az utadat, hogy merre kell menned?
– Nem. És aki mást állít, az hazudik. Az, hogy kinek mi a sorsa, soha nem tiszta. Az nem egy tükörkép, inkább egy ködbe vesző árny.
– És honnan tudhatom, hogy jó úton járok?
– Azt általában érzi az ember.” (298-299. oldal)

„– Á, szóval szereti a kihívásokat.
– Így is fogalmazhatunk.” (334. oldal)

„– Csavaros eszű kis boszorkány vagy, azt meg kell hagyni – nevetett fel Christopher.” (359. oldal)

„– Folytathatjuk? – kérdezte.
– Mit… micsodát?
– A mászást!
A lány elhűlve nézett rá.
– Magának elment az esze? Az imént majdnem meghaltam!
– De csak majdnem.
– Maga bolond, komolyan mondom!” (384. oldal)

„– Ne csak helyeselj! Csináld!” (447. oldal)

„– Ne legyél már ilyen szívtelen!” (462. oldal)

„– Garantálom, hogy többet fogsz tanulni ebben a két hónapban, mint amennyit ezen a helyen ebben az egész évben megtudtál!
– Csak ne vidd vásárra a bőrömet!
– Ne félj, amíg engem látsz.
[…]
– Akkor kezdődjön a vadászat!” (492. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Fróna Zsófia: Fegyverek Háza (Fegyverforgató 1.)

Kiadó: NewLine

Kiadás éve: Bakháza, 2020

Oldal szám: 494. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786156182425

Ajánlom: Akik szeretik Zsófia munkásságát, és azoknak, akik szeretnének vele megismerkedni. :D

Ennyi csillagot adok rá:

A folytatások:

Végszó:

Bátran ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednének meg Fróna Zsófia munkásságával, mint én is, nagyszerűen ír, és a karakterei mind különlegesek, egyediek. :) Alig várom, hogy folytathassam a Démonok közt c. kötettel a sorozatot, szerencsére sikerült beszereznem a Baljós szövetségesek c. könyvvel együtt, remélem ők is ugyanennyire fognak nekem tetszeni, mint a Fegyverek Háza. :D

További jó olvasást mindenkinek! Szép estét!

Smurfettereads

Nemrég befejeztem Kristin M. Furrier: A Társalkodónő c. könyvet. Ez volt az első könyvem az írónő tollából, és egy kicsit csalódott vagyok, mert nem igazán tetszett nekem ez a történet.

Fülszöveg:

Értékelés:

Emma nagyon bosszantott engem, a viselkedésével, a megszólalásaival, egyszerűen nem találtam semmit, amivel azonosulni tudnék vele, és így megkedvelni sem tudtam, sajnos, pedig akartam. Én próbálkoztam, de Emma viselkedése, kiborító. Lehet, hogy csak én vagyok vele ilyen szőrösszívű, de nem igazán tudott meghatni a szenvedéseivel, és a „szörnyen szegényes” sorsával. Annyira untatott szegény leányzó, hogy nem igen volt kedvem olvasni, de csak tovább olvastam, hogy minél előbb befejezhessem, és túl legyek rajta.

Azt leszögezném, nem az írónő hibája, mert a korraj, és az 1800as évek divatja, viselkedési normák, párbeszédek, ruhák, annyira hitelesen fel lettek építve, mintha én is ott sétálnék a régi utcákon a karakterekkel. Megjelentek a szemeim előtt, és elvittek magukkal erre az útra, ami egy kissé döcögősen indult, de lehet, hogy pont én nem voltam kellő hangulatban, hogy még jobban be tudjon szippantani a sztori, és hátha akkor jobban sikerült volna azonosulnom, Emmával, de nem így történt, sajnos.  Pedig próbálkoztam, de nem jött össze.

A korraj viszont tetszett, hitelesen fel lett építve minden, ami abban az időben volt normális, és elvárt viselkedési norma, nem úgy, mint a mostani időkben. Rettentően sajnáltam, Agnest, őt egy kicsit jobban meg tudtam kedvelni, mint mondjuk Emmát, bár eléggé beképzelt volt, hisz ő egy dúsgazdag család sarja volt, míg Emma elszegényedett nemesek sarja. Leginkább ezért sem értettem egyet Emmával. Amilyen lekezelő tudott néha lenni, értem én, hogy aggódott az anyja egészségéért, de azért akkor sem kellett volna így viselkednie az apjával, ami történt a vége felé… De végül csak megkapta a maga jussát, hisz mindig arra várt…

Annyira egy hazug, önző és irigy volt, a vége felé, már azt sem tudta eldönteni, hogy mit akar valójában, de vége egész drámai húzás volt. Csak megkapta, amit annyira akart, míg a családja ugyanúgy maradt, mint volt. Nem értettem egyet Emmával, és a döntéseivel, de ha neki így volt jó, hát akkor csinálja. Vártam volna, hogy mi lesz közte és Sir Williams között, de nem igazán kaptam megfelelő választ, bár az is egy válasz volt, hogy semmi. XD Bírtam a fickót, meg a stílusát. :D

Azt nem mondom, hogy az írónőtől nem fogok többet olvasni, mert szerintem fogok, mert tetszett a stílus, ahogy felépítette a karaktereket, és a 19. századot, plusz igazán szépen ír, és fogalmaz, szóval erre egy rossz szavam se lehet. Nem is ez miatt, nem lett a kedvencem, hanem Emma viselkedései, de ez nem az írónő hibája, ismét leszögezem. Ez most nem lett a kedvencem, de kíváncsi vagyok az írónő munkásságával, szeretném megismerni a többi történetét is, ami már megjelent, és ami meg fog jelenni a jövőben, szóval nem mondok nemet, a következő regényre sem az írónőtől. :)

Kedvenc idézeteim:

„– És ugyan melyik lányomról beszél, jó uram? Mert bár a mondanivalója kecsegtető, nem nagyon tűnik ki, hogy mely gyermekemre gondol.” (11. oldal)

„Anyám szerint túl sokat álmodozom, ami nem válik hasznomra, ám én ezektől az álmoktól vagyok boldogabb. Mit boldogabb! Ezek a percek éltetnek.” (16. oldal)

„Ha tudná, mennyire gyűlölök most is itt lenni, és mások kedvében járni! A saját életemmel kellene foglalkoznom, nem másokéval.” (43. oldal)

„Ugyan kinek kéne egy hozomány nélküli lány? Hiába a nemesi származás, az önhibájukból lecsúszott lordoknak semmivel sincs jobb hírük, mint az elszegényedett nemeseknek.” (53. oldal)

„[…] Ám ne feledje, az élet édesen szép!” (92. oldal)

 „Ó, ha csak egy kicsit változtathatnék a múlton – sóhajtottam magamban, de nem, akkor sem tenném.” (162. oldal)

Könyv adatai:

Könyv: Kristin M. Furrier: A ​Társalkodónő

Kiadó: NewLine

Kiadás éve: Bakháza, 2022

Oldal szám: 210. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786156373885

Illusztrálta: Magyar Beatrix

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a hasonló műfajban íródott könyveket, és persze az írónő munkásságát. :)

Ennyi csillagot adok rá:

Az írónő már megjelent kötetei:

Antológia:

Végszó:

Azért sajnálom, hogy nekem nem lett kedvenc, mert tetszik az írónő írói stílusa, szeretek új hazai írókat és újabb történeteket megismerni, de ez most nem úgy sikerült, ahogy azt reméltem. De azért kíváncsi vagyok az írónő többi könyvére is. :)

További jó olvasást mindenkinek! Szép estét!

Smurfettereads

Egy hete fejeztem be Gabriella Eld: Játékok unatkozó felnőtteknek (Legendák a Bagolyvárosból 2.) részét, ami szintén nagyon tetszett nekem. :D Az első rész értékelése: https://smurfettereads.blog.hu/2022/11/11/gabriella_eld_talpig_feketeben_legendak_a_bagolyvarosbol_1_c_konyv_ertekelese

Fülszöveg:

Értékelés:

Ez elképesztő volt, sőt izgalmas, pörgős és annyira jó, imádtam. :D Egy kicsit lassabban haladtam vele, mint szerettem volna, de ez nem a könyv hibája, mert imádom, és a fiúkat is imádom, még mindig. :D Alaska és Igor, abszolút a kedvenceimmé avanzsáltak, már az első résztől kezdve, és már alig várom, hogy folytassam a harmadik, és a negyedik résszel is. :D Ez a része, egy kicsit másabb, mint az előző, ráadásul még izgalmasabb is, és újabb szereplők is kapnak helyet a már megismert szereplők mellett, meg egy újabb kalamajkát Igor és Alaska életében. XD

Az írónő ismét tökéletesen felépítette az Impériumot és ezt a történetet is. Már az elején hátast dobtam a fiúktól, amint elkezdtem olvasni, annyira jó volt újra belemélyedni a történetbe, és velük tartani ezen az úton is. :D Imádom Igort meg Alaskát, és Herr Wulf is hamar a kedvencemmé vált, és most már Cadie is meg Elderberry. :D Tök bírtam őket, meg amilyen hatással volt a két fiúra… :D Tök jó volt, nagyon élveztem ennek a kötetnek az olvasását, olykor egész humoros volt, főleg az oda-odamondogatások a párbeszédekben, Igor, Alaska, és Cadie között is, de még Elderberry is jól megmondta egy párszor a magáét. :D

A történet újabb szintre lépett azzal, hogy Cadie és Elderberry felbukkant, meg egy másik Adottsághasználó is felbukkant a történetben, hogy megrengessék, felrázzák Igor és Alaska életét, ezzel újabb kalandos fordulatot vett, ettől egy kicsit megrázkódott a kis lelkiviláguk. Cadie képessége nekem nagyon bejött, és a másik kisgyereké is nagyon tetszett. :) Tök érdekes volt mindkettőé. :) Nem semmi, amin át kellett menniük, de ettől lett olyan jó a sztori, fantasyként teljesen megállja a helyét a maga műfajában, mint az első része is. De ez sokkal izgalmasabb lett, mint a Talpig feketében c. kötetben, és még az írónő fel is pörgette az eseményeket, ami miatt olyan gyorsan ismét elfogytak a lapok…  

Ez a sztori volt az, amit még úgy olvastam volna még tovább, kíváncsi lettem volna, mi lett a kisbabával és a szüleivel, és Cadie meg Elderberry sorsa is, miután minden véget ért. Amikor a fiúk világa is egy kicsit visszazökkent a régi kerékvágásba, de aztán jött egy újabb csavar. Az, amit Cadie tett, de biztos így volt helyes, ahogy ő azt annak érezte, és egy kissé megnyugodhatott neki is a lelkivilága, de még nagyon hosszú út áll előttük, ahogy Igor és Alaska előtt is.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit tud még az írónő, és milyen csavarokat rejtett el a harmadik és a negyedik részben. :D Az írónő stílusa nagyon tetszik nekem, és azt hiszem, már mondhatom, hogy kezd a kedvencemmé válni.  Alig várom, hogy ismét belevessem magam a folytatásba. :D Molyon már elindítottam a Húsevők ketrece c. kötetet, aztán már csak a negyedik részt kell beszereznem A lányok titkos élete c. kötetet, hogy azt is olvashassam. :D Nagyon izgatja a fantáziámat a folytatások, hamarosan hozom is a Húsevők ketrece c. kötetről a véleményemet is, amint befejeztem. :)

Kedvenc idézeteim:

„Persze akkor még sem halvérű barátom, sem én nem sejthettük, mire mondunk igent.” (6. oldal)

„– Gut Tag, szép estét, vagy amit akar!” (7. oldal)

„– Mi ez a szado-mazo kesztyű, kis ember? […]
– Ne hívj kis embernek, te lóarcú! […]
[…]
– Ló? Komolyan?! – bukott ki belőle, bár kétségtelenül nyugtalanító volt keskeny, sunyi tekintete, ami mindig lilában-vörösben úszott a verekedéstől, széles szája, hosszúkás arca és az a szűnni nem akaró mosoly a szeme sarkában, mintha mindig valami rosszban sántikálna. Zoknija szivárványszínű. Pólóján a következő felirat díszelgett: VESZEDELMES KAPCABETYÁR. – Igor vagyok. És te ki vagy?
– Cadie. – Azzal bőrkesztyűs kezet nyújtott neki.
– Szerintem meg nem is ez a neved – jegyezte meg Igor, ahogy lágyan megrázta a kicsi kezet. Rögtön úgy kötözködött vele, mintha ismerné.
– Szerintem meg keress magadnak új istállót! – vonta össze a szemöldökét, mire Igor arca egészen elsápadt. Tudtam, hogyha ezt Kasja mondja, már rég felpofozta volna, de most bírnia kellett magával. Így a gyerekverés elmaradt.
Ekkor a fiatal Gerwulf felém pillantott.
– Te ki vagy, szürke?
Elengedtem a gyakran ismételt szürkét, és közelebb mentem ehhez a pimasz, rózsaszín hajú kis lényhez. A „szürke” azért még mindig jobban hangzott, mint a „lóarcú”.
– Alaska.” (12-13. oldal)

„– Na most már nagyon gyorsan állítsd le magad!” (28. oldal)

„– Zárd már be, az isten vigyen magával! – vonyítottam idegesen.
– Nem tudom! – kiáltotta, mire én türelmetlenül grimaszoltam felé.” (29. oldal)

„– Hideg – mormolta csukott szemmel. Szemgolyói fáradtan ugráltak gödrükben lehunyt szemhéja alatt. – Mindjárt széthasad a koponyám.
– Akkor most kezdjelek el piszkálni, és szembesítselek vele, hogy a csekkeket is be kell fizetni a hónap végén, és hogy szűzen fogsz meghalni?
[…]
– Nem kell a hiszti, Alaska – vetette oda. – Úgysem érdekel, amit mondasz. Ha valami bajod van velem, azt meg úgysem most fogjuk megvitatni, rémlik?
Nyilvánvalóan ő is tudta, hogy valami bajom van vele. Valami? Minden bajom volt vele. […]
– Hogy van a fejed?
– Legszívesebben kikaparnám a saját szemgolyóimat, köszönöm a kérdést – felelte, és a tenyerébe temette az arcát. – Hogy bírod ezt nap mint nap?
– Hozzászokik az ember egy idő után – vontam meg a vállam, mint egy rutinos harcos.” (50-51. oldal)

„Az ember fejében megmaradnak a legütősebb rémálmok és az ijesztő pillanatok.” (59-60. oldal)

„De ez a teremtmény itt olyan életidegen volt, annyira groteszk és undorító, hogy hányni tudtam volna pusztán a látványától. Úgy festett, mintha egy sast és egy pókot kereszteztek volna egy könyvvel. Iszonyú beteg.” (80-81. oldal)

„– Egy pacsit ide! […] – A seggfej szülőkre!” (97. oldal)

„– Nem egy tárgy vagyok, amit csak ide-oda adogathattok egymásnak!” (103. oldal)

„– Komolyan mondtad, amit mondtál? […]
[…] – Igen, azt hiszem, ez most nem az a történet, aminek benyögöm a végén, hogy ja, amúgy csak vicceltem.
Herr Wulf azonnal a gépe elé vetette magát, és írni kezdett.” (123. oldal)

„– Jut eszembe, mi történt itt? Úgy néz ki a lakás, mintha megerőszakolták volna, ezt a laptopod képernyőjéből láttam.” (126. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Gabriella Eld: Játékok ​unatkozó felnőtteknek (Legendák a Bagolyvárosból 2.)

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás éve: Hajdúböszörmény, 2019

Oldal szám: 144. oldal

Kötés: Puhatáblás

ISBN: 9786155999062

Ajánlom: Akik szeretik Gabriella munkásságát, és azoknak, akik szeretnének vele megismerkedni. :D

Ennyi csillagot adok rá:

A folytatások:

Előző rész:

Végszó:

Bátran ajánlom azoknak is, akik még csak most ismerkednének meg Gabriella Eld munkásságával, mint én is, nagyszerűen ír, és a karakterei mind különlegesek, egyediek. :) Kíváncsi vagyok, hogy Gabriella, milyen meglepetéseket tartogat a Húsevők ketrecében, és a Lányok titkos életében. :D

További jó olvasást mindenkinek! Szép estét!

Smurfettereads

Még októberben kezdtem el, és fejeztem is be Serena Valentino: Herceg vagy Szörnyeteg c. kötetet. A náthától ezt sem tudtam időben értékelni, és bejegyzést írni itt a blogon, pedig már nagyon szerettem volna, és most végre sikerül. :)

Fülszöveg:

Értékelés:

Nekem ez része nem igazán tetszett annyira, mint a Ki a legszebb c. könyv, ami a Gonosz mostoháról szólt. Ez a Herceg vagy Szörnyeteg, nem teljesen tudott meggyőzni. Olykor a Herceg, olyan gőgös tudott lenni, mindenkivel, még a neki dolgozókkal is. Mindenkit lenézett, aki nem ütötte meg azt a szintet, amit ő. De nála sokkal jobban utáltam a 3 velejéig gonosz boszorkányt… A húguk sokkal szimpatikusabb volt, mint az a három. Ők engem nagyon idegesítettek, már a Ki a legszebben is, nem csak ebben a részben.

Ebben a részben egy kicsit több szerephez is jutottak, nem úgymint a királynőénél, kb majdnem annyit, mint a Herceg. Azért jó volt belelátni a Szörnyeteg előtti időkben, hogy milyen is lehetett a Herceg, még mielőtt minden megváltozott volna, az átoknak köszönhetően, és ő méltóságának a gonoszkodása miatt, mert annyira kegyetlen tudott lenni néha… hiú, és gyűlölködő, szívtelen, gőgös, de részben meg is érdemelte, mert másképpen sosem változik meg. Kirké jól tette, amit tett…

A három boszorkán kívül még Gastont és Maestro-t, utáltam a legjobban, a mesében se szerettem. Habár ebben a történetben Gaston a másik oldalát, a baráti oldalát is megmutatja, de a végére nekem akkor sem volt szimpatikus. De azért ehhez a három boszorka manipulációja is hozzájárult a végére, bár így sem igazán sajnálom, hogy nem lett a kedvencem.  Lumiere, Cogsworth, Mrs. Potts, és Belle habár keveset szerepeltek benne, őket imádtam. :D Egy kicsit kár, hogy Belle olyan keveset kapott, habár a Ki a legszebben, Hófehérke se jutott több szerephez, de jó volt ez így. :D Pflanzét imádtam! Az elejétől a végéig, imádtam. :D

Hajnalcsillag Tulipántot sajnáltam a legjobban, azért, ahogy a Herceg sokszor elbánt vele, habár csak szóban, de akkor is. Annyira undok volt vele, és szívtelen, pedig ő is szerette őt, ahogy anno Kirké, de még ő sem tudta megváltoztatni, csak egy másik nő kellett hozzá... :D Az írónő stílusa viszont még mindig tetszik, és a történet vezetése is, alig várom, hogy még több könyvét olvashassam, habár ez csalódás volt…

Kedvenc idézeteim:

„Miféle nő az, aki kész ilyen könnyedén feláldozni a saját szabadságát, hogy megváltsa az apjáét? A Szörnyeteg eltűnődött, hogy vajon ő képes lenne-e hasonló önfeláldozásra. Vagy úgy egyáltalán: a szeretetre.” (7-8. oldal)

„Vért és csontokat akart látni, a húsuk ízét érezni a nyelvén. Ha a karmával felhasítaná a torkukat, soha többé nem kellene gúnyos rikácsolásukat hallgatnia.” (13. oldal)

„– Ne játszadozz itt velem, te fehérnép!” (32. oldal)

„– Próbáld csak, próbáld csak, senki sem sír utánad!
Most már a saját tengelyük körül pörögtek, mint a búgócsigák, ruhájuk úgy bomlott ki körülöttük, mint elfajzott virágok egy furcsa kertben. Kántálásuk egy pillanatra sem szűnt:
– Próbáld csak, próbáld csak! Senki nem sír utánad!
– Nővéreim, kérlek, hagyjátok abba! – csattant fel Kirké.
– Most tényleg komolyan kéne vennem ezt az egészet? Ugyan már, Kirké! Azt hiszed tán, hogy én is őrült vagyok, mint a viháncoló nővéreid?
Ám mielőtt a Herceg még egy szót szólhatott volna, hirtelen a kőfalnak nyomva találta magát, Kirké tenyerével a torkán. A lány hangja úgy sziszegett, akár egy óriáskígyó.
– Ne merészeld becsmérelni a nővéreimet! És igen, jobb, ha komolyan veszed mindazt, amit mondtam! Jól vésd az eszedbe, mert az életed múlik rajta! Az átok kimenetele most már a te kezedben van. Válassz bölcsen, Herceg: változz meg, és tiéd a megváltás. Vagy válaszd a kegyetlenséget és a hiúságot, és szenvedj örökké! – Ezzel elengedte.” (43. oldal)

„– Meglehet, hogy mégis volt valami a süketelésében – mondta a Herceg. – Úgy tetszik, rengeteget változtam a kép elkészülte óta. Nézd csak a szememet a képen! Sehol egy szarkaláb, de ha rám nézel, olyan, mintha öt évnél is többet öregedtem volna.
– Ugyan Herceg, úgy beszélsz, mint valami nőszemély. Még hogy szemráncok! Legközelebb majd azt kérdezed, hogy milyen színű alsószoknya megy legjobban a kék ruhádhoz! Megkérdezzem esetleg a tündérkeresztanyádtól…? – A Herceg felkacagott, de a nevetése nem szívből jött. Gaston folytatta: – Jobb dolgunk is van, mint hogy egész nap itt kotyogjunk, mint holmi vén tyúkok.” (50. oldal)

„– Olyan ez, mint egy álom!” (58. oldal)

„– Talán igazad van, de azért mégis szeretnék megismerkedni vele.
– Biztos vagyok benne, hogy rém unalmasnak találnád, mert folyton csak könyvekről, tündérmesékről meg versekről csacsog!
– Úgy látom nagyon is jól ismered a hölgyet, Gaston – bólintott sokatmondó kacsintás kíséretében a Herceg.
– Fájdalom, igen. A pár perc alatt, amennyit az imént együtt töltöttünk, másról sem tudott beszélni.” (66. oldal)

„Mást sem utált jobban, mint az olyan lányokat, akiknek mindenről volt véleményük.” (95. oldal)

„– Tehát rájöttél az agyafúrt tervemre? Micsoda ravasz leányzó vagy!” (100. oldal)

„[…] Jót tenne önnek a napfény és egy kis friss levegő!” (121. oldal)

„– És reméljük, hogy képes lesz megtörni az átkot.
A Herceg érezte, hogy valami elpattan az agyában. Szeme tágra nyílt, érezte, ahogy felhorgad benne a düh. Megtörni az átkot?! Azt reméli, hogy képes leszek megtörni az átkot!
– Mintha lenne olyan pillanat, amikor képes vagyok másra gondolni, mint arra, hogy hogyan törjem meg ezt a nyomorult átkot! Tűnj előlem, mielőtt lesújtok rád!
Lumiere lassan hátrált a gyűlölködő szavak elől.
– Bocsánat uram, én nem…
– Kifelé!” (130. oldal)

„– Nehéz sajnálni azokat, akik szánt szándékkal rohannak a katasztrófába. Ők önmaguk legnagyobb ellenségei, drágám. Ők okozzák a bajt saját maguknak. Nem érdemlik meg a szánalmadat.” (136. oldal)

„[…] mindenki különcnek tartotta, mert folyton olvasott, és nem úgy viselkedett, mint a többi lány. Na, és akkor mi van, ha ő inkább olvasni szeretett a hercegnőkről ahelyett, hogy ő maga is azzá akart volna válni? Hálás volt az apjának, mert megengedte neki, hogy úgy beszéljen és éljen, ahogyan szeretne. Hagyta, hogy önmaga legyen. Kevés fiatal lánynak adatott meg ez a szabadság, és Belle lassan kezdte kapiskálni, hogy milyen ritka és csodálatos életet is élt egészen mostanáig.” (150-151. oldal)

„– Akkor hát, legyen a tiéd.
A Szörnyeteget teljesen váratlan érzés kerítette hatalmába. A terve, aminek az volt a célja, hogy közelebb hozza őket egymáshoz, hátha sikerül megtörni az átkot, végül egészen más eredményt hozott. Valamit, amit nem is értett.
Jólesett boldoggá tenni a lányt.
– Jaj, annyira köszönöm!
A könyvek! A könyvek tették boldoggá.” (154. oldal)

Könyv adatai:

Könyv:  Serena Valentino Herceg ​vagy Szörnyeteg? (Gonosztevők 2.)

Kiadó: Manó kiadó

Kiadás éve: Budapest, 2021

Oldal szám: 184. oldal

Kötés: Puhatáblás

Fordította: Halmai Gergely

ISBN: 9789635840496

Ajánlom: Azoknak, akik szeretik az ehhez hasonló könyveket.

Ennyi csillagot adok rá:

Az előző rész:

A folytatások:

Végszó:

Sajnos, ez nekem most nem jött be, de remélem a következő jobban fog tetszeni, mint ez. Az írónő stílusa tetszik, ahogy a sztori is jó, de nekem mégsem volt elég, meg túl kevés oldalas ráadásul, bár az előző rész sem volt túl sok. :D

További jó olvasást, szép estét!

Smurfettereads